Munkás Ujság 1. évfolyam, 3-52. sz. (Pápa, 1919)
1919-02-23 / 12. szám
2. oldal. MUNKÁS ÚJSÁG 1919 február 12. Ezt meg kell érteni! Arra a népkormányra szórta ezt az aljas rágalmat a P. és V., melyben ott ül Szabó István is, az országos kisgazdapárt elnöke. Ezek után felemeljük tiltakozó szavunkat minden olyan cselekvés ellen, mely szerint a pápai kisgazdák magukat kisgazdapártiaknak vallják. Uszályhordozói ők a papi nagybirtokosok pártjának, a ker. szociális pártnak, nincs joguk tehát a kisgazdapárt forradalmi zászlóját lobogtatni. Kisgazdapárt és ker. szociális párt — az kettő. Tiltakozunk tehát minden oly népbolondítás ellen, mely ezt a két pártot össze akarja olvasztani. • A Néptanács legsürgősebb feladata. Az 1919. évi VIII. Néptörvény megszüntette a városi képviselőtestület avult intézményét. Addig is, míg a legszélesebb választójog alapján az 1919. évi XVII-ik törvénycikkben megszervezett községi néptanács megalakítható lesz, a régi képviselőtestület helyét egy ideiglenes néptanács foglalja el, mely a városi tanács tisztviselő tagjaiból és azokból áll, akiket a főispáni teendők ellátására jogosított kormánybiztos kinevez. Ezeknek száma a törvény értelmében városunkban néggyel lesz több, mint a tisztviselőtagok száma, tehát tizenegy lesz, vagyis a Néptanács — beleértve a hét tisztviselőtagot is — összesen tizennyolc tagból fog nálunk állani. A tizenegy nem tisztviselőtagot dr. Rainprecht Antal, vármegyénk főispánkormánybiztosa már ki is nevezte. A kinevezettek között öt elvtársunk nevét találjuk, tehát elvtársaink még a kinevezett Néptanácstagok sorában is csak a kisebbséget alkotják, amely kisebbség szinte aggasztóan összezsugorodik, ha meggondoljuk, hogy a hét tisztviselő tanácstag között egyetlen szociálista sincs. A Néptanács ténykedéseért a felelősség tehát nem kizárólag a mi elvtársainkat fogja terhelni, de minthogy mégis az ő csoportjuk a legnagyobb a tanácsban, súlyos kötelezettségeket vállaltak magukra azok az elvtársaink, kik e megbízatást elfogadták. Mert a Néptanácsra rengeteg nagyfontosságú és elodázhatian feladat megoldása vár. Mi úgy érezzük, hogy ezek között a legsürgősebb a már régóta sürgetett és annyiszor emlegetettszedálpolitikai és közművelődési ügyosztály megszervezése. Még a régí képviselőtestület éppen ennek feíMllíthatása céljából szervezett új állásokat. Ezek az új állások azonban ihég mindig nem létesültek, az egész ügy hónapok óta megrekedt a bürokrácia útvesztőjében, ahonnan nem is fog egyhamar kikeveredni s így semmi reménység sincs arra, hogy ezek az új állások egyhamar betölthetők lesznek. Ha tehát j a nagyfontosságú és természetüknél fogva éppen most halaszthatatlan szociális és közművelődési feladatok megoldását akkorra halasztanók, amikor az e célra kreált állások — vármegyén és minisztériumon keresztül — betölthetők lesznek, ez egyet jelentene azzal, hogy lemondunk e problémák megoldásáról. Ezt pedig a most alakuló Néptanácsról feltételeznünk sem szabad. A Néptanács tehát módjái fogja találni, hogy a városi tisztikar mai szervezete mellett se maradjanak árván a r szociális és közművelődési ügyek. És erre van is mód, még pedig teljesen kézen fekvő és egyszerű mód. Tudvalevő ugyanis, hogy a város egyik tanácsosi stalluma: az árvaszéki tanácsosi állás üres. Az árvaszéki tanácsos összes teendői kimerültek eddig a bürokratikus módon kezelt árvaszéki ügyek sablonos intézésében, amelyek száma azonban oly csekély nálunk, hogy a városnak nemcsak joga, de kötelessége is volna egyik legfőbb tisztviselőjének szélesebb munkakört biztosítani, illetve több és fontosabb feladat megoldását bizni rá. Szinte önként kínálkozik tehát az a megoldási mód, hogy az árvaszéki tanácsos legyen a város szociálpolitikai és közművelődési ügyeinek vezetője mindaddig, míg ez ügyek élére külön főtisztviselő kerülhet, amit bizony e munkakör rendkívüli fontossága s a jövőben mindinkább emelkedő jelentősége joggal megkövetelne. Szerény nézetünk tehát az, hogy a Néptanácsnak legsürgősebb kötelessége az árvaszéki tanácsosi állás azonnali betöltését követelni és pedig oly egyénnel, kinek egyéni rátermettsége, szociálpolitikai tudása és érzéke kétségtelen garanciát tud nyújtani arra, hogy képes lesz megoldani teljes hozzáértéssel azokat a nagyfontosságú szociálpolitikai és közművelődési közigazgatási feladatokat, amelyek elodázása megbocsáthatatlan bűn volna. A Néptanácsban helyet foglaló elvtársainknak kötelessége, hogy keressék és megtalálják azt az embert, akivel ebben az értelemben oly nagyfontosságú állás méltóképen betölthető lesz. Mert ha e helyre meg nem felelő egyén kerül, akkor csak a városi Tanács és Néptanács szaporodik egy új taggal, aki sablonosan el fog ugyan intézni minden héten néhány ügydarabot, ámde a szociális és közművelődési ügyek továbbra is gondozatlanul, árván maradnak a pápai városházán, beláthatatlan időkig, vagy talán mindörökre. w »» wt H Ma >w mi n»n mi mmmnm»n> Adós, fizess! Nem valami nagy bölcsesség kellett annak a megállapításához, hogy a kutya sem éri be simogatással: konc is kell neki. De hiszen ez nem is valami nagy bölcsesség, hanem olyan egyszerű igazság, amit lépten-nyomon j hirdet az élet. A csecsemőnek sem ; elég az anyai szeretet, a csók, az ajnározás: tej is kell annak. Ami a kutyának a konc, az embernek a táplálék, az az államnak a jövödelem. Ahogyan üres kamrának bolond a gazdaasszonya, éppen olyan fejvesztett lehet annak az államnak a kormánya, amely üres kassza mellett ül. Száz és száz felől nyújtogatja hozzá markát a követelés, hát hogyan és miből elégítse ki? ígéretekkel? Ezzel még senki sem lakott jól. Naponta tapasztalhatjuk, hogy a mi népköztársasági kormányunk ajtaján ököllel kopogtat a kielégítésre váró követelés, a kilincset egymás kezébe adó deputációk serege, ami mind kapni szeretne, csak azt nem tapasztaljuk, hogy olyanok keresnék föl a népkormányt, akik adni is akarnának már neki. Ha pedig valamiből folyton csak adunk, de sohsem teszünk bele semmit, az a valami előbb-utóbb kimerül. Az államháztartásnak egyik jövedelmi forrása az adó. Ez az olaj, ami az állam gépezetét keni, hogy forogjon. Ha ezt megvonjuk tőle, akkor a gép kopik, elromlik, berozsdásodik, megáll. Valami hazafiúi virtuskodások közé tartozott, hogy egyik-másik népszerűtlen kormánytól az adót, a katonát megtagadták. Ugyan nézzük meg, hogy a mostani körülmények között honfiúi virtusszámba megy-e a polgári kötelességek megtagadása? Azzal előre legyünk tisztában, hogy az adózási rendszerünk igazságtalan, mert olyasforma, hogy a kicsit elcsípi, de a nagyot meg futni engedi. De hát most nem erről van szó. Van nekünk még ennél igazságtalanabb törvényünk is, de amig újabbal, igazságosabbal ki nem cseréljük, addig törvény és addig meg kell tartani. Azt is megállapíthatjuk, hogy adót fizetni nem a legkellemesebb szórakozás, de hát muszáj, mert törvény és a törvényt meg keli tartani, ha rendet akarunk teremteni ebben az országban. Errői se beszéljünk most. Ismerjük el azt, hogy a forradalom egyik legnagyobb vivmánya volt a régi rendszer ősszetörése, a királyság elsöprése, a háborús kormány megbuktatása és a népköztársaság megteremtése. Ezt a vivmányt minden erőnkkel, ha keli, életünk árán is biztosítani kell. Azt is tudjuk, kogy az új kormány milyen gazdasági és pénzügyi állapotban vette kezébe az ország sorsának az intézését. Az sem titok, hogy a megszállások folytán az állami jövedelemforrások tekintélyes része bedugult. Arról is olvashattunk már, hogy a népköztársaság megalakulása óta senki sem akar adót fizetni, mintha a köztársasági erények közé tartoznék a közös teherviselés kötelességének a bátor vagy inkább botor megtagadása. Mert mit csinálunk akkor, ha a népköztársaság kormányától elzárjuk az állami jövedelmek egyik forrását, nem fizetünk adót? Megrendítjük úgy-e a helyzetét, mert a kötelességének a tel-
