Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910
1910-04-17
zisoktól ment programheszédjét végig hallgattuk, az ország valamennyi jelöltjének egyenként e* összesen ajánlhatnánk azt az őszinteséget, amely ezen it beszéden végig vonult. Ajánlbatnáiik pedig azért, inert lia minden jelölt olyan őszintén mondaná el választói elölt mindazt, amit az ország érdekében üdvösnek, hasznosnak, kivihetőnek és kivihetetlennek tan; és ha minden jelöli csak annyit ígérne a választóknak, mind amennyit Jikűi Géza. igéit, vagyis amit he is tud váltani, akkor a képviselőjükben csalódott választ .'.kerületek szánni a imliára redukálódnék. Jakéi Gém először is a kimúlt koalíciós kormány, az öt évvel ezelőtt nagytöbbségre jutott függetlenségi Kossiuh part él a most alakult országos nemzeti munkapárt között vont párhuzamot, majd a többek között ezeket mondotta : Elfogadtam — úgymond — ennek a kerületnek munkapárti képviselöjelöitségét azon tudatban és azon határozott és hazafiúi kijelentésééi, hogv az esetre, hu az igen tisztelt valasztópolgártar-ak Ssivei biz.Hlmábői hazánk és nemzetünk politikai temploméi*, mint ns abban ülő parlamentnek tagja, bejulhatok, itt es abban, másutt és azonkívül, s/úval miiidenütt. ha nem is azzal a mélységes tudassál, nem is azzal a széles lát körrel és nagy világnézettel, nem i's azzal az európai műveltséggel, de legalább is azzal a kitartass.il, azzal az odaa.lá-stl s meg nagyobb jóakarattal, lörhetlen liaziifiságga', fogom feladatomat teljesíteni, mint bármelyik laug le'.kü s tekintélyt biztosító és tiszteletet parancoiö névre szeri tett nagy hazánkfia. Nem habozom és restellem kijelenteni, hogy élelemnek reám nézve ezen korszakot alkotó és i.e. vezetés pillanatéban, mikor ezen minősegemben először nyitom ajakamat szólásra, ngv ét;:em magamat, mini egy beesilleles, jóíndulatil es jóakarata de szerény vőlegéey, ki lelkében puritán elbatáro ziissal s mégis a ji>v'# iriínt némi aggállyal, szivében pedig tiszta igazi lángoló szeretettel és meh?| vágyódással, ds a bizony taleaség érzetével kötete dik leendő menyasszonyából s szavak Man kap kodra félelemmel vegyes s a mélységes szeretetnél jóleső érzésével miiiicgv skadoevs szólítja meg i tli.iiybelileg leendő élettársál. I)e van is, igen tisztelt válasz.tőpo'g'rtár-.il valami baeoolatosság vagv vonatkozás kötöttünk mert hiszen én is ennek * politikai menyasszonnyá illetve lér'he.men"vé vált kerületnek a kezét, bi /almát jöttem megkérni Mi idézte ezt a körülményt elő, igen tisztel választópolgárok" Xem más. mint az u. n koalt siórak hitehagyottsága s élettársénak, a magva nemzetnek kijátazása, az ez ellen elkövetett sem csak hűtlensége, hanem valóságos hásaaaégtflrésa Mélven tisztelt választópolgárok I Golyót kel lene röpíteni a/ anváha. vagv égő máglyára kellete dobni azt a mag var embert, aki ennek a tokát hé óvatott nemzetnek, ennek a honfi vértől annyiéin áztatott magyar hazának függetlenségét, önállóságai szabad-agát, jelétét és boldogságát akár nagy áldó zatok urán is elérni, megtestesülve látni nem ate retné s a legmelegebben nem óhajtaná. Kn részemről sem ázsiót', sem m st nem te teleztem tol az. egves pal táltivalaiokrói. hogy nmei egyiknek az a Igya, törekvése végeredményébe a haza boldogítása, a nemzet függetlenítése és •mgyar nem eti állani kiéiiitésére irányuló törehvé ne lett volna és ne \ ..na. Gl k annyit tartok lel tétlefl bizonyosnak, hogy az egyik párt ezen, a ma sik nmazon az. ntoti gondolja a végcélt elérni. A egyik hamarébb, a másik azonnal és rohamosan egy szerre szerelné megvalósítani a közös célt, inig harmadik lassúbb, de annál biztosabb léptekké hiszi ( lerlietónek II boldogula-t. Készemről ez utóbbi, hogy ugy mondjam hig [adtább, kevésbé sanguimkus vermértéklctii árnya lathoz, tartozom és tartoztam mindig és mióta pn litikai jogokat gyakorolhattam, mert tudtam és hit tani, hogy jobb a lassú haladás és fejlődés terér lépni, mint meggondolatlan erőszakoskodással l^izáii kat esetleg a végveszélybe dönteni. llogv padig az általam is vallott t)7-es puli tika helyesebb, mint sz ellenkező irányit politik: •ára vállalkozott. 1% ugyanezek u jó urak, tán beülöm után való tovább vágyódásból az ország népét még ma is ámitgatni, hitegetni készek és képesek és elitélik az ezen szerencsétlen irányzat megváltozatására keletkezett uj irányzatot, mely a nemzeti munkapártban összpontosul, Ismétlem, vaunak ugyan és nem kövesen, » kik ezt az irányt kárhoztatják ; de amint tudjuk, unitit szivünk sugalja, amint agy velőnk mutatja és érzésünk diktálja: a sors és más nemes gondolkodású honfiak hazafiúi belátása és tettre kész elhatározása másként, döntöttek. Tanúbizonyságot tehetünk arról, hogy a magvar nemzet közvéleményében bekövetkezett a helyesebb, a jobb belátásnak időszuka, amely egv szerencsésebb fordulatnak kell, hogy alapkövét lerakjs. Kn azt hiszem, hogy n józan magvar elme megérett ma mar erre a küzdelemre, mely azonban csak akkor fogja megteremni kívánt gyümölcsét, ha az igen tisztelt választópolgánársak lelkében meg lesz az. érzelemnek, a nemes indtila nak az a heve, amely a helyesebb belátást minden akudályou keleszt ül törni képes cselekvéssé valtja. Basel nem szándékom érzelmekre, indulatokra apellálni, akkor, amikor arról van, szó^/diogy a helyet utat válasszuk A helyes ut megválasztása, a nemzeti munkapártnak támogatása, kizárólag u hideg teremtő ész. feladata. De azután mikor cselekedni kell, akkor igenis apellálnunk kell az érzelmekre és indulatokra. Kn lelkem egész, meggyőződésével a nemzeti munkapárthoz, tartozónak vallom magamat és pedig nem egyént érdekből, hanem azon szent meggyőződésből, hogy az adott viszonyok között ez felel meg bginkal.b hazánk és nemzetünk jól felfogott erdekeinek Knick a pártnak programmját vallom magaménak mindaddig, mig azi. látom, hogv hazam él nemzetem javat ez. célozza és ez szolgálja leggtéh-löbben. I»e ha olyan lenne, mely nem felein" meg felfogásom hazafiúi érzésem * emellett magyar államiságunk biztosítására irányuló törekve.. unnék, akkor minden habozás nélkül otthagynám es niegi-;-löbb irány z.atnak iennék a iiive, mert itt az Isten szabad ege alatt a legőszintébb határoznttséggal jelentem ki, hogy én a képvi^tlöséget sem magasabb állásra való |iita»lloz létrának, sem kenyérkereseti forrásnak nem tekintem. Ks mivel nincs szükségem elveim megtagadása révén oly politikai nagyságok kegyei után futkosni a szokat hajbáasni, kik tán hazánk és nemzetünk kedvezőbb jövőjének rovatára mm.lennel megalkudni tudnak, gondolkodásom és elhatározásomban teljesen független és .málló leszek A nemzeti munkapárt progrannnjáiiak kentében a magam részéről beillesztem a magyar or•aégos gazdasági egyesület állal kidolgozott és kiadott gazdasági progratoin.it, mely a ma még keletkező, téll.eu levő II. u. gazdapárt programmjáoak I is alapja. Kniiek essentiaja pedig az, hogy Magy.it>itodmivelő állam lévén, a földmivelest minden ágazatában, minden irányban fejleszteui, előbbre vinni s felvirágoztatáshoz juttatni kell. Kzt a kijelentésemet ne vegve senki egy-zeru kortcsfogásiiak akkor, mikor egész, multam nyitott könyvként áll ezen kerület tiszteli választópolgárai előtt s akkor, mikor mindenki tudja aki ismer, hogy teljes életemben magam is gazda voltam és vagyok, ami tehát annyit is jelent, hogv ezen megélhetés! ag jövője fekszik leginkább szivemen. taonbna •• tekintetben sem vagyok sunyna elfogult, hó-v hazám és nemzetem megerősödéséhez szükséges ipar es kereskedelem feji .«leset i- ne óhajtanain es ne kívánnám, mert egyiket a másik t< vására nemzet elleni büa volna elhanyagolni vagy i éjien elnyomni. Ki kell jelentenem, hogy elérhetetlen vágyak megvalósíthatatlan kívánságok beteljeeitéei :ick igérgetéeével s igy aeok szemeinek bekötéeével, félrri vezetésével, kiknek bizalmiíi- ellátok: ..m kívánok mandátumhoz jutni. Nek«n, .-i ui - gérgetés, a frázisokkal ékített nagy szólamok i n. kényeiem : Kn a telteknek és nem u tetszet - .kink sz I emhefe vagyok. Kp ezért képtelenségeket nem is ígérek, de igenis ígérem, hogv szaosdsaga, óiiaiiósága és jobblétre jnl inára iréaynlé A i.'ijtios, de ezt legfényesebben igazolja a szomorú • elén. t Mikor ezelőtt öt évvel az egész nemzet egv i varázsütésre, valami titkos sugallatra, a mu'tfal | UmkltVS agy határozott, hogv a függetlenségi párt 1 nagy többséggel jutott a par'amentbe, önkénytele- i nül fölébredt beiméin a reménynek egv halvány UttL 'ara, hogy tán most mé^is többi" fogunk jutni ugy I anyagi, közjogi, valamint Ausztriával való közös i ügyeink intézése terén?' < l'.s íme am ébredlünk. oda jutottnak, hogy i a nagy nemzeti kormány, a hatalmas koalicios par- l laiiient épen nem vá'totta be azokat a reményeket, •melyekei l nemzet a kormány megalakulása alkal- | mával igazi és őszinte lelkesedéssel vele szemben ! táplált. Sőt mindannak ellenkezőjét tette, amit vezérei hirdettek. Tehát házasságtörést követtek el. Az em'att beállott torzsalkodások, meg- é» felbomlások okozta tétlenség folvtán vissza vetődtünk nem öt évvel, liansin ki tudja, nem e teljeSM oda, ahonnét 1867-ben elindultunk?! Semmi sem bizotivo-abb és igazabb, mint az, hogy ezelőtt öt évvel. — mikor a nagv nemzeti IflllHltdiilás történt abból az alkalomból, hogv a házszabályokat rovizió alá akarták venni, amit ké söhb maguk az ellene törők revidiállak. — sza'tno- ! san és igen számosan, nemcsak köznapi alakok, hanem nagyon is számottevő egyének is, nem állitotn, hogv nem jó szándékkal, azt sem állítom, hogv nagvratörésl.öl, magas állásokra való aspirációból, feltűnési viszkctcgségLöl. vagv tan piszkos önérdekből, de o'van igéieteket (ettek a nemzetnek, hogv a félre vezetett és könnvetihivő választópolgárok nagv tömegénél ez visszhangra talált, becsületes és tiszta erkölcsű (elfogásuk es érzetüknél fogva igazat adtak a nagv szólamoknak, amelyek azonban teljesen üreseknek és értékteleneknek bizonyultak és csak am voltak jók. hogv feldúljak a békét 9 összeveszítsék a legjobb barátokat. Hirdettek az adózó közönség fülében kellemesen csengő adóhengedést s ehelyett fizetés smelé-eket helyeztek kilátásba. Hirdettük, k5»etel fák és megvaló-itandónak igéitek : az önálló külügyi képviseletet: az önálló vámterületet : az önálió magvar bankot : a magvar vezényszói: í közigazgatás es torvéiivkeaéS mcgköiinvitélát éa oleaébhá tételét: a kisemberek, kisbirtokosok, kisiparosok és kiskereskedők fc 1-. g ; ',„,;,,. <:„ felvirágoztatására irányuló törekvésekel. Minde/en igérelekből nem váltottak be nSUSmit. Ezek megvalósítása helyett a t s-as elvek megtagadásával a kimúlt kormány bement a kftnOSJÜgyea delegációba s ott a pólni katonai bajóviasgálataál pezsgős palackok durrogása mellett éltette azt az irányzatot, melyet itt a nép között gyűlöletesnek hirdetett. Mondom, mindebből nem valósitól tak meg senunit. Kiielvett megl .nvazták a kvóta emelést A pénztári maradvánnyal átvett állampénztárt teljesen kiürítették. S65 és fél millió kor náaml imslt.-k az ország évi kiadását, 21 íi milliő K rövidlejáratn koteaön télvételéve' megnőhet tettek a kibontakozást. Mindez az. állam hitelképességét annyira megingatta és megrongálta, hogy a rettenetes államadósságot képező állami értékpapírok, miután külföldön benne nem bíznak. 7 8 -kai estek. A nagv garral hirdetett sdólesiállitál helyett hoztak és életbe léptettek egy olyan adótörvényt, mely mindent jelent, csak ndőleszállitást nem. Mindezek tetejébe, tisztelt választópolgánársak. a nagv koalíciós pir'nment a párttusák. az egyéni érvényesülésre irátivii'ó harcok színtere 'olt s nemcsak a joggal Várt haladásra nem lehetett, gondolni, hanem az egész, parlament tétlenségben, személves érdekek előtolásában Vergődött A nagv többséggel rendelkező kormány még a költeégvetéet tőt még az indetnnit Ast sem tudta esek miatt megszavaztatni s törvénytelen állapotban hagyta az egész országot. Ks most ezek s jő urak nevezik és hirdetik törvénytelennek a mai, tehát a/t a kormányt, mely a béke es rendes étlapot li.őyreállitá