Pápai Néplap – I. évfolyam – 1945.

1945-08-12 / 16. szám

I. évfolyam, 16. szám. Ára: 3 pengő 1945 augusztus 12 PAPAI PLAP DEMOKRATIKUS HETILAP, MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP NÉMETH ERNŐ Magyar-Kommunista Párt Szerkesztő-bizottság LENGYEL, ISTVÁN Szociáldemokrata Párt POLGÁR GYULA Nemzeti Parasztpárt Orvosi a betegnel* A beteg ágyához mindenki orvost hív< akinek kedves a beteg élete. Az'orvos megállapítja a baj okát, megmondja a kórokozókat és orvosságot rendel a betegnek. Csak a fél müveit vagy egészen tudatlan ember enged betegéhez kuruzslókat, vagy az, akinek nem fontos, hogy az a beteg meggyógyuljon. Szabad-e az ezer sebtől vérző, sok-sok belső bajjal küzdő Alagyarország betegágyához kuruzslókat engedni. Egyöntetű harsogással zúg erre a kérdésre a «nem» felelet, de ha mégis odalátogatunk, ahhoz a betegágyhoz, bizony körülötte sok kuruzslóval találkozunk. Szemforgató tudálékossággal, mellébeszélő ostobaságokkal áltatják a betegségen aggódókat. Ostoba politikai dillettizmusukkal csakazértis módon ellentmondanak tudós professzorok bajmegállapításainak. Az elmúlt világ szervezett reakciójának itt maradt csökevényeiből vagyis eljövendő világnak szervezhetetlen, önző, demagógjaiból adódnak ezek a tolakodó megállapító kuruzslók. Mit nékik, hogy hozzáértők már megállapították a kiütköző betegséget, hogy a 25 esztendős fertőzöttség háborúban felfakadt kelevénye! Hogy lehetne ez igaz? Nem az »Ő ügytik« eHsmerni, hogy ők is az orvosokat távolították a kórokozók helyett. Csökönyösen megállapítgatják a bajt: valami hiányzik a szervezetből, valamiből kevés van. Orvosságuk azonban nincsen, minthogy diagnózisuk is rossz és lehetetlen. A másik kuruzsló? Ő majd megmutatja a gyógyítási módot, buzgalmával a beteg ép ágyát is összetöri, elszívja levegőjét. Minek itt a diagnózis? Nem látják? Én hiányzom a betegnek. Más orvosság nem is kell! ! Mi szómorú szemlélők, egyszerű baj megállapítok, mi a beteg testrészei pedig mást nem tudunk tenni, hívjuk, mondjuk hirdetjük,' orvost ide, ínég pedig sokat és jót! Nagybeteg! hazánk jelen állapotát górcsövű vizsgálat alá] véve, bizonyos lassú gyógyulási folyamatot látunk, azonban az ilyen nagy betegségnél itt is, ott is néha bizonyos patologikus sebek is szoktak keletkezni. A k£r okozójának eltüntetéfsével azonban ezek is megszűnnek. Mert, ha most becsületesen akarunk oda állni a beteg ágya mellé, meg kell vallanunk, hogy a gyógyítást nem lehet végezni a hordó tétjéről. Azéi^t vannak a szociológusok, a közgazdászok, hogy ők irányítsák a gyógyulási folyamatot. Intsünk minden napi politikával foglalkozó egyént, hogy hozzá ne nyúljanak a beteghez, mert a napi politika önzéstől piszkos hullámai csak fertőzhetik a beteg sebeit. Napi politikával foglalkozó önkéntes orvosok csak kuruzslók lehetnek, először állapítsák meg a diagnózist, mely így szól: Évszázadok fertőzése után, évtizedes üszkösödési folyamat, tetézve vesztett háborús elgyengüléssel. Orvosság: Demokratikus gyógyszerek, egészen a gazdasági megerősödésig, sőt a teljes szocializmusig. Ezt tudva, adják erőiket a gyógyítás munkájához, szerényen, halkan, de nem melletverve. A három nagyhatalom nem egyedekre tekintett, mikor az Atlanti Charta, Jaltai egyezmény Szanfranciskói megállapodások szellemében összeülve méghozta a potsdami határozatokat, hanem Európa népének sorsát tűzte célul maga elé. Elzárt laboratóriumban tárgyaltak orvosi készültséggel, bölcs előrelátással, nem pedig hordók tetejéről, kuruzslói felelőtlenséggé*, orrig látó önzéssel. A három nagy — Sztálin, Attle, Truman — diagnózisa a fenti megállapítás, az ő gyógyszerük a demokrácia. Amit be kell vennünk, ha gyógyulni akarunk. Még azoknak is, akiknek keserű lesz ez az orvosság. Nem csodaszer, de biztos szer. Európának sok országa használta es nem eredmény nélkül, éppen azért csendes figyelmeztetéssel felhívjuk azokat, akik vonakodnának bevenni ezt az orvosságot, hogy ne idegenkedjenek tőle. Gondoljanak arra, századok mulasztása terheli őket, mert nem engedték fokozatosan fejlődni ezt az eszmét hazánkban. Hányszor lett volna alkalmunk a nagy különbségek egyensúlyozására. Nem kellett volna követ dobni azokra, akik a 20^/o-os mágnás kisebbség SOo/o-os nemzeti jövedelmi részesedést élvezték. Talán angliai kéj utazásaikon is megláthatták volna az ottani és az otthoni állapotok közti különbségeket. Tettek-e valamit? Elolvastak-e csak egyetlen szociológiai munkát is? Nem hiszem! Akkor most nem lenne keserű az orvosság, a demokrácia, aminek ellentétét oly igen sokszor etették meg a dolgozó tömeglekkel. »Mea culpáznak«-e néha-néha, mert nyugaton eltöltött idejük alatt nem látták meg az új idők következését? De álljon ez íaj ma hatalmon levőknek is. Lássák be azt, amiért évtizedes harcok voltak, is mia a kezünkbe van, azzal a hatalommal vissza ne éljenek. Mert a sokat emlegetett reakciót segítik, ha nem tudnak eszményi birtokosai lenni a demokrácia népi hatalmának. Látjuk ma a 25 év munkájának eredményét. Romvárosokat, felperzselt falvakat, tönkrement hidakat... Oly nagy a baj, oly sok a hiány, hogy csak megfeszített munkával építhetjük az újat. Midnnyájan: munkás, paraszt, polgár, demokratikus, mát megértő szellemi munkások. Ez a gyógyszer a jó: demokratikus összefogásban olyan minőségi és mennyiségű munka, mely a gazdasági talpraállást elősegíti. Hirdessük: ha ma forrásában lévő társadalom eléri tisztulási folyamatát, olyan társadalmat akarunk, melyet a Názáreti Ács Legény is hirdetett, hogy/^z »Ige Testté fog válni«. Nem munkanélküli sibolással, nem láncolással, hanem hazátépítő becsületes munkával, mert kiveti magából a láncolókat. Ezért kérünk kevesebb jelszót és több cselekedetet több jó orvost, és — egyetlen egy hangoskodó, önérdekeit szolgáló kuruzslót sem, Kevesebb demagógiát, hogy a mögöttünk álló tömegek ne azt lássák, amit a náci-kor alatt, hogy aki a tűz körül van, az melegszik. Ha a demokrácia üres szó marad, elveszti vonzó erejét. A maradék nemzeti vagyon — akár szellemi, akár anyagi — utolsó maradványait is maga alá temeti az anarchia. Erre nincs szükségünk. Van orvosságunk. Jó az: A »háborús elgyengült Magyarországot új, erős, demokratikus Magyarországgá gyógyítja és akkor meg tudja állni a helyét az európai népcsaládok között«. Tamás József. A paraszt szó lényege és tartalma nem mindenki előtt világos. — Magyar szó, afelől nem lehet kétség, mert az. Éppen olyan magyar szó, mint kunyhó, eke, vagy aratás. — Mi hát ellene a kifogás? Nyilván, hogy a társadalom egyik osztályára sértő (?) hangzású. A paraszt állítólag sértőnek érzi, ha őt parasztnak mondják. — A szavak jelentése általában nem állandó. — Ha valakiről az Árpádkor nyelvén azt mondták, hogy sok marhája v^n, az nem a mai értelemben vett szarvasmarhát jelenti, hanem az illető vagyonát. Csakugyan hozzátapadt idők folyamán fájdalmasan éreztetett osztálykülönbségből a parasztság jelentéséhez valami az otromba, faragatlan fogalomból. Nem jogosan. A nyelvhasználat, mint a tömeglé'lek általában, nyelvileg lehet helyes, de etikailag gyakran igazságtalan. De ha igazságtalanul is, csakugyan sértő módon is használható a paraszt szó. Gondolkodjunk egy kicsit. A kefekőtő nevéhez is hozzákapcsolódik a részegség fogalma, teljesen oktalanul. Józan kefekötő is van, — becsípett szabó is. — A nyelvhasználat itt is igazságtalan. De jut-e eszébe valakinek, hogy a kefekötésre új szót találjon ki? Másik példa a »cseléd« szó. Ez, tudjuk azonos a család szép szavával, s jelzi az igazi magyar háznép benső összetartozását. Erdélyben még ma is sok helyen hallani, hogy szülő a gyermekét szólítja cselédemnek és tapasztaltam, hogy nem volt miatta nézeteltérés. Egy időben a cselédek nekirugaszkodtak és elhatározták, hogy ők nem cselédek, hanem háztartási alkalmazottak. Ami ebben emberi jogok megbecsülésére vonatkozó mozgalom, azt minden jólelkű ember helyesli. De van-e ép magyarságú ember, aki helyeselné, hogy egy jelesül szép szót töröljünk a magyar szókincsből? Az őszinte beszéd ez: a parasztnak és cselédnek nem szavát, hanem sorsát kell megváltoztatni, ha javítani való van rajta. Mert az ilyen szóváltoztatás olyan eljárás, mintha minden tojást áruló asszony a piacon: »egy tojás tíz pengő« helyett azt kiabálná, hogy »tíz tojás száz pengő«. — Ugy-e az asszony pénzte egy fillérrel sem lesz több. Ha az szokásmondás, hogy »úgy káromkodik, mint egy kocsis« — attól az ország valamennyi kocsisát még nem kell közlekedési alkalmazottá átfesteni.— A paraszt vagy cseléd szót másikra cserélni oktalanság lenne. — Ha baj van, annak gyógyítása más. — A népnek kell kedvezőbb helyzetet adni, hogy a közművelődés minden áldását megszerezhesse magának, akkor az igazságtalan nyelvhasználat magától megszűnik. Azt kell elérni, hogy ne mondhasson senki goromba parasztnak, legyen használatos a goromba pokróc, mint ahogyan használatos is. — Meggondolt embernek a paraszt szó tartalma sem sértő, hanem emelkedett és nemes. Lássuk ebben a szóban származásunkat, mert az egyik embernek a hatodik öregapja volt paraszt, a másik meg a földet műveli, de ugyanaz a vér mindkettő. Vegyük tudomásul, hogy Magyarországnak egyik legmegbecsülnivalóbb rétege igenis a magyar parasztság, hiszen ettől a rétegtől várunk minden megújhodást, élet- és nemzetfenntartó erőt. Akad olyan elfoglalt és eléggé le nem néz-