Pápai Néplap – V. évfolyam – 1949.

1949-09-25 / 39. szám

újságíró telefonjára várva csinált egy kis táblázatot. Olyasfélét, mint a náci (időkben a »származási tábláH voltak. Hetényi, Horthy embere, átadta Raj_ kot Haiti Péternek, Szálasi és Hitler emberének. De míg idejutottak, Rajk átment a 2-éme Bureau és a Gestapo kezén és az amerikai kémszolgálatot csak azért nem vette igénybe, inert akkor a németek hatékonyabbak vol­tak. Á háború után lezárult a kör. Rankovics megmutatja neki a Heté­nyinek adott nyilatkozatot, amit Hain j Péter adott át a Gestapónak, a Ge­stapótól került az amerikaikhoz és az amerikai kémszolgálat adta át Rankovicsnak, jugoszláviai helytartó, jának. Nincs az a regényírói képzelőerő, amelyik ezt kitalálhatná. Rajk és Pálffy összeesküvése Rankoviccsal és Brankovval csak kis részlete annak a nagy összeesküvésnek, amelyet a né­pek és a béke ellenségei a Szovjet­hatalom megszületése óta szőnek. TiitalíoxiU Rajk beszédének folyamatossága csak háromszor akadt fennn. Csak­nem öt órán keresztül játsza szerepét, igyekszik »méítóságteljes« maradni még akkor is, amikor józan emberi ésszel halknak, kicsinek és szégyen­kezőnek kellene lennie. De még az ő svádája is felmondja a szolgálatot, lamikor a Rákosi, Gerő és Farkas el. leni gyilkos merénylet tervéről vah szó. Mielőtt kimondja a szót »fizi­kai likvidálás*, lehajtja fejét és mé­lyet lélegzik. Talán eszébe jut, mit köszönhet e három férfinak a fel­szabadulás óta. Mert az, hogy az ország mit köszönhet nekik, az nyil­ván nem jut eszébe. Másodszor akkor akad el a hangja, amikor az amerikaiakkal való köz­vetlen kapcsolat felől érdeklődik a tanácsjegyző. ;>lgen, beszéltem — és itt meg­áll és jó húsz másodpercig nyel, míg végül kimondja — Chapinnel, az Egyesült Államok követévek. Per­sze, nem akármilyen beszélgetésről van szó, hiszen akkoriban külügymi­niszter volt és hivatalból is kellett érintkezniük. Rajk arról az állam­csínyről beszélt Chapinnel, ponto­sabban jelentette neki, amit Ranko­viccsal együtt főzött ki. Harmadszor, és ez mélységesen jellemző erre az alakra, akkor emeli fel hangját és száll vitába az elnök­kel, amikor arról van szó, hogy ön­kényesen megváltoztatta a nevét. Ha­zaárulás, kémkedés, besúgás nem volt elég hozzá, de amikor erről a kis intellektuális okirathamisításról van szó, akkor tiltakozik és méltatlanko. dik. Déluián négy óra Fáradtan megy le a hallgatósági a lépcsőn. Nemcsak a külföldi tudó. sítók merültek ki, akik negyedórán­ként szaladtak a telefonhoz jelenteni a részleteket, hanem azok is, akik csak önmaguk megfigyelői ezen a tárgyaláson. A külföldet persze ke­vésbbé érdekli Rajk személye, de azok az összefüggések, amelyek itt napvilágra kerültek, úgynevezett »el_ sőoldalas« szenzációk a földkerekség minden újságjában. Ez a per a világ dolgozó népének komoly politikai ne­velőiskolájává válik. Kcilan«3&rocslca A második nap új személyek ül­nek az élmunkások soraiban, de szinte ugyanazok az arcok, dolgozó férfiak és asszonyok, nyugodt, öntudatos, fi. gyelő és haragos arcvonások. ,Hara­govak akkor, amikor látják, hogy egy pökhendi, fasiszta Horjthy-jtiszt ho­gyan követte el az aljasságok soro­zatát a hatalomért és az egyéni érvé­nyesülésért. Pálffy már nem tudja úgy megőrizni nyugalmát, mint ösz. szeesküvő társa, Rajk. Szaggatottan, kapkodóbban beszél, hangja időnként el-elfúl. A felháborodás moraja zúg ,Végig a hallgatóságon, amikor Pálffy azt vallja, hogy a május elsejei ün­nepségek alatt a puccs közeli idő­pontjáról beszélgettek. Ha tegnap azt hittük, hogy a cinizmust fokozni nem lehet, akkor a tárgyalás folyamán újra, meg újra rá kell jönnünk, hogy a felsőfokokat még nem ismerjük. Miközben a dolgozó magyar nép tízezrei felszabadultan és lelkesen ün­neplik a munka napját és éltetik Rá­kosit, Gerőt, Farkast, azalatt a két áruló a tribün árnyékában a Rákosi elleni merényletről és a magyar nép gyarmatosításának tervéről sugdoló­zik. Zászlók lengnek, zenekarok szól­nak, munkások és értelmiségiek új tavaszi ruhában az ünnep dallamá­val ajkukon és a megtalált liaza bol­dog érzésével a lelkükben újjonga. 'nak, azalatt két ember, akik hatalmat, jólétet, pozíciót, hírnevet, méltósá­got köszönhetnek ennek a népnek és ennek a demokráciának, arról tár­gyal, Hogy hamarosan vér és a szen-\ védés áradatát zúdítja erre az or­szágra. Rajk megmondta tegnap, tisztában van vele, hogy a nyuga­tos különítmények betörése, a jugo­szláv-amerikai együttműködésnek ez a részlete tömegmészárlást jelentene Magyarországon. Rajk ezt a politika ABC-jének nevezte. A magyar nép is megtanulta az utóbbi években a politika ABC-jét. De nem fasizmust, mészárlást és áru­lást, hanem békét, építést, szocializ­must tanult. Ez a május elsejei, tri­bün alatti sugdolózás a legocsmá­nyabb jelképe az egész összeeskü­vésnek. A hallgatóság már nem is figyel arra, mit állít Pálffy, mit állít Rajk, hogyan szembesítik őket, hogyan mondanak egymásnak ellent valame­lyik részletben. Hát ezt akarták tenni velünk, gondoljuk valamennyien itt a teremben és gondolják néhány óra múlva a rádió mellett figyelő mil­liók. Az új szerelőcsarnokok helyett romokat. A biciklit vásárló paraszt helyett alázatosan hajiongót. A trak­tort vezető leány helyett ispánnak, földesúrnak rendelkezésére álló szol­gálót. Gyermekjátszóterek helyett lö­vészárkokat. Szabad fehér kenyér he. lyett kenyérjegyet, koplalást. A ma. gyár történelem nem ismer még egy ilyen nemtelen árulást! A május el­sejei felvonulás képei összemosód­nak előttem a hallgatóság felhábo­rodott arcával, villámló szemeivel. Egyszerre Kölcsey szavai jutnak eszembe, a népről, amelynek kép­viselői itt ülnek. E nép most először üelé meg honját e hazában«. A trockizmus magyarországi szervezeté­nek leleplezése, a jugoszláv, ameri­kai német kapcsolatok felderítése nemcsak politikai öntudatukban, de tiszta, szárnyaló hazafias érzésükben is erősíti a magyar dolgozókat. fő-re«Idgns Természetes, hogy a magyar hall­gatóságot elsősorban Rajk és Páiffy érdekelték és csodálkoztak azon, hogy Pálffy vallomása már tizenegy órára befejeződött. Brankov, a jugoszláv fokozatosan került az érdeklődés elő­terébe. Ahogy kissé rekedt hangján, idegenes kiejtéssel, de szinte hibátlan magyarsággal beszámol kémtevéj kenységéről és a jugoszláv politika alakulásáról, azt érezzük mindnyájan, hogy az utóbbi hónapok eseményei, nek színpadán felhúznak egy közép­függönyt. Mindaz, amit az utóbbi időben a Szovjetunió diplomáciai jegyzékeiben, Rákosi Mátyás beszé. deiben a Tito-klikk árulásáról hal­lottunk, az most megelevenedik, az elvi kijelentések drainatizálódnak, az árulás jelenetekre osztódik és az áru­lók névszerint jelennek meg. Az újságírók alig győzik jegyezni a neveket. Az első névsor azok a jugoszláv diplomaták, akik Budapeg. ten visszaélve a nemzetközi jogban biztosított diplomáciai mentességük­kel, kémkedtek és romboló politikai munkát folytattak. Azt hiszem, az egész követség, a követtől az al­tisztig be volt szervezve a jugoszláv titkosszolgálatba, az UDBA-ba, amelynek Brankov, mint maga mond­ja, magyarországi »főrezidense<. volt. A másodi'íc névsor még jobban érdekel bennünket. — Ezek a jugoszláv kémszervezet ma­gyar tagjai. A hallgatóság fel-fel­kapja a fejét, amikor a neveket hall­ja. De mégjobban csodálkozik, ami­kor kiderül, hogy a budapesti jugo­szláv kémek, élükön a követtel, az összegyűjtött anyagot rendszeresen eljuttatták Edgecom.be angol tábor, noknak.., Ezután következik a harmadik névsor: azoknak az angol és ameri­kai hírszerzőknek és katonai össze. íkötőknek a nevei, akik már a háború alatt Tito vezérkaránál dolgoztak és akik Kardéljt, Gyilaszt, Rankovicsot beszervezték az iperialisták kémháló­zatába. Van még egy negyedik névsor is: azoknak a jugoszláv diplomatáknak a listája, akik a népi demokráciák fővárosaiban végzik romboló és be. súgó munkájukat. Brankov megma. gyarázza, hogy hosszú idő óta hiva­tásszerűen foglalkozik kémkedéssel és ezért foglalkozásához tartozik a jó emlékezőtehetség, a nevek pon­tos megjegyzése, hiszen egy-egy cé­dula, letartóztatás esetén, a cinkos­társak bukását is jelentené. A világ figyel Amit Rajk vallomásából még többé-kevésbbé következtetni kellett: az összefüggések láncolatát, az Bran­kov vallomásából aktaszerü pontos­sággal kiolvasható. A történelemben párját ritkító politikai leleplezésnek vagyunk szem- és fültanúi. Brankov Magyarországon volt a jugoszláv politika ügynöke, fő-rezidense, de vallomásában voltaképpen nem is Magyarországról van szó. A magyar demokrácia elleni összeesküvés, a fegyveres államcsíny előkészítése, a mesterségesen előidézett határinci­densek csak részletei annak a gon­dosan és aljasul kiagyalt haditerv­nek, amit a nyugati imperialisták a béke ellen folyamatba tettek. Mindenki erről beszélget a szü­netben. A külföldi újságírók között az az egyöntetű vélemény alakult ki, hogy a magyar népi demokrácia hatalmas szolgá'atoi tett az egész békefronimk, sőt az egész dolgozó emberiségnek. — Ezek a leleplezések megtaníta­nak bennünket tisztábban látni, — mondja Pierre Courtade, a Humanité ismert főmunkatársa. Szól a telefon. Páris jelentkezik, a többi fülkében Moszkva, Bukarest, Bécs, Varsó, Lon­don, Prága, Szófia: a világ figyel. Boldizsár Iván. F • y A nagy per nagy leleplezései a nemzetközi sajtó és rádió, a világ, közvélemény fokozódó érdeklődésé­nek középpontjában állanak. Aláb­biakban közöljük a legújabb külföldi sajtó- és rádióvisszhangot, amely hangsúlyozottan bizonyítja a Rajk­Tito imperialista összeesküvés lelep­lezésének hatalmas nemzetközi jelen­tőségét. A lengyel sajtó így ír: A PAP tudósítója kiemeli a Rajk per tárgyalásáról Rajknak azt a ki­jelentését: »Hangoztatni kívánom, hogy a jugoszláv vezetők nem csu­VI a pán Magyarország, hanem Lengyel­ország, Csehszlovákia, Bulgária és Albánia belügyeibe is be akartak avatkozni*. A Polske Zbrojna budapesti íu. dósítója »Nagy összeesküvés a de­mokratikus országok ellen« címmel a többi között így ír: »A Rajk-ügy nem csupán & ma­gyar nép ügye, az amerikai títoista tervek értelmében Lengyelországot iis a Wall Street gyarmatává akarták tenni. Véres Szent Bertalan-éjszaka várt volna nem csupán a magyarok, hanem a becsületes lengyel demo­kraták millióira is«. (Bemutatásra kerül a SZVERDLOV Í\ fjím a &mi%jd fdruqijártás kimaqxidii alkatúm 1902... Cári Oroszország. Az il- | legalitásban lévő Szverdlov a nizsnij­novgorodi vásáron megismerkedik Trofinov munkással, aki később munkatársa és a forradalom harcosa lesz. Jekaterinburgban a szocialista pár­tok gyűlésén az eszerek (jobboldali szociáldemokraták) tetszése ellenére Szverdlov lesz a hangadó. Trofimov is felszólal a nép érdekében, de egy­szerű ember lévén, nem győzi az eszerek támadását. Szverdlov veszi át a szót és rámutat a cári kiáltvány hamis voltára, de az eszerek bere­kesztik a gyűlést. 1905-ben, a polgári forradalom­ban Szverdiovék fegyverbe szőllítják a munkásokat. Az egyik illegális összejövetelen Kazirnir Petrovics cári spicli elfogatja őket. Börtönbe kerülnek. Szverdlov Szibériába kerül száműzetésbe. Kapcsolatot tart Sztá­linnal, aki ott tartózkodik és levelez Leninnel. 1917 tavasz. A bolsevikok ereje egyre nő. Az eszer-mensevik alkot­mányozó gyűlésen Szverdlov kihir­deti 'a köztársaságot és a dolgozók jogait. Győz a proletárforradalom. Trofiinovból kiváló szónok és ka­tona lesz. Felfedezi, hogy egykori elvtársuk Mironov letért a marxiz­mus útjáról, jelenti a Pártnak, ami- j éri Mironovöt magára haragítja. Szverdlov maga is meggyőződik Mironov káros működéséről. A troc­kista Mironov áruló módon kivégez­teti Trofimovot. Mironovot leleplezik. Szverdlov gyenge szervezete nem sokáig bírja a túlfeszített munkát. Egy agitációs körúton megfázik -és a Vili. pártkongresszus előtt két nappal, 1918 márciusában meghal. Veszprémmegyei szerkesztősége és kiödóhivütciia : Pápa, FŐ-utca 2. Tel.: 11-35. Ezúton hozzuk áramfogyasztóink tu­domására, hogy pénzbeszedőink által bemutatott áramszámlák kifizetése a fennálló rendelet alapján azonnal esedékes. Ezért felhívjuk Pápa város, valamint a vidé­ki árainfogyasztók figyelmét, hogy áram­számláik kifizetését kizárólag csak a pénzbeszedőinknél eszközölhetik és pe­dig a bemutatáskor azonnal. Nyoma­tékosan kihangsúlyozzuk, hogy az ecklid szokásoktól eltérően a viiía­nioSmfl irodájában, valamint kikapcsoló szerelőjénél október 1-től kezdődően áramszámlát fizetni nem lehet. Áll. Villamosenergia Szolg. N. V. Üzemvezetősége, Pápa.

Next

/
Oldalképek
Tartalom