Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-11-13

1'ilpMÍ lilipoli 1 í*l0. november ÍM. den olyan kicsinyes intézkedést. meijTj a nagy dolgok, különösei) egy város felvirágzásának lehet a kerékkötője. Ma inogtörtéut ez a hizalmatlanság Altensteiiinel. holnap inegtörténik más­sal s maradunk ott. ahol már ina sem volna szabiul lennünk: az elmaradt, a gyermekkorukat élő városok sorában. Közmüveinkről. — Hévész Arnold v. mérnök. — VI. Utca nyitások, szabályozások. Városunk történelmi múltja megmagyarázza — főképp a Belvárosban észlelhető és a mai kor igényeinek meg nem felelő és eszthetikai érzé­künket sértő — azon állapotokat; miket utcáink külső szűk és kanyargós volta tár elénk. Ugyanis városunk vár város volt, melynek szivét a vár: a jelenlegi már átalakított Ester­házy kastély képezte. A kanyargós ós szúk utcák azért kellettek az örökös fegyverviselés közepette, mert az el­lenségnek a széles sorokban való gyors felvonu­lását és oda jutását a várhoz evvel tudták meg­akadályozni. A később épült külvárosoknak már hason­líthatatlanul szélesebb és egyenesebb utcái van­nak. Elődeink ezen helyzete rójja ránk azt a gyakran észlelhető kétségtelenül súlyos terhet, mely az utcáknak és tereknek lehetőleg egyenessé tételével és uj utcák nyitásával ránk nehezedik. A „modern" jelzőre igényt tartó ós fejlődni akaró városunknak azonban ezen terhek viselése elöl meghátrálni nem lehet és nem szabad. Figyelembe véve a város életműködésének, a forgalomnak és közlekedésnek irányát, meg kell adnunk a lehetőséget és módját annak, hogy ezt szükséges és egészséges mederbe terelve uj és szükséges közlekedési utak nyitásával egyrészt szabályozzuk és szépítsük varosunkat, másrészt pedig az építkezések eszközlésével fejlesszük ipa­runkat. Kézenfekvő dolog, hogy miudezek anyagi áldozatokba kerülnek. Azonban az is bizonyos, hogy nem ötlet­szerűen, hanem előre megállapított terv ós prog­riiiiiin alapján kell végrehajtani az ilyen utcanyi-j fásokat és akkor a városra magán a munkán ki­vül semmi, vagy igen csekély teher háramlik csak. Nem akarok íekriminálui és ezen téren a multak hibáit. felsorolni, azonban még sem mel­lőzhetem a Kossuth- és .Zrínyiut.-.ák megnyitá­sának felemlít eset. í A város rendezése és szabályozása nagyon fontos dolog egészségügyi és iparfejlesztési, tehát nemzetgazdasági szempont ból. Éppen azért nevetségesen kicsiny azon ösz- i szeg, melyet képviselőtestületünk évről-évre a! költségvetés keretébe állit. S hogy egyáltalán ilyen címen terhet vesz, magára, bár alig számbaveheiöt, ez is dr. Löwy László városi képviselő urunk köszönhető. Valamint azonban a rendez* tlensége nem egye­dül a jelen nemzedék hibája, éppen ugy nem sza­bad a jóvátétellel, a rendezéssel velejáró terheket egyedül a mi, a jelenlegi nemzedék vállaira rakni. Egyenesen elkedvetlenítő hatást tapasztalok a képviselőtestület tagjainál mindannyiszor, vala­hányszor ilyen ügyben áldozatot kell hoznunk. Tényleg a város életét figyelembe véve, me­1 lyet öröknek szeretünk mondani, a rendezgetés­nak ezen módja egyenesen perhorreskálandó. Teremtenünk kell egy olyan alapot, mely­nek kamatai az előre megállapított tervszerű ren­dezéseknek kiadásait, évenkint vagy bizonyos cik­lusonként fedezik. Igy elérjük azt, hogy utcáinkat és tereinket minden nagyobb megterheltetés nélkül rendez­hetjük ós szabályozhatjuk és ezen terhek viselé­sét áthárítjuk a jövő nemzedékekre is, akik tu­lajdonképpen hasznát veszik a mi intézkedéseink­nek és élvezik azok áldásait. Ezen célra 500.000 koronát vélek felvenni, amely összeg kamataiból még az idehozandó gyá­rakat is többé-kevésbé szubvencionálni lehetne, ami szintén elengedhetlen kelléke fejlődésünknek és nemzetgazdászati szempontból: vagyouosodá­sunknak. VII. Városi téglagyár. Mint előbb emiitettem, fejlődésünknek egyik fökelléke az utcák rendezésével velejáró építke­zések. A városnak meg kell adni a módot és el kell követni mindent arra, hogy minél több uj épület emeltessék s hogy a Belvárosnak mennél városiasabb jellege legyen, vagyis a sok régi ro­zoga viskó helyett emeletes bérházak keletkez­zenek. Mert kétségtelen tény, hogy városunk in­kább terjeszkedik, mint fejlődik. Aki figyelemmel kiséri a városok területi fejlődését., az nem fog megütközni rajta, söt ő is természetesnek fogja találni azt. hogy a terü­leti fejlődés nálunk is. mint mindenütt, a város szervezetének ütőere körül, a vasút körül tör­ténik. Véletlen szerencsétlenség csak az nálunk, h 'gv vasúti állomásunkat annak idején nem a város magas fekvésű déli részén, hanem az ala­csony íekvésü északi részén építették. Azonban ezen keletkezett városrészt csak mint külvárost szabad tekintenünk és minden erőnkkel a belváros fejlesztésére kell töreked­nünk. Ezt kétféle módon érhetjük el, elsősorban az építkezési kedvet kell felébresztenünk azáltal, hogy ugyanolyan adókedvezményben részesüljön az építtető a város részéről, mint, amilyenben ré­szesül az állam részéről. Evvel nemcsak hogy nem csökkentjük adó bevételeinket, hanem uj adóala^-okat teremtünk azáltal, ha kimondjuk, hogy mindenki, aki eme­letes házat épít, 15 éven át csak a jelenlegi arányban fizesse pótadóját, míg az emeleti részek után és a földszint utáni adókülönbözetet csak 15 év után legyen köteles fizetni. Második mód, mellyel elősegíthetnénk az építkezési kedvet, az lenne, ha olcsó építkezési anyagot tudnánk az építtetők rendelkezésére bo­csájtani. Lgyszólván nincsen hazánkban olyan agyag­gal rendelkező város, söt község, melynek ne lenne saját téglagyára. Nekünk agyagunk van elég, de téglagyárunk nincseu. Sehol a környékünkön, még ahol a városnak magának nincsen is téglagyára (mint Szombat­hely, Győr stb.j nem oly magas a tégla és cse­rép ára, mint nálunk. Ha a város maga termelne és árusítana tég­lát, ugy minimális haszonnal beérné és olcsó épí­tési anyagot juttathatna a közönségnek. Előttünk fekszik egy teljesen kidolgozott terv, költségvetés és ajánlat erre vonatkozólag, mely szerint egy évenként két millió darabot ter­melő téglagyár felépítése a városnak báróchegyi j közvetlen az ut melletti telken (»0.000 koronába | kerülne. Ha még hozzáadom ezen szükséglethez a megvásárlandó tiz holdnj i agyagterületnek mint egy 10-15 ezer korona beszerzési értékét ós a a politika. Le-leszállt oda, mint a kőszál, sas a rétre. Ugy vélte, hogy a magyar irónak öröklött jussa viin a politika IOZ. A fatális Krumply Nándor pedig mégis csak sokat foglalkoztatta. Ez a semmi­házi elvitatja az írótól a politikus hivatottságát. Mikszáth boszankodik ezen és talán észre sem veszi, bogy éppen az ő hoszusági ad némi jelentőséget Kruraplyéknak. Az in'i ma a politikában dísznövény, mint Treneséuben a szőlőtő, — sóhajtja. Mikor kerül össze megint az irodalom és a politika? „Majd hu magyar lélek lesz az irodalomban és idealizmus a politikában!" 1 "tolsó előszavában, melyet a tavalyi Almanach elé irt, bemutat egy öreg urat, aki megcsömörlötte az örökös politikát és ki akar vándorolni az or­szágból. — És melyik országra gondol? (— kérdi a kivándorlótól az iró ) — Nem tudom még. Éppen ebben Dem va­gyok elhatározva. Olyan országot szeretnék . . . — Ahol enyhébb az éghajlat, — szóltam közbe. Szomorúan mosolygott. — Egy olyan országot, — szólt, — ahol ínég mesélnek az emberek. Nem Mikszáth nagy és végső honvágya ez az irodalom után ? Talán megérezte, hogy a politika fogja megö'ni (a halálos fáradtságot választási kör­útjáról bottal haza) és az irodalom lógja halhatat­lanná tenni. Az emlékműnek, mely őrizni togja az ő nevét, egyik köve lesz ez a könyv. A magyar közönség régóta megszokta már, hogy Mikszáth-AltnauachDak nevezze, ezentúl cimébeu is viselni fogja az első szerkesztőjének nevét, mint a Maréohal-Niel-rózsa egy híres katonáét viseli. Egyébként pedig az ma­rad a Mikszáth-Almanach, arai a régi Almanach volt és aminek az első t-zerkesztője szánta: a főthi szőlő, ahol minden ősszel egyszer összetalálkozik egy csapat iró, egy kis ország, ahol még mesélnek az emberek. Herczeg Ferenc. Miért öltem meg. — A .Pápai Lapok" eredeti tárcája. — Irta: Tímár Balázs. . . . Nem azért öltcin meg, mintha féltettem volna. A vizsgálóbíró tauuságot tehet, hogy soha egyetlen egyszer se hozakodtam elö, ezzel az ut­széli mentségével a megcsalt férjeknek. Az ügyvé­demre híztam a szónoklata s amikor az esküdtszék felmentő ítéletét olvastam csöppet sem nyugtalaní­tott lelkiismeretem. Valljuk meg őszintén: cudar teremtés volt az én feleségem. Soha bánatnál egyebet nem szer­zett azoknak, ak'K szerettek és az igazság az, hogy az éu cselekedetemhez semmi köze a féltékenység­nek s fegyveremet uem irányította semmiféle maga­hittség. llázasságuuk elején féltettem egy kicsit. Férji miigahittségera pedig ... Eh ! Nem is érdemes róla beszélni, hisz annyira megalázkodtam oldala mellett. Hogy miért öltem hát meg? . . . Azok, akik hosszasan éltek ilyeu teremtés ol­dala mellett azok nyomban megértenek. Szelíd, jóindulatú ember vagyok én. Utálom az erőszakosságot, mint ahogy a porcelán-gyűjtő ir­tózik a törött userép-csörreuésétől. Kerülöm a pör­lekedést, durva szóra, szinte udvariassan felelek a a világért meg nem ütnék valakit. Hogy poltron volnék ? Szó sincs róla. Helyt az én szivein. Sokat utaztam. Kis ázeiáhan a motoros kocsin nem egy­szer forgott veszedelemben a nyakam — mondha­tom, nem borzongtam. Ami pedig az ütést illeti, nem attól félek, hogy engem ütnek meg, de éppen ütni utálok. Ilyen békén lévén a természetem feleségem persze azt sütött? ki, hogy gyáva vagyok. Hasz­talan magyarázgattam neki karakteremet: nem tá­gított. Ha olajba főzöm, ott is csak azt ismételte volna: te gyáva. A mi azt illeti nem sokat törődöm a mások véleményével, de hogy a Baját feleségem igy véle­kedjék rólam, az boszantott. Házasságunk elején boszantott s később amikor már lemondtam az ön­becsülésről még jobban izgatott. Az együttélés csak aimáliukább elmérgesiti az ijesmit. Külömheu ia nincs az a kinai hóhér, aki csekély eszközökkel irgalmatlanabból tudná kínozni az embert, mint a gonosz feleség. As éu feleségein e női faj minden gyarlósága együtt volt: kicsinyes, duzzogó, ingerkedő -• a mieroda művészettel értett a megalázó célozgatá­sokhoz ! Egész szótára volt az olyan kétértelmű kife-

Next

/
Oldalképek
Tartalom