Pápai Lapok. 43. évfolyam, 1916
1916-07-09
PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai 8 pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség es kiadóhivatal Qoldberg Gyula papirkereske lése, Kö-t6r Jll-ik szám. Teleim 112 szám KVlelfls szerkeszlS és lapüilajdouo«: GOLDBERG GYULA KISHzotések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára : egész évre ti kor., félévre 6 k., negyedévre 3 Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Kgyes szám ára DO Uli. A tisztviselők segítsége. A parlamentben és mindenütt, ahol a közéleti kérdéseket tárgyalják, az elmúlt napokban igen sokan, igen gyakran és igen behatóan tárgyalták a tisztviselők segélyezésének kérdését. Az állam gondoskodni kivan alkalmazottairól és ez a gondoskodás talán a legjogosabb az állani miuden háborús jótékonysági tervezgetése és akciója között. A háború a maga minden rendszert felforgató, reformrendszerével megszüntette azt a közéletbe begyökerezett bitet is, hogy a fix fizetésű alkalmazottak élhetnek, ha takarékosak,' aránylag legjobban. Mert a háború előtt aránylag a tisztviselők fizetése futotta mindenre, csak be kellett osztani. Es hány ember volt, aki többet keresett, mint egy tisztviselő, mégis odaadta volna keresetét a tisztviselő biztos, nyugodt fix fizetésért, amellyel minden hónapban rendszeresen lehetett számolni, amelyet be lehetett osztani, és amely ha szerényen is, de mindenre elég volt. A fix fizetés volt az ideális nyárspolgári megélhetés alapja. I >e az idők változtak. A háború, e nagy reformátor, ezt a gondolkodást is megreformálta, illetve bebizonyította, hogy lehetetlen a fix fizetésből megélni, lehetetlen annyira felvinni a fizetést, hogy abból mindeure teljék. És mi a helyzet ma? A fix fizetésű hivatalnokok — hacsak nem megyünk a legmagasabb fizetési osztályig —minden fizetési osztályban nyomorognak. Mert ma uem lehet semilyou fix fizetésű hivatalnok olyan szerény, olyan kis igényű] hogy állásának megfelelően megélhessen. Hiszen mire egy állami hivatalnok, vagy köztisztviselő elér valamilyen fizetési fokozatot, akkor az állása egyszersmind megkívánja a fizetési fokozattal együttjáró reprezentálást, és amikor annyi a fizetése, hogy már legalább rendesen étkezhetne, akkor reprezentálnia kell. A fix fizetésű tisztviselők ma a szó legszorosabb értelmében nyomorognak és különösen nyomorognak az állam tisztviselői, akik mindig valamivel roszszabbul voltak dotálva, mint a magánhivatalnokok. A helyzet tehát az, hogy az az osztály, amelyen az ország egész organizációja, az egész [gazdasági életünk nyugszik, amely osztály nélkül teljesen lehetetlen volna a közélet működését az egyes szervek létezését fenntartani, az az osztály szenvedi meg legjobban a háborút. Azt úgy hisszük, uem kell külön felemlítenünk és hangsúlyoznunk, hogy mindig—már békeidőben is - a középosztály nyomora volt a legszomorúbb nyomor. Mert a nyomorgó munkások segílenek népkonyhák, ingyen kenyerek és egyébb intézmények, a ruhájának sem kell alkalmazkodnia minden külső követelményhez, de a hivatalnokoknak és a tisztviselőknek a künvöke urasán nem állhat ki a ruhája ujjúból. Ha az állam segíteni akar a tisztviselőkön, tegye azt minél előbb, és minél nagyobb mértékben. Bizonyos, hogy a tisztviselők megérdemlik a magyar államtól, hogy támogassa, segélyezze őket, hogy megóvja őket a nyomortól, mert valóban az a helyzet, hogy az állam ellenállása az állam fennmaradása és életműködésének tovább folytatása igen nagy mértékben függ az államhivatalnokoktól és tisztviselőktől. A legutóbbi napokban tényleg kialakult ez a vélemény, A fix fizetésű tisztviselők segélyezése komoly problémává emelkedett és mi úgy látjuk, hogy ez a probléma, illetve ennek megoldása nemcsak a tisztviselőkre, hanem az egész államra, az egész nemzetre igen fontos és jelentős. Hízzunk a kormányban mi, és bízzanak a tisztviselők, meglesz, és a segítség módja a lehető legjobb és lehető legkielégitőbb lesz. ismét a nagy cél, a végső győzelem érdekében, melyhez a tisztviselők éppen úgy hozzájárulnak, minta frouton fegyverrel küzdő véreink. Egy lelkész (Josef Ignatz v. Ah) az 1870-iki háborúról. A „Nildwaldener \ ulks-lilaU" 1870. él 1871-i évlolyamai fekszenek előttünk. Lapozgatás közben azonnal szemünkbe I unnék Josef Ignatz von Ah lelkész tudósításai, amiket mint a „világ krónikása,, ) YVeltürbeibIicker\ HZ események folyását követve, hétről-hétre Irl a német-iram ia háborúról. Ezek a szellemes közlemények önkénytelenül is összeha« uilitásokra készletnek az akkori és mostani időket illetőleg, úgy politikai, mint kortörténeti és irodalmi szempontból. Az olvasó megítélésére bízzuk, hogy belőlük a konzekvenciákat levonja ; mi megelégszünk azzal, hogy megközelítői g. szoros összefüggés nélkül és szabad egymásutánban néhány kivonatot adjunk. 1870. július 28.-án. Még nem dördültek el az ágy tik a Rajna mentén, még jómagunk is beleszólhatunk, de hogy ez sokat úgy sem fog változtatni a dolgokon, annyi bizonyos; \annak azoubau jócskán, akik szeretnék tudui és hallani, hogy mint áll a világ ezzel a fenyegető háborúval. Az utolsó heti közlemények távolról sem voltak mindenkinek a szája-ize szerint valók, sőt sokakat meg is szédítettek. Ahogy az utcára kiléptem többen utánam kiabálták: „Porosz! Porosz !" — és sivár haraggal vetették szememre, hogy milyen illetten modorban beszeltem Napóleonról ; de meg 1* inuta';* n>a*d nekem, — vélték némelyek — majd, ha ö lesz az ur és Svájcba is eljö, hogy nekünk is kiporolja a bundánkat, akkor engem a legelső Iára akasztat vagy agyonlövet és akkor majd szidhatom és megmondhatom neki a magamét! Általában véve franciás szél íu most Svájcban ; a „Neue Züricher Zeitung" például el is kergette a króuikását és maga is elvesztette a kenyerét, amiért túlsókat talált a poroszok mellett agitálni! Röviden szólva : egyiknek sincs igaza abban, hogy egy semmiségért ilyen borzasztó háborút kezd, de abban azért az egész világ megegyezik, hogy Napoleon volt a kezdeményező : hogy egtsz hidegvérrel készült rá már évek óta, hogy több inint <](J éve már, extra mulatságot ígért magának ebből a háborúból. Ezzel ellentétben uem lehet eltagadni, hogy a büszke Poroszország is bűnhődést érdemel egynémely régi vétkéért. De — és ez a íödolog — nem a szegény népek, nem a poroszok és franciák, hanem az ö telhetetlen lejedelmeik ós minisztereik azok, akik virgácsot érdemelnek. Azaz, inegálljuuk! Isteu szemében talán mindnyájan megérdemeltük ezt a leckét, amely csak jobbá fog tenni bennünket' 1 . 187U. Szent Verona-napján. A németek most már miudeuárou Kötik magokat, hogy Strassburgot elfoglalják, a iram iák meg persze nem akarják nekik a maguk jószántából odaadni, mert még mindig reménykednek és úgy képzelik, hogy a nagy ármádia mégis csak megjön a császárral vagy Mm Mahonual az élén és megszabadítja őket. Tizeuuégy nap óta lövik gránátokkal ezt a várost, minden percre átlag (legalább is éjjelente) tíz lövés esik. Szent Isteu, mit kell annak a szereucsétleu ÖU.OUU embernek Ott a varoson belül kiállnia télelmében és ijedtségében ! Miudeu nap benne van az újságban, hogy niiképen ég már Strassburg és Kehi városa is, a Rajnán tul. Strassburgbau úgy beszelik, az egész Mün*ter-utca leégett, a prostostáns templom, a gimnázium, a pompás könyvtár sok, pótolhatatlan régi könyvével és pergamentjével, a képtár, sőt togiiap este elterjedt az a rettenetes hir is, hogy a gyönyörű dóm hajóját is összelőtték és most már a kereszténység legmagasabb és legmagasabb tornya, Steinbach Ervou mester általánosan csodált mestermüve all még fenn, szomorúan és sötéten meredve ebbe a borzalmas siralom-völgybe ! Szombat este Rüss Audrás, a tiszteletreméltó püspök maga ment át a német táborba és a nők a gyermekek szabad elvonulásának biztosításáért s fegyverszünetért könyörgött, amit azonban a németek megtagadlak. Különös és szinte poézis erejével hat az emberre, ahogy ezt olvassa az újságban erről a püspökről; a szemünket töröljük és azt képzeljük, hogy a középkor valamelyik régi krónikáját olvassuk : a püspökök mégis csak pásztorai a népnek, úgy a múltban, mint a jelenben és nem szabadna rosszakaratúnak lenni velők szemben ; sohasem lehet tudni, mikor és hol vau rájuk szükség, 4
