Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-11-19 / 48. szám

lenség előtte! — hogyan kezdjen akkor hát máshoz? Ilyen reménységei lehetnek csupán ! Még szinte jó a roszban az olyan intézet, a melynek nincsen jó felszerelésű tágas tornaterme, mert ott a tanár kénytelen kivinni a fiukat a mezőre (télen a jégpályára, a hol van az iskolában), ott azután játszhatnak, végezhetnek akár rendszeres tornát is, — ugorhatnak, mindent persze a szabadban! — lapdázhatnak kifutót, körrótát, kótyát, dominót stb. rúghatják a footballt egészen az égboltozat magasságáig. Utána kipirulva, újra éledve térhetnek haza. Ilyenkor még a fogásuk is más, mert érzik tagjaikat, a lépésük is keményebb, a föld csak úgy reng lábaik alatt. Étvágyuk kitűnő, minden falat tiszta vérré válik s táplálja a testet. Kedélyük nyugodt, megelégedett, testükre is kihat és viszont, — mindezek után vigan, könnyen megy a tanulás, mert szinte újjászülettek. Utána hamar elalszanak könnyen, üdén ébrednek. Ez az élet, nem más. Legkevésbbé sem az, mikor haza megy a fiatal ember, elfáradva, ki sem piheni még magát, már is ezer meg ezer tanulni valója rettenti, öt semmi nemes szórakozásba nem mer kezdeni, mert hiszen ez, meg ez lesz holnap, stb. Fáradt! — nem fáradt, de elcsigázott és erejét vissza nem állított testtel, lélekkel fog a tanuláshoz, a mi minél nehezebben megy igy neki. Kedvét is vesziti sokszor. Sokszor éjszakázik, mert fáradt lévén, mikor hazajön, halogatja a tanulást, a meddig lehet, de addig semmit sem csinál, mert nem is képes rá! Kénytelen végül is fönmaradni, rontja testét, lelkét, nagyon — de nagyon. Még jó, ha csak igy van. De igen sokszor megtörténik az az eset, hogy a test nem lévén jó conditióban, nem lévén hozzászoktatva az edzéshez, nincs meg az ellenálló ereje. Az ifjúság az ezer meg ezer útvesztő között eltéved. Erős dohányzás, haszontalan szórakozások, kártya vagy pláne ivásban keresi üdülését. Ezen módon kezd esetleg éjszakázni, a mi hogy milyen hatással lesz rá — lépten-nyomon láthatjuk. Testileg tönkremegy, nemzedékek silányodnak el, erkölcsei alászállnak, gyönge jellemüvé, proletárrá válik igen sok, Itt van a bölcsője a legtöbb idegbajnak s egyéb betegségeknek, őriilésnek, az anyagi és szellemi existentia hiányának, a mi hogy rendesen hová vezet — látjuk a statisztikából. Bizonyos az, hogy nem könnyű itt az orvoslás. A bajok mélyen gyökereznek. Azok a kik a testneveléssel foglalkoznak, s kiket — szándékukat, működésüket illetőleg — méltán nevezhetnénk az emberiség jóltevőinek, sokan tanakodtak már az orvosláson. Az iskola itt mindent nem tehet. A szülők ós a köz részéről is pártolásra van szükség. Lassanként megtenne az iskola mindent, de nem áll módjában. Vinné az ifjúságot a szabadba játszani, tornázni, de hová? Játszótere nagyon kevésnek van. A főváros csak elég nagy, sok iskolája is van, de játszótere talán még most is csak háromnak van. A vidéken valamivel jobban vagyunk, mert ha nincs is rendes játszóterünk, de hamar kiérünk a szabadba. Igen ám]! — de azért egy óra erre sem elengedő. Ide játszó délutánok kellenének, örvendetes ez irányban a tanügyi kormány határozata, mely szerint legközelebb mára kötelező játékok és kirándulások egy szabad délutánra behozatnak az iskolákba. Játszótereink is lesznek, azt remélhetjük, mert a vidéki városok melyek minden szépnek, jónak, gondozói voltak, valószínűleg szívesen fognak rendes területet is átengedni az ifjúságnak, hol a jövő generáczió istápolhassa magát s teste gondozásától is fejleszthesse szelleme képességét. S hogy az elmúlt napokból idézzünk: Pápa városa is igazán a „Dunántúl Aihenae

u-je lesz akkor, ha közel 900 diákja számára rendes játszóteret enged át, megmutatván ez által is, hogy a vidéki városok közt mindenkoron az elsők között áll. Sok függ magoktól a szülőktől is! Ne tekintsék az iskolát csupán egy tizenkét évi járatú idomító gépnek, mely keresni és megélni tudó embert ad nekik, hanem ők is járuljanak hozzá annak munkájához, mert hiszen a nevelés munkája voltaképen mégis csak az ő kezükben van mindvégig. Hassanak oda, hogy a test gondozása is méltó figyelemben részesüljön a család részéről is. Ne tartsák ők maguk már lehunyvák, alszik, de a keze gépiesen jár, s nem veszi észre sokszor, hogy ura lába helyett a magáét masszírozza, csak akkor, midőn kéjelgő ura gyengéd lábérintéssel adja tudtára elégedetlen voltát. Hogy e sajnálatos esemény sokszor ne ismétlődjék, mesélget az urának, mig csak tudása engedi, a mikor a szerepcsere következik — de csak a mesélgetésben. A hadnagy ur szívesen mesélget egyetmást az álmai felett is őrködő társnak; épen most van folyamatban Petőfi „János vitéz" énektaglalása, mit nagyobbrészt könyv nélkül — majdnem szó szerint, mond el a hü élettárs. Több héten keresztül a végére értek János vitéz élettörténetének, mely alkalommal befejezésül ezt a megjegyzést tette a szolga. — Hadnagy ur ! Tudom ám én ezt a verset folyóbeszédben is ; azután meg mind szépis az, csakhogy az a Petőfi ur elhibázta a dolgot. — Hát mért, te? — kérdém tőle. — Hát csak azért, kérem alázatosan, hogy ezt soha se hittak János vitéznek, hanem Kukoricza Jancsinak. Kihallgattam, s eszembe jutott Petőfi munkáinak a népélet mélységéből merített eredete. Lám! Szinte kár volt, hogy Vörösmarty élvette a jó eredeti, a népnél máig is közszájon élő „Kukoricza Jancsi" czimet. Ilyen a magyar ember, még ha tiszti szolga is; sőt még olyanabb. Társ az örömben, társ a bánatban, melyek mindenikéből megköveteli a maga részét s ha bizalmatlanságot vesz észre, kedvetlen bús, lehangolt mindaddig, mig bajunk meg nem tudja. Megneheztel még urára is, ha a háznál nem tud meg először minden bennünket érdeklő esemény valóságos kutyahűségü társunk. Jön a gyakorlat, itt érezzük különösen nélkülözhetetlen voltukat, hátán czipeli az urának a legszükségesebb ruhadarabot, a csapattal együtt gyalogol, tehát valószínű, ő is elfáradhat s mégis a falu bejáratánál előre surran, hogy mikor ura az elszállásolást elvégezte, ő már a kapuban várja, bevezesse a jól kiválasztott, talán már máskijelölt jó lakásba, melyet ő előre okkupált, nem véve figyelembe semmi szabályt, csak ura kényelmét. Ö már megtisztálkodott, megismerkedett a család viszonyaival, megtudta, hogy a házi urnák két szép lánya van s ezt jelezte is, hogy itt nem lesz rossz dolgunk. Részére már biztosítva van a jólét, a menynyiben megtévén a konyhában a köteles vizitet, a konyhahölgyek által a kellő revererentiával és versengéssel fogadtatott. Valósággal minden vágyunk is teljesedett, a magyar vendégszeretet bő köpönyege teljesen eltakart bennünket elannyira, hogy másnap kellemetlen volt a kedves család társaságát, — 110 meg a puha, dagadó párnákat — otthagyni. De menni kellett, hát mentünk, ismételtük a tegnapi napot. Volt azonban e fáradságos napnak egy kiemelkedő pontja, melynek előidézője a tiszti szolgám volt. Reggeli 5 órától fogva meneteltünk, ugy 11 és 12 óra között tiszttársaimmal Meghűlés ellen AS BEST.TAIPBETÉT uri vagy női czipőbe elhelyezéssel párja 50 kr. Gyermek czipőbe elhelyezéssel együtt píirja 25 kr. legolcsóbban kaphatók ENGELMAN ÁRMIN czipész üzletében (Benczés épület.) Nagy választék uri női és gyermek czipőkben. Különös figyelmébe ajánlom a n. é. közönségnek, hogy érzékeny úgymint hibás lábakra orthopad czipőt készitek a legnagyobb sikerrel. Bámulatos nagy raktár. Elegáns finom czipök csakis nálam kaphatók.