Pápai Lapok. 38. évfolyam, 1911

1911-01-01

Pápai I.njiok 1911. január 1. „Le roi est mórt, vivo le roi!" Megbalt a kir.íly, éljon a király, mondja a •kevésbé érzékeny francia közmondás s vele mi is hangoztassuk vigan, leieméit fűvel, szivünkben teli reménységei: Meghalt az ó esztendő, éljen az uj esztendő! S ahogy a jó kereskedő szokta az év utolsó napján, csináljunk mi is leltárt lelki áruraktárunkban. Vizsgáljuk meg azt, ha egy égi biró valahogyan egy szép napon rovancsolni akarná lelki jó és rossz tulajdonságainkat, vájjon aktiv, avagy passiv mérleget nyerne-e el eredményül?! Tekintsünk az esztendő változásakor lelkünk mélyébe s bíráljuk el azt, hogy eleget tettünk-e egész esztendőben azoknak a kötelességeknek, melyek mindannyiunknak osztályrészül jutott. Nem hanyagoltuk-e el kötelességünket, nem játszott uk-e ki azokat a parancsokat, melyeket az erkölcs, melyeket a vallás törvényei ránk parancsoljak. Ugy sáfárkodtunk-e a lelkiekkel, a hogyan azt mint jó embereknek, mint jó honpolgároknak, mint testvéreknek kötelessége? Ha a születendő esztendő első percében mindenki pőrére vetkőztetné lelkét s belepillantani merészelne abba, hogy szemügyre vegye a bent történteket, oh akkor minő siránkozás, minő szomorú jajveszékelés hangzanék fel szerte az országban, melyben a testvéri, a baráti, a rokoni marakodás képezi éltető lelkét, igazi elemét társadalmunknak. Nem sáfárkodtunk jól azzal, mit a magasságos hatalmak reánk biztak. Nem tettük meg kötelességeinket .sem a vallás, sem az erkölcs parancsai szerint. A. szegényt nyomorogni, az éhezőt éhezni, a didergőt fázni, a nyomorékot nyomorogni hagytuk. Nem törődtünk felebarátaink szerencsétlenségével, nem kerestük fel őket még csak vigasztaló szavunkkal sem bánatukban, nem nyújtottunk segitő kezet az elesettnek. Egész esztendőben egyedül és csupán a saját személyünk kultuszának hódoltunk s azt elégítettük ki a lehetőség szerint. Nem panaszkodni akarunk, csak a lelki mérleg egyensúlyát megállapítani. S amikor ezt cselekedjük, nem nyomhatjuk el feltörő panaszszavunkat. Az elmúlt esztendő nern volt a haladás jegyében működő, ne sajnáljuk tehát annak kimúlását. A letűnő nap biborsugárait elnyeli a látóhatár ezüstös tengere, mig keleten uj nap kél fényesen, aranysugarakban fürödve. A hegyek oldalai aranyglóriát öltenek magukra s a reménység örökké élő fája újra kizöldel, mert íme elérkezett az uj esztendő, mely a reménységek valóra válását, kívánságunk teljesülését hozhatja magával. 1911. Örömmel köszöntünk, legyél jobb, boldogabb sikerekben, eredményekben gazdagabb elődödnél! A vidéki sajtóról. Az egész tisztességes s"jtónak körülbelül egy és Ugyanaz a feladata Kigyomlálni a dudvát onnét, ahová magát befészkelte. A sajtó feladata, hogy sasszemekkel ellenőrizze azoknak a tevékenységét, kik állásuknál fogva arra vannak hivatva, hogy elömozditsáK a közügyet és hogy támogatásukra legyenek azoknak, akik a segítségre rászorultak. A sajtó maga az élő nemzet. A milyen a nemzet, olyan a sajtója és megfordítva. A nemzet kívánalmai, úgyszólván összes életnyilvánulásai a sajtóban tükröződnek vissza. Egészséges sajtó egészséges lelket képes belehelni a nemzet testébe. Bomlott sajtó a fertőző bacilusok egész seregót viszi magával s megmételyezi azok lelkületét, kiknek szellemi táplálékul szolgál. Nincs könyebb, mint fogékony lelket halálba keriten' a sajtó hatalmával. A fővárosi sajtó, mint olyan, mely fiiMadatát az állami élet ellenőrzésében látja, nem j terjedhet ki csak éppen a törvényhozás és töij véuyvégrehajtás tőbe eseményeire. Tért nyithatna I fővárosi ügyeknek, itt-ott hozzászólhat olyan vi, déki eseményekhez is, melyek országos jelentöj ségúvó növekedtek, de e fővárosi sajtó rendes , medre mégsem egyéb az általános érdekű és a 'nap politikai (seményeinél. Hivatásban és jelentőségben semmivel sem 1 áll a fővárosi sajtó mögött a vidéki. Karmin» lenézéssel, akármilyen kicsinylő esufolódással kisérjék is a vidéki sajtó tevékenységet olyanok, kiknek okuk vau becsülni mindazokat a faktorokat, melyekhez vagy fel nem emelkedhetnek, vagy kiktől félniük kell, — annyi bizonyos, hogy a vidéki sajtó a maga megkörvonalazolt hatáskörében éppen olyan fontosságú, mint a fővárosi I a magáéban. Sőt miudeu tartózkodás nélkül mondhatjuk, hogy jóval több. Mert mig a fővárosi lapok hasábjai csak magasabb fokú igények száI mára vaunak nyitva, mig a fejlettebb sajtó nem es a részletekre kiterjeszkedni, addig a vidéki ajtó érzi, tudja olvasóközönségének óhaját. Tudja a helyi viszonyok beható ismerete folytán a módját is annak, hogy miképen lehetne javítani, helyre hozni, a mi megkivánja a jobb állapotba való helyezést. A vidéki sajtó nagy hatással l^het az illető vidék egész társadalmi életének alakulására. Ha szükség van magyarosodásra, ha kell egyik másik helyen iskola, ha a közigazgatás nehézségein egy hivatal létesítése segíthet, vagy könnyíthet, ha a pap, tanító vagy bármily más nyilvános közeg visszaél a reá bizott kötelességgel, akkor elő áll a vidéki újság és reá mutat a hibákra és megjelzi azt a helyes irányt, melyet köTetve, legkönnyebben és leggyorsabban célt érhet a község, a járás vagy az egész vármeg>e.* Annak a sajtóuak pedig minden más érdektől függetlenül egyedül az igazság és a közjó legyen a vezérelve. Ha ilyen elvtől engedi vezettetni magát, ha ez képezi minden törekvésének képe tutllii megmenteni az ina jó hírnevét (Megvetően) Igen! A hirelgő macska. Azt i'l tudja mondani, hogv m í") felesége n viliig Icgszeretetreméltóbh aszszotiva, de ő bezzeg nt'in igyekszik külümb einher lenni az átlagoknál . . . Mont már azonban ti fogy a türelmem. Mattkor legalább kéthótiaponként egyszer fordult elő er. n szégyenletes eset, most meg ]11:íi harmadnapja ismétlődik. Köszönöm kedves férjem-utaui, nem kérek belőle . . . Idő előtt nem ráneositom meg az areomttt n maga miatti éjjclezésekkel . . . Mar tegnapelőtt későn jött meg. .Jó. Nem szóltam. Tegnap miír éjfélkor ért haza. Hallgattam. Ma meg tahin hajnalban kászolódik vissza? No, de miir ehhől nem kérek. E« tarthatatlan helyzet. Ezen változtatni kell és ezen változtatni fogok. Igen! Hogv mi módon? Azt még nem tudom. De hogy kidolgozott tervvel várom haza, az szent . . . 'Kinéz az altiakon s kezével hoszusan legyint. Sóhajt. Aztán leül, kezére támaszkodik, gondolkozik) Lássuk osak. Mit csinálnak ehhen az esetheti más asszonyok? Hm! Zádorné például azt mondja, hogy ő siró görögöket rendez s hogy ez hiztos hatásii szer. Ilyenkor férje ugy ellágyul, hogy hónapokig nem gondol a liimpohwra. (Válat von) De hát én ezt nem tehetem. Az én drágámat szép szóval „feltekerem az ujjomra" így ni, de ne adj Isten, hogy könnvet lásson a szememhen, mert akkor a „bárányhól farkas lesz" és elrohan hazulról. 'Sóhajt.) Már igy is volt egyszer, tehát ezzel az ellenkezőjét érném el annak, nuiit akarok . . . Menjünk továhh : Molnár Józsiné jeleneteket rendez, amelynek végéu elájul . . . íNevet) De pórul járt a minap, mert az ura nagy ijedléhen maga rohant eeetért s ahogy locsolják az asszonyt nagy huzgalommal, hát akkor veszik am észre, hogy az ecetes üveg helyett a petróliuinosat találta elhozni. íSóliajt, mialatt elkomolyodik ; Most jut eszem lm Bánváazué, aki a legjohl» gardaassrony liiréhen áll a vidéken. Ő azt mesélte nekem, hogy ha kimarad a férje, akkor egy hétig nem tőz a kedvére. Sőt nem hiányzik az asztalról H jóféle kozmás étel sem. A sótalan vagy elsózott fogás meg éppen sünien szerepel. Azonkívül minden viszás rendben történik. Ha este férje a papucsot kéri — iiines. Van azonhau lótás-futás, keresés. Ha olvasni akarja a hírlapokat, hiányzik közülök kedvenc njságjn. Ismét kutatás, csengetés, pörölés. Ha pedig vissza akar vonulni, a dohányzóban, olyan -- ki tudja mi érte a kályhát — olyan füstfelhő fogadja, hogy prüszkölve menekül vissza a tiszta levegőre. Ks igy tart ez az állapot az esküdözés, kibékülés és javulás beálltáig. No, de hát mindezekből nem tulok tanácsol meriteni. Alacsony indulatokra nem vagyok berendezkedve. Tetetés, hoszu - pfuj! . Hiába! Mindenre születni kell . . . (Órát nézi.) Istenem! Már félt izénket tő. Borzasztó. Már csaknem éjfél. Ha csuk egy kicsi kis jóakarat van a szivében, ugy most már mindjárt itt lesz és én még semmi okosat sem gondoltam ki. Pedig kell. Kell és keli. (Hlllgattfdslk, arca kiderül.) Alighanem jön. Lépesekéi hallottam az ablak alatt . . . (Boldogan.) Kz ő. . . (Hallgatódzik) Igen . . . (Tapsol ölömében.) O, édes, aranvos, dra'ga macskám (Tréfásan dorgáló hangon.) Hát megint „kiruccantunk" egy kie-ii, ngy-e? (Az ajtónál hallgatód/.ik, mialatt an\i elborul, panaszos hangon.) Mi ez? . . . Nem ö volt? . . . Nem . . . Már csengetnie kellene . . Nein ö volt . . . Nem jött meg . . . (Fáradt léplek!:.•! iu _;v és leül a székre. Kis szünet. Aztán felke', ráfi « náaik seékre, annak is a szélére, mint aki Mi helyét. Az órát nézi. Maga elé bámul Iv i,. u\ nm-oii . De ugy kell nekem. Miért vagyok olyan olvadékony, olyan lágv síivü. (Gúnyosan.) Az imént is hogy futottam elébe: „óh, édes, aranyos, drága uraoskám." S hogy őt véltem hallani, már meg is bocsátottam nagy sebtében . . . De ugy kell, ugy kell nekem. Miért, vagvok olvan puha, mint a viaszbáb, amely a legkisebb melegtől olvadozni kezd. Az a baj minálunk, hogy semmi erőt se tudok tanúsítani. De hát én Istenem, miért is vagyok ilyen?! Miért nem tudok én is pörölni, nyelvelni (fokozottan) törni, zúzni, kiabálni, civakodni, érvelni, (egyre hevesebben) disputálni, heveskedni, durcáskodni, feleselni s még mit tudom én mit nem . . . (Csendesebben.) Ha már látom, hogy minden sző és türelem hiába akkor hát .fordítani kell egyet a köpönyegen." Ha nehéz? Meg kell próbálni. Nem va'l jó Ízlésre? Mindegy. „A cél szentesíti az eszközt." (Fel-alá jár) Igen, én a szelíd, angyali Erzsi civakodni fogok az urammal, mint a mosóué, kiabálni, mint a sakál, nyelvelni, mint a kofa. disputálni, mint a fiskális, törni, zttzni, mint a forgó szél, de célt ére < (Toppant.) Célt érek. Punktum. (Nagyot fuj ) Lássuk csak, most éppen alkalmas a hangulatom. Hamarosan jó lesz egy kis parázs próbát rendezni. (Csípőre tett kezekkel, a nézőtől baloldali ajtó felé fordul. Gúnyosan.) Ah, áh I Csakhogy megérkezett valahára tisztelt férj uram. Ugyan-ngy-e ?! Milyen kedves szokást veszünk fel ujabban. Hát ilyenkor kell hazajönni? (Hirtelen, mintha közbeszólna.) Nem vagyok kiváncsi, hol maradt. (Gyors tempóban be•r.ét.) Ismerem már az eféle mentségeket. Kérem, ••Hak el se kezdje. Nem akarom n mentségeit hallgatni. (Pörlekedve.) Maga azonban vegye tudomásul, hogy most már csordultig tele van a pohár. Ne beszéljen kérem. Engedjen már egyszer szóhoz jutni, mikor kiakarom önteni a szivem keservét...