Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.

1947-09-14 / 38. szám

Munkás - paraszt - értelmiségi - kiskereskedő és kisiparos a Magyar Kommunista Párt kormányprogramjáról ; Alig ült el a választások zaja, a Magyar Kommunista Párt máris tettekkel lépett az ország színe elé. Rákosi elvtárs szombaton a Hősök terén bejelentette a MKP kormányprogramját, mely azokra a leg­fontosabb teendőkre épült, melyekkel a leghathatósabban segíthetjük elő az ország újjáépítését, a dolgozó nép életszínvonalának felemelését. E nagyszerű program ma már ismeretes a magyar nép leg­szélesebb rétegei előtt. Megkérdeztünk különféle foglalkozású egyé­neket, hogy őszintén mondják el véleményüket a kormányprogram­ról. Kérdésünkre a következő nyilatkozatokat kaptuk : gozók életszínvonalának emelését Szász Pál a Poels és Bacon gyár igazgatója: Az életszínvonal emelése és az újjáépítés prog­ramja. „A legutóbbi titkos választásból a Magyar Kommunista Párt, mint az ország legnagyobb pártja ke­rült ki. Ez a győzelem a pártra súlyes kötelezettségeket hárít, gazdasági, szociális és szellemi téren. Gazdasági téren várom a 3 éves terv maradéktalan végrehaj­tását, mert az abban lefektetett elvek szerint igenis újjá lehet építeni a tönkretett országot. E terv kapcsán új munkaalkalmak fognak létesülni és dolgozhat mindenki, aki tud és akar. Várom az általános életszínvo­nal fokozott emelését a fizikai és a szellemi dolgozóknál egyaránt. Egy országnakpem néhány ész­nélküli költekező, hanem sok-sok egyszerű, kiegyensúlyozott és megelégedett háztartásra van szüksége. Végül szellemi téren várom az alapos és rendszeres felvilágosító munkát, amelyre a múlton okulva olyannyira szükség van. Olvasva a Magyar Kommunista Párt most kiadott kormányprog­rammját, mindezek megvalósítását látom ebben. Csukás István tanár: Amíg a bányászok odúk­ban laknak, addig senki se pazarolja az állam pénzét kéj utazgatásra.. „Örülök, hogy a MKP kijött ezzel az ország valamennyi kér­dését felölelő programmal. És nagyon örülök annak, hogy fi­gyelmük kiterjedt a hivatalos lepelbe burkolt külföldi kéjutazá­sokra is. Elképzelhetetlen, hogy a magyar dolgozók pénzét egyes diplomaták luxuscélokra használ* ják fel, amikor a külföldi követ­ségek felállítása és fenntartása is óriási terhet jelent. Szerintem addig, míg bányászaink odúkban laknak, senki se pazarolja az állam pénzét. Meggyőződésem, hogy az értei* miség jóindulata rétege örömmel üdvözli a programot. Kerényi Mihály számvevő: A MKP újból a tettek # pártjának bizonyult! A programmal teljesen egyet­értek. Minden egyes pontja a dől­és az újjáépítést szolgálja. Mégis ki kell emelnem a köztisztviselők státusrendezésének jelentőségét és a közigazgatás reformjának szük­ségességét. Erre nagy szükség van a bürokrácia megszüntetése szempontjából is. Legyen egy összefogó hivatal, ameiy az ügye­ket intézi, hogy az akták vándo­roltatása megszűnjön. Véleményem szerint minden becsületes magyar csak egyetért* het ezzel a nagyszerű kormány­programmal. Sövényi Imre ugodi kiskeres­kedő : A kiskereskedők a pro• gram megvalósítását tá­mogatják. A kiskereskedőréteg tudja, hogy jövőjének erős biztosítéka az erős MKP. Ez a program időszerű és minden kisember öröméül szol* gálhat. Eddig sajnos a külföldre szö­kött hazaárulók vagyonát nem vette igénybe az állam, holott a 3 éves terv beruházásaihoz ez cél­szerű lesz. Akik megszöktek, azok úgyis a dolgozók filléreiből harácsolták vagyonukat, tehát szálljon ez visz­sza a dolgozók zsebébe a 3 éves terv megvalósításán keresztül. Lélek Rezső, Kiss Lajos va­nyolai, ifj. Szalay Lajos mi­hályházai és D. Végh József ezüstkalászos gazda: Szegény parasztok helyett jómódú kisgazdákat. A vásárban szólítottam meg egy beszélgető osoportot. Parasz­tok a pápai járásból. Kezükben a Szabad Föld. Megkérdem, olvas­ták, e a MKP kormányprogramját? Hogyne! Már régen szükség lett volna ilyen erélyes iníézke* désekre. A paraszt csak robotolt eddig és mások húzták munkája hasznát. Egyedüli reménységünk a Magyar Kommunista Párt győ­zelme és programjának] meg* valósítása lesz számunkra. A falu dolgozói csak boldogok, hogy a kommunisták segítségére lesznek abban, hogy szegény parasztok helyett jómódú kisgazdaságok le-' gyenek az országban. Kulber Sándor Perutzgyár ü. b. alelnöke: Az üzemi dolgozók jólé­tének biztositéka Valóban, mint eddig, minden kezdeményezéssel, ezzel is annak a pártnak kellett kijönni, amelyik a dolgozó nép jólétének az or­szág gazdasági felvirágoztatásának legfőbb politikai biztosítéka. Én azt hiszem, az üzemi dolgozók a program minden egyes pontjával egyetértenek és azok megvalósít tását saját érdekükben .szűkséges­nek tartják. * * * A nép széles rétege; a kisem­berek tömege megértette a Ma­gyar Kommunista Párt történelmi jelentőségű munkaprogramjának szükségességét. Most már azon lesz a sor, hogy az ellenzékies­kedés helyett minden párt tettek­kel járuljon hozzá a program vég­rehajtásához. 9 Nagy felhajtás, nagy áresés a pápai országos vásáron A hosszú idő óta tartó szá­razság éreztette hatását az e hó 9—10-én megtartott pápai orszá­gos vásáron. A gazdák nagy szám* ban hajtották fel eladásra szánt állataikat, az árak nagyot estek, azonban még így is kevés állat cserélt gazdát. Végre kezdenek az állatárak normális értékre szállni, amely tü­net a forint értékállóságát véve alapul, csakis kedvezőnek mond­ható. Tehát az állatáraknál baj már nem lesz, csak még az ipar­cikkek árának megfelelő csökke­nésére van szükség, hogy a gazda eladott állatjának árán hiányos gazdasági felszerelését és ruházati cikkeit kiegészíthesse. Reméljük, mindez a 3 éves terv és MKP kormányprogrammja alapján való­sággá is válik. Jólesően lehetett látni a vásá­ron azt a rendet és anyagi biz­tonságot, amit már oly régen nél< külöztünk. Rendőrhatóságunk a kóbor cigány és más kétes ele* mek a vásárról való kitiltásával egycsapásra rendet teremtett. Felhajtottak 850 drb. szarvas­marhát, gazdát cserélt 300 drb; 400 drb. lovat, gazdát cserélt 80; 1200 sertést, ebből eladtak 400 db-ot. V. S. m*m-ammm»m 11 . i. — -• ——_ Kettős öngyilkosság . íuchs Gyula 36 éves buda­pesti lakos rokonai látogatására Pápára érkezett és az esti órák­ban morfiummal megmérgezte magát. Életveszélyes állapotban szállították az irgalmasok kórhá­zába. Nagy Sándorné pápai háztar* tásbeli asszony Verbőczy. utcai lakásán felakasztotta magát és meghalt. Tettének oka ismeretlen. Folyósítsák idejében a szántási hitelt A mezőgazdasági termelés si­kere az idejében és jól végzett munkán múlik. A korán földbe­került báza, az őszi szántásba vetett kukorica, árpa, zab és cu­korrépa kétszer-háromszor annyi termést ad, mint a későn és ta* vaszi szántásban vető gazdáké. A kormánynak elsőrendű köte­lessége ezért, hogy a gazdákat a szántási és vetési munkák elvég* zésében a • legmesszebbmenőleg támogassa. A szükséges vetőma­gon kívül idejében szántási hitelt is kell adni a rászoruló parasz­toknak. Szükségesnek tartjuk ezért, hogy legalább annyi szántási hi* tel kerüljön az ősszel is kiosztásra, mint a mult évben! A szántási hitelek eddig súlyos terhet róttak a parasztok vállára, Az idáig szedett 12 száza­lékos kamatot feltétlenül le kell 5 százalékra szállítani, mert a magas kamat-csak a pa­rasztság tönkrejutását eredményezi. A bankárok pedig ne kereshesse­nek a szegény parasztság verejté­kén! flBflBBBBBBflBflBBBBflB3BHBI3aS3BBBBBDllBBBBHBgBBBBaBBBBflBBBHSflMBBBH Feketén felvásároltak 120 mázsa gabonát Nemesgörzsonyhen F. hó 8-án több papi ruhába öltözött személy jelent meg Ne­mesgörzsőnyben, ahol nagyobb* mennyiségű gabonát vásároltak fel fekete áron. Saját 4 tonnás kocsijukon szállították el a gabo ­nát, az eddigi megállapítás szerint 120 mázsát. Igazoltatásuknál esztergomi Fe­Ellátni Pápa város közön­ségét zsírral, hentesárúval, szappanna 1 Ez a mi hároméves tervünk rencesréndi szerzeteseknek vallot­ták magukat. Az eljárás ellenük megindult. Beszámoló a MKP kormányprogramjáról A MKP szerda esti pártnapján Moll Lajos elvtárs a „Magyar Kommunista Párt kormányprog­ramjából" tartott beszámolót. A nagy érdeklődéssel kísért párt­napot a hallgatóság nagy lelke sedéssel fogadta. A pártnapot élénk vita követté.

Next

/
Oldalképek
Tartalom