Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-01-29

— • Pap») Lapok 1911. január 29^ Akármelyik utcán végigmegyünk, négy-öt helvcn is megüli a fülünket, a zongora vagy az ének hangja, de zeneegyletünk az még sincs. Hogy lehetne hát teljes a kultúránk, ha még ezt az álmot sem tudjuk megvalósítani? Pedig milyen egyszerű volna. Csak azoknak kellene összeállani, akik társasegyesületeink pódiumán most szerepelni szoktak és kész volna a negyvenegyedik egyesület, az, amely csupán azt fejlesztené, amire alakult. Es ezzel a többi egyesületek som veszítenének semmit, sőt nyernének, mert nemcsak a most szerepelni szokott zeneértő egyént, hanem a zeneegyesület igen sok tagját, a zeneegyesületet magát láthatnák egyesületeik dobogóján, ezen kivül pedig nem kellene pirulnunk önmagunk előtt, mikor apró, nálunknál jóval jelentéktelenebb városkák zene és énekegyleteinek a sikereiről olvasunk. Huszonegyezeren jóval felül lakjuk ennek a városnak a területét és ennyi ember közül nem akad egyetlen egy, aki képes volna ennek a hiányzó kulturegyesületnek a megalakítására? Ez igazán szegyet? reánk nézve! Ez nem kultúra, ez kultúra-szegénység! Hamarjában tiz-tizenöt várost tudnék felsorolni, ahol „városi dalárdák" és „városi zeneegyletek vannak. Ahol a város mint erkölcsi testület a maga nagy tekintélyével, anyagi és szellemi támogatásával tart fenn hasonló intézményeket, hogy a maga kulturéletét ezzel is fejlessze, előbbre vigye. De nemcsak városok, hanem e tekintetben a városok hatalmas fejlődése mellett porszem nyíre eltörpülő apró falucskák is túltesznek rajtunk. S ez az, amit leginkább szégyelltünk kellene! Ne beszéljünk hát kultutéletről. Ne beszéljünk olyanról, ami nincs! Molnár Kálmán. Dr. Antal Géza a Házban. Városunk orsz. képviselője, dr. Antal Géza folyó hó 24-én mondta első beszédét a képviselőházban. A napilapok egész hasábokat szenteltek a beszédjének s kivétel nélkül oly dicsérő hangon emlékeznek meg Antal Gézáról, aminőre — őszintén szólva — magunk sem számítottunk, akik elölt képviselőnk széleskörű tudása nem ismeretlen. Munkapárti részről sokkal kényesebb vállalkozás ez. mint az ellenzék részéről, ahol csak ellenkezni kell ós már kész a siker az illető oldalon. Még a Magyar Hirlap is — amely különben csak Andrássyval szemben szokott elfogulatlan lenni — kénytelen volt beismerni, hogy Antal Géza folyékony beszédű, élénk gesztustt szónok, aki első felszólalásával már olyan sikert aratott (de csak pártja részéről, mondja a Magyar Hirlap) minden oldalon, amilyent, a Háznak csak régi, nagynevű tagjai szoktak elérni. A b.mkvtfa folyamán beszélt képviselőnk mintegy mástél órán át s beszédjét dióhéjban összefoglalva az alábbiakban próbáljuk reprodukálni : Első sorban röviden kitért Apponyi beszédére. Vele szemben ismertette a különbséget pénzügyi szempontból a C7-iki állapot s a mai helyzet között s M osztrák nemzeti banknak osztrákmagyar bankká fejlődését. Nem helyes — úgymond — az 1875-iki nyilatkozatokat a mai állapotra alkalmazni. Ezért, idézik helytelenül Lónyay Menyhértet és Kerkápoly Károlyt. Ezek az argumentumok már a történelmi ínultéi. Az Osztrák Magyar Bankkal kötött megegyezés sikerült tény volt, holott, a kormányt annak idején, 1875-ben, szintén hevesen támadták. A Kossuth-párt hajlandó volt 1917-ig a bankszabadalmat meghosszabbítani, amint, azt Okolicsányi beismerte. A Justlipartnál is csak a vezérről tudják, hogy nem akarta meghosszabbítani a bankszabadalmet, de már a párt tagjaitól más hirek keringtek. Helytelennek tartja azokat a támadásokat, amelyekkel a munkapártot) ülő volt alkotmánypártiakat illetik. Nem ők fizették meg kvótafélemeléssel az önálló bank reményét, hiszen ők a közös bank alapján állottak s nem kellett megfi/.etni"k ai önálló bankot. A közös bank az az intézmény, amelyben a paritás • a magyar államiság legjobban érvényesül. Utal arra, hogy 1905-ben maga a mostani ellenzék is kisjelentöségünek mondta az önálló gazdasági be •endezkedésl a vezényszónál. Azóta lemondtak a vezényszóról is. Ezután Polónyi szombati felszólalásával foglalkozott. Beszédével és röpiratával szemben megvkli az Osztrák-Magyar Bankot ama vád tekintetében, mintha a bank hamisan vezetné könyveit s állítaná össze mérlegét. Polónyi adataiban az a képtelenség is szerepel, hogy a bank egy évi üzleti haszna kétszerese az alaptőkének. Szembeállítja Polónyi egyas állításait s konstatálja, hogy azok egymásnak ellentmondanak Polónyi tévedett, amikor azt számította ki, hogy likvidálás esetén a bank részvényesei veszteséget szenvednének. A szabadalmat nem a részvényeseknek, hanem az ország gazdaságának szavazzák meg. Pártján nem vonják kétségbe az önálló bank jogi és gazdasági lehetőségét. Szól a bankkamatlábról. Káros következményei lennének bármely kauiatlábeinelkedésnek. Nem elvi, hanem céls/.erüségi szempontok késztetik őket, hogy ez idő szerint a törvény által adott joggal ne éljenek. A készfizetések felvételének kérdése a monarchia presztízsének kérdése és hiszi, hogy meg fognak szűnni az ildomtalan és otromba támadások és ott is belátják a készfizetések szükségességét. Bírálja Polónyinak a valuta kérdésbeu mondott szavait, amelyek tele voltak hibákkal ós tévedésekké!. Ismerteti az egész valutakérdést. Nem tudja megérteni, miképp nevezte Polónyi Í

ezt a mi valutánkat, izolált koronavalutának. Elfogadja a javaslatot. A beszéd után Antal Gézát hosszasan megéljenezték és igen sokan melegen üdvözölték. Pápa város népessége. Megemlékeztünk már arról, hogy a népszámlálás örvendetes emelkedést mutat városunk népességénél. Az elmúlt hét folyamán a felüb izsgálatok is befejezést nyertek. Meg kell állapitununk, hogy a pótszámlálás elrendelése nélkül lakosságunk száma alig érte volna el a 20 ezret, mert a helytelen beosztás következtében egyes városrészek nem voltak kerületekbe osztva, másrészt pedig a számlálóbiztosok is sok házat és igy sok egyént hagytak megszámlálatlanul. A számlálóbiztosok által végzett népszámlálási adatok részletes kimutatását az alábbiakban adjuk keriiletenkiut felsorolva. Az 1. kerület számlálóbiztosa, Gergely Ferenc 73 házban összeszámlált 519 lelket, távol| levő nem volt; a 2. kerület számlálóbiztosa, Szutter Dániel — Boszniából, Szilvia uéni. Arca el In u u't, mintha felhő árnya hullott volna rá, de a/.ta'u hirtelen felragyogott a szeme. — Boszniából? Hát mi újság van ott? — Beszéltünk a kapitány orral.' — A kapitánnyal, a vőlegényemmel? De hiszen az még osak hadnagy . . . — Dehogy is, Szilvia néni! Kitüntette magát a csatában és kapitány lett. Azt iteni, hogy csak lessen várni, nemsokára vége lesz a háborúnak, a/tan hazajön . . . — Hazajön? Ugy-e tudtam? Ugy-e mindig mondtam, hogy hazajön ! Tehát hazajön ! Aztán vidáman hozzánk fordult: Nos, fiacskáim, hat mit szeretnétek? Kávét? Kalácsot? Cukorsüteményt? A legtöbbÜDK a dúsan megrakott cseresznyefára sandított, melyeknek ágain több volt a pirosan mosolygó gyömölos, mint a lomb, Szilvia néni nevetett. — Jól vau. Hát csak rajta. De az ágakat le ne törjétek és le ne essetek. Persze pillanat alatt elleptük és raegkopaszt.ittuk a fákat. Lakoma után aztán egyéb maradandó jókban is volt részünk és mindegyikünk kapott linóm ceruzát, festéket, törlőgututnit, mikből S/ilvia néni egész raktárt tartott. Csak jóval késöbbb, mikor már magam is átéltem a magam első regényét, tudtam és értettem meg a Szilvia uéui tragédiáját. A gazdag családból való, szép, fiatal leány jegvbeu járt egv derék fiatal hadnaggyal, mikor kitört a boszniai háború. A szép pécsi ezred egyike volt az elsőknek, a melveket levezényeltek a boszniai mészárszékre. A remegő leány eleinte sürün kapta vőlegényétől a megnyugtató leveleket, de egyszer csak ezek elmaradtak és harmadnapra itt volt az a sárga kis rezszelence, mellyel a hadvezetőség minden Boszniában harcoló embert fe'szerelt 8 mely viselője nevét és teljes naciotiáléját tartalmazta, hogyha eltalálna esni, személyazonosságát nyomban meglehessen állapítani. Valahol Stolác körül járta át a gyilkos golyó a deli hadnagyot s ott is temették el nagy katonai pompával a meredek hegyi temetőben. Szilviát majdnem eszétől fosztotta meg a csapás. Szüleinek szerencsére az az ötlete támadt hogy | kivitték leányukat a regéuyes fekvésű esendes szellőbe, ahol kedvelt virágai közt lassanként visszatért életkedve s ahol a festés is mindjobban lekötötte figyelmét. Azután múlt az idő és egy szép napon csak véget ért a diadalmas há oru. Pees lobogó és virágdíszben várta haza fiait. A nagy téren, a városháza előtt pompás diadalkaput állítottak fel és itt várták az ezredek a hatóságok. Szilviát szülei távol akarták tartani a fogadtatástól, de a leány mosolyogva hivatkozott visszanyert lelkierejére s makacsul ragaszkodott elhatározásához. Halotthalaványan nézte az ujoDgó tömeget, a mely a déloeg katonákat fogadta. A bevonulás után Szilvia megdöbbentő változáson ment át. Az el nem sirt, visssafojtott könny veszedelmes hatással volt az agyra. Szilvia nem őrült meg, nem lett eszelőssé a szószerinti értelemben, de rögeszméje támadt. Azt hitte, hogy vőlegéuye nem halt meg és neki is vissza kell jönni. Eltelt néhány év és egyszer osak gyors egymásutánban meghaltak a szülők. Szilvia tovább is ott élt magányában. Festett és várt. Várt a vőlegényére. Szomszédai szerelték és aggódó gonddal őrködtek a felett, hogy lioldogitó illúzióját senki és semmi meg ne zavarja. Egyszer aztán Pécsre jött a király. A mecstkalji város tele volt katonákkal és pompás diszt öltött. A szőllőhegyekből mindenki beözönlőit a királyt látni, csak a nagyou öregek meg a uagyou fiatalok maradtak otthon. Szilvia néni ott ült nagy, sárga szalinakalapjában a gyümölcsfái alatt és valami tájképen festegetett Délután négy órakor megdördültek Scitovszky téreu felállított tábori üteg ágyúi. A püspöki palota terasszán megszólalt a katonazene. Az udvari lakomán most mondták az első felköszöntőt a királyra. Az ágyuk dörgő szava hullámos bugással repült a város felett és a Mecsek szikláin visszaütődött. Szilvia néni kezéből kihűlt az ecset. Ep akkor ment el a ráoskerités előtt Kisgadó András a szomszéd vén, sánta vincellérje és fejében ostoba, kegyetlen tréfa fogamzott meg. — Hallja, naocsága, — szólt visszatetsző nevetéssel, — most jönnek haza a katonák Boszniából. — Boszuiából 1 — Igenis. Két bataljou már itt van, a har-