Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-09-03

Gyurátz püspök rendjele. A mult bő ,'ill-áu tán *i képviselőházi liléi alkalmával OstJ/y Lajos oro. képviaélő Gyuráta Ferenc püspök rendjele ügyében az alábbi interpelléOÍÓI intézte a miniszterelnökhöz! „A rendjel kdoraányozásábau urgyon foii" tot as adományozás módja, meri, a helytelen adományozás a kitüntetésnek erteket nagyon devalvalja. Gyurátz Ferenc hetvenedik születésnapjára az osatrák osászári vaskoronarend második osztályát kapta. Ez a kitüntetés egy igen nagyrabecsült és igen érdemes embert ért és a dunántúli kerületben nagy örömet keltett. A pttapök tisztelöl a rendjei átadása alkalmából nagy ünnepet terveztek, auielv azonban elmaradt, inert a rendjelet Hunkár Dénes veszprémi főispán elküldte Mészáros pápai polgármesternek, aki egyszerűen egy szolga utján küldte el a püspöknek. A szolga azonban figyelmeztette a polgármesteri, hogy a rendjelet nem igv szokás elküldeni, mire a polgármester elhivatta a püspöki titkárt és átadta neki a rendjelet. A rendjelet a titkár az egyházkerületi felügyelőnek adta át, aki viszont nem fogadta el a kézbesítési meghívást, hanem visszaküldte a rendjelet a polgármesternek, aki végre maga vitte el a rendjelet a püspöknek. Ez az eljárás nem helyes és nein méltó a királyi kitüntetéshez. Az elkövetett, tapiiifatlanságok rosszul esnek a dunántúli evangélikus egyházkerületnek és Gyn ráta püspök minden tisztelőjének. Kérdi a miniszterelnököt, van-e tudomása erről a tapintatlan és bántó eljárásról és hajlandó-e a tapintatlanságot, ha lehet, reparálni?" Mészáros Károly polgármester erre a következő levelet intézte az interpelláló képviselőhöz : .Képviselő ur folyó évi nug hó 30 án tartott országos ülésben Gyurátz Ferenc pttapök érdemrendjének átadása körül elkövetett hibás lépések tárgvábaii interpellált Az interpellátió megtételéhez önnek kétségkívül joga volt, >./..i.bin egv orszáegyülési képviselőtől méltán elvárhatná az ország, hogv ha interpellál, az komoly és tényeknek megfelelő legyen. Önnek előadása azonban ezen kellékeket nélkülözi, kénvtelen vagvok tehát a nyilvánosság előtt beszámolni ezen ügyben teljesített eljárásomról. Veszprém vármegve főispánja Gvurátz Ferenc püspöknek adományozott vaskoronarendet folyó évi aug. hó 3-án nekem küldötte el kézbesítés végett. Dr. Kluge Endre ügyvédet, mint a helybeli ág. evetig, egyház egyik oszlopos tagját kérdeztem meg, hogy a kitüntetést mily uton és módon volna legcélszerűbb. - - a nálunk vallásfelekezet! külömbség nélkül köztiszteletben és közszeretetben álló püspöknek kézbesíteni. Dr. Kluge Endre adta nekem azt az eszmét, hogy legcélszerűbb lenne az érdemrendet a folyó évi aug. hó 9-én I Szombathelyen megtartandó egyházkerületi gyűlj lesben kézbesíti Ili. A kézbesa-siiek ezen módját helyeselte a Ipüspöki titkár is. Ezen kölcsönös megállapodás folytán 7363/1911 sz. alatt hivatalosan felkértem \ éstey Sándor egyházkerületi félügyelöt. hogy i az érdemrendet, nagyobb ünnepélyesség okából í püspök innak az egy házkertileti gyűlés színe előttJ átadni szíveskedjék. Az egyházkerületi felügyelő visszaküldött*j hozzám az érdemrendet és hivatalos átiratban tudomásomra adta, hogv az érdemrendet nem adhatta át, a pttapök urnák, meit annak kézbesítésével nem ö lett megbízva. A koszára viasssérkezetI érdemjelet azután én kézbesítettem a püspök U nak, kézbesítettéin pedig teljes ünnepélyességgel saját lakásán, az egész városi tanács jelenlétében. Y.Z a tényállás. Azt hiszem az én helyzetemben ön sem ' cselekedett volna máskép. Ami pedig azt a megjegyzést illeti, hogy a rendjelnek mikénti kézbesítésére a hivatalszolgámtól kértem volna tanácsot, erre az a válaszom, hogy én a hivatalszolgámnak csak parancsokat osztogatok, de tanácsot kérni tőle nem szoktam. Pápán, 1911. évi szeptember hó 1-én. Mészáros Károly, Pápa város polgártucstiffe. Tanév elején. Nem uj téma. Nagyon jól tudjuk. Elcsépelték százszor, ledarálták már ezerszer előttünk. De mégis aktuális. Minden esztendő mas és más lényeges és fontos dologgal járul ahhoz, hogy azt a pillanatot, amikor gyermekeink jövendőjéről végérvényesen határoznunk kell, jól ragfontoljuk. Most kezdődik az iskolai év. Most adjuk gyermekeinket valamely pályára. Még a legszerényebb anyagi viszonyok között levő polgártár-! sunk is arri: törekszik, hogy gyermekének olyan jó nevelést adjon, aminő erejéből s gyermeke szorgalmából csak ki.ellik. Mindenki először megpróbálja, hogy gyermekéből, kulturális, intelligens embert faragjon s ha már semmiféle eszköz sem használ, csak akkor adja olyan pályára, ahol az iskolák már nem játszanak olyan fontos szerepet. S nálunk kétszeresen fontos az a pillanat, amikor gyermekeink iskoláztatásának mineműségéről kell döntenünk. Mert nálunk még a reálgymnasium eszméje nem talált olyan termékeny talajban, hogy a jó gondolat kivitelre is kerüljön. Nálunk a szülő még mindig három iskola között válogathat gyermekei részére, a gyintiasium. aj reál s a polgári iskola között. Ha azután véletlenül rosszul választott, avagy az illető város véletlenül uem rendelkezik olyan iskolával, melynek folytatását az a pálya képezi, melyre gyermekeink épen hivatással bírnak, akkor egy egész élet elhibázott s gyermekeink esetleg egész életükte megfizetik azt a kellemetlenséget, hogy városunkban nem volt gymnasium • nem volt tealiskola. csakis polgári A reálgyinnasiiun egyöntetű tanrendszerénél fiaink később bármelyik pályára mehetnének. Igen am, de mikor érjük el majd azt, hogy a reálgyrasium külföldön mindenütt bevált, rendszere lálunk életbe lépjen?! Ugyan kitől remélhetjük i mai v'szonyok között, hogy a felsőbbség ilyen reformok megvalósításával fog bíbelődni. Oh eníél sokkalta lőutosabb teendők hárulnak azokra ( ikiknek mindezt előmozdítani kötelességük volna, [me itt vaunak az iskolai koiigregátiók, a vallásfelekezetek közötti különbségek s egyéb olyan fontos és életbevágó kérdés, mely nem engedi, liogy ilyen kicsinyes dolgok is előtérbe kerülgessenek. S igy bizony a szülőknek az iskola év kezLvre még mindig nagy felelőséget ró vállukra. Még mindig kiuos aggály torzítja el amúgy is gondterhes homlokukat, inert nem tudják ebben » percben, hogy tulajdonképei, süldő gyermekük vájjon melyik pályához érzi magát leginkább hivatottnak. Melyik pályát választotta volna, ha ÜZ első középiskolai beiratásnál érett észnél lett volna A legkellemetlenebbül járnak azok a szülők, ttkikuek lakóhelyén csak polgári, vagy csak reáliskola van, mert ezek ha csak gyermeküket idegenbe küldeni nem akarják, kénytelenek azokba fiz iskolába járatni őket, melyeket a helyi viszonyok épen engedélyeznek s ha történetesen csak reáliskolát adott a szerencse, vagy a megválasztott képviselő, akkor annak a városnak gyermekeiből egyetlen ügyvéd, egvetlen orvos sem kerülhet ki. hg,-, n bármilyen t-het é.rgel e pályákra megáldva, inert mai tanrendszerünk szerint a reáliskolai érettségi ezekre a pályákra nem képesiti Nem uj e kérdés, mellyel ma foglalkozunk, Je a szükség reá vezet, hogy mégis foglalkozzunk vele. Mert hátha akad olyan jámbor olvasó, ki e sorokat végig szenvedve olyan gondolatot tud, olyanvalakinek szugerálni, amellyel mindezek az atinomáliák megszűnhetnek ?! Az ifjabb Adolphe azt hitte, hogy most már végre érti. A dolog ugyan kissé savsfos, ő pedig nagyttn fáradt már és álmos, de még egyszer keres/t III-IKok az egészen és akkor a dolog világos lesz. Veritékes fáradsággal motyogta tehát : — Vagy alapszerződés, vagy nrmtelKöti szerződés, vagy törvény Alakjára nézve törvéuy, törvényt azonban egyuldalulag más nemzet hadi és tróuöröklési ügyét illetőleg azonban mi önállólag rendelkezhetüok, igy tehát mégis csak törvény. Ellenben . . . Ekkor belépett a szobába és idősebb Adolphe. — Csak tanulj, édes fiam ... Én nem zavarlak . . . Tisztelem, beosülüui a munkai és mást sem zavarnék, nemhogy téged . . . Tanulj fiam, tanulj csak szorgalma-an . . . Az ifjabb Adolphe ugy érezte, hogy egy uagy kalapáccsal ráütöttek a fejére és ott pragmatika szankció szövetkezik a lobogó és a eiuier használatával. Egy pillanat alatt mindent elfelejtett és kábultan nézett körül. Az idősebb Adolphe már nem volt henu, a másik szobai'ii, suttog.a : — Tanul . . . — Tanul. — gondolta keserűen az ifjabb Adolphe; Tanul! M -; ' Most, mikor a szoba komoran, fenyegetően, kérőeo, jóságosan zengi: — Csak tanulj, édes fiain! . . . A -/-ii.e előtt nagy, földes betűk imbolyognak, •gyára ráülügetuek a nagy kalapáccsal és fogalma sincs most már róla, hogy az alapszerződés lehet-e nemzetközi szerződés, feltéve, hogy meg van az egyoldalúság mint törvényben . . . De meg fogja mondani. Most lefekszik, mert már vége. Vége mindennek. De reggel korán felkel és tanul. É* persze jön majd az idősebb Adolphe ar. örökös Tanulj Iával és akkor megmondja. Csendesen, szelíden. — Elles apám, az egészen más, mint amikor azt mondod a Mihálynak, eredj, vágj fát ... Eredj hozz vizet ... Így er. nem megy. A tanuláshoz kell egy kis ihlet, hogy ugy mondjam, egy kis hangulat. EH te nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy jól teszed, mikor kizökkentesz engem a hangulatból, mikor már nagy keservesen beledolgoztam magam. Ne tedd ezt. t.agyon kérlek, édes apám . . . Elvégre a tanulásnak meg van a maga finom, de nagyon szárat poésise és ezek a te akkordjaid megzavarjak az egésznek az összhaugját. Ezt megmondja, miért ne mondaná, miért ne mondhatná meg . . . Elaludt. Reggel még az ágyban elkezdte olvasni a „Divatkirály" tárcáját, de aztán eszébe jutott, hogy felkel és Itevégzi már azt a fejetetet. A feje elég ; tiszta. Most könnyen fog menni. A szerződés, tör! vény és nemzelköti szertödés kózt rendet kell teremteni . . . Semmi . . . Csak az idősebb Adolphe állott az ajtóban és nézett szigorúan, szomorúan. — Már már örvendtem, Adolphe, hogy ezt a gyönyörű reggelt komoly munkára szántad Gondolhatod, milyen szomorú ezt látni nekem, hogy szórakozol és ilyeu pompás alkalmat sza'asztasz el... Adolphe, az ifjabb, sunyin nézett az idősebbre éa érezte ebbeu a pillanatban a nagy kalapácsot, hogy sujt-sujt a fejére, tompán, zsibbasttő erővel. A kis beszéd helyett bután csak ezt mondta: — Eppeu, hogy a kezembe vettem . . . De azt már érezte, hogy a mai tanulásból nem lest semmi. • A díszteremben, nyakában aranyláncoai. szónokolt a rektor és at ifjabb Adolphe deresedő fürtökkel bágyadtan, fáradtan hallgatta. Hátul a sarokban az öregebb Adolphe élénken, fiatalos jókedvvel fülelt . . . Szónokolt a rektor : — Önök, hogy ugy mondjam, eddig a tudomány inasai voltak, most már önök a tudománynak, bogy ugy mondjam, küzdő katonáivá lettek Ugyanosak az önök soraiból lehetnek és lesznek vslamikor a.-.ok is, kik a tudománynak koronázatlan fejedelmei . . . La itt kissé kidüllesztette hasát a rektor... — A tudomány koronázatlan fejedelmei, mondom, ha tanulnak, ha storgalmasan tanulnak . . . — Megölöm! . . . — hörögte az ifjabb Adolphe. — Et at — morogta valaki a közönség köréből hangosul, vidáman, fürgén . . .