Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-10-08 / 42. szám

önmaga is megijedt tőle s határozott tagadó kijelentésemre hallgatott, mint a sir. Ez az egy eset is mutatja szava hihetőségét. Igen neki, akinek nincs veszteni valója, könnyű odavetni azt a néhány rágalmazó betilt, hogy a hiszékeny olvasó lelkét tévútra vezesse. Ezen czélból fogta rám is, hogy valamikor solidaritásban voltam vele. Én nem hiszem, hogy akadna itt Pápán egy ember, aki érezte volna valamikor magában, hogy ez emberrel solidaris volt. Pedig hányan mulattak, hányan pertuskodtak vele s hányan keresték társaságát s lapját is föl! A solidaritás szellemi és lelki közönség s egy közös czélra törekvés. Ugyan városunkban ki volt valaha véle e közösségben ? Akik vele brudereskedtek, vagy gyakrabban együtt voltak, azok is érezték bensejükben visszatetsző helyzetök súlyát de mivel féltek tőle, elnyomták nem tetszéseket és meghajolva a kinos sors előtt, színlelték a jó barátságot. Ugy hisszük, ez nem solidaritás. Valamint azok sem voltak solidarisak véle, akik néha lapját egy-két becsületes czikkel fölkeresték. Az itteni helyi sajtó viszonyok kényszerű hatása alatt tették azt oly körülmények között, amelyekben máskép nem tehettek. S bizonyára, ha tisztességes független irányú és szellemű lap lett volna Pápán, ahhoz a másikhoz soha sem fordultak volna. • Ez egyrészt magyarázata annak is, hogy mért irt a P. U. létezése előtt egy-két munkatársunk, meg én is, e lap mostani szerkesztője abba a K.-be. Legegyszerűbb oka az, hogy főleg akkor kellett írnom, amikor a Szabad Lyceum ügyét a másik lap ellenezte. Megvallva az igazat, nem jó kedvvel tettem, mert azon lap „Az i hírlik" rovatától idegenkedtem s épI pen ez az oka annak is, hogy csakis I 1898. évben és pedig összesen alig irtani 5—(> czikket, amely mind tisztességes irány ii. De még ezt sem tettem, sőt tettük volna soha, ha tudjuk akkor a P. K. szerkesztőjének rovott múltját. De mi idegenek nem is hihettük ezt el. Hiszen ezt az embert valöságos privilegizált tisztelettel vették körül s fogadták a város előkelőinek legnagyobb része, nők úgy, mint férfiak. Nem szemrehányásból mondjuk — (mert tudjuk, hogy a kényszerűség és félelem vitte rá őket is) — hanem az igazság kedveért említjük föl, hogy ez az ember igazi potentátként szerepelt a városban ; a bálokban több igen is rátartósdi úri nő kérte fel tánczra; még több leste mosolyát és szavát, a város utczáin bizalmas társalgások között sétált a legelőkelőbbekkel stb. stb. Hát lehet-e akkor csudálni, ha egy idegen ember ezeket látva, s a kényszerűségtől hajtatva, de meg előkelők nevét is és közlését azon lapban szemlélve, egyszer-kétszer betéved ama redakczióba? De csak addig tette, amig tudomására nem jött, hogy annak szerkesztője milyen múlttal dicsekedhetik. Igen, amikor ezt megtudtuk, azonnal ott hagytuk, s ekkor siettettük azon elhatározásunkat, hogy most már legyen itt Pápán egy tisztességes, független irányú lap. Ezt solidaritásnak nem lehet nevezni, mert a „solidaritás

u nagy jelentőségű szó. Tudja ezt maga azon szerkesztő is, s éppen ezért óhajtaná e fogalom aiá társaságába terelni nevünket, hogy befeketítsen. De mivel érzi, hogy még ez is kevés a solidáritás bebizonyítására, lendít egyet a szokott módja szerint s nagy hetykén két évre nyújtja ki a vele való összeköttetést sőt, hogy annál imponálóbb legyen, még olyat is megkoczkáztat, mintha a P. U. megalakulásakor mi a solidáritást kimondottuk és erről értesítettük volna. Hát kijelentem, hogy az első állítását bebizonyítani rám, nem tudja soha. A mi a másodikat illeti, hogy t. i. a P. U. megalakulásakor biztosította őt a solidáritásról, arra a legjobb czáfolat lapunknak Beköszöntő czikke, amely teljesen hallgat a P. K.-ről, mintha ez nem is léteznék és ez közös megbeszélés folytán történt. Hát hol van itt solidaritás ? Hogy lehet ilyen ténynyel szemben ellenkezőt hazudni ? Ide már vakmerőség kell. S e vakmerősége annál nagyobb, mivel maga nyújtja önczáfolására a kétségtelen adatot. Ugyanis a mi Beköszöntőnket követő lapjában keservesen panaszkodik az ő elmellőzéséről, vagyis maga beismeri, hogy észrevette, hogy solidarisak vele nem vagyunk. Hiába, ezen ember szélhámossággal akarna boldogulni, ahol az igazság égeti talpát, s folytonosan solidaritásban utazik. Uton-utfélen elfogja az embereket s hangoztatja nekik, hogy dr. Nyikora József úr is solidaritásban volt vele, amit majd levelekkel fog bebizonyítani. Azt hiszi, hogy lépre megy valaki neki. Legföllebb azok teszik ezt meg neki szívességből, akik minden áron védeni akarnák. Nem hisszük, hogy ilyen is van, de ha akad, bizonyára érdekből teszi, t. i. vagy azért, mert öt dicsérgette (köszönöm az ilyen dicséretet!) vagy, mert tetszik neki az „Az hírlik" rovat (elég szomorú); vagy megokolatlan humanitásból. A humanitást illetőleg, igen is humanusok voltunk mi vele szembenMert, amikor megalapítottuk la. Elévülhetetlen érdemeket szerzett Goszler, volt közoktatásügyi miniszter is, — kinek alkotásai valóban korszak alkotók. A testi nevelés érdekében kibocsájtott rendeletéből csak ennyit: „A játék megőriz természetellenes kora érettségtől, blazirtságtól. A testi neveléssel a szellemi munkához szükséges öröm és erő szintén növekszik. Ha ez igazság általánossá lessz, sok panasz a tanulók túlterhelése miatt meg fog szűnni. Különös fontosságú a következő is: „Az iskola köteles a játékot mint a testre és szellemre, szívre és kedélyre egyaránt üdvös életnyilvánulását az ifjúságnak, ápolás alá venni és pedig nemcsak alkalmilag, hanem alaposan és kötelezőleg, rendszeres módon. Ily hatások alatt keletkeztek Németországban egyletetek az ifjúsági játékok előmozdítására, mely egyleteknek első gondjuk volt játékterekről gondoskodni. Berlinben ez időszerűit van vagy 20 játéktér. A kötelező és rendszeres vezetés alatt álló játékokat leginkább meglehet figyelni Görlitzben, hol már a társadalom vette át a szerepet s játék-egyleteket alakított. A szülők, tanárok, együtt játszanak gyermekeikkel, tanítványaikkal. Németország igen sokat áldoz a testi nevelésre. Francziaországban a testi nevelés csak a porosz háború után kezdett nagyobb tért, hódítani. Leval tábornok a testi nevelésről irt munkájából legyen szabad a következő mondatot idéznem: — „több órai vivás teremben, lovaglás iskolában, táncz szobában, gymnasztika csarnokban, távolról sem ér fel egy órai. mozgással a mezők nagy levegőjében". Angliáról, a játékok klaszikus hazájáról óhajtok még egyet-mást mondani. Ez ország iskolái általában különböznek a Continens iskoláitól, nem csak azért, hogy a tanulók legnagyobb része bennlakó, hanem főképp a tanítás menetére, a tanulók életmódjára nézve. Az iskolának nem az a czélja, hogy a tanulókat latinnal vagy göröggel megtömje, hanem, hogy jó angol fiukká és leendő polgárokká nevelje. Az angol iskolák valóban arra törekszenek, hogy az értelemmel egyaránt fejlessze a test egészségét és erejét, a szellem szilárdságát s előkészítsenek az élet küzdelmeire. Hogy mennyire uralkodik itt a játéksport, arra nézve felemlítem egy collegiumi igazgató mondását, „hogy nálunk inkább lehetne képzelni iskolát tantermek nélkül, mint játéktér nélkül". Az óriás fákkal beültetett játékterekre igei! nagy gondot fordítanak. Természetesen el vannak látva minden szükséges felszerelésekkel. Játszani minden délután szoktak s minden kényszerítés nélkül. Minden iskolának van tornacsarnoka is, de ezt csak télen használják. Az angol játékok igen drágák. Egy tanuló évenként 45 fontot (450 frt.) költ játékra. Egy tanuló évenként belekerül 200 fontba (2000 frt) pedig nem valami fényűző módon. — Az ő játékaik a mi felfogásunk

1 hoz képest kissé nyersek. A boxolás pedig valóban barbár, de az angol azt tartja, mentül nehezebb, annál nagyobb a test edző hatása. Ököllel vivni természetes s egyszersmind angol módja az összeveszés elintézésének. Az angol ifjúság, — értve az egyetemi ifjakat, — tanulnak már vivni, de sohasem párbajoznak karddal, a mi magyar ifjúságiinknál igen gyakori; a német egyetemeken pedig minden napos s a studentre valósággal kötelező, ha csak közmegvetésnek nem akarja magát kitenni. Felemlitendőnek tartom, hogy Londonnak ma 40 játéktere van, a régi temetőket is azzá alakítják át. Bradfert városa 200,000 font sterlinget költött játszóterekre és szerekre. (Folyt, köv.)