Pápai Lapok. 44. évfolyam, 1917

1917-06-03

PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai • pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Sztrkesztoség és kiadóhivatal: Goldberg Oyula papirkereskedéae, Pfi-tér 23-ik szám. Telefon 112 szauna. FelelSs szerkesztő* és laptulajdonos: GOLDBERG GYULA ElStizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalából küldeudSk. A lap ára: egész évre 12 kor., félévre 6 k., negyedévre 3. Nyilt-tér soronként 40 üllér. — Egyes szarn ára 30 IMI. Gyöngyösi tanulságok. Eső után köpenyegnek tetszik az, zése éz egy magyar vidéki város belső képe között fennáll. Ezek a rettenetes külümbségek abból ha valaki ma a gyöngyösi tűzvész szo-|

SZlinn

azuak, hogy nálunk mindenre van moru tanulságait igyekszik levonni. Nem pé„

z

, csak a város belső rendezésére^ volt még a világon olyan elemi ka-i belső fejlesztésére nincs. Ismerünk olyan tasztrófa, a földrengést kivéve, amelynek magyar várost, ahol már aszfaltjárda van, okát valamelyik emberben ne találták |<j

e vízvezeték még nincs. Ismerünk olyan volna meg a nyomozó hatóságok és a gondolkozó emberek. A tavaszi alföldi árvíznek is meg volt a maga bütiüs és okozója, a gyöngyösi tűzvészt is le lehetett volna hárítani, és ki lehetett volna kerülni. Persze, hogy eső után köpönyegnek tűnik fel most minden, a mit a gyöngyösi tűzvésszel kapcsolatban mondanak, nyilatkoznak és írnak. Azonban mi nem is azt akarjuk tanulságul levonni, hogy a kórház mosókonyháját le kellett volna bontani, akkor nem lett volna tűzvész, nem is arra akarjuk inteni Gyöngyös város vezetőségét, hogy a Mátrából vizet kellett volna odavezetni, akkor lehetett volna mivel eloltani a pusztító veszevárost, idiol ívlámpák égnek az utcán, de ugyanakkor a kórháza olyan,, hogy egy járvány esetén biztosan meghalhat a város miuden lakosa, a kórház nem bír segíteni rajta. Ismerünk olyan várost ... de mit beszeljünk tovább, mindenki, a ki magyar, látja és szomorúan látja, hogy vidéki városaink legnagyobb része, tisztelet a kivételeknek, mindent szem előtt tart, csak a kultúra által parancsolt városrendészeti elveket nem. I Megvagyunk győződve róla, hogyha városaink elsősorban nem a külső képre, nem a külső megjelenésre, hanem a! belső tökéletesedésig, a jóléli intézményekre, amelyek közé a vízvezeték, a kórház, a tűzrendészet és sok más hadelmet. Ezek nem gyöngyösi tanulságok, sonló dolog tartozik, fektetné a fősúlyt,; ezek csak szemrehányások, de a gyöngyösi rettenetes katasztrófa valóban tár elénk olyan tanulságokat, amelyeket le kell szögeznünk, mert ezeket a tanulságokat meg kellene jegyezniük mindazoknak, akikre városok ós városok lakóinal" élete van bizva. A magyar vidéki városok vetekednek elhanyagoltságban a balkáni váro-l nem volna sem alföldi árvíz, sem gyöngyösi tűzvész. Ezeket a tanulságokat a gyöngyösi tűzvészből elsősorban a most szerveződő városi pártnak kellene levonnia. No politizáljon a városi párt, ne a politika berkeiben való tájékozódás és elhelyezkedés legyen az első célja, sokkal fontojsabb, ha a magyar vidéki városok igazi, sokkal. Azok, akik a magyar vidéki vá- helyes irányban való fejlesztésének dolrosok ügyeinek intézésére vannak hi- gozná ki nagyvonalú és célirányos vatva, két részre oszlanak. Egyik részük a nyakas magyar természetével teljesen a maga útján megy, és nem törődik azzal, hogy külföldön a merre járt, milyen jóléti ós városfejlesztő intézményeket látott, hanem egyszerűen arra azj politikáját. Romeo és Julia. írta : Strlndberg Ágost. A férfi egy este kotta füzettel a kezében álláspontra helyezkedik, hogy a specialis^

0

" haa

»

é

» »

zt mo,,dta a

» asszonynak: magyar viszonyokra a külföldi intézkedések, intézmények és tökéletes berendezése nem alkalmazhatók, a másik része viszont nem is tartja szükségesnek, hogy Emlékszel még rá? — Vacsora után négykezest fogunk játszani. — Micsoda új darab ez itt? — kérdezte az asszony. — A „Romeo ós Juliá

B-t vettem meg. — külföldi tanulmányutakat végezzen, vagy külföldi dolgokat legalább könyvből igyekezzék megismerni, hanem egyszerűen az úgynevezett józan ész kormányzását teszi meg alapelvéül. Aki Németországban. Franciaországban, Angliában, Belgiumban, egyszóval a kontinens legműveltebb, legfejlettebb államaiban járt valaha, az ismeri azt az óriási külömbséget, amely egy német, francia vagy angol vidéki város bereude— Hogyne emlékezném rá — felelte a nő,— de nem liissem, hogy láttam valaha az előadást. — Oh gyönyörű szép! Úgy él bennem az, miut egy gyermekkori álom, pedig nem láttam, nem halottam csak egyszer, egyetlenegyszer husz évvel ezelőtt. Vaosora után, mikor a gyerekeket már lefektették, és a ház elcsöudesUlt, a térj meggyújtotta a zongora lámpáját. Azután halkan olvasta a finom rajzú címlapról: „Romeo és Julia". — Ez Gounod legszebb kompozíciója, mondta, és nem hiszem, hogy nagyon nehéz volna. A feleség — mint miudig — átveszi a prime-szólamot és megkezdik a játékot. D.-dur, négy-uegyed-taktus, allegro, ginsto. — Szép, — ugye? — mondja a férfi az Ouvertüre uláu ? — Oh, igen, egyezik bele kissé ellenkezve az asszony. — Játszuk most a Marcialet, szói a férfi, nagyon li dolog. Emlékszem azokra a hatalmas kórusokra a királyi operában abból az időből, amikor még Süderniauu életben volt. Belekezdenek az indulóba. — Ugy-e hatalmas dolog! — mondja a férfi diadalmaskodva, mintha ö maga írta volna Romeo ós Júliát. — Úgy találom, mintha nagyon üres zeue volna, feleli a felesége. A térj becsülete és jóizlése forog kockán és a negyedik felvonásbeli holdvilág-áriát keresgéli. Hosszas keresés után egy soprán-áriára akad, ez lesz az talán. És újra elkezdi: — Tam-tamtam, tam-tamtam, így hangzik a basszus, amely igen könnyi. Tud od, mondja az asszony, mikor vége van, ez a muzsika nagyon közepes. A férj egészen le vau sujiva és belátja, hogy Úgy hangzik, mint egy kintorna zenéje. Ezt már egész idó alatt vettem észre — vallja be az asszony. — En is úgy találom; olyan régiuiódisan hangzik. Hogy Gouuod ily hamar elavult, jegyzi meg egész halkan. Akarod tovább játszani ? Játszuk el a Cavatinat ós a terzettet; emlékszem még Michaeli asszonyka nagyszerű volt. Ez uláu a darab után a térj nagyon borúsnak látszik és félreteszi a füzetet, miutha rá akarná zárni az ajtót a múltra. — Nem innánk egy pohár sört? — kérdó. Leüluek az asztal mellé, és megisznak egy pohár sört. Mégis csak csodálatos — kezdi a férfi — nem is hittem volna, hogy ilyen öregek vagyunk már, mert bizony mi versenyt öregedtünk. „Roiueos Juliá

u-val. Husz éve, hogy ezt az operát először láttam. Éppen egyetemi hallgató volt tun. barátaiul voltak, és a jövő barátságosan, kedvesen és jókedvűen mosolygott felém. Rövid ideje kis serkedő bajusszal és diáksapkával hivalkodtam, és főleg arra az estére emlékszem, amikor Frici, Fülöp és én az Operába mentünk. Néhány évvel azelőtt isuirtük meg „Fauszt"-ot és nagy bá'iiulói lettünk Gounodnak. De Romeo miuden vár tkoz isunkat felülmúlta és egész elragadott beunüuket. És most mind a két barátom halott. Frigyes, aki a legmagasabb állásokra vágyott, mint titkár halt meg, Fülöp mint orvostanhallgató, ós nekem, a ki miuiszter akartam lenui, meg kell elégednem avval, hogy hivatalnok legyek. Hogy elmultak fejünk felett az évek anélkül, hogy észrevettük volna. Láttam, igaz, láttam, hogy a ráncok a szemeim körül sűrűbbek, erösebbek lettek, és hogy hajam a halántékomnál megszürkült, de hogy nemsokára a temető felé ballagunk, azt nem hittem volna. — Bizony, kedves barátom, megöregedtünk ezt a gyerekeinkről is láthatod. És rólam is láthatod, ha hallgatsz is ... — Kérlek, hogy mondhatsz ilyet! . ..