Pápai Néplap – V. évfolyam – 1949.

1949-10-23 / 43. szám

1949. október Í33. 4 oldal ára: 60 fillér. \ r. érfol.ynm, 13. szám. 'BolgoszúR levelei: a ieríneiléteenységről, a vallásoUtatásról c a piacról újabb győzelmek felé jövőre még többet, még jobbat adunk a dolgozóknak A pénzügyminiszter záróköziése a Tervkölcsön jegyzés eredményéről 752,827.600 forintról, a pápai dol­gozók körében óriási lelkesedést vál­tott ki. Ez a szám népi demokráciánk újabb győzelmét jelenti. A kormányfelhívás kibocsátásának pillanatában a munkásosztály hatal­mas lelkesedéssel jegyzett le a terv­köícsönre. Munkásosztályunk újból bebizonyította, hogy hivatott az or­szág vezetésére és nemcsak építi, harc­ban is élen jár és példát mutat. Ezt mutatja a pápai üzemi mun­kásság vezetésével a pápai dolgozók lejegyzése, amikor 3,064.000 forin­tot jegyeztek az 5 éves tervkölcsönre. Ezek a számok azt mutatják, hogy üzemi dolgozóink és dolgozó paraszt­ságunk, valamint a velük haladó ér­telmiségiek megértették, hogy a Tervkölcsönnel az 5 éves tervet, a szocializmus alapjait rakjuk le, amely­lyel nagymértékben járulunk a béke megvédéséhez. Az üzemek dolgozói megértették a jelszót: y>Építsd a szocializmust, je­gyezz 5 éves TervkölcsönU. A meg­értést mutatja, hogy üzemeink a kor­mány-feihívás pillanatában verseny­ben állottak, de nemcsak az üze­mek, líátícm a műhelyek is egy­mással. Egyének — egyénekkel ver­senyeztek, hogy ki ad többet 5 éves tervünkre, a szocializmus építésére. így értették meg a Leipnik-gyár dolgozói, akik 158.050 forint jegy­zéssel, és egy főre 476 forintos át­laggal az elsők lettek az üzemek közti versenyhen. De büszkék lehetnek eredményükre a Mika-gyár dolgozói is, akik 59 ezer 700 forintot jegyeztek. Szép eredményt ért el a pápai Perutz-gyár, ahol a lejegyzett ösz­szeg 746.600 forint és ahol külö­nösen szép példát mutattak a laka­tos műhely dolgozói. Nem akadt a pápai dolgozók kö­zül, aki kétheti kereseténél keveseb­bet jegyzett volna. Túlzás nélkül elmondhatjuk, hogy dolgozóink mindegyike megértette a Tervkölcsön jelentőségét, megértette, hogy hazafias kötelességének tesz eleget, ha jegyez. Megértették népnevelőink, aktí­váink és falujáróink, akik elsőnek jegí'ezve folytatták felvilágosító mun­kájukat, így pl. Fehérvári János, aki egyedül 93.500 Ft-ot, vagy Schmidt Károly, aki 30.000 forintot jegyez­tetett. De a többiek ugyanilyen lel­kesedéssel és eredménnyel dolgoz­tak népünk felemelkedéséért, 5 éves tervünk sikeréért. A pápai dolgozók tanultak a Rajk­kémbanda __ leleplezéséből: feltárult előttük a háborúra spekuláló nem­zetközi imperialista összeesküvés mélységes aljassága, de ugyanakkor ismét meglátta, hogy a felemelke­dés egyetlen útja a Szovjetunió mu­tatta ut: a szocializmus építése. A nagy győzelem után most újabb lendülettel foghatunk az előttünk álló feladatok megoldásához. Né­pünk ellenségei ellen vívott eredmé­nyes harccal, Pártunk vezető szere­pének biztosításával dolgozó népünk )>e(elezték az éizi szántál-aethl a (Bár&eltzgjji Qjtmt elű eso p o rtha n A rozs, bibor és ősziárpa táblák már zöldelnek. A kívülálló, talán hozzá nem értő szemlélő is megálla­píthatja, hogy jó munka folyik ezen a környéken. Az őszi vetés jó ütem­ben halad, hiszen sok helyen lát­hatunk kikelt rozsot, bíbort, ösziár­pát, meg őszi keveréket. A Bároc­hegyi Nagyüzemű Táblás Gazdaság tanyája felé haladunk. Itt látjuk ezt az örvendetesen szép képet Itt győ­ződhetünk meg újra és újra arról, hogy a szövetkezeti gazdálkodás a mezőgazdaság legkorszerűbb formái közé taitozik- • Bent a tanyán ebédszünet közben találjuk a tagokat. Éppen talán a legutóbbi napok nagy munkájáról beszélgetnek, s megvitatják a jövő teendőket. Még két nap és teljesen befejez­zük az őszi vetést. Csütörtökre ugyan­is már a buza is a földben lesz — mondja Fodor elvtárs. 418 kat. holdra bővült : s,:: területe a tagosítás során, s az mult évihez viszonyítva biz.o- v ir ­•iaflfi^fsjfétlést jelent. T-é'.:•!* ' őszi, több lesz a tavaszi vetés, s a nagyobb területű táblákon sokkal könnyebben megy majd a munka. Az egész vonalon gépierőre kívá­nunk berendezkedni — szól közbe Korcsmáros elvtárs —. A tarlószán­tást, veiéselőkésiitést, mindent a gép­állomás traktorai végeztek. Sőt -a vetés egy részénél is a traktor húzta a ve főgépet s nekünk csak fogasolni keVett a lójogatokkal. Az őszi vetés befejezésével hozzálátunk a mély­szántáshoz, hogy a tavasziak alá is jói előkészített földet tudjunk bizto­sítani. Nincs már sok teendő az őszre, hiszen csak az a föld van elmun­káiatianul, amiben bent van a ter­mény. De a burgonya földön is serény munka folyik. Szedik a szerződéses termelés keretében termelt burgonyát. Könnyen megy azonban most a mun­ka nem kell kell minden bokorba 4-5 k kapavágást tenni. Működik a biítgonyaszedőgép. \ burgonyával hamarosan vég­zünk, s jön • után na a cukorrépa, de ( : " géppel fogjuk elvégezni — Végignéztük a határt, mindenütt a jó munka eredménye látható. Vissza­térve a tanyára megállunk az udva­ron álló aratógép mellett. — Jövőre nem lesz elég ez a gép a mi gabonánk betakarításához, — szólal meg Végh József, aki most csatlakozott a Táblás Gazdasághoz — új nagyobb, modernebb gépet kell beszereznünk. Ahogy elnézem a ha­tárt, s összeszámlálom a vetésterüle­tet, nyugodtan mondhatom, hogy kombájnra lesz szükségünk a jövő nyáron az aratáshoz. — Reméljük teljesülni is fog ez a kívánságunk — mondják egyszerre mindhárman. Nem tartjuk fenn tovább munká­jukban Bárochegy dolgozó paraszt­jait. Eíbucsuzunk, jó munkát kíván­va. Ebből a látogatásból újra láthat­juk jó munkájukat. Idő előtt teljesí­tik a vetéstervet. Az ősszel minde­nütt elvégzik a mélyszántást. Jó ta­lajelőkészítéssel készülnek a tavasz­ra. Az idén is a háróchegyiek voltak az elsők a terménybeadásnál. Ahogy a jelek mutatják, re?' )bbat adnak övőre még többet, oldozó társaiknak. Csak jói képzett, szakmai és poíiimai feren megfeüelő építőmunkások tudják ellátni az 5 éves terv hatalmas feladatait A minisztertanács a közelmúltban döntéseket hozott áz építőiparral kap­csolatban, amelyről már lapunkban is megemlékeztünk. A minisztertaná­csi döntés megjelenése óta eltelt idő elég volt arra, hogy az építőmunkás­ság átérezze annak fontosságát és az egész építőiparon keresztülvigye aw nak megvalósításait. Ha figyelemmel kísértük helyileg az eseményeket, megállapíthatjuk épí­tőmunkások egymásközti beszélgeté­seiből, hogy a becsületes dolgozók világosan látják, különösen a munka­fegyelem és önköltségcsökkentés te­rén vannak komoly tennivalók. Egyik régi, pápai építő munkással beszélgettünk a problémákról. — Őszintén meg kell mondani, hogy a kapitalista rendszerben a fa­sizmus erősödésétől, 1938-tól kezdve különösen magy gondot fordítottaké a tőkés vállalatok az építőmunkás­ságra, s minden erejükkel azon vol­tak, hogy úgy a politikai, mint szak­mai vonalon történő továbbképzésü­ket minden eszközzel megakadályoz­zák. Ezen túlmenően még a szakszer­vezeti életünket is korlátozták. Ez az intézkedés természetesen alaposan megtépázta a pápai építőmunkások sorait, s úgy a szakszervezeti, poli­tikai, valamint szakmai színvonalát is mélyen lecsökkentette. Szerintem ennek tulajdonítható, hogy a leg­utóbbi időkig a munkafegyelem és a termelékenység fokozása terén ko­moly hiányosságok voltak észlelhe­tők. A minisztertanácsi határozat óta változott a helyzet. A legtöbb he­lyen maguk a dolgozók vetik fel a hibákat és keresnek orvoslást, hogy a hibák kiküszöbölésével még na­gyobb lendületet vehessen a munka a termelékenység fokozásával. Az eddigi munkánk azonban csak egy kis része annak, amit el kellett volna vé­gezni. A népi demokrácia a fasiszta rendszerrel szemben megadta a le­hetőséget a szakmai és politikai to­vábbképzésre. Egymás után indulnak az építőipari iskolák, ahol százával, sőt ezrével képezik ki a jó szakembe­reket. Nekünk az építőmunkásság kö­rében fokoznunk kell a felvilágosító munkát, mert nem elég az, hogy fe­lületesen lássanak valamit az embe­rek, de rá kell mutatni a lényegre. egységbe forrasztásával leraktuk az 5 éves terv politikai alapjait. Ez a válaszunk az imperialistáknak, akik népünk életére, hazánk függetlensé­gére törekedtek. Ez az üzenetünk minden szabadságszerető nép felé. Szeretetünk és hálánk üzenete kell, hogy szóijék a nagy Szovjetunió felé, amely szabaddá tett bennünket és támogatta felemelkedésünket. A pápai dolgozók a győzelem után nem pihennek, hanem az üzemekben a termelés emelésével, dolgozó pa­rasztjaink pedig az őszi szántás-vetés időre, illetve időelőtti teljesítésével vívják ki újabb győzelmeiket, ment tudják, hogy ezzel népünk, liazánk függetlenségét védik. A pápai dolgozók a jól végzett munka tudatában mennek előre Pár­tunk és szeretett vezérünk í&jkosi elvtárs vezetésével új eredmények, új győzelmek felé, előre az 5 éves tervvel, az őszi szántás-vetés idő­előtti teljesítésével: a szocializmus megvalósításáért. Tóth István. Csak jól képzett, szakmai és politikai téren megfelelő építőipari munkások tudnak mindenben megfelelni felada­tuknak az 5 éves terv hatalmas mun­kájában — mondta az építőmunkás elvtárs. A pápai építőipari dolgozók az egész országban ismertek voltak az 1920-as és 30-as években kiváló szak­tudásukról és haladó szellemű, har­cos politikai tevékenységükről. Ha voltak is hibák az utóbbi időben, ki­tartó, szívós munkával, menet köz­ben még mindig lehet javítani. S ahogy ismerjük a pápai elvtársakat, népünk boldog jövőjéért, a szoemHz­mus megvalósításáért minden vome­lón kijavítják a hibákat és meg fog­ják valósítani az 5 éves tervnek a* építőiparra vonatkozó hatalrms fal­adatait. Kossá István vasárnap ünnepélyesen meg-. nyitotta a Műszaki egyetem veszprémi nehéz vegyipari karát A Műszaki Egyetem veszprémi nehéz vegyipari karának megnyitá­sán Kossá István pénzügyminiszter mondott beszédet. Rámutatott arra, hogy az ötéves terv o. vegyipar terén nagy előrehaladást, irányoz elő. A ne­héz vegyiparnak hatalmas jelentősége van a szocialista építés szempontjá­ból. Olyan műszaki értelmiségre van szükség, amely ezeket az üteméket jól tudja vezetni. — Az új magyar értelmiség — folytatta Kossá miniszter — ame­lyet az egyetemek ezévben kezdenek kinevelni, döntő többségében már munkás- és paraszt fiatalok ból áll.

Next

/
Oldalképek
Tartalom