Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.

1899-10-08 / 42. szám

púnkat, mostani nyomdatulajdonosunk felajánlotta, ha mi kívánjuk, a P. K.-t azonnal kiteszi. El nem fogadtuk azért, mert azt hittük, hogy uj független lap keletkezvén, e körülmény miatt rút „Az hírlik"-jeivei fölhagy és ha igy meg tud élni, hát éljen. Azonban nem hogy beszüntette volna otromba rovatát, hanem folytatta bátran, mintha ö dirigálná a várost. (Talán ugy is volt.) Ezt látva és igen-igen sok úri embertől fölkérve indítottuk meg a harczot ellene, mint olyan ellen, aki vakmerősége miatt most már pardont nem érdemel. Nem a kenyéririgység — erre nem szorultunk rá — hanem egyedül a város közérdeke és közbecsülete sarkalt ezen támadásra. S ha ő még időközben megszünteti „Az hírlik"-jét, avagy igazi nemes szellemességgel tölti ki, — még közben is letesszük a fegyvert. De mivel ezt nem tette, mi is tudtuk kötelességünket. Ez a valóság ténye, a melyet el nem csavarhat semmiféle hazug ráfogásokkal, . sem a stréberség vádjával. És különben is: a világon volt-e valaha nagyobb stréber, mint ő maga, a ki gyászos múltja ellenére egy jószívű városban, rettegett eszközzel oly mindent fumigáló positióra emelkedhetett. (Természetesen stréberek támogatásával!) Igy szokott ő cselekedni. A saját hibáját másra kenné és szeretne más tisztességes egyén becsületével takarózni. Mily tettetett méltatlankodással hozza fel, hogy az anyagi ügyeibe, a bélyegilleték adósságába beleavatkoztam. Igen is: egyrészt lapunk, másrészt a közjó érdekében kellett itt a dologba belenéznem. Lapunkat illetőleg annyiban, minthogy tudnom kellett: vájjon elárverezik-e a nyomdát, mert ez esetben lapunk 1 nyomtatásáról gondoskodni kellett. A közjóra nézve pedig, mint szerkesztő, a sajtó feladatához híven, tudni akartam, miért halasztgatják a hatóságok ezen embernek 500 frtra menő, 4—5 éves állami illetékét;? Mert azt a sajtó nem tűrheti el, hogy mig más tisztességes polgárnak feje alól kiveszik a vánkost adó fejében, addig azon embernek, a ki a város közmegbotránkozására van működésével' s a ki egy krajczárral a város terhéhez nem járul — folyton felfügesztik az állami követelés behajtását. Szabad ezen fölvilágositás után remélnem, hogy ezen dologban sem jártam el máskép, mint kötelességem parancsolta. De hadd mosakodjék az ipse, ráfér. De csak szerencsésebb módot választana magának. íme, azt is fölemlíti, hogy én az itteni színigazgatót ráakartam venni, hogy vonja meg tőle a színházi jegyet, mert külömben az ifjúságot én nem eresztem a színházba. Először is: az ifjúság eltiltása a színháztól nem tőlem, hanem a tanári testület határozatától függ; én az öszszesnevébennem beszélhetek, ezt nem is tettem. Másodszor: kijelentettem, hogy ezt t az eszmét nem én, hanem más ta- \ pasztalt paedagogus emberek vétették | föl s hajlandók voltak azt meg is va- ' ló sí tani. Harmadszor: én csak kérdőleg tettem a színigazgatónak fel e dolgot, amire ő teljes energiával válaszolt s anyagi helyzetére és Debreczenben előfordult — bár nem azonos — esetre hivatkozva legalább is enaemet meggyőzött válasza helyességéről, amire én ott a Városház kapuja alatt azon szavakkal váltam el tőle: hogy meghajlok véleménye előtt s ha esetleg ez a kérdés fölmerülne, fölfogása mellett állok. Ez a tiszta ügyállás. S hogy menynyire elcsavarta az illető mosakodó ember, bizonyítani nem kell. Külömben még igy is hiszem, hogy akadt volna színházi direktor, aki tiszteletjegyét megvonta volna az orvtámadótól, a nélkül, hogy veszített volna valamit. Ilyen egyén mást nem érdemel. Aki orvul tör a sajtó helyett az emberre ; aki henczegve dicsekszik merész rágalommal, hogy arczulütött, de eltagadja, hogy megtámadott aki a helyett, hogy bűnét bánva, meglapulna a rámondott sújtó igazság előtt, inkább házról-házra jár kikönyörögni a szánalmat személye iránt hazugságok kai: az nem méltó, hogy a tanulóit] uság tudja róla, hogy a színházban ilyen szomorú multu embernek, orvtámadónak, tiszteletjegye van. Ennyit a színházi ügyről. A mi az arczulütés hazugságát illeti, az illetékes bíróság elé vittem mint rágalmat. Hisz becstelenitő szó már ugy sem fog rajta. Ezen embernek az igazság elferdítése és a szélhámosság rendes kenyere, s elóg fájdalom, hogy éppen a sajtót használja fel e nem tisztességes czélja érdekében. Hogy erre egy eklatáns példát hozzak még föl életéből, — amint mi hallottuk — midőn itt Pápán kiszabadult börtönéből, az akkori s még ; most is létező „Pápai Lapok"-ba egy tárczát küldött be. A mű napvilágot is látott, de nagy meglepetésre SzékesFehérvárról értesiták a lap szerkesztőjét, hogy hiszen a tárcza már egyszer megjelent és a más munkája, nem azé, aki nevét aláirta a P. L.-ban. Ha csak ezt a hibát és plágiumot követte volna el! De lapjában a máshonnan jogtalanul átvett és néha 2—3-szor is megismételt tárczák, vezérczikkek nagyon is gyakoriak, tehát a hírlapirodalomnak valóságos csúfságára van. És mégis, ha ennyi rettenetes sajtóbeli gyarlóság ellenére, volna csak valaki is városunkban, aki pártjára kellne, annak bátran feleinők : nem irigyeljük Ízlését s humanitása túlterjengő. S ha annyira humánus, ám tartsa el a szerkesztőt saját költségére, de azt ne kívánja, hogy a város adózó és nem adózó tisztességes polgárainak véres-verejtékes filléreiből, amit a tőle való félelemből adnak neki, toi vább is nálunk élősködjék, csak azért, hogy egypár embert dicsérgessen. Különben is hiszem, hogy* egy józan sem büszke az ő magasztalására. S midőn Önnek, igen t. Uram, e soraimat válaszkép küldöm, ezen megokolással bocsátom önzetlen szándékból eredő tiszta ügyemet a nyilvánosság elé. A P. U. szerkesztője. Színház, Szombaton, (szept. 30-án) „Sulamith" került szinre, A héber opera qualitásait már elégszer magasztaltuk. A direktor urnák ajánlhatjuk, hogy jövőre az operát a feothiMakai-féle szöveg átdolgozásban hozza szinre, ezek az urak ugyanis megölik Sulamitot és igy a tulnaiv szöveget drámaibbá és psichologailag is valószínűbbé teszik. A végzet karja, mely Abigail és Absolon nemzedékére sujt, széttépi Sutamithot is. Az előadók különben ismét derék igyekezettel és művészi tökéletességgel játszották. Vasárnap, (okt. 1-én) détután „A madarász" került szinre. A teljes zenekar, mely 16 tagból áll, egész uj életet hozott a színpadra. Színészeink ritka jókedvvel játszottak. Mányai a fejedeleleinnő szerepében excellált. A Postás Milka szerepét Rózsa Berta mint szerződött tag játszotta először. A kisasszony már múltkori vendégszereplésealkalmával nagy énektudásától tett tanúságot, a melyet inost is szívesen konstatálunk és őt hivatottnak tartjuk a második soubrett szerepkörére. Játéka még fogyatéi kos, kiejtése idegenszerű, taglejtései pedig elárulják a kezdőt. A többi szerepek a régi jó kezekben voltak. Este Strausz fülbemászó zenéjü operettéje a „Czigánybáró" került szinre.^Elmondhatjuk, hogy ezen sziniidényben csak kevés ilyen szabatos és összevágó előadásban gyönyörködhettünk. Mányai Aranka, mint Saft'i igazán remekelt, bájos hangjának, — mely ugy az alsó, minta felső regiszterekben meglepően erős és csengő, de a mellett a fülnek a legkellemesebb — és iskolázott énekének egész kincses házát tárta fel előttünk. Méltó partnerje volt Csőregh Jenő, ki Barinkai szerepében nemcsak énekével, de ez alkalommal játékának élénkségével, természetességével és deli alakjával is méltó feltűnést keltett. Gergely Giza Czipía szerepében rutinirozott játékának ós színészi talentumának számos tanújelét adta. Jók voltak még Miklósi Gyula, Balázsi Sándor és Csáki Ferencz. Rózsa Bertáról, annyit mondhatunk, hogy a megjelenése igazán szép és bájos, de az éneke és játéka még nem egész kifogástalan, ezen a téren még némi gyakorlatra és tapasztalatra van szüksége. Hétfőn, (okt. 2-án) „A görög rabszolga" a fényes muzsikáju operett hatodik előadása volt szép számú közönség jelenlétében. Iris szerepében Tomcsányi Russi csodát művelt. Ez a szerep teljesen hozzá van forrva az ő egyéniségéhez, minden mozdulata, minden gesztusa, tökéletes ebben a szerepben. Tánczait igazi balletteuse bravourjával lejtette, sikere zajos volt. Uj volt Diomed szerepében Nemes Sándor, a ki helyesen tette, hogy Antóniával szemben kő volt, de Aspasia mást érdemelt volna egyáltalában. Éneke meg sem közelítheti Csákyét. Gergely aranyos Aspasiájat már sokszor megdicsértük, azt tesszük most is. Mányai Aranka teljes