Pápai Néplap – I. évfolyam – 1945.

1945-07-29 / 14. szám

Nagybritannia és az Amerikai Egyesült Államok, — másrészről Nagymagyarország között. A magyar nép nagy megelégedéssel fogadta a fegiyverszüneti egyezmény hírét. Ez az egyezmény a hitleri Németország teljes elszigetelését eredményezte, hatalmas -nemzetközi jelentőséggel bír és Magyarország további fejlődésének alapja » a függetlenség és demokráciához vezető úton. A német imperializmus elleni sokszázados harcában Magyarország többízben szenvedett súlyos vereséget és vesztette el függetlenségét. Most először alakultak ki Magyarország számára rendkívül kedvező feltételek arra, hogy véglegesen lerázza magáról a német igát. Az utolsó 100 év alatt most került a magyar demokrácia először abba a helyzetbe, hogy megvalósíthassa Kossuth nagy nemzeti eszméit, meg• teremthesse a szabad, független, demokratikus Magyarországot. A magyar népnek tettekkel kell bebizonyítani, hogy elszánt harccal a Vörös Hadsereg és az összes Egyesült Nemzetek oldalán HitlerNémetország ellen kész lemosni magáról a hitleristákkal való eddigi együttműködés gyalázatát és az összes szabadságszerető népek becsülését visszanyerni. S errfc csak egy mód van: aktivan résztvenni a háborúban a hitleri Németország ellen, határozott, elszánt harcra kelni az ellenség ügynökei és a nép ügyének árulói ellen és az országot - a legteljesebb mértékben demokratizálni. Végé. „Akik félnek hazajönni" című cikkel kapcsolatban Nem ismerem a cikk íróját, aki ezt.írta, de. annyira megnyerte tetszésemet, hogy nem mulaszthatom el válaszolni rá. Igaza van. Félnek hazajönni a magas és talán alacsonyabb rangú főleg »aktiv« tiszt urak. Sőt attól a drága magyar földtől elszakadt, ül. hűtlenné lett hivatásos tiszthelyettesek, mifelénk úgy mondják »őrmester« urak. Tisztelet a kivételnek, de ezen »urak« közé én most azokat a- katonákat sorolom, akik kényszerítés nélkül a német fasiszták és ezek bérencei a Szálasi hadsereg oldalán küzdöttek, egy szebb jövőért! Mert igenis voltak ilyen »nagy« katonák. Sokan azzal jönnek, hogy a fiam, vagy férjem katona volt, kellett harcolni, mert kényszerítették. Ez igaz. De csak egy része. Sajnos, sokan voltak olyanok, akik anynyira szerették a katona ruhát viselni, hogy még a háború hetedik évében, gondolom még éjjel is bilgeri csizmában és pisztolytáskával az oldalukon aludtak. Nem beszélve a rangról és a szép egyenruháról, amit vtseítek a tiszt urak és az őrmester urak. És milyen nagy tekintélye volt pl. a pilóta őrmester úrnak. Ha a lányok már ilyent hallottak, az oltár elé képzelték magukat egy fess katonabácsi oldalán. Nem beszélve a kitüntetésekről. Szép német vaskereszt. Hogy verte a mellüket. És most ők csodálkoznak, hogy az oroszok nem engedik haza.-Hogyan, hogy a Dálnoki vörös katonái itthon vannak? Hát természetes, mert azoknak nem kellett a nyilas karszalag, se bilgeri csizma, se vaskereszt, hanem demokratikus szabadság! Ismétlem, nem a mai katonákról van szó, hanem akik csak a német győzelemért harcoltak és ezen kívül mást nem akartak elismerni. Mert voltak ilyen megrögzött Hungarista légiós, Hunyadi páncélos és Rohamista hősök. Mentek önként, mert nekik tetszett a hősiesség, a páncélököl, a messerschmiedt és az ígért föld, ház, pénz stb. A nyilasok ideje alatt csak ők érvényesültek, a civil élet megszűnt, ők voltak az urak. Most sokan, akik olvassák cikkemet, megfognak rám haragudni. De ezt ne tegye az, akinek a fia, férje, vagy apja tényleg a háború kényszerhatása alytt katonáskodott, akiket a német, vagy magyar tisztek vagy nyilasok kényszerrel elvittek. Ezeket nem ítélem el és nem okozom, hogy ide jutottunk. De igenis okozom azokat az önkéntes katonásdit játszani szerető urakat, akiknek nem kellett sem a magyarí föld, hogy művelje, hogy paraszt legyen, sem az ipar, hogy jó magyar iparos legyen és dolgozzék, hanem kellett neki a ludovika, az arany csillag, a szép őrmesteri ruha. A havifizetés, a könnyű, lehetőleg munkamentes élet. Ezért nincs most idehaza sok levente, fiatal és idős katona, apa és fiú, mert ezek

L nek a katonáknak kellett a háború, a vérontás, a német és nyilas rendszer, mert tekintélyüket, fizetésüket és duhajkodási lehetőségeikat csak növelte. Ezek irányították a katonaságot, ezek a tiszturak és tiszthelyettes urak. Nem az a szegény munkájától bevonultatott tartalékos újonc és katona, akik sohasem vágytak katonaruhá után, mert jó volt nekik az ekeszarva, a gyári vagy a hivatali munka.Most ezek félnek hazajönni. Az aktivak és hivatásosak. Ezek között is akad kivétel, amit rá fogunk bízni az igazoló bizottságokra. Mert van ilyen is. Vagy nincs? Én bízok a Dálnoki vörös hadsereg vezető tagjaiban, hogy igen is a demokratikus szellemnek megfelelően nagyon meg fogja válogatni, hogy kit vesz be az új magyar hadseregbe. Most, hogy az ismeretlen barátom cikkét még jobban megerősítsem, közlöm, hogy én is azért mertem ilyen keményen, talán egyesekre nézve sértően megírni e »kényes témát«, inert én magam is voltam katona a légierőknél. De nékem nem kellett sem a katona ruha, sem ia rang, sem a német, sem a Szálasi! Érvényesültem is, de csak a komáromi csillagbörtönben. Utána pedig Németországba kerültem, mint öt évi fegyházra ítélt politikai fogoly. Amikor márt a nyilas fegyőreikn elbujdostak mellőlünk, a brucki táborba mentem, ahol a németek által elhurcolt 14 nemzet hadifoglyai voltak összegyűjtve. Ott azután tiszta kép tárult elém. Minden magyar arról beszélt: mikor megyünk haza? Aljg várom már, hogy láthassam feleségem, anyám, vagy fiamat. Ez volt a napi téma. Mindenki örült a háború befejezésének, a vörö|s hadsereg felszabadításának, csak egy réteg nem, a nyilas szellemben nevelkedett aktiv tiszt urak és hivatásos tiszthelyettes urak. Ök csak hallgattak és egy szóval sem mondták, hqgy haza kellene menni. Miért? Mert már oda is eljutott a hír, hogy idehaza igazoló bizottság van és politikai rendőrség. Ők nem így képzelték el az »új fegyvert«! És most igen sokan ezeknek köszönhetik, hogy nincsenek itthon, mert ezek az »urak« nemhogy elősegítenék az ártatlanok hazajövetelét, a Németországi táborokból, hanem egyenesen meggátolják, saját érdekeiket nézve. Pedig sorsukat nem kerülhetik el a bűnös »katonásdit játszani szerető« legények sem. Szabó László. MindenKinek a MaDISzz-ról. A napi sajtó a legkülönfélébb módon naponta foglalkozik az ifjúsággal. Az ifjúsági kérdéssel kapcsolatban új csillagok tűnnek fel, akik termékenytíő kritika helyett a legvadabb és legzűr-zavarosabb támadásokat folytatják, s ha mindenben nem lesz igazuk játsszák a a rosszul informáltat, a félreértettet, „á dehogy, azt nem úgy értettem". Egyszerre szelíd báránykáknak mutatkoznak. Ezeknek a „báránykáknak" szeretnénk most a MaDISz ról szólni. Célunk: a magyar ifjúság párton felüli egységének megteremtése, felszabadítás a reakció és a német hatás alól. Miért szükséges az ifjúsági egység? A múltban az ifjúság a reakció kezében vak eszköz volt. Mesterségesen szétaprózták. Még jól emlékszünk a temérdek ifjúsági egyletekre, nevetséges „szövetségekre". A céltudatos bomlasztás mellett még vallási és nemzeti ellentéteket szítottak. Az ifjúságnak lehetetlenné tettek, hogy szabadon gondolkozzék, akarjon és nyilvánítsa véleményét. Most az egységgel mi, az ifjúság szigeteljük el a reakciót. Egységünkkel sokkal nagyobb súlyunk lett. Megtudjuk védeni érdekeinket a műhelyben épp úgy, mint az iskolában. Az egységen belül közös a harc. A munkás kérdésé a diáknak is kérdése. Hangsúlyoznunk kell a párton felüli egységet. A MaDISz egy pártnak sem lehet a fiókszerve. Erre éberen őrködnünk is kell. A MaDISz csak annyiban lehet „párt", hogy magáévá teszi a függetlenségi frontban tömörült öt demokratikus párt törekvéseit, a szabad, független, demokratikus Magyarországért való harcot. Az elmúlt évek rendszerei a magyar ifjúságot hazafiasnak nevelték. De milyen hazafiasság volt ez ? Olyan hazafiasságra nevelték, amely bűnösen egyoldalúan csak a magyart t " ' artja embernek, miért csinálták ezt ? Azért, hogy legyen ember, akit vakon ki lehet kergetni a vágóhídra, — a csataterekre. Mi ebből nem kérünk. Mi azt akarjuk folytain j, amit még Petőfi kezdett meg 1848-ban. Nem megyünk harcba többé idegen érdekekért, de igenis harcolunk a saját érdekeinkért. Hogy ez a harcunk sikeres legyen, szükségünk van minden becsületes, jószándékú fiatalra, legyen az akármelyik dolgozó osztály szülötte. Ha nem sikerül egységünket megszilárdítanunk, megint lesznek olyan sötét kútmérgezök, akik megpróbálják sorainkat megbontani és azt kihasználva, egy hazafit egymás ellen fordítani, ezért hirdetjük az ifjúsági egységet, melyen belül egyforma helye van minden pártonkívüli és minden demokratikus párthoz tartozó ifjúnak. Ifjúsági szövetséget alkotunk, melyet mi is vezetünk. Nincs szükségünk semmiféle atyáskodó vezetőségre, a magyar ifjúság elég érett arra, hogy szerkezeteit saját maga irányítsa. Az elmúlt évek leventeintézménye, mely a feudális nagyurak elnyomó szerve volt, bebizonyította, hogy a magyar ifjúság parancsszóra ugrálni nem hajlandó. A levente-intézmény a magyar ifjúságra egy ráerőszakolt nyűg volt. Most meg kell mutatnunk, hogy minden gyámkodás nélkül is hallatjuk szavunkat, minden magyar ifjúnak egy külön oszlopnak kell lennie, melyre biztosan épülhet az*új demokratikus ország. A MaDISz, melynek célja az új népi Magyarország felépítése, tagjaitól nem kér mást, csak szívet, lelkesedést és olyan munkát, melyből mindenki tanulhat. Éljen a munkás-, paraszt-, diákifjúság harcos egysége! Moravecz Imre. Meg kell tisztítani a hadsereg tisztikarát mondotta Farkas elvtárs a Magyar Kommunista Párt hódmezővásárhelyi nagygyűlésén. A feladat súlyos, minden jel arra mutat, hogy segítenünk kell Vörös János miniszternek. A hadsereg tisztikara a reakció egyik gócpontja. Kétségtelenül vannak a tisztikarban becsületes, demokratikusan gondolkozó tisztek, de kevesen vannak. Pápai viszonylatban is nyugodtan beszélhetünk ezekről a dolgokról, sőt példákat sorolhatunk fel. Amikor a hadnagy úrral szeretne beszélni az ember, de a hadnagy úr nem hajlandó fogadni és ezért kiüzeni, hogy nem ér rá. Vagy pedig a Perulz-gyár üzembizottságának az elnöke a hadtestparancsnokkal szeretne beszélni, de az őrmester, aki szolgálatban van, ezzel a kijelentéssel fogadja : „hogy képzeli, hogy, a hadtestparancsnokkal akárki beszélhet". Én magam úgy képzelem, hogy akárki, és demokráciában így kell, hogy legyen, nem szabad megengedni, hogy ismét visszatérjen az elmúlt idők szelleme. Itt nem a hadtestparancsnokot hibáztatom, hanem a szolgálatban levő őrmestert, de azért mégis hiba van a nevelés körül. Demokraták legyünk egyek, ne húzzunk széjjel, építsük újra hazánkat szebbé és főleg jobbá. Itt az alkalom, hogy munkához lássunk. Értelmiség a helyén, munkás a munkánál és főleg az építésnél. A nyilasok egy olyan örökséget hagytak ránk, amiből majd csak nagyon hosszú idő múlva fogunk feltámadni. Ne bántsuk egymást, igyekezzünk egymást megérteni, hiszen tudjuk, hogy Egységben az erő. Legyen jelszavunk: Magyar a magyart ne bántsd ! Természetesen vannak egyének, akik megérdemlik, hogy meglegyenek büntetve, például a feketézők. Nyugodtan nevezhetjük ezeket a piac hiénáinak. -Ahelyett, hogy az újjáépítésnél fogná a kapát, az ásót vagy a téglát hordaná, feketézik, nyúzza embertársait. Elvégre a saját szemszögéből okosan csinálja, de nem humánusán. Elad egy kosár barackot és egy fél óra alatt többet keres, mintha egész napon át dolgozott volna. Kérjük tehát ezeket a kereskedőnek, hogy ne mindig csak feketézzenek, hanem néha, néha fogják meg a kapa nyelét is és segítsenek az újjáépítésnél és ne hátráltassák azt.