Pápai Néplap – I. évfolyam – 1945.

1945-07-29 / 14. szám

Tekintettel arra, hogy a vidéki lapok mindig ráfizetéssel dolgoztak és a drágaság miatt kénytelenek vagyunk lapunk árát 3 pengőre felemelni. leke/etnek van egy rozoga, sokszor pajtának is alig nevezhető épülete, melyben egy államsegélyes fizetésű tanító, legtöbbször egy tanteremben nyolc osztálynak a tanításával küzd összevont tanításban, s míg a tanító az egyik osztály anyagát tanítja az osztály öt-hat tanulójának, addig a többi osztály tanulói a legjobb esetben unatkoznak, mert a csendes foglalkozáson az alatt, míg a tanító más tanulókkal foglalkozik Jés a többi tanulóknak figyelmét is önkénytelenül magára vonja, komoly munkát végezni nem lehet. Ezzel szemben, ha elemi iskoláink államosítva lesznek, akkor három rozoga épület dologi kiadásai helyett csupán egy egészséges, jól épített iskolát kell községenként fenntartani, ami lényegesen kevesebb kiadással sokkal jobb karban tartható. A tanítás eredményességének szempontjából viszont az előzőnél is sokkal fontosabb az a tény, hogy ugyanazon személyi kiadás mellett három különböző felekezetű iskola feltételezése mellett, ha ezeket egy állami iskolába összpontosítjuk, egy-egy tanítóra csak két-három osztály összevont tanítása jut, minek következtében sokkal eredményesebb munkát végezhetnek. A középfokú oktatásban, amint már fentebb is említettem, az állami oktatás mellett feltétlenül meghagyandónak tartom a felekezeti oktatást is, mint igen régi demokratikus szellemben nevelő intézményt. Ezeknek az iskoláknak nagy része már a múltban is »a szegények iskolája volt s ha fenntartásuk költségeihez tandíjat szedtek is, mégis bizonyos közösségi munkák végzése fejében á legszegényebb rangú, jó előmeneteli! tanulók mindenkor ingyen végezhették tanulmányaikat. Az a csekély munka pedig, amit a közösség érdekében végezniök kellett, ezért éppen demokratikus rendszerünkben semmi esetre sem lehet megszégyenítő, mert hiszen az általunk hirdetett elv szerint a munka mindenkor nemesít. Térjünk ki ezzel kapcsolatban a tandíj kérdésére is. Előre bocsátom, hogy nekem nagyon szimpatikus az ingyenes közoktatás, mégis a tandíjfizetés mellett foglalok állást, mert a néppel szemben sokkal igazságosabbnak tartom, hogy csak az járuljon hozzá a közoktatás fenntartásához, aki azt igénybe is veszi és ne kelljen mindenkinek az adóját egyöntetűen megterhelni ezzel a többletkiadással. Valljuk be őszintén, hogy a jó közoktatás meglehetősen sokba kerül és elég nagy adómegterhelést jelent, ha az egész vonalon ingyenessé akarjuk tenni az oktatást. Mivel azonban a nép érdekét minden körülmények között szem előtt kívánom tartani, ezért tandíja fizetés terén magam részéről a progresszív tandíjfizetés bevezetését javasolnám, vagyis a tehetségesebb és jobbmódú szülők fizessenek magasabb tandíjat a középfokú és egyetemi oktatásnál és csupán a helyben felépítendő nyolc osztályos elemi oktatásnál kellene megmaradni teljesen az ingyenes oktatás mellett. "A jó közoktatásnak legfontosabb kelléke azonban a jó tanító, tanár, miről igen érdekes cikket olvasahttunk a napokban a Szabad Szó egyik számában »Mester-tantíó és nemzetnevelő« címen. Hfogy milyen legyen a jó nevelő, azt így röviden megállapítani nagyon nehéz. Arról külön cikk keretében is igen sokat lehetne írni. Egyet azonban máris le lehet szögezni, semmiesetre se olyan legyen, aki a tanításra előír't órákat politikai propagandára és szervezkedésre használná fel, hanem tanításában, távolmaradva minden pártpolitikától, csak arra az egyre törekedjen, hogv a reá bízott serdülő lelkeket igazi demokratikus szellemben nevelje és kövessen el mindent, hogy tanítványai minél több ismeretet sajátítsanak el az órákon és minél jellemesebb tagjai legyenek később a társadalomnak. Nagyon nehéz feladat ez, amit csak anyagi gondoktól mentesített és minden külső befolyástól mentes, kétfelé kacsintgatást nem tűrő és hogy újra egy annyiszor elcsépelt, de itt igazán nagy jelentőséggel bíró kifejezéssel éljek, valóban reakciómentes legyen. Csak ilyen szempontok figyelembevételével valósíthatjuk meg mi az igazi demokratikus közoktatást. Varga László tanár. Magyarország teljes demokratizálásáért Irta: Z. RAZIN Nemcsak a néptömegek zúgolódtak. A kormánnyal szemben ellenzékbe ment az uralkodó osztályok egy része is, elsősorban a nagyiparosok és bankárok, akik a múltban az angol és francia tőkével voltak összeköttetésben és most elégedetlenek voltak a német trösztök erőszakoskodása miatt. A kormánypártban ülő hitlerista ügynökök, Reményi-Schneller, Jurcsek és Szász miniszter urak azonban azt követelték, hogy a »szabotálókkak szigorúan bánjanak el és emeljék fel a hadba küldött hadseregek katonai kontingensét. 1944. márciusában a hitlerista-blokk stratégiai és politika* helyzete annyira megrosszabbodott, hogy a Kállay-táborába tartozó józanabbul gondolkodó magyar politikusok, akik látták, hogy Németország győzelmére már nem számíthatnak, ismét felvetették Magyarországnak a háborúból való azonnali kilépése kérdését. Az egész országban terjedt a háború ellenes hangulat. A német hadvezetőség úgy'határozott, hogy megszállja »szövetségesének« földjét. Teljesen elegendő volt az, hogy Horthyt föltartóztatták Hitler főhadiszállásán és bevonultattak Magyarországra néhány, a harcokban már megtépázott hadosztályt: ezzel a németek magukhoz ragadták az országban az összes uralkodó magaslatokat, s a hatalmat teljes egészében megsze,rezték. Vájjon a magyar kormányzókörök megtudták volna-e akadályozni Magyarország megszállását? Igen, megakadályozhatták volna, ha a német megszállók ellen indítják az országban levő haderejüket, amely számbelileg sokszorosan felülmulta a német megszállócsapatokat és ha felhívták volna a népet ellenállásra. Ehelyett azonban a kormánykörök Hitler-barát része" előkészítette Sztóajy ahtalomra kerülését. Megkezdődött a Gestapo féktelen terrorja. Százezernyi zsidót hurcoltak el a lengyel és németországi haláltáborokba. Letartóztattak és 'elhurcoltak nagyon sok olyan .személyt, akík különböző Hitlerellenes csoportokhoz tartoztak azon a címen, hogy »zsidókat rejtegettek«. A legkegyetlenebb üldözésben azonban a kommunistáknak és a baloldali ellenzéki pártoknak: Szociáldemokrata-, Független Kisgazda- és a Nemzeti Parasztpárt tagjainak volt részük. Október közepén, amikor a szovjetcsapatok már elérték a Tiszát, sőt a Tiszán átkelve elfoglalták Szegedet, Horthy kormányzó csak akkod látta be végre, hogy Magyarország további ellenállása »nem célszerű« és 1944 október 15-én rádión fegyverszünetet kért a szövetségesektől. A helyzet határozott és gyors cselekvést követelt, azonban a magyar kormánykörök olyan tehetetlenséget árultak el és annyira ingadozóak voltak, hogy a hitleristáknak minden nagyobb nehézség nélkül, úgyszólván puszta kézzel sikerült elfogni Horthyt és minisztereit. Szálasi, Himmler ismert ügynöke került hatalomra. A jött-ment Szálasi körül, aki magat >;nemzetvezetőnek« nevezte, csoportosultak az összes német és magyar fasiszták, a német »Volksbund« és a »Nyilaskeresztes Párt«, a legkülönbözőbb fajtájú politikai és közönséges bűnözők söpredéke. Ebben az időben megmozdult a magyar tábornoki kar is. A magyar vezérkari főnök Vörös János vezérezredes és az 1. magyar hadsereg parancsnoka Miklós Béla vezérezredes átjött a Vörös Hadser éghez. Ha Magyarország Románia és Bulgária példáját követve határozottan szakított volna a hitleri Németországgal, már régen kiléphetett volna a háborúból. De a Hitler-barát körök nemzetellenes áruló politikája következtében Magyarország sokkal szörnyűbb és véresebb harcok színterévé vált, mint Hitler bármely más szövetséges-vazul tus országa. A magyar tisztek és katonák német parancsra hullatták vérüket hazájuk leigázói védelmében. A német SS csapatok visszavonulás közben rombolták és pusztították az utjukba eső mgyaar városokat és falvakat, s miután minden értékes holmit elraboltak, erőszakkal magukkal hurcolták a lakosság, de főleg az ifjúság nagy részét Németországba. Nagy árat fizetett a magyar nép azért, hogy ilyen sokáig tűrte a németek és azok hazaáruló ügynökei garázdálkodását a magyar földön. A Vörös Hadsereg felszabadította egész Magyarországot. A nép végre hozzájutott ahhoz, hogy szabadno cselekedhessék, jogot és lehetőséget kapott arra, hogy demokratikus vágyainak megfelelően rendezze be életét. A reakciós politikusok hosszú ideig mérgezték a nép öntudatát a nagymagyar sovinizmus mérgével, »Szent István ezeréves nagymagyar birodalmának« imperialista ideológiáját terjesztették, a szlávok és a Szovjetunió ellen uszították- a magyarokat. Mindennek ellenére a néptömegek és az élenjáró haladó értelmiség a Szovjetunióhoz és a nyugateurópai demokratikus országokohz húzott. A Szovjetunió ellen irányított hazugság és rágalomfelhő véglegesen csak akkor foszlott szét, amikor a Vörös Hadsereg bevonult Magyarországba. A hitleristáktól felszabadított városok és falvak lakosai saját tapasztalatuk alapján győződtek meg arról, hogy a szovjetharcosok nemcsak felszabadítják őket a német rabságból, ahnem támogatják is őket abban, hogy végérvényesen leszámoljanak a hitleristákkal és a hazaárulókkal és hogy újból felépíthessék hazájukat új demokratikus alapokon. Ezzel magyarázható a hitleristák és azok magyar ügynökeivel szembeni gyűlölet kirobbanása, valamint a hatalmas rokonszenv, amely lépten-nyomon tapasztalható a Vörös Hadsereggel és a hitlerellenes koalícióval szemben. Az 1918—19. évi Magyar Köztársaság rövid élete óta most először szerezte meg a nép magának a demokratikus szabadságokat: szólás, sajtó és gyülekezési szabadságot. E szabadságok birtokában fogtak hozzá a magyarok függetlenségük és új államiságuk helyreállításához s ahhoz, hogy megalkossák az új legfelsőbb törvényhozó testületet: az ideiglenes nemzetgyűlést és a legfelsőbb végrehajtó hatalmat: Magyarország Ideiglenes Nemzeti Kormányát. Kossuth óta még egyetlen kormány setn élvezte a magyar társadalom ilyen széleskörű és egységes akaratú támogatását, mint a mai ideiglenes nemzeti kormány. E kormány legnagyobb vonzóereje mindenekelőtt programmja, amely kifejezi az egész magyar nép akaratát. Ez a .programm előirányozza Magyarország részvételét a hitleristák katonai legyőzésében, az ország megtisztítását a németektől és azok ahzaáruló ügynökeitől, az államhatalom és a társadalmi élet minden egyes szervének demokratizálását, a földreform leggyorsabb végrehajtását, barátságos viszonyát a Szovjetunióval, val, valamint az egyesült nemzetekhez tartozó többi államokkal és a fegyverszünet megkötését. Az Ideiglenes Nemzeti Kormány az egyházi körök legmesszebbmenő támogatását élvezi Ügy a katolikus, mint a protestáns, reforímátus stb. papok és főpapok nagy többsége a hitlerista hatóságok kategorikus parancsa ellenére ott maradt a Vörös Hadsereg által felszabadított területen. • ' A földkerekség minden részében élő, 2—3 millió főt számláló magyar emigráció egyhangúan támogatja az Ideiglenes Nemzeti Kormányt. Nemcsak az emigráció haladószellemü vezérei, mint a volt magyar köztársasági elnök, az angliai »Magyar tanács« elnöke, Károlyi Mihály vagy &tz Amerikában élő demokratikus magyarság vezetői, Vámbéry és Lugosi támogatják teljes egészében az új kormány programmját., hanem Magyarország vatikáni követe^ báró Apor is felaiánlotta szolgálatait az Ideiglenes Nemzeti Kormánynak. Mi késztette a magyar hazafiak különböző csoportjait arra, hogy az előbbi ellentétekkel nem törődve, az egységes hitlerellenes táborba tömörüljenek? Az eddigi afsiszta kormányok végzetes hibái következtében már Magyarortszág állami létét fenyegető veszély tudata.. A Vörös Hadseregnek köszönhető azonban a^ íhogy lehetővé vált az összes nemzeti erők ily nagyméretű összefogása: a Vörös Hadsereg felszabadította Magyarországot a /hitlerista megszállás alól — és anélkül, beavatkozna az ország belügyeibe, — segített megteremteni az előfeltételeit annak, hogy a magyar nép minden rétege szabadon nyilváníthassa akaratát. Január 20-án Moszkvában aláírták a fegyverszüneti egyezményt egyrészről a Szovjetunió,