Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)

1919-03-05 / 15. szám

2. oldal. MUNKÁS ÚJSÁG 1919 március 52. oda hatni, hogy a közkórház a lehető legrövidebb idő alatt rendeltetési céljainak át is adassék. A világháború megtanította az emberiséget arra, hogy a kellő akaraterőnek kifejtése mellett nincsen lehetetlenség, nincsen le nem küzdhető akadály. Ezen kérdésnek elbírálásánál sem pénzügyi, sem egyéb kicsinyes szempontok nem jöhetnek figyelembe akkor, midőn az egészséges lakosság megbetegedésének megakadályozásáról és a betegek egészségének helyreállításáról lehet csak szó. Az állami közkórház létesítésének a mai korban nem lehet akadálya, különösen akkor, midőn ezt megkönnyíti dr. Weltner Sándor pénztári főorvosnak az 1913. évben már benyújtott tervezete és dr. Balla Róbert orvosnak az 1918. év őszén benyújtott memoranduma is, mindezek kiinduló pont gyanánt szolgálhatnak a további lépések megtételére nézve. Indítványomat tehát azzal zárom, hogy az állami közkórház létesítése céljából méltóztassék a lehető legsürgősebben egy memorandumot kidolgoztatni és azt küldöttség utján a munkás- és népjóléti Miniszter úrhoz, esetleg a Közmunkaügyi Tanácshoz is, a legsürgősebben is eljuttatni. Abban a reményben, hogy a t. Néptanács meg fogja érteni indítványomnak nagy horderejét és be fogja látni, hogy ezen ügyet tovább semmi körülmények között elodázni nem lehet, vagyok kiváló tisztelettel: Renner Ármin a pápai ker. munkásbiztosító pénztárnak igazgatója. A forradalmi idők szele megmozdította mindenütt a dolgozó nép széles rétegeit. Csak kevés községben alszik még a nép. Valamint Czelldömölkön, úgy a többi községekben is akad egynéhány begyepesedett fejű vaskalapos alak, aki útját szeretné állni a népek felvilágosodásának, haladásának. Kicsinyeskednek, gáncsoskodnak ezek, ahol csak tehetik. Megnyugtatásul megsúghatjuk ezeknek az önző, gőggel teli, dús teríték és literes üvegek mellett politizáló alakoknak, hogy ütött a tizenkettedik óra. El kell nekik pusztulni arról a helyről, ahonnan idáig ők dirigáltak, önző osztályérdekeiket előtérbe tolva,, a dolgozó milliók örök kárára. De érdekes, hogy milyen jó barátok voltunk is mi október 31-én? Szociáldemokraták lettek ők is. Keresték a kérges tenyerek szorítását. Keresték lámpással a szociáldemokratákat, hogy hozzájuk dörgőlödhessenek. Feltették a farsangi álcát. Hangzatos jelszavakkal jártak-keltek. Lépten-nyomon tüntettek szociálista voltuk mellett. Esküdöztek égre-földre, hogy ők is szociálisták voltak már azelőtt is, csak a régi rendszer nem engedte a szegényeket szóhoz jutni. Tudtuk mi már akkor is nagyon jól, hogy a nyomorultakból csak a félelem beszélt. Féltették rongyos, hitvány bőrüket. Azt hitték, hogy az a nép, amelyet négy és fél éves vérpokolba kergettek, ki fogja a bosszúját rajtuk tölteni. És nem így lett. A kemenesaljai nép nemes lelke most is megmutatta, hogy csak a helyes irányt tudja követni. A szervezett munkásság helyes útat mutatott az akkoriban még ingadozó tömegnek. Lecsillapult a Nép haragja. Hamar rájöttek arra, hogy ez a forradalom nem is olyan veszedelmes. Talán még vissza is lehetne táncolni. Összedugták Hydra fejüket és minden eszközt, bármily gyalázatos volt is, felhasználtak, hogy a forradalom vívmányainak hatását gyengíthessék. Borgőzzel teli kártyaszobákban részegült aggyal kávéházi törzsasztalnál pikoló mellett szidták és szidják a kormányt, mert nekik nem tetszik az, amit csinál, nem elég antiszemita. Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mi tisztában voltunk és tisztában vagyunk ma is velük. A dr. Kühár Flóris és egyéb népbolondítóknak kora lejárt. Akik nemrég munkapárti talpnyalók voltak, ma csak kisgazdapártiak, ker. szociálisok és radikálisok. No, de Czelldömölk népe felébredt már és ahol egyszer a világosság megkezdte hódítását, ott nincs szava a sötségnek. Kreiner József. Díszpolgár. Szeretnék hallgatni róla, mert szégyellem magamat azok helyett, akik hibásak abban, hogy Szurmay Sándor, — volt honvédelmimmiszter úr — jelenleg internált vérszopó gazember, Pápa rendezett tan. város díszpolgára. — Tessék ezt jól megérteni. Pápa város kiérdemesült képviselőtestülete a forradalom előtt alig egy hónappal annyira sem tudott gondolkodni, hogy Kemény Béla városi tanácsos — volt katonai ügyosztályvezető — ajánlatára a tehetségtelen és reklám uzsoki generálist: Szurmay Sándort Pápa város díszpolgárává választotta. — Még ma is díszpolgárunk ez a Szurmay, pedig ma már kitüntetéseket sem lehet várni tőle. Talán lesz szives most Kemény tanácsos úr ajánlani, hogyan fosszuk meg ettől a cimtől Szurmay Sándor báró és hóhér urat? A nagy vagyonadóról. — Dr. Pátkai Béla előadása. — Ritkán veszti el hatását az az előadás, amely folytonosan a hallgatók állát csiklandozza, oly izüen beszél, ahogy azt hallani szeretik, kiemeli az agy rekeszeiből azokat a nyomasztó gondokat, amelyek mindenkit lenyűgöznek és arconsimogatja közönségét: ne félj, nem bántanak, nem nyúlnak ahhoz, ami tiéd. Dr. Pátkai is ezt a receptet választotta vasárnap délelőtt a Lloydban. Kapott is a vezetőségtől egy nagy-nagy köszönetet és elismerést „értékes, tartalmas, nagybecsű stb. stb. előadásáért, amellyel egész biztosan megnyerte mindenki tetszését". A vagyonadó — előadó szerint — teljesen mentes kell, hogy legyen minden politikai felfogástól; célja az ország szánalmas anyagi helyzetén segíteni, más szóval, a pénz régi vásárló képességét helyreállítani. Mivel a valutarendezéssel a pénz értéke is emelkedik, helyénvaló dolog az egyeseknél lévő pénzmennyiségeket redukálni. Vonjon ki az állam annyi pénzt a forgalomból, hogy a hátralevő mennyiség — megfelelő fedezet mellett — teljes értékű legyen. Csakhogy nem szabad minden esetben ugyanazt a kulcsot alkalmazni. Mert, ha pl. A vett a háború elején 100 ezer koronáért egy házat, amelynek jelenlegi értéke 250 ezer koronára rug, anélkül, hogy a közbeeső időben a tulajdonos a legcsekélyebb beruházást is tette volna, viszont B keserves munkával és fáradsággal küzködött, megőszült, amig az ő 100 ezer koronája 250 ezerre szaporodott. Disztingváljuk e két dolgot, ne sujtsuk a szorgalmas B-t oly súlyosan, mint a tétlen A-t. Mi tényleg nagyon rokonszenvezünk a szorgalmas B-vel, ha elképzeljük, mennyi árdrágítást kellett elkövetnie, árut elrejtenie és oh, mennyi proletárverejték tapad azokhoz a 100 ezrekhez ! Azt is elhisszük, hogy kell, hogy egy ember beleőszüljön ebbe. De, ha az ősz haj mentesíteni képes a magas vagyonadótól, hallgassuk meg A-t is, aki utolsó pénzét is összeseperte, adósságba keveredett, csakhogy házat vehessen és szintén megőszült, ha a házra betáblázott terhek eszébe jutottak. Hol itt az igazság?! Pátkai doktor úr, az istenért, ezekre akarja ön a nagy vagyonadót kiróni?! Vájjon mért nem javasolja a lövészárkok volt lakóit, akik igazán semmittevésből éltek, gondtalanul heverésztek a homokban, amig szegény A és még szegényebb B álmatlanul fetrengtek és lassan őszültek selyempárnáik közt?! Mi, földbirtokosok (t. i. Pátkaiék) épp oly áldozatai vagyunk a háborúnak, mint a proletárok. Ha a szociálisták nem tudták meggátolni nemzetközi szervezetükkel, hogy tehettük volna ezt mi, akiknek semmi beleszólásunk sem volt a külpolitikába. Nem lehet minket nagyobb adóval sújtani, mert mi is áldozatok vagyunk. Felemelkedem székemen és szánakozva nézek végig Pátkai úr jól vasalt ruháján, finoman kikeményített ingmellén és megpihen tekintetem aranykeretes orrcsiptetőjén. Pátkai úr, mit keres ön ily elavult, megpenészedett nézettel a pénzügyi bizottságban?! Mért nem néz más foglalkozás után?! Pátkai úr, ön tényleg — áldozat! Nem szándékom az éretlenségekből bokrétát kötni, csak egyet még. A tőke és munka házastársak. Nem szabad az államnak tőkét elkobozni, sőt annak koncentrációját elő kell segítenie — mondja Pátkai.