Pápai Néplap – I. évfolyam – 1945.

1945-07-22 / 13. szám

kásságát. Forradalmi lelke ilyenkor sugallta a legszebb eszményi verssorokat, amikor beleélte magát a vesztébe rohanó magyarság sorsába. A »Magyarok« című verse tükrözi híven vissza ezeket a gondolatait. Tudta, hogy más nem juthat osztályrészül neki, mint a nyomor és ismét a nyomor. Végül is kifáradt a vele .való harcban és betegségtől;, de főképpen az éhhaláltól félve a balatonszárszói síneken áldozta fel életét egy jobb és boldogabb hazáért. Tamás László. E.gy nagy és egysszerü ember Jakovlev A. C. vezérőrnagy, repülőmérnök, a Szovjetunió egyik legjelentékenyebb konstruktora, „A szocialista munka hőse" könyvet írt „Mesék az életből" címmel. A gyermekirodalom Állami Kiadójánál jelent meg e könyv, amelyből egy Sztálin marsallról szóló fejezetet közlünk. Alaposság és igényesség. Munkabeosztásommal, feladataimmal kapcsolatban Sztálin elvtárs többször fogadott. Minden egyes találkozás után egyre jobban, egyre élesebben bontakozott ki előttem a nagy férfi alakja. Sztálin minden személyes vonatkozásban végtelenül egyszerű. Egyszerű az öltözéke. A háború kitöréséig közönséges szürke zubbonyt hordott, kényelmes, bő kabátot, szürke nadrágot és könnyű, kényelmes cipőt. Egyszerű a társalgásban. Legtöbbször fölalá sétál a teremben és figyelmesen hallgatja! látogatóját. Ha más beszél, nagyon ritkán vág a szavába. Meghallgatja vendégét és csak a végén tesz észrevételt. A vezető szervek ülésén, mint megfigyeltem, gyakran küldenek az elvtársak Sztálinnak pár soros üzenetet. Ezeket mindig átolvassa, majd gondosan összehajtja és a zsebébe teszi. Egyetlen neki küldött üzenetet sem hagy figyelmen kívül. Alapos a munkában. Sztálin nem tűri a felületességet, kérlelhetetlen azzal szemben, aki a tanácskozások során a tárgyalásra került kérdésben tájékozatlanságot mutat. Keményen bírálja a hanyag, tájékozatlan embereket, szemükbe mondja hibájukat és egyszer s mindenkorra elveszi kedvüket a felületességtől. Alaposság és igényesség: ime a sztálini munka jellemző vonásai. Nemcsak tanítani, tanulni is kell. Többször voltam tanúja felelős munkaitársakkal folytatott beszélgetéseinek. Egy alkalommal valaki, akit éppen fontos feladattal bízott meg, megjegyezte: — Sztálin elvtárs, a kitűzött időpont köze

L ledik, az idő sürget és a feladat nagyon nehéz. — Azért hívtuk ide

; mert nehéz ügyről van szó — válaszolta Sztálin. — Inkább azt mondja meg, hogy milyen segítségre van szüksége és végezze el feladatát a kitűzött időpontra. Rövid, egyenes, világos feleletet vár Sztálin feltett kérdéseire. Nem szereti a körülírásokat, a sok beszédet. Aki először jár nála, előszóin beszél vele, az rendszerint elfogódott, százp szor is átgondolja, hogy mit mond, fél a bak^lövéstől. így voltam én is, amikor Sztálin elv

L társ először fogadott. Sztálin, látva zavaromat, mosolyogva szólt: — Nézzen a szemembe és mondja el, amit] gondol. Csak ezt kérem öntől, semmi mást. Végül is nagynehezen válaszoltam kérdésére. Közben arra gondoltam, hogyan fogadja Sztálin feleletemet, azt válaszoltam, amit Sztálin tőlem várt. Sztálin tudta, mire gondolok. Kérem — mondta nagyon komolyan, — csak azt mondja, .amit tényleg gondol. Ne! igyekezzen megnyerni tetszésemet. Nincsen erre semmi szükség. Ha ön az én gondolataimat igyekszik kitalálni és elmondani, akkor beszélgetésünk meddő marad. Ne gondolja, hogy hiba, ha ön mást gondol, mint én. Ön szakember ebben a kérdésben. És mi nemcsak azért tanácskozunk a szakértőkkel, hogy tanítsuk őket, hanem hogy tanuljunk tőlük. Egyszer Sztálin egy állásától felmentett vezetőről beszélt: — Miért nem felelt meg ez az ember? — magyarázta Sztálin. Mielőtt válaszolt volna a hozzá intézett kérdésre, megpróbálta a kérdező szeméből kiolvasni a jó feleletet. Megpróbálta kitalálni, hogy mivel nyerheti meg a tetszést. Az ilyen ember még ha jószándékú is, sok kárt okozhat. Egy más alkalommal Sztálin ezt mondta: — Ha ön meg van győződve igazáról és azt el is tudja mondani, akkor nincs szüksége mások véleményére. Sokoldalúnak és gáncsnélkülinek kell lenni. Sztálin nem tűri a tudatlanságot. Felháborodik, ha olyan irat kerül kezébe, ami szer-' zőjének tudatlanságára vall. — Egyes emberek — mondta egy alkalom

1mal — tudatlanságukat a munkás- vagy parasztsorból való származásukkal magyarázzák. Megengedhetetlen, különösen a honvédelem ügyében, hogy bárki munkás vagv paraszt származásával leplezze képzettségének hiányát, technikai felkészületlenségét, müveletlenségét, -tájékozatlanságát. Az ellenséget társadalmi származásunkkal nem győzzük le. Éppen, mert munkások és parasztok vagyunk — éppen ezért kell felkészültségünkben sokcrtdalúaknak, gáncsnélkülieknek lennünk. Csak bátorság — nem elég. — Sokan közülünk — mondta Sztálin — nagyra vannak bátorságukkal. De a hiányzó haditechnikai ismereteket a bátorság nem nótolja. Csak a bátorság, csak az ellenség gyűlölete nem elég. Az indiánok bátor emberek voltak, de lándzsáikkal és nyilaikkal alulmaradtak a puskával felfegyverzett fehér ember elleni harcukban. Egy alkalommal tollba mondott nekem valamit Sztálin elvtárs. ' Nagyon igyekeztem), hogy pontosan írjak. Ö diktálás közben hozzám lépett és a vállamon át figyelte, amit írok., Hirtelen megállt, megnézte a szöveget, kivette kezemből a ceruzát és egy hiányzó vesszőt jelölt meg. 1 — Miért teszi az alanyt az állítmány után? — kérdezte egy más alkalommal Sztálin. — És kijavította a hibát. ' Sztálin nagyon fontosnak tartja a helyesírást, a gondos stílust, a gondolatok pontos kifejezését. A sztálini munkastílus. Egy alkalommal Sztálin fontos feladattal bízott meg. Vállaltam. — Sürgős ügy — mondta Sztálin, — gyorsan kell végrehajtani. Ügy határoztunk, hogy Önre bízzuk. Milyen segítségre van szüksége? — Semmire — válaszoltam. — Minden rendelkezésemre áll, ami a sikeres végrehajtáshoz szükséges. — Helyes, de ha mégis szüksége lesz valamire, ne szerénykedjen: Telefonáljon. Kérf jen segítséget. f Ekkor eszembe jutott valami. — Sztálin elvtárs, van egy kérésem. Nem tudom, terhelhetem-e Önt ilyen csekélységgel., — Tessék. | — A rám bízott "feladat kapcsán sokat kell utaznom. Üzemünknek ugyan van elég gépkocsija, de két »M-1« kocsi kellene nekem. — Másra nincs szüksége? Csak a két »M-l«-fre? — Nincs. Ezzel véget ért a kihallgatás. Egyenesen az üzembe mentem. Az igazgató fogadott és a következőket mondta: — AleA-ander Szergejovics, most telefonáltak az Autó- és Traktoripari Népbiztosságtól, hogy egy megbízottunk jelentkezzen két »M-1« gépkocsiért. Aláíratta velem a meghatalmazást és 40 perc múlva két új »M-U autó állt az üzem előtt. . Egy óra múlva telefonhoz hívtak. Molotov titkárnője érdeklődött, hogy megkaptam-e a gépkocsikat. Ez már a végrehajtás ellenőrzése volt. íme a sztálini munkastílus. Sztálin széleskörű tudást kíván. Sztálin sok embert fogad. Szereti őket megismerni és kiismerni. Kire mit lehet bízni? Ki mire alkalmas? Hivatalos beszélgetéseiben is gyakran felcsillan a humor és tréfa. Egy munkatársát egyszer Csehov »Esküvő« című elbeszélésének egyik hőséhez hasonlította. — Ismeri ezt az elbeszélést? — kérdezte tőlem. — Nem. Sztálin elvtárs, nem ismerem. — Nem szokta olvasni Csehovot? — Csehov minden művét olvastam. Többszőr is, de erre az elbeszélésre nem emlékszem* — Vannak dolgok,, amiket nem lehet elfelejteni. Szégyeltem magam. Azt gondoltam, hogy sokat olvasott, művelt ember vagyok. Beszélgetés közben, akár technikai, akár politikai kérdésekről van szó, Sztálin gyakran folyamodik találó hasonlatokhoz a történelem, a mitftológia, a klasszikus irodalom köréből. Gyakran sok humorral idéz Scsedrin klaszszikus munkáiból és könyörtelenül kigúnyolja azokat, akik még ma is tunyaságukkal a scsed

1'rini figurákra emlékeztetnek. Vacsorán Sztálinnál. Egy alkalommal, már késő éjszaka volt, Sztálin dolgozószobájában voltunk. A tanácsi kozás befejezése után, Sztálin az összes jelenlevőket meghívta vacsorára lakására. — Mára elég volt, — mondta. — Nem tudom, hogy önök hogy vannak vele, de én éhes vagyok. Senkit sem hívok meg külön, nehogy kötelezőnek érezzék a meghívást, de aki vacso^rázni akar, azt szívesen látom. Természetesen senki sem maradt el a vacsoráról. Mikor beléptünk az ebédlőbe, az asztal! már terítve volt. Sztálin lakása egyszerűen van berendezve. Rengeteg a jkönyv. Még az ebédlőben is könyvszekrények állanak, tele könyvekkel. Vacsora közben sok mindenről volt szó: politikáról, nemzetközi eseményekről, technikai, irodalmi, művészeti kérdésekről. Fesztelen beszélgetés volt, mindenki szabadon beszélt, a közös ügyért dolgozó munkatársak zavartalan légkörét élveztük. Sztálin beszélgetés közben is sokszor nyul könyveihez. Egy-egy kérdés kapcsán a könyvszekrényhez lép, megkeresi az odavágó könyvet és megnézi benne azt, amire szüksége van. Mikor a beszélgetés földrajzi kérdésekre terelő; dött^ Sztálin elővette régi, sokat forgatott térképét. — Nézzük meg a térképen — mondta, — kissé fakult már, de jól használható. Beszélgetés közben Sztálin gyakran idéz irodalmi művekből. Emlékezőtehetsége bámulatos, legtöbbször szószerint idéz. Különösen Oordij, Csehov, Scsedrin műveiből. Egyszer az úgynevezett kalandirodalomról volt szó, May és Sooper művieijről. Sztálin megemlítette, hogy gyermekkorában olyasta regényeiket. — Érdekes és hasznos könyvek ezek, — mondtam, — kár, hogy most, amikor már nem írnak ilyen könyveket, nem adják ki a régieket, Sztálin mosolyogva válaszolt: — Hogyan is adnák ki a mi kiadóink May és Cooper könyveit, mikor nincs szó bennük sein kolhószparasztról, sem traktorokról. Úgy kell szeretni a népei, mint ahogy Lenin szerette\ Látogatói iránt Sztálin nagyon figyelmes. Amikor valakit hivat, mindig megkérdezi: — Nincs nagyon elfoglalva? Vagy: . — Nem akadályozná önt munkájában, ha most eljönne hozzám? — Nem, Sztálin elvtárs. — Akkor kérem, jöjjön azonnal. Mielőtt még a Repülőipari Népbiztosság alkalmazottja lettem, Sztálin minden kihallgaitásom végén megkérdezte, hogy van-e kocsim. Azért, hogy hazavitessen, ha gyalog jöttem volna. Sztálin gyakran mond el epizódokat Vladimír Iljics Lenin életéből, gyakran mondop gátja, úgy kell szeretni a népet, és úgy kell doh gozni, mint Lenin. Minden találkozás Sztálinnál egy életre szóló tanulságot nyújt.