Pápai Lapok. 41. évfolyam, 1914
1914-08-16
33. szám PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának es több pápai s papa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség es kiadóhivatal Goldherg Ovula papírkereskedés?, I''ő-t6r LM-ik liánt. Tel:::n 11C szam Felelős szerkesztő és lanlnlajdonos: GOLDBERG GYULA. Klőfizetések é» hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. i lan ára : egész évre IS kor., télévre *> k., negyedévre 3. .'yilt-tér soronként 4 1 ) fillér. — Kifyus szám ára 'M tili. Vilmos császár. Ebben a mai blazírt korban, amikor az ideálok a Hamupipőke szerepét játszották az emberek életében, már ugy tudtuk, ugy éreztük, hogy azok az igazi nagy emberek, akik valamelyes irányú tehetségükkel a fel világot tudták kezükben tartani, kipusztultak. Azt hittük, hogy ez a kor, amelyben az állani, a társadalom, az összesség annyira fölibe nőtt az egyéneknek, már nem termel hősöket, nagy embereket. Es ime, csak egy nagy. világraszóló eseménynek kellett következnie, hogy egyszerre egy hatalmas félistenné nőtt emberrel találkozzék össze az események tömege. Vilmos császár, az Imperator Rex, aki eddig csak a németek szemében volt a világ legelső embere, most egyszerre mindnyájunk, az egész világ szemében az lett. Mint egy félisten, ugy magasuk ki Vilmos mindenek leje fölött. Közember, polgár, katona vairv fejedelem, uralkodó, mindegy. Mindenki eltörpül mellette. Mindenki, akár barát, akár ellenfél, most, azt nézi, azt lesi. hogy Vilmos császár, a világ legelső embere, mit tesz, mii akar. Es a nagy Imperator meglep mindenkit. Meglepi azokat is. akik az ő oldalán állnak, akiket vezet, de meglepi azokat is. akik összefogtak ellene. Ami nekünk az események váratlan fordulataiban meglepetés, azt ő — ugy látszik mindig — már belevette a számításba, mindig meg van már a válasz rá éa ez a válasz mindig tromf. Az ókorban a hősök ezerfelé harcoltak, száz csapást oszlottak és Vilmos is ugy harcol, mint az ókor hősei. Mert harc az, ha ő magánéin is áll ki a harcí mezőre. Harc, amelyben — legalább legyelőre — ugy osztja a csapásokat, ihogv azok ellen lehetetlen védekezni és nem is védekezik senki. Emberfeletti nagyságra nőtt meg a német császár néhány nap alatt. A német impérium mintha benne testesült volna meg és ez tette olyan igen-igen naggyá. Nekünk, magyaroknak van egy szép és nagy emlékünk a iiémet császártól. Az a beszéd, amelyet budai tartózkodása alkalmával mondott rólunk. Ez a beszéd bennünket, magyarokat, tüntetett ki a császár igazi és meleg barátságával. Talán a nagy imperátor már akkor számitott ránk. Es ha számított, jól számított, A magyar le kesedést az ősz királyunk szeretetén kívül a nagy császár rendíthetetlen, fáradhatatlan bátorságába és munkaerejébe vetett hit dominálja és fűti. Ennek a nagy embernek elbuknia nem lehet és nem szabad. Ha semmi más chancea nem volna a két szövetséges haderejének a győzelemre, az is elég volna, hogy Vilmos császár áll az élükön. Az Imperator liex megindult egy nehéz utón és ezen az uton végig is fog menni. A háború és a társadalom. Rettenetes erővel zúdult ránk egy katasztrófa és ezt a katasztrófát, amely lavinaként hömpölyög, feltartóztatni már nem lehet. Ha bármi lesz ennek a világkatasztrófának az eredménye, ha — amire bizton számíthatunk, a mi katonáink térnek haza győztesen, akkor is rettentő katasztrófa éri ezt az országot. A katasztrófa terheit, bajait kiküszöbölni, megakadályozni nem lehet, csak enyhíteni. Ezeknek a bajoknak, (széknek a szomorú következményeknek enyhítése a társadalom feladata, A társadalom minden osztályának egy emberként kell megmozdulnia és őrt állnia, hogy ami elháríthatatlan következménye a háborúnak, azt is minden lehető eszközzel enyhítsük, csillapítsuk. Nincs most nagyszerűbb, magasztosabb feladatit , senkinek, -azok közül, akik itthon inani'itak. ttlint minden anyagias erkölcsi erőt és munkát ráfordítani arra. hogy a modern háború szomorú következinéi nyeit az egyes emberek és az ország egésze is minél kevésbbé érezze meg. A magyar társadalom most bizonyíthatja be, hogy azok a kis súrlódások, nézeteltérések eltörpülnek, megsemmisülnek a nagy cél, a nagy feladat előtt. A magyar társadalom már eddig is megmutatta, hogy lelkesedés és fáradhatatlan kitartás vau benne. Olyan komolyan, olyan fenségesen mozdulnak TÁRCA. Potooky gróf, a nagy Potoekyk utolsó sarja halálán volt. Minden erejét elvette már a gyilkos kór, de mielőtt végkép elpusztította volna, ajándékozott neki néhány 1 oldog percet. Melléhői már alig halhatóan törtek elő a kínos hörgések és csak ,i homlokának hideg verejtéke sejtett, valami ntigv lelkiindiiiatot. Lelkeden elvouuit a rózsás gyermekkor, mikor a falu aprajával játszadozott a kastély parkjában, aztán az itju evek boldog küzdései látta, hogyan harcolt külső ellenséggel és a magáéival, a balitélettel. Müven gyönyörrel s/ivla magába azoknak az Íróknak az igéit, kik teljes egyenlőségei kiáltoznak — Atyját látta maga előtt, a buzgó lengyel nemest, minden arányéval, minden bűnével. Anyját, kit legs/.ebb éveiben kellett a csal idi kriptába lielvezin. Barátokat és rokonokat, kik fölött virágok nyílnak es fonnyadoznak évrol-évre. A ssflkebb kör látomásai után laza tovább vezette ól. Lattá hősi kii/.ilidmében vitéz, nemzetét, mint tusakodik egy embertelen hordával, ki nem ismer jogot, csak hatalmat és megalázkoilást. Ks az.t is látta, hogy az ő népe elveszett. Kgy mély sóhajtás és Potoeky gróf meghalt. Meghalt mindenki nélkül. Barátai szívesen eljöttek volna a drága bajtáls betegágyához, de hol vannak a barátok? Ki Szibériában bűnhődik, mert nem tűrhette a muszka önvkénykedést. Ki Parisban vagy Turinban eszi a száműzetés kenyerét, mások meg jeltelen sírdomb alatt hallgatnak. De a barátok helyett megjelent néhány orosz katonatiszt, egy rendőrhadnagy és a cári fiskális, hogy a gazdátlan birtokot lefoglaljak a státusoknak. K, t napig feküdt nyitott koporsóban a gróf. Azután befedtek a koporsót. Galambősz szolgák vittek le a teremből a kiskápolna elé. A durva tenyerű jobbágyok szemeiből pergett a könny, mintha atyukal kisérték volna utoi-ó útjára. Ambrosius páter, az. ősz plébános, beszentelte a halottat. A besz.enteiés után a halotti beszédhez, fogott. A magas, sovány iggaatyia nem tette a legjobb benyomást a hatóság uraira. Nem látszott meg seuimikép rajta a kenetteljes aiázat, amit pallóktól megstoktak az orosz ural;. SokotoV hadnagy ngy érezte magát, mintha hideg viz futna át a gerincén. A páter nagyon egyszerűen beszelt. Nem fűszerezte a beszédét a szent atyák Írásainak idézetével, hanem ngy beszélt, ahogy szivt diktált neki. Hangos, tiszta kijelentéssel szólt. Dicsőítette B halait, mely a lengyel ember legjobb barátja. — Miért sírtok? — mondta a körulállóknak — ne Bírjatok, a kit a koporsó beled, az megtette kötelességét hazája iránt és ti irántatok. Bokolov a rendőrtiszthez fordult. — Az. öreg nagyon heveskedik, — monda. —- A legtökéletesebb elet semmisült meg ezzel, aki itt előttem fekszik, — folytatta a tiszteleudő atya. — Miért hallgatnám el érdemeidet. Potoeky Adam, népem legdicsnbb tia, miért, talán ezek miatt itt, akik mint hiénák gyűltek ide, erre a szent helyre, a te lábúihoz . . . Az urak összenéztek. Sokolov hadnagy izgatottan nytilt fegyverzsebebe es egész teste rcsrketett. A pap kiejvene-i delt. Az aggastyán olyan haialmegvet) ssel szónokolt milltigv pfoléla. Oh, Adam, iiolyeu ember Voltál te! Te nem ngy szeretted a hazadat, mint mi, M>rt mi maitokat is szerettünk haza mellett, c-aladunkat, gverinekeitikct, de te, Adam, te senki mást e földön nem szerettei csak boldogtalan lengyeleidet.
