Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910
1910-09-25
1910. szeptem ber 25. Pápai Lapok g, dett egyéb községi pótlékok vagy illetékeknek éa törvényhatósági útadónak, b) rendezett tanácsú városoknál pedig az 1880. évi XXII. t.-oikk 130. §-a alapján általáuos közigazgatási célra, belrendöri és közbiztonsági 1 célra kivetett községi pótadók, továbbá a köz-! ségí iskolai, kisdedóvodai ós ipariskolai, valamint vármegyei pótadóknak és törvényhatósági útadóknak, lakrészadónak, úgyszintén a pótadóhoz vagy lakbérfillórhez hasonló módon szedett egyéb községi pótlékok vagy illetékeknek kivetési százalékai. 4- §. Az államnak a városok háztartási kiadásaihoz való évi hozzájárulását a 2-ik és 3-ik §§-ok rendelkezései szerint három év tartamára való érvénnyel a belügyminister állapítja meg. Az állami hozzájárulásnak hatom év tartamára megállapított összege ez időn belül le nem szállítható, de viszont tel sem emelhető. A városok kiadásainak a 2. §• rendelkezése szerinti megt ritéséhez szükséges összeg a belügyi tárca költségvetésében irányzaudó elö Az egyes városok részére megállapított évi illetmény félévi részletekben előlegesen szolgáltatandó ki. 0 §• Állami költségvetési törvény és külön törvényes felhatalmazás hián3'ában jogosítva vannak a városok a megelőző évre megállapított állami megtéritési összegnek megfelelő havi részleteit — tényleges szükség esetén - - a kezelésük alatt levő alapokból függő kölcsön gyanánt felvenni. Az erre vonatkozó közgyűlési határozatok felsőbb hatósági jóváhagyást nem igényelnek. Az ily módon előlegezett összegeket azonban az állami megtérítés folyósításának megtörténte után az illető alapoknak haladéktalanul vissza kell téríteni. 7. §. A városok mindazon saját jövedelmei, melyek külön rendeltetéssel nem bírnak, a házipénztár rendes kiadásainak fedezésére fordítandók és a város évi költségvetéséi)* mint fedezetek felveendők. A házipénztáraknak számadási téritinények cirnéh fennálló követeléseiből befolyó összegek jövőben is a házipénztárakat illetik s mint, ezek bevételei a városok költségvetésébe felveendők és elszátnolaudók. 8. §. A rendezett tanácsú városok évi költségvetései, amennyiben azokban az 1886. évi XXII. t. c. 130- §-ábau emiitett községi adók az előző évhez képest eltérő százalókkal irányozhatnának elö, úgyszintén az évi zárszámadásai az illetékes törvényhatóság részéről az idézett örvény 126., illetve 145. §fj-aiban körülirt módon iörtént jóváhagyás ntán, végül az uj hivatalok -endszeresitósére s a fentállók megszüntetésére vonatkozó s törvényhatóságilag jóváhagyott ha:ározatai felülvizsgálat végett a belügyministerliez a törvényes felebbezési határidő lejártával felterjesztendök. Ha a belügyminister a felterjesztés beérkezésétől számított 40 nap alatt a felterjesztett ügyekre nézve érdemileg nem nyilatkozik, azok helybenhagyottaknak tekintendők és végrehajtandók. A törvényhatósági joggal felruházott városok költségvetésének ós zárszámadásának mikénti megállapítását, valamint az uj hivatalok rendszeresítése és a régiek megszüntetése körüli eljárást szabályozó s az 1886- évi XXI. t.-cikk 5., illetve 17- §§-aiban lefektetett törvényes rendelkezések továbbra is hatályban maradnak. 9- §• Az évi állami megtérítést csakis e törvényben m°ghatározott célokra szabad fordítani ós azt rendeltetésétől nem szabad elvonni. 10. §. Az állami megtérítés első sorban a rendszeresített állásokra, tényleg alkalmazott tisztviselők (13. §) segéd- ós kezelő személyzet rendes fizetésének és lakáspénzének a törvényben megállapított mértékig való kiegészítésére kell fordítani. \ Amennyiben egyes városok tisztviselőik (tiszti-, segéd- és kezelő személyzet) fizetéséről és lakáspénzéről ezen törvényben megállapított mértékben, vagy ennél kedvezőbben már gondoskodtak volna, az állami megtérítést a következő célokra kell fordítani: a) a városi rendőrség fejlesztésére; b) közegészségügyi intézmények létesítésére, (csatornázás, vízvezeték);. c) városrendezési és fejlesztési célokra (városi szabályozási terv készítése, utcák, terek szabályozása és kiépítése, ipartámogatás stb.) A város törvényhatósági bizottsága, illetőleg képviselőtestülete határozatilag állapítja meg, hogy az államsegélyt a fentebb megjelöltek közül mely célra, illetőleg oélokra kívánja felhasználni. Ezek a határozatok belügyministeri jóváhagyást igényelnek. 11. §. A törvényhatósági joggal felruházott és rendezett tanácsú városok a rendőri-, adó-, katona és közegészségügyiek mikénti ellátását a belügy- és pénzügyministerek ábal megállapított irányelvek szerint s helyi viszonyaik tekintetbe vételével szabályrendelettel állapítják meg. Ezen szabályrendelethez a belügyminister jóváhagyása szükséges. 12. § A belügyminister felhatalmaztatik hogy a törvényhatósági ós rendezett tanácsú városoknál a pénzkezelés és számvitel módját a kellő ellenőrzés és törvényes felelősség követelményeinek megtelelöleg általános kötelező szabályrendelettel szabályozza. (Vége kov.) Városi közgyűlés. — 1910 szept. 19 — A szabadságon levő polgármester helyett Lamperth Lajos v. tanácsos elnöklete alatt mult, hétfőn rendkívüli városi közgyűlés volt, melyre mintegy 30-35 képviselő jött el Lefolyásáról a következőkben számolunk be: Lamperth Lajos délután 3 órakor megnyitja a közgyűlést s a felveendő jegyzőkönyv hitelesítésére felkéri Kis Ernő, Haimos Zoltán, Osvald János, Lippert Sándor ós Besenbach Károly képviselőket. A mult ülés jegyzökönyvének felolvasása után Győri Gyula kifogásolja, hogy a jegyzőkönyvben az áll, miként a közgyűlés egyhangú lelkesedéssel szavazta meg elvileg a bencés gimnázium fejlesztésére a segélyt. A jegyzökönyvet ugyan hitelesnek jelentették ki, de utasították a főjegyzőt, hogy frázisok mellőzésével csak a száraz tény felsorolására szorítkozzék. Lippert interpellál a hirdetési oszlopok ügyében. Miután több házra falragaszok elhelyezése ellen tilalom táblákat tettek ki, kérdi miként lesznek most a falragaszok kezelve? A v. főjegyző feleletképpen bejelenti, hogy a hirdetési oszlopok ügye a legközelebbi gyűlés napirendjére kerül. A tárgysorozat első pontja volt a bejelentési hivatalról alkotott szabályrendelet, melyet, miután az állandó választmány és a jogügyi bizottság azt szabályszerűen letárgyalta, elfogadott a közgyűlés és elrendelte, hogy az 4 példányban az alispán utján jóváhagyás végett a belügyminisztériumhoz felterjesztessék, mindenekelőtt azonban Pápán is meghirdetendő. Az építészeti szabályrendelet, illetve utcarendezési vonalakat magába foglaló térkép és fixpontokról szerkesztett törzskönyv, melyet az állaudó választmány a nagy terjedelem miatt letárgyalni képtelen volt visszaadatott az áll választmánynak s igy az ügy a legközelebbi közgyűlés napirendjére kerül. Igy történt a közvágóhíd tervei és költségvetésével is. Ez u. i. a pénzügyi bizottság elé kérdés különösen érdekelte őket, mert soha nem volt egy garasuk sem. Volt olyan két önkéntes kollégánk, akiktől tudtuk, hogy ezektől ugyan egy krajcárt sem kapunk, se kölcsön, se másképen. Ezzel a két emberrel kell valamit osinálni, hogy vendéglőbe, kávéházba jussunk. Ue mit? Ez volt a bökkenő. — Meg van ! — kiáltott diadalmasan homlokára csapva a kadét. — • Összeveszítjük őket. Ugy is történt. Fölpiszkáltuk egyiket a másik ellen, ugy, hogy mikor találkoztak, majdnem bajonettal mentek egymásnak. Kész volt a lovagias ügy. A két kadét s két önkéntes segédkezett. Rövid tárgyalás után a segédek kimondották, hogy a feleknek össze kell békülniük s meg kell vendégelniük a segédeket. Ugy is történt Nagy vaosorát osaptunk a körösi vendéglőben, hajnalig mulattunk s a költségeket a két ellenfél fizette. Ez volt egyik legsikerültebb ütközete a horvátországi hadiárainak. Ál inosau. mámorosan indultunk kora reggel Várasd felé. Együtt volt az egész hadosztály. Gyalogsággal, tüzérséggel, lovassággal. Néhány órai menetelés után megdördültek a varasdi hegyeken az ellenség ágyúi. A tüzelésre a mi tüzérségünk ágyúi is csakhamar bömbölve válaszoltak. Mi csatavonalba fejlődve, előre vonultunk, miközben gyönyörködve hallgattuk a remek rfgyukoncertet. Oldalról egyszerre lódobogást hallottunk. Arra fordultunk: eiry ellenséges huszár vágtatott el homlákzatunk előtt. Ebbe fiuk ' — kiáltott a kapitány. Tiz, IIUSZ legény ugrott egyszerre a huszár elé. Egyik a ló kantárját ragadta meg, a másik a huszár csizmáját. — Szállj le a lóról koma! — kiáltották az ellenséges huszárra. De nem várták be, mig leszáll, hanem lehúzták a lóról s a kapitány elé vitték. A kapitány ur vallatóra fogta a legényt. Mit kémkedett, micsoda jelentést visz? Hiába vallatta. Nem szólt egy szót se. Pedig kérdezte magyarul, németül, horvátul, sőt még tótul is. — Hát miféle náció kend? förmedt rá újból magyarul a kapitány. A huszár egy nagyot nyelt, aztán összecsapta bokáját, szalutált s igy szólt önérzetesen: — Mi más volnék mint magyar, kapitáuy urnák alássan jelentem. — Hát akkor miért nem beszél kend? — Beszélek én most már, de elébb nem tehettem, mert össze kellett rágnom s le kellett nyelnem azt a jelentést, amit az őrnagy ur küldött a tábornok urnák. Most már vallathat a kapitány ur, ha art hiszi, hogy kivesz belőlem valamit. De nem lehet ám belőle egy szót sem kihúzni. A csillagos égért el nem árult volna valamit. A jelentést pedig, melyből sok mindent megtudhattunk volna, megette a papirossal együtt. Ilyen katona a magyar katona. A kilenoedik hét közepéu elérttik Varasdot. A városban nem pihentünk meg, csak keresztül mentünk rajta. Fáradtak, kimerüllek voltunk, a tiz órás gyalogláa tönkre tett minket. A katona banda a Bakosai indulót játszotta: ez tartotta csak bennünk a lelket. Mikor elhagytuk a várost, azt hittem összeesem a fáradságtól. Erősen támolyogtak a többiek is. A kapitány észre vette ezt s hogy lelket öntsöu belénk, igy szólott: — Kitartás fiuk, tnimljárt átlépjük a magyar határt! Mintha villanyütés ért volna valamennyiünket, fölfrissült egyszerre az egész század. Mikor pedig átmentünk a Dráva-hidon s megpillantottuk a nemzeti színűre festett határoszlopot, melyen magyar felírás áll, valósággal öröm lázban úsztunk. — Otthon vagyunk legéuyek, Magyarország földjét tapossuk! — kiáltották lelkeseu az alföldi s oly könnyedén léptek mintha csak most kezdték volna a gyaloglást. Uj erőt adott a hazai levegő, kitartást kölcsönzött a hazai föld. A katonák jó kedve nem ismert határt. Örömükben rákiabáltak minden szemben jövőre: — Hogy vagytok rokon? Mintha csupa jó ismerős, jó barát lett volna valamennyi. Széles jó kedvük különösen az öreg katonáknak volt, a fiatalabbaknak fájt valami az, hogy gyakorlat után újra vissza kell térniök Horvátországba. Emlegették is sóhajtva: — Hej csak ne kéne visszamenni Muszkaországba. Magyarországon esak parádé volna a katonaélet! A király-gyakorlat öt napig tartott. Hol nyu* gótra vonultunk Csáktornyától, hol meg északra.
