Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910

1910-11-13

XXXVII. évfolyam. Pápá, 1910. november 13. 40. szám. PÁ PA I L A POK Pápa város hatóságának es több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal : Ooldherg Gyula papirkereskedése, Kő-tér 2.'i-ik szám. Hirdetéseket egyéné*] szerint felvesz a kiadóhivatal. Szerkesztő: MOLNÁR KÁLMÁN A szerkesztősért felelős la; tulajdonos. GOLDBERG GYULA. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lat) ára: egész évre II kor., félévre fi k., negyedévre I k Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Egyes szám Ara itO tili „Pápa gyárváros". Ezt a einiet viselte az a kis hireeske, mely nemrég a veszprémi lapok egyi­kében, ha nem csalódom, a Veszprémi Újságban látott napvilágot. Ebben a Iiiiben az illető újság ösz­szehasonlitja a két város: Pápa és Vesz­prém közönségét egymással s dicsérőleg nyilatkozik arról az áldozatkészségről, amely városunkban mindenkor megnyi­latkozik, valahányszor a haladás, a fej­lődés elősegítéséről van szó. Az elismerést abból az alkalomból kaptuk, hogy városunk Altenstein bu­dapesti gyárostrak egy Pápán felállítandó gépgyárát mily figyelemreméltó kedvez­ményben részesíti s ugyanakkor leszidja Veszprém város közönségét, amely a gyáripar fellendítésével szemben mindig érzéketlen és szűkkeblű volt. Minket illetőleg természetesnek ta­láltam az elismerést, holott nálu ti.r is szoktak bakot lőni, mint ahogy nemré­giben lőttek, éppen ennek a gépgyár ügyének a tárgyalása alkalmával, ami­kor őszinte mosolyra fakasztott az a kis hireeske, amelyben említett laptársunk nekünk dicséretet és elismerést előlege­zett. Az történt ugyanis, hogy a gyárbi­zottsag javaslata alapján a képviselőtes­tület levette ezt az ügyet a napirendről és pedig azért, mert előbb informáltatja magút a gyáros anyagi viszonyai felől. Özipkázza csak vissza, kedves lap­itárs azt a dicséretet és elismerést, ame­lyet ránk pazarolt, mert nem érdemeljük meg. Nem vagyunk mi olyanok, hogy a dicséret mindig megillessen bennün­ket. Legalább éltben az esetben nem. Lgész biztosak vagy unk benne, hogy hatóságunk most is elvesztette a fényes­nek igérkerő játszmát, mint már annyi­szor. (Bár ne lenni igazam.) A gyárbizottság ugyanis levetetett közgyűlés napirendjéről egy ügyet csak azért, hogy a kérvényező vagyoni vi­szonyairól információkat szerezhessen magának. S ez az. ami esetleg meghiu­sítja a gépgyár felállítását. Ha a hatóság bizalmatlan valamely kedvezményt, vagy segítséget kérő egyén iránt, álljon ki vele nyíltan és mondja meg. Hogy a jel*n esetben helyénvaló volt-e a bizalmatlanság, arról még be­szélni lehet. A kérvényezőnek Budapesten szin­tén gépgyára vau. tehát az anyagi vi­szonyok iránt vak) információ egyenesen szükségtelennek látszik, különösen ak­kor, amikor a képviselőtestület előtt ez­úttal csak elvi kérdésről lehetett és volt is szó, vagyis, hogy mily kedvezménye­ket hajlandó adni abban az esetben, ha itt egy gépgyár létesül? Ezzel tehát még semmit sem ad­tunk. Anyagi áldozatot nem hoztunk, csupán bizalmat keltettünk és reményt adtunk. Ez pedig nem kerül pénzbe. De meg még akkor is, ha a képvi­selőtestület mindazt megszavazza, amit a gyáros kér. van-e a városnak veszteni valója ? Az én szerény felfogásom Szerint nincs. Mert a város csak abban az eset­ben adja az általa megszavazott kedvez­ményeket, illetve anyagi támogatást, ha az illető az általa tervbe vett gyár épí­tését megakarja kezdeni, vagy pedig ha már a gyártelep üze.nbeu van. Jó, szükséges is az óvatosság. Csak­hogy ennek az óvatosságnak előbb kell megtörténni, nem pedig akkor, amikor egy ügy már komoly tárgyalás alatt van. Az ilyen meggondolatlan, helyeseb­ben határozatlan intézkedésekkel nem bog}' gyáripart nem tudunk teremteni, hanem még a belénk helyezett bizalmat is elveszítjük. Téved aki ázt hiszi, hogy e sorok megifásával a jelenleg kérvényező Al­tenstein védelmére akarok kelni. Nem. Csupán egy helytelen intézkedést kíván­tam szóvá tenni. Pesszimista vagyok. Csak a létező: látható és kézzelfogható dolgokban sze­retek hinni, de helytelennek tartok min­TÄRCÄ= _ Előszó­Lassan-lass-in kiderül, hogy mennyi sok ár­vája marmlt Mikszáth Kálmánnak. Közöttük van ez a könyv ÍH. — 16 napot, Almanach! — igy köszöntötte 1888-iki előszaválmn az Almanach megszületését. A falusi einher ínyencségével élvezte az ósdi <• 11 III>.). kiáradójázmin-e/.agot. „Almanach ! Ugy hang zik, mintha dédapját szólítaná valaki ..." A terv mindenképpen a kedvére való volt. Igen, legyen egy hely ahol minden ősszel egyszer összetalálkozik egy csapat magyar író, mint egykor a Fáy András fóthi szőlőjében. 1888-től l'.'l()-!_• huszonhárom előszót irt az Almanach elé. Ezek a cikkek hasznos világítási előtanulmányai lesznek annak, aki meg fogja festeni Mikszáth írói arcképét, fia szerette is az Almanach ötletét, eleintén ugyancsak huzódott a neki srokat­lan munkától, egyik-másik előszava legalább arra vall, hogy a kiadó ugy harcolt az iróval a kéziratért, mint .lakol, az angyallal. Azonban későhh, midőn az előszavai országra szóló derült feltűnést keltet­tek, megkedvelte a műfajt és tréfásan megállapí­totta, hogy addig-addig vergődött a különböző gen rak között, mig végre kiderült, hogy ő az elősza­vakra született. I Az Almsnach olvasói abban az élvezetben. részesültek, hogy a lötlii knlna verandáján együtt j ülhettek a szincerizaló Mikszáthtal. A gazda fölé­nyét csak a jőizü irőnu árulta el, mely állandóan ott lappangott a szája szögletében, miközben gyön­gyöző szüreti igazságokat töltött a vendégei poha­rába. Az Írókról és az irodalomról beszélt, persze mindig a vérbeli adomázó könnyedén kötekedő és kerülgető, szándékos naivitással stilizált modorában Igazában azonban soha magyar iró nem visel­kedett komolyabb tisztelettel a tehetség iráut, még pedig nemcsak a maga, hanem a mások tehetsége iránt is, mint ő. Sokkal többet olvasott, mint kö­zönségesen hiszik és ha nz országon végighömpölygő fekete hetüárndáshan valami tehetség csillant meg, azt rögtön kihorgatász magának. Az irodalomban látta a mai nemzeti élet legértékesebb, talán egyet­len értékes megnyilatkozását. Az írókban látta a nemzeti hadsereget és a magyar diplomáciát, mely erőt ad az országnak és tisztességet szerez neki a külföldön. Az ő egyébként oly édes és józan szeme a régi diéták honfiainak kegyeletes büszkeségével szemlélte az irodalom fejlődését. A kritikája osak kétféle volt: dicséret és hallgatás. Gyakran fölpa­naszolta ugyan, hogy az újságok, amelyek hasábo­kat szentelnek Krtimply Nándor orsz. képviselő sü­letlen megnyilatkozásainak, nem foglalkoznak ele­get a magyar könyvekkel, („most már Gyulai l'ál is jó volna!"; egyébként azonban azt vallotta, hogy az irodalomnak ma nem gyomláló vasra, hanem ön­töző kannákra van szüksége. Az igazi kritikus az ő szemében mjudig az olvasó közönség méh-ösztöne marad, mely körüldöugi az élő rózsát és elkerüli a viaszból gyúrt virágot. Kritikai éle csak egy ado­májának volt, az a magyar doktorokról szólt, akik Ferenc osászár korában lepecsételt palackokban hozatták Ischlből a levegőt, hogy kibosássák a betegszobák bau. Panaszait — irodalmi állapotokról beszélni miiünk annyi, mint panaszkodui, — legszívesebben a kiadói szájába adta. Singer és Wolfuer olykor aggodalmasan csóválja a „két fejét", hogy az irók szaporodnak a könyvek pedig nein fogynak. Egyik, előszavában valósággal kesereg azon, hogy a ineg­itjult nemzet mennyire közömbös az irói iráut. Pe­dig a régi nemzeti korszak idejében de mást igért. Most azt mondja a legjt.hh katonáinak : Győztem, hát nem kelletek többé!" Olykor töprenkedve áll a szakadás előtt, mely az uj Magyarország pnlitikai életét elválasztja nz irodalomtól. O maga, amint belekeveredett a poli­tikába, tüstént ki is ábrándulI megint belőle, de éppen az az igyekezete, hogy hidat verjen szakadás fölött, bizonyítja, mennyire vonzotta őt mindenkor Reggelizés elöttléípőhár Schmidhauer-féle Használata valódi aldas gyomo-bajosoknak. szekszorulásban szenvedőknek. Kapható Pápa és vidékén minden gyógyszertárban és jobb tüszerüzletben. gmandi keserűvíz Az elrontott gyom­rot'.!-:* óra a lati tel­jesen rendbehozza. Kis üveg 40 fillér. Nagy üveg 60 fiil 4—100.

Next

/
Oldalképek
Tartalom