Pápai Néplap – III. évfolyam – 1947.
1947-09-14 / 38. szám
yven főről száz főre emelkedett a Petőfi népi kollégisták száma 30-as létszámmal indul a Leány liépi Kollégium Láttam a Népi Kollégiumok Országos Szövetségének jáliusban Budapesten megrendezett kiállítását. Nem lehet elfogódottság nélküj írni arrói a csodálatos eredményről, amit ez a kiállítás tükrözött a NéKOSz egy éves munkájáról. Megmutatta mindenekelőtt ^azt, hogy a népi kollégiumi ifjúság nagy tettekre képes, alkotó törzse a magyar ifjúságnak, a népi de» mokráciának. Grafikonok, színes szemléltető rajzok, modellek sorakoztak fel szemünk előtt, hirdetve az ifjúság alkotó készségét és erejét és hűen dokumentálta azt a történelmi jelentőségű mozgalmat, melynek hivatása az új magyar népi értelmiség kineveiése. 1946 augusztusában a Pápai Néplap hasábjain „Népi Kollégiumot Pápára" cím alatt cikk jelent meg. Azóta a Kerekes János polgármester segédletével megalakult kollégium erős vizsgákon ment át. Szegényparasztok, újgazdák és munkásszülők, kisiparosok és kisértelmiségiek az iskolától eddig elzárt gyermekei, az üvegházi nevelés helyett ebben a nagyszeiű intézetben, Csukás István tanár vezetésével, városunk életének legélénkeob színfoltjává fejlődtek. A hamis illúziók helyébe közösségi nevelésen keresztül megismerték önmagukat, emberré és magyarrá nevelődve hirdették az ifjúság igazi hivatását. Egy év után bátran mondhatjuk, hogy ez a kis gárda túlnőtt a városi jelentőségen. A járás valamennyi községében ma már nem fogadjak idegenkedve őket, megmutatták ma* gukat és a falu népe szívébe zárta személyszerint és mozgalmilag is őket. De ismerik a pápai Petőfi Sándor Kollégiumot országszerte is. A NéKOSz évzáró ünnepélyén az ország első középiskolás kollégiumává avatták, amiről szép Petőfi zászló tanúskodik. A népi kollégisták azonban nem pihentek babéraikonA nyári szünidőt valamennyien hasznos munkával töltötték. Üzemekben és cséplés mellett dolgoztak, segítetiek szüleiknek a téli kenyér megszerzésében, mások pedig fáradhatatlan munkával járták a devecseri és a pápai járás községeit, hogy a kollégium ellátásához szükséges gabona mennyi' séget megszerezzék. Egy hét alatt 95 községet bejártak, ahol az éle* lem megszerzésén kívül ismertették a népi kollégiumok mozgalmának célját. Tehetségkutatást végeztek, meglátogatták az ipar telepeket Tanultak, bővítették is. mereteiket munkaközben is, hogy a 40-ről 70 főre kibővített kollégiumnak erősebb oszlopaivá váljanak. Tavaly még terv volt csupán a lány népi kollégium felállítása, ma már valóság. Harminc munkás cs paraszt szár* mazású leány tanulása vált ezáltal lehetségessé. Vannak közöttük olyanok, akik eddig mint cseléd, lányok dolgoztak. Az egyik életraj zában így ír: „Elsősorban fejlődő demokráciánknak köszönhetem, hogy olyan iskolát létesített, ahol tanulnivágyó felnőttek ülhetnek az iskolapadban és ha Isten segitsé'* gével kikerülök, minden erőmet annak felvirágoztatására fogom szentelni. Azért most is arta törekszem, hogy a magyar falu népének megértő vezetője váljék belőlem." A másik Vináron született sertéspásztor lányaként. 11 gyermek" eltartására négy hold földjük van. „Egyszerű életemről többet nem irhatok, mert eddigi életem abban telt el, hogy kora reggeltol késő estig delgozíam szüle• itnmel és testvéreimmel együtt, hogy valahogy fnztositani tudjuk, ha nem is a fehér, de legalább a fekete kenyeret És így tovább... Az élet kemény megpróbáltatása érződik valamennyiük életrajzában. Ezek a fiatalok nem éltek illúziókban, álmuk nem mese-hercegek várásával telt be, hanem a gond, a reménytelenség, a bizonytalan jövő ülte meg fiatalságukat. „Egyetlen halvány reménysugárként csillant felém a népi kollégium..." írja Szilágyi Irén lic. IV. osztályos tanuló. Igen, számukra a demo* krácia ezt a halvány reménysugarat nem csak megcsillantotta, hanem megadta; tanulás lehetőségét. Ez az ifjúság, akik számára életparanccsá vált a néphez való hűség és ez a friss szellemű ifjúság lesz csak képes megoldani azokat a nagy feladatokat, melyek a jövő építéséből a magyar ifjúságra várnak. A parasztság termelő munkájá« nak gyümölcsét nagyon sokszor nem élvezheti teljes mértékben, mert míg most nincs meg a megfelelő, igazi demokratikus, paraszti érdekképviselet. így jártak az idén a paradicsomtermelők is. A konzervgyárakkal az úgyne vezeti Ipari Növénytermelő Bizottság a paradicsomtermelő gazdák nevében még a télen megkötötte a termelési szerződést. A negyven forintos búzaárnak megfelelően a paradicsom árát kilónként 28 fillérben állapították meg. Közben a buza ára 80 forintra emelkedett. A paradicsomot is egy forinton felül adták el a városokban. A paradicsomtermelő gazdák joggal felzúdultak ezen és követelték, hogy a konzervgyárak magasabb áfon vegyék át termésű* ket. Annál is inkább joggal, mert a holdankénti átlagos 80 mázsa paradicsorntermés helyett az idén az aszálykár miatt 30 mázsa termésük is alig lett. Megindultak Budapestre a küldöttségek, a jogtalanul megkárosodott termelők egymásnak adták a kilincset. Ugylátszik azonban, eredmény nélkül. A konzervgyárak hajthatatlanok voltak. Nem sikerült a parasztoknak érdekeiket eredményesen megvédeni, mert nem volt mégfelelő szervezetük, amely az összes érdekelt gazdák nevében léphetett volna fel. A Magyar Kommunista Párt a sok kis ember panaszára akciót indított, hogy legalább az aszálysujtotta vidékek gazdái számára fizessenek többet a konzervgyárak a megállapított áraknál. A közbelépésnek értesülésünk szerint, haŐSZRE műtrágyát, TÉLIRE tüzelő anyagot, AZ ÉV MINDEN SZAKÁBAN faszenet és építőanyagot legolcsóbban építő, tüzelőanyag, áseán^olaj kereskedőnél szerezheti be PÁPA, K o r o n a- u. 31. Telefon: 12—95. Mint a Péti Nitrogénművek Rt. ásványolaj bizományosa a kiváló Péti benzinnel és elsőrendű olajokkal állok mindenkor az autós és géptulajdonos nb. vevők szolgálatára benzin klváló| benzin vezeti! marosan meg is lesz az eredménye De nemcsak a paradicsomtermelőket érte sérelem. A cukorrépatermelők, is teljesen ki vannak szolgáltatva a cukorgyárosoknak. De miért? A Cukorrépatermelők Országos Szövetségének egyik vezetője, Hájdu Németh Lajos nevű kisgazdaképviselő volt, aki elárulta a kisembereket és összejátszott a cukorgyárosokkal. Utána, mint aki jól végezte dolgát, tömött zsebbel az összeesküvőkkel együtt kiszö. kött az országból. A cukorrépa* termelők pedig becsapva, itt maradtak. Ebből a két példából is láthat, juk, mennyire fontos, iiogy a termelők érdekeinek védelmét a parasztság által választott, becsiile> tes magyar gazdákból álló szervezet lássa el. Mi, kommunisták ezért szükségesnek tartjuk, hogy hívják életre legsürgősebben a parasztság igazi demokratikus,érdekképviseletét és ott a parasztemberek maguk vegyék kezükbe sorsuk irányítását l s anaawar esaga^rare^ Felhívás. Utoljára szólítom fel Pápa m. város területén lakó nőket 18-50 évig és férfiakat 18-60 évig, hogy akinek még Közmunka igazolvá nya nincs az haladéktalanul jelentkezzék a közmunka hivatalban. Jelentkezési határidő 1947 évi szeptember 20. Akinek szeptember 20. a után az ellenőrzésekkor nem lesz Közmunka igazolványa azok ellen az eljárást megindítom. Tisztelettel értesítem a t. vásárló közönséget, hogy késáruba raktárt is bevetetlen! Raktáron tartok fiú, felnőtt öltönyöket > és felsőkabátokat. Kérem a n. é. vásárló közönség szíves pártfogását. Boros Kálmán szabó-mester Deák-U. ! 1. (Corso mozival szemben) © r ler, fotelok nagy választékban, olcsó árban átalakítások, Javítások kezező részletfizetése PAPLANOK készítését és átdolgozását vállalom , kárpitos és paplankészitő PÁPA, &OSSUTH-UTCA 9. SZÁM