Pápai Ujság – I. évfolyam – 1899.
1899-09-24 / 40. szám
ládot kezdjen ki, főleg, ha még lapjára nem fizet elő. De ne hányjunk egymás szemére semmit se most, mikor a tettek mezejére kell lépnünk, hogy a tisztulás munkája kezdődjék. Hibások voltak abban sokan. Egyik egyben, a másik másban. De a legtöbben mégis abban, hogy a jogosulatlan terrorizmus erőt vett rajtunk. Elzsibbasztotta a közönség legnagyobb részben a bátorságot a félelem, a meghurczoltatástól való aggódás ragadós nyavalája. Ha pedig ez egyszer úrrá lesz a lelkeken, akkor legtöbbnyire a gazságnak, a lelki hitványságnak hosszú zsarnoki kegyetlenkedéseit kell keservesen türniök a nemes sziveknek. Valljuk meg őszintén magunk között : vájjon nem iszonyú teher volt-e barátságosan rámosolyogni is azon emberre ? Nem szégyeltük-e magunkat magunk előtt, midőn kézszoritásra nyujtottuk oda jobbunkat ama hirlapirónak ? S nem fájt-e a független és tiszta gondolkozású embereknek, midőn szomorú helyi sajtó viszonyaink mellett, — ennek lapjában kellett nézetét nyilvánítania ? Hát azok, akik „per tar' pajtásként érintkeztek vele, nem érezték-e ezen viszonynak contradíktorius voltát ? Röviden szólva : mindannyian beletörődtünk a kinos helyzetbe, de mindannyian kívántuk is ebből a rettenetes állapotból való kiszabadulást. A kibontakozás ideje közeleg. Az alkalmat erre maga a szerkesztő adta meg, midőn a róla s műküdéséről szóló czikkünkre a törvényes megtorlás helyett a brutális anarchistaszerű orvtámadás piszkos boszujához sem tulajdonképpeni tartalmára, jó lesz megemlítenem, hogy a kis Sándor Marcsa ép a tizenkilenczedik tavaszát érte el és az öntudatlanság azon bájos erényében, melyben fogalma se volt a világ hiúságáról, szerette a természetet és ez elég volt ahhoz, hogy csekély lelki világát boldogsággal töltse el. Ahogy aztán telt az idő, a leány lelkében vágyak támadtak, megismerni a világot, látni embereket, felkeresni a társaságot és az eddigi hű játszótársától a „Néródtól bucsut véve, egyébb örömökben keresni a szórakozást. Jött a farsang; A báli meghívók párosával jöttek a házigazda kezeihez ; végre is csak belátta, hogy a leányát örökké csak nem tarthatja otthon. Megynyitotta szobáit az idegenek előtt. Jött az egyik szomszéd, jött a másik. Végre is az egész Hétszentfalva és Gerlicze község előkelőségei adtak találkozást a gazda vendégszerető házánál. Mikor a kis Marcsa felvette az első báli ruhát, fiatal férjek egész sora igyekezett kedvében járni, mert hát ez időben nem volt legényember a vidéken. A mi jött a harmadik és negyedik szomszédból, azok folyamodott. Ezzel senki jobban be nem bizonyította állításainkat, mint ő maga. A ki pedig salakban leledzik, annak jussa nincs a közönség pártolására. Igen, a publikum segítsen végrevalahára magán, ha már hatóságától semmit sem várhat e tekintetben. A ki nem rokonszenvez a lap szellemével és irányával küldje viszsza szerkesztőjének és ezzel mutassa meg, hogy itt e városban többé ily gyanús módon megélni nem lehet még hatósági kegyes elnézés mellett sem. S ne hallgassunk arra a néhány humánus szivet színlelő mentegetőkre. Akik egy város közönségét nem kímélnék egyért, azok bizonyára nem humanitásból védelmezik azt az egyet sem, hanem más valamiért. Ők tudják, miért. Próbálgatják némelyek még más becsületével is takargatni azon ipse szennyét; különös harczmodor ugyan, de ránk nem veszélyes. Ily megszokott rút ellentétekkel szembe keli szállnunk s mindig azt keressük, hogy hol van az igazság ? Mi semmiféle körülményektől megnem rettenünk ; amit kezdettünk, folytatjuk s a város igazságosan itélő józan, nemes indulatú polgáraira bízzuk : hogy figyelemmel kisérjék : tiszta becsületességgel, önzetlenül liarczolunk-e ? Mi reméljük, hogy e küzdelemnek meg lesz a várva-várt sikere, amelynek első sorban maga a város közönsége fog örülni. Föl tehát az együttes harczra! Pusztoljon el közölünk a sajtó proletárja ! Legyen tiszta a levegő. Levél a szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztő Ur ! Az ön szerkesztése mellett megjelenő „Pápai Újság" czimü lap rövid, nem több, mint három negyed éves munkáját élénk figyelemmel kisérte és kiséri Pápa városának minden valamire való polgára. Megvallva őszintén, a mikor lapjok megindult és programmját adta, igen sokan abban a meggyőződésben voltunk, hogy ahhoz a programúihoz hűnek lenni, azt Pápán keresztül vinni lehetetlenség. A „Pápai Újság" megjelenése villámként hatott városunk sötét lelkű elemeire. Nem ismeretlen előttünk az, a lázas sietséggel folyt akna munka, melyet indítottak a világosságtól félők, hogy a lapot — mielőtt születnék — megfojtsák; megakarták fojtani, mert féltek attól, a mi bekövetkezett, féltek és félnek ma is, hogy ha a nap feljön : a baglyok nem folytathatják éjjeli munkájokat. Mi is az a programm ? Az igazság kimondása, önzetlen szolgálata a közügynek. Az igazság kimondása ! Nagy szó ez, tek. Szerkesztő ur, nagy szó különösen Pápán, a hol — fájdalom — ezt a szót eddig igen-igen sokan nem ismerték, vagy nem akarták ismerni. Ki mert volna itt a mindenható jogosulatlan helyi társadalmi hatalommal szembeszállani ? Ki mert volna az ő odúikba a darázsfészekbe bevilágitani, belenyúlni és ki merte volna mellét a titkos bűzhödt odúkból jövő nyilaknak kitárni? És vájjon ki merte volna az önérdek, a sötétség és Isten tudja miféle érdekközönség szócsövének, a sötétség gyász lovagjainak ments vámég tanuló gyerekek voltak, akik mindig lesték az alkalmat, mikor csíphetik el Marosát, ahogy aztán , szabad lett, négyen is rohantak feléje. Minden szem mosolyogva nézte a leány első fellépését a nyilvánosság előtt. Nem egy fiatal asszony féltékenykedett reá, de mindnyájok között a legjobban Sarinberki Margit. — De Józsi — mondotta egyszer urának. miért nem hagysz békét már annak a leánynak, nem látod, hogy az emberek milyen furcsa szemmel néznek reád. Édes, csak nem kívánhatod, hogy szegény mindig csak agyerekekkeltánczoljon. Tánezolok én veled, meg a többiekkel is. — .Én valóban, Józsi nem egyszer tánczolta körül feleségével a termet, de mikor aztán leült pihenni, s esze mindig Marcsa formás alakját kereste. A csárdások nagyobb részét Marcsával tánczolta, a soupé alatt ugy rendezte a székeket, hogy egyik felén Marcsa, másik felén felesége legyen. Ha valaki meg is botránkozott a férj magaviseletén, ezer és annyi mentséget talált maga meltett, ha az asszony reá nézett, oda ült mellé, beszólt szép szavakat, ide gondolatai ismét másutt jártak. És az asszony látta eztet. Érezte, hogy férje nem szereti, tudta azt is, hogy nem a szerelem hozta őket össze, de mert büszkébb volt, semhogy mutatta volna fájdalmát, mikor nem látta senki, egy keserű könnyet törölt ki világos kék szameiből. Ez volt az első könny, rövid félévi házasság után, az elsőt követte a második, végre egész könyzápor hullott a csinos asszony párnáira, mikor férje igen gyakran vetődött haza. Nem a korcsmába volt, ott ólálkodott óra hosszáig a Sándor tanya előtt, leste a leány ablakát, mert közelebb nem juthatott hozzá, midőn aztán kialudt a világosság a szobában lehorgasztott fővel tért vissza a faluba. Nem törődött immár azzal, mint annál a felesége, ha sirt, vigasztalta, ha veszekedett, kinevette érte. Végre aztán nyíltan összetűztek, a fiatal menyecske szüleinél keresett menedéket, a férj pedig ismét visszaköltözködött egykori legény lakásába. Egyszer aztán féktelen bá-