Pápai Néplap – I. évfolyam – 1945.
1945-10-31 / 30. szám
I. évfolyam, 30. szám. Ara: 40 pengő. 1945 október 31 PÁPAI NÉPLAP DEMOKRATIKUS HETILAP, MEGJELENIK SZERDÁN FCS SZOMBATON Szerkesztő-bizottság NÉMETH ERN Ő | LENGYEL. ISTVÁ N I POLGÁR GYULA A Magyar Nemzeti Függetlenségi Front négy pártjának kiáltványa a magyar néphez! A Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Parasztpárt és a Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt az alábbi kiáltványt intézte a magyar néphez : November 4-én a magyar nép megválasztja a maga országgyűlési képviselőit, akik a legközelebbi négy évben hivatva lesznek az ország sorsát irányítani. Nehéz időket élünk. Nehéz és súlyos feladatok hárulnak a megválasztandó képviselőkre. Feliadatuk lesz ebben az erkölcsileg és anyagilag egyformán lerombolt országban újra helyreállítani a tisztességes erkölcsöket, felépíteni a romokat, becsületet szerezni a tisztességes termelő munkának, biztosítani a dolgozó társadalom minden tagjának az emberi megélhetést, biztosítani a rendet és a törvények tiszteletét, azok becsületes végrehajtását. A magyar nép dolgozó osztályainak a legközelebbi feladata a maga soraiból olyan kép>viselőket küldeni az országgyűlésre, olyan pártokra adni le a választásokon a (szavazatát, amely idáig is a maga önzetlenségével, a közért való önfeláldozó munkájával biztos garanciát nyújt, hogy a képviselőházra háruló feladatok meglök dására is alkalmas lesz. Több párt indul a mai választáson. Mindegyik demokratikusnak vallja magát. A becsületes dolgozóknak — úgy a városinak, mint a falusinak — azonban csak egy pártja van, ame>jlyik a maga áldozatos, harcos múltjával a világ összes dolgozói előtt, a magyar dolgozók előtt is bebizonyította, hogy nincs más célja, mint a dolgozók emberi sorsának a kivívása. Ezen meggyőződésüknek adtak kifejezést Franciaországi dolgozói is a multheti választásokon, amikor szavazataikkal nagy győzelmet biztosítottak a francia kommunista pártnak. Franciaország pedig kimondottan kisparaszti ország. A falu dolgozóit azzal próbálja a Kommub nista Párt ellen hangolni — nyíltan és titokfban — a dolgozók ősi ellenségei, hogy ha a kommunistákra szavaznak, akkor azzal az ittlévő Vörös Hadsereget támogatják. Ezzel két legyet akarnak egy csapásra agyonütni. Először megakadályozni, hogy a Kommunista Párt, mint a dolgozók igaz barátja nagyobb erőre kerüljön az országgyűlésbe, másodszor a Szovjetunió Vöröshadserege ellen uszítani a magyar népet. A becsületes dolgozó magyar népet azonban nem lehet meg'téveszfteni. A magyar nép jól emlékszik még arra, hogy kik tették tönkre ezt az országot, kik hozíták a nyakára ezt a pusztító háborút. A magyar né (p jól ^mlékszikj hogy kik hurcolták el őket békés népek leigázására, kifosztására, városaik és falvaik felégetésére, ipari telepek, kultúrintéz L ménvek lerombolására, kik hurcolták el a maevar nép dolgozóit, gyermekeit, az otthonaikban békésen dolgozni akaró családapákat és férjeket hurcolták el a mult ősszel, éjnek idején hamis ürüggyel (a csendőrtiszthelyettes űr valamit kérdezni akar — vagy: pár napi hadiV munkára) a soha politikával nem foglalkozó szegény falusi nincstelen dolgozókat. Jól tudja a nép, kik adták azután ezeket a szerencsétlen áldozatokat a német fenevad kezére, ahol a legeiképzel hetetlenebb szenvedéseket, a legenfrbertelenebb bánásmódot voltak kénytelenek elszenvedni. Legnagyobb részük el is gusztult, csak kevesen menekültek meg, hogy bizonyságul szolgáljanak azok ellen, akiknek mindezt köszönhetjük, de akik most mint a nép barátai akarják magukat kijátszani. Ez nem fog sikerülni! Nem fog sikerülni a falu dolgozóit a Vöröshadsereg ellen sem vezetni az ellen a Vöröshadsereg ellen, amelyik ebben a háborúban is bebizonyította, hogy a dolgozók hadserege! A Vöröshadseregben a nagy Szovjet dolgozó nép ereje és akarata testesült meg. Ereje, mellyel összetörte a Hitler-, MussoHazánk helyzete rendkívül súlyos. A gyalázatban összeomlott reakciós rendszer szörnyű örökséget hagyott a fiatal magyar demokráciára. A felszabadulás óta eltelt néhány hónap alatt az elpusztult és a németek által mindenéből kifosztott ország még nem tudta begyógyítani sebeit. A nyári szárazság következtében még inkább megromlott az élelmezés. Hiányzik a dolgozók asztaláról a mindennapi kenyér. Nincs zsír, cipő, ruha, tüzelő. A drágaság nőttön nő. Nehéz tél előtt áll a magyar nemzet. A Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok tudják, hogy csakis az összes demokratikus erők szoros összefogása után lehetünk úrrá a mai nehézségeken. Csakis akkor kerülhetjük el a fenyegető katasztrófát, ha ebben az országban minden becsületes magyar ember vállvetve küzd, hogy kenyeret, rendet, biztonságot adjunk a népnek. Éppen ezért törekedtek a Magyar Nemzeti Függetlenségi Frontba tömörült pártok saját kezdeményezésükből arra, hogy a küszöbön álló nemzetgyűlési választásokon az összes demokratikus pártok kapcsolják listáikat és így elejét vegyék a demokratikus erők széthúzódásának. Az általános listakapcsolásra mostani demokratikus választójogi törvényünk módot adott; az erre irányuló kísérlet azonban meghiusult amiatt, hogy nem sikerült e kérdéseken valamennyi párttal egységes álláspontra jutni. Ennek következtében a november 4-i válásztáson minden párt saját listával indul. Ennek ellenére a Nemzeti Függetlenségi Front négy vezető pártja, az ország súlyos hel>4zetét tartva szem előtt, kijelenti, hogy függetlenül a választások kimenetelétől, a nemzeti egységre múlhatatlanul szükség lesz a jövőben is. A nemzet előtt álló feladatokat egyetlen párt sem képes megoldani, hanem csakis együttesen az összes nagy demokratikus pártok, amelyek a magyar nép túlnyomó többségét képviselik. Ezekből a pártokból alakuló koalíciós kormány az egyedüli biztosítéka az ország gazdasági talpraállításának és a magyar demokrácia további megerősödésének. Ezért az új kormány, amely lehetőleg mielőbb, de legkésőbb a választások után azonnal átveszi az ország ügyeinek intézését, csakis a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front négy nagy pártjának kormánya lehet. Ennek a kormánynak feladata lesz: 1. Biztosítani a dolgozó nép számára a kenyeret és a legfontosabb, az élethez nélkülözhetetlen élelmiszereket és iparcikkeket. Megszervezni és minden eszközzel biztosítani az élelmiszerek kötelező beszolgáltatását, állami készletek gyűjtését és ezek igazságos elosztását, A Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt nevében : TILDY ZOLTÁN NAGY FERENC A Szociáldemokrata Párt nevében : SZAKASITS ÁRPÁD KÉTHLY ANNA az új gazdák földjének telekkönyvi biztosítását, az őszi szántás minden erővel való elvégzését, hogy a jövő évi kenyeret biztosíthassuk. 2. Kíméletlen erővel letörni a feketézőket, árdrágítókat, élelmiszercsempészeket, spekulánsokat, mindazokat, akik a nép szerencsétlenségét és nyomorát meggazdagodásukra használják ki. 3. Megfékezni a pénz további romlását, mindenekelőtt a gazdaságokra kivetett fokozott adózás az állami jövedelmek emelése, a kiadások csökkentése, a szükségleti cikkek nagyobbmérvü termelése és a fényűzési cikkek termelésének beszüntetése útján. 4. Államosítani a föld méhének kincsét, valamint az erőmű telepeket, hogy biztosítsuk iparunk számára a legfontosabb anyagokat és ezeknek leggazdaságosabb felhasználását a nemzet javára. 5. Vaskézzel végigvinni a harcot a reakció ellen. Csírájában elfojtani a reakció minden próbálkozását. Megtisztítani az egész államgépezetet azoktól a reakciósoktól, akik az igazolások ellenére ott maradtak és hanyagságból, vagy szántszándékkal akadályozzák a nép akaratának érvényesülését. 6. Megszilárdítani a rendet, fegyelmet, biztonságot az egész országban. Biztosítani a kormány rendeleteinek és utasításainak gyors és pontos végrehajtását, kíméletlen megtorlást azok ellen, akik a helyi és egyéni érdekeket fölébe helyezik az országos érdekeknek. E programmot, amely a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front követelményeit tartalmazza, minden becsületes demokratikus hazafi a magáénak vallhatja, s mert a programm közös, felhívunk minden szavazót, minden választót, hogy tartózkodjék a pártviszályok kiélezésétől, a megfélemlítéstől, a rendzavarástól és minden olyan cselekménytől, amely megbonthatná azt az egységet, amelyre az országnak ma oly nagy szüksége van. A nemzet érdeke ma fegyelmezett magatartást, szenvedélyektől mentes, tiszta, szabad választásokat követel. Az ország helyzete súlyos, de tőlünk függ, hogy kivezessük a nemzetet a szakadékból, amelybe a reakció és a fasizmus döntötte. Már ráléptünk a fölemelkedés útjára. A megkezdett úton tovább kell haladnunk abban a biztos tudatban, hogy ha megőrizzük és szorosabbra fogjuk a demokratikus erők egységét és egyesült erővel megtesszük mindazt, amit hazánk helyzete megkövetel, akkor az elkövetkezendő évben jobb napok virradnak a sokat szenvedett nemzetünkbe. A Magyar Kommunista Párt nevében: RÁKOSI MÁTYÁS RAJK LÁSZLÓ A Nemzeti Paraszt Párt nevében : VERES PÉTER KOVÁCS IMRE