Pápai Lapok. 40. évfolyam, 1913

1913-10-12

szen simán, meri a mészárosok rúgd; lúznak; de végre mégis kénytelenek bt adta a derekukat, mert ott áll mögöttű az ijesztő rém: a hatósági husszék fel állítása. Végre egy komoly lépés a tártba tatlau élelmiszer uzsora ötök kentétérc Kecskemét ós Makó példáját kövessél a vidéki városok mind: nyúljanak a: ügyhöz erős kézzel, mert ezt kívánjál tőlük a drágaság miatt nélkülöző né] milliói. Elég volt már az éhezésből, le gyen már vége a kénylelen-kelletlei böjtnek és - teljenek meg az Urei gyomrok. Pap és tanító. Volt idő, mikor némelyek ross? néven vették tőlünk, hogv tollunkrs vettük, sőt elitéltük a pápa-csóti ker r. kath. tanítói kört azért, mert köz gyűléseit állandóan és következetesen falun tartja s nem Pápán, a kör természetes központján. Nem akarunk visszatérni akkori okfejtésünkre, csak leszögezni kívánjuk azt a tényt, hogy a következmények nekünk adtak igazat; mert feltesszük, hogy nem a mi cikkünk megírása, hanem az abban leisorolt indokolás ösztökélte az elnökséget, vagy a választmányt, vagy tán éppen a közgyűlést arra, hogy elhatározta miszerint ezentúl minden őszi közgyűlése Pápán lesz. Ez igen helyesen van igy! Nem is számítva arra, hogy a mi kis városunkban mindig kapcsolatba lehet hozni a gyűlést valami más nemes szórakozással, s mint ezúttal a rendezendő egyházzenei előadással, más alkalommal más formában valami hasznos, vagy legalább is érdekes látni valóval toldani meg a száraz tanácskozásokat. Ilyenek lehetnek tudományos alapon nyugvó vetítések, vagy mozgófényképek és hasonló természetű experimentumok, melyeket csakis a kéznél kos kezeit mereven szorítva nadrágja zsinórjára. Ilyeukor hallatszott a nyitott ahlakok mögött a télhangon ejtett sző : Jön a kutyakapitány . . . Méz. Márton |>edig már előre lekapta kockás sapkáját és areának két piros pauipuskája még fényesebbre gyulladt a gyönyörűségtől. Ha aztán a száraz vir/.siuia elég kellemetlen szajju füstöt kanyaru;atott, a kutyakapitátiy megelégedetteu toppantotta meg botját a cukros ember sátra előtt. Megálltak mind a négyen. — Na, mit szeretnél gyerek? —dörgött barátságosan a kapitány és hóna alá fogva sétapálcáját, megcsörgette zsebében az ezüst hatosokat. Ilaynau rendesen törökmézet kapott, a mitől egész estére beragadt a szája, a kintiu pedig hosszú, fekete szijjoukrot, ami Johauu felvilágosítása szerint a bakancsokban terem. A falból kiugró vaskauipóra akasztott olajlámpa már szelíden hunyorgatott a szüikülö homályra, mikor továbbmentek. A Duna partján hiivös szél lobogtatta a buzáshajók zászlóit és az agyagos parton szüntelenül locsogott a fodrozódó viz. A Bombatér alatt hosszú létrákra erősített csöbrök meredeztek a vic közepén. Kotróliajók álltak sorjában egymás mellett. — Szoáné Tiiiumhcit, — ineuydörgött a kapitány, anélkül, hogy visszafordult volna. — Látod ezt a szamárságot, gyerek? üt esztendő előtt itt még sziget volt, amin hatvau meleg forrás gözölj levő gépiik, szerek és készülékek segítségével városban bármikor, de falun 'sohasem lehet bemutatni. De ez sem az az ok, a miért mai cikkünkben a tanítóegyesülettel foglalkozunk. Jelen cikkünk megírására indított az a körülmény, hogy ugyanazon a napon, melyen Pápán a tanítók gyűléseznek, a papok is Pápára jönnek, hogy megtartsák itt szokásos értekezletüket. Sőt jellemző, hogy pl. a csóti esperesi kerület papsága direkte azért jön e naipon Pápára, hogy részt vehessen a taj nitógy ülésen is, és a közös ebéden is a tanítói karral együtt szőhesse terveit a jövő nagy munkájának a részleteire nézve. Hiszen tudjuk, hogy legtöbbször nem a sablonos lefolyású gyűlésen, hanem az azt követő társasebédeken veődnek fel a legpraktikusabb tervek s születnek meg a legtalpraesettebb ideák. Nincs szándékunk holmi pedagógiai fejtegetésekkel belebocsátkozni a jövő nagy munkájának a megvilágításába. Lapunk nem szaklap. De igenis erős szándékunk örömmel üdvözölni azt az uj eszmét, melynek nyíltan bevallott célja: összehozni az összetartozandókat, szorosabbá fiizni az egymáshoz kapcsoltakat, szóval megerősíteni azt a láncot, mely a kultúra e szétválaszthatatlan két faktorát, a papol és a tanítót egymáshoz füzi. Egy fecske nem csinál nyarat, az igaz. Egy nagy ország félszáz vármegyéjének csak egy közigazgatási járására, annak is csak egy felekezetére kiterjedő újítással még nincs megmentve a haza. Ámde, ha másnak nem, hát példának éppen jó lesz ez a kezdeményezés. Majd a tapasztalat meg fogja mutatni, hagy bevált-e a próba. Ha beválik, ugy száz meg száz mód áll rendelkezésre, hogy azt széles e hazában kövessék, mert ugy a papságnak mint a tanítóságnak majd lesz rá gondja, hogy annak előnyeit világgá kürtölje. I gött. Most elkaparták ar. egész szigetet, a hajók miatt és az áldott lorró viz a Duna fenekén vesz kárba. Persze, a hajók miatt, — tette hozzá újra végtelen megvetéssel. A kisüti tágra meresztett szemmel figyelt, de egyáltalán nem sajnálta a szigetet. A kotróliajók sokkal jobban tetszettek neki. A kapitány beszédes kedvében volt. Egy vadgesztenye alatt leültek a kőpadra, Ilaynau leheveredett a repedezett száraz tőidre s a kapitáuy Hurbánról kezdett mesélni, aki be akarta szegeztetni a komáromi vár ágyúit. > — Klapka volt a fővezér, Komáromban — i kezdte — és én a segédtisztje voltam. Egy nap i tizenkét sárgahajtókáa tüzér kért bebocsátást a I várba. A fővezérhez vezettem őket. Azt mondták, i hogy Klapka alatt akarnak szolgálni, mert utálják I I Iiiit. ni a tótjaival együtt. Engedje őket Klapka < az ágyuk mellé, a várban úgyis kevés a tüzér, i Teringettét, persze nekem gyanús volt a dolog, i Nagyon gyaníts. No, azt mondja Klapka, jól van, I vegyetek magatokra honvéd ruhát, aztán menjetek i az ágyukhoz. Erre azt mondja az egyik tüzér, en- i jedje őket a maguk ruhájában járui, a/.t mir me^- t •/••kiau. Teringettét, most már a fővezér is észbe i kapott. Kapitány ur, azt mondja nekem, fogassa el t izeket az embereket és kutassák ki őket. Hát a i .üzérek ruhájának a bélésébe ol.kora szögek voltak ( Talán úgyis az volt eddig is a bajunk, hogy a pap és a tauitó, bár az Isten is egj'más mellé teremtette őket, igazán csekély kivétellel, mindenütt húzódott egymástól s az, a mi még ugy, EI hogy egymáshoz kapcsolta őket, nem l kölcsönös tisztelet és megbecsülés, hanem a kényszerítő szükség, vagy igyik oldalról az uralkodás vágya, másik oldalról a függőség érzete volt. Ha tehát most leomlanak azok a válaszfalak, melyek eddig, bár sok esetben indokolt, de viszout mindig viszszatetsző distanciákat teremtettek pap is tauitó között, ha az a közlekedés, mely éppen városunkban fogja kiállani i tüzpróbát, a milyen őszinte épp oly 3redményes is lesz, akkor a magyar kultúrára egy szép, egy eddiginél szebb jövő vár. Természetesen őszintének kell leníie a kézfogásnak. Erezni kell ugyan, íogy ki mi, de éreztetni nem. Ha az a anitó tudja, hogy mellérendellje a papiak mikor az Ur szőlőjében együtt iolgoznak és a pap nem érezteti vele, liogy alárendeltje, akkor minden a legjobb uton halad. Csütörtökön 15 plébániának lelkészkedő papja ós egy közigazgatási járásra citerjedő vidéknek mintegy 70 tanítója ís tanítónője talál kőzik Pápán. A nemseti kultúra hadseregének egy egész jászlóalja! Üdvözüljük őket! Tanácskozzanak, tapasztaljanak, szórakozzanak és barátkozzanak falaink Között és érezzék magukat jól! A városok mozgalma. Az ország érdeklődésének a központja: Dadapest, hazánknak annyira dédelgetett, székesóvárosa. A sajtó leginkább ennek ügyeivel logalkozik, A kormány fig}elme is jobbára ezen. tsüng. Ezen megállapitámukba némi keserűség, lémi szemrehányás is együk Nem mintha iriryelnök fővárosunktól az örökös becézést. — voráutsem. Erre rohamos fejlödéséuél fogva LEVARVA, — a kapitány mutatta, hogy mekkorák, — eringettét. Erre az egyik bevallotta, hogy őket turbán küldte a várba s be akarták szegezni as gyukat. A sárgahajtókás ruhát pedig azért uem karták letenni, hogy Hurbánék a messzelátőn át oegismerjék őket, ha az ágyuk mellett lesznek és legkczdhcssék A rohamot a vár ellen. A kutyakapitány tűzbe jött és izgatottan folyatta:— Teringettét, persze én mindjárt jelentettem wlapkáuak a dolgot, A fővezér rögtön elfogatta a izénkét tüzért, lehuzatta róluk A sárgahajtókás gyenruhát s beleöltöztette a maga tizenkét katoáját. Amiut ezek megjelentek a falon, az ágyuk íellett, Hurbáuek örvendezve nézték a aárga haj'ikákat A messzelátóu. No, mondták, ott vannak tár a várban a mi embereink . . . Elkezdték épi•in a csónakhidat keresztül a Dunán. A várbői jyet-kettőt lőttek, de csak a fejük fölött meg ólait hullott a golyó. Teringettét, örül* Hurbáo, hogy lilyeu ügyesen csinálja a dolgát az ő tizenkét emere. Már majdnem kész volt a hajóhíd, mikor az iyuk a várban már elhallgattak. No most, gouulta Húrban és megiuditotta a csapatokat, akik lorongva lepték el az ingó hidat. Ebben a pillaatbati megszólalt minden ágyú a várfalon. Es most tár nem tévesztettek célt a golyók. Drum, hangJtt a várfalról, drtinitii, hangzott megint. Drutum, niinin . . .