Pápai Lapok. 37. évfolyam, 1910
1910-04-17
előadások inokott sablonjában kurtán, könnyedén és a délutáni közönség nagy gaudiumára lelkes éljenzés és tnjis kíséretében. Bete újra a Színészvér került színre. Természetesen telt ház volt isiuéf, ez nzoiil.au az operettül mondott szombati véleményftnkön egy cseppet sem változtat. Mennyivel más volt a hatás, másnap. Hétfő. Mikor Luxemburg grófja hatodszor lett adva. Igaz, hogy leszállított helyarakkal ment a darab, de élvezett a közönség szeme — füle. K darabban a kihívások és tapsok őszinték. Kedd. Bátori Béla, közönségünk egyik kedvence jutalomjatékául egy francia bohózatot, A kis höivsög-öt választotta. E 3 felvonásból álló kedves darab már nem uj, Pápán azonban ugylátszik eddig ismeretlen volt A darab címét egy színésznőtől kapta, kit ismerősei kis hörcsögnek neveznek. Kz a színésznő .Fekete és egy alprefcktus valamely francia megyében (Déry) közeli ismeretségben és bizalmas viszonyban állanak Az alprelé, noha épp aznap figyelmeztetik, hogy állomás helyét el ne hagyja, épp akkor megv Parisba a kis hörcsög látogatására, mikor az is .pp hozzá jön váratlan meglepetést szánva neki. Az alprelé komornyikja (Bátory) gazdája ruháját, az időközben belépők részéről, egy tábornok és adjutánsa által alprefének lesz tartva s a komornyik, hogy ura távollétét ezzei is palástolja, meghagyja őket, e bitben. A kis hörcsögöt feleségének mondja, a kísérő színésznőt (Tomborné) anyósának. A furcsa esetek egy hosszú láncolata keletkezik ebből és csak egy francia színműíró tudja azt annyira lebonyolítani, hogv az igazi alprefét, noha minden kisül, megyefové léptessék elő A már említettek között a tábornok lKovácsi azokon kívül az irodafőnök (Vértea) ós a rendörbiztos (Kissi, de inejg a szakácsnő Kiss Cecil; érdemelnek dicséretet. Alapi, Marossy. Ivánli kisebb, de jó szerephez jutottak. Az előadás, noha alig tartott "J órat. igen tetszett s bátran megismételhető. Szerda. Délután a Sári biró népszínmű ment ifjúsági előadásul. A tanuló ifjúság, de meg a felnőttek publikuma érdekkel hallgatta a falusi történetet. Sokat nevettek a darab humoros részeinek és egyes jeleneteket alaposan meg'apsoitak. Az előadás meglehetősen jó volt. Kste Farkas Imrének egy uj eperettje került bematatatásra: A szentgalleni kaland. A meséje az volna, hogy a magyarok bejövetele utáni években iszeriutök 817-beu! a magyarok fosztogató köriitjukban külföldön egy jámbor szerzet kolostorára ütnek, a hol a barátokkal együtt és egy jelenlevő hercegnő és udvarhölgyei társaságában a pincében nagy dáridót csapnak. Hazajövet, a herceguö utánna megy a vezéruek ós félesége lesz. Lehet, hogy ezek a f getetejére állított történeti alakok és viselkedésük egyikmásik nézőnek tetszettek, de bizonyos, hogy jóizlésü ember kevés akadt a színházban, a kikuek ezek a furcsaságok visszataszitóakuak nem tüutek volna. Lám az iglói diákoknál a tanárok szedesze felszólalásra késztette a tanarkritikust, hogy — túlzás. Nos, a barátok ilyetén kifigurázása is túlzás. Még szerencse, hogy ez egyszer a ház nem volt. tele közönséggel; ha még egyszer szinre hozzák, majd ennyi sem lesz. Bihari, Ladányi a hölgyek, Gyárfás, Bátory, Kovács és Vértes, meg Déry a férfiak közül tetszettek. A zene, ha nem is kifogástalan, élvezhető. Csütörtök. A masamód c. 4 felvonásos vígjáték i!» előadása egyike a szezon tetszetősebbjeinek volt. Pedig, bizony, sok szó fér hozzá. No de mindegy, ha a közönség meg volt elégedve, hát mi se bántsuk. Kgy sziuésiiö Fekete., kit grófja iKovácsi a földi javak mindenéből bőven ellát, a kéthavi szünidőt régi foglalkozásában, a raasamód-életben kívánja eltölteni. Itt ismerkedik meg háziasszonya festömüvósz-tiával Déry, ki azonféle alapítvány, pápn-detecser-stimegi vasút es a Zárda-utca nyitás ismeret*! ügyében hozott vármegyei határozatokat megfelebbezte a . közgy ülés és végül névszerinti szavazással ."»4 igen és ő nemmel megszavazták az áll. óvoda 10.,'L M .I K !)4 f.-nyi pétköltségvetését, kimondván egy. szersmint, az összegnek a Papai Takarékpénztárnál ÖV^o-"-1 kölcsönnek folyószámlára való léivételét. A közgyűlés, melyen az elnöki osengetyti ugyain-sak sünien hangzott fel, pont, negyed 6 órakor véget ért. A jelenvolt képviselők száma 88. Színház. Sem a politikai mozgalmak, sem iz ébredő tavasz korzót élénkítő lágy fuvalata nem tudja befolyásolni a színházlátogatást Csekély kivétellel napról-napra azaz estéről-estére megtelnek a színház páholyai, ülő- és állóhelyei, megtelik a karzat és tomboló tapsviharok, kihívások zaja töltik be az immár elviselhetővé vált. már kevésbé hideg színházi levegőt. Ha ez igy folytatódik, hát nem lesz panasza az Igazgatónak, valamint hogy n<ey Általában nekünk sínes az igazgatóra. Azaz. hogy igenis egy panaszunk van épen magára az igazgatóra. Már tavaly megírtuk, hogy Szalkay, a milyen kitűnő üzletember, ép oly kitűnő színész is, csakhogy inig üzlete érdekében fáradhatatlan az üzleti fogásokban, addig mint színész rendkívüli komótos ember. Pedig tudja, no-ná majd ő nem tudja, hogy a közönség szívesen látja őt a színpadon. Minden héten egyszerkétszer fellépni nem oly nagy dolog, lehet pláne neki. Bizonyára elteszi ezt a slágert arra az időre, mikor már megcsappanni készül a színházlátogatás árja. Csak aztán késő ne [legyen! Nem szokásunk társlapjaink színházi kritikájával foglalkozni, de mert egyik laptársunk az énekkart legutóbb megszólta, elégtételül kijelentjük, hogy a női- és férfikar, sőt a vegyeskar működése ellen e szezonban legkevésbé lehetett kifogásunk. Ilyen jó még soh'se volt, mióta Szalkay Pápára jár. A hétről a következő részleteket adjuk: Szombat. Eysler Ödön .,Kün.stlerblut u-ja. Mérei fordításában Színészvér egy újdonság. ,'{ felv. operetté került szinre. Annyi bizonyos, hogy a szereplök igen-igen igyekeztek valami tetszetősét produkálni, de viszont az is bizonyos, hogy igyekezetük, ha épen kárba nem veszett is, jobb ügyre lett volna érdemes. Librettója a ds rabnak nem kelt valami nagy óideklödést, zenéje viszont ámbár helyenként jó, söt kedvos, végtelenül közönséges. A sok keringő; a hosszura nyújtott finálék belső tartalom, zenei újság hiányában — untatják a hallgatót. A címszerepek (Bihary és Gyárfás] ugyan elég jó kezekbe kerültek, a főszereplők .Bátori, Böszörményi, Ladányi, Ivánfi stb ugyancsak kitettek megukért és mégis, noha telt ház nézte végig az előadást, valami nagyobb emóciót nem birtak kelteni a közönségben. Vasárnap. Lehár „Drótostót" c. operettje ment délután. Jankót Marossy játszotta. Zsuzsit Bihary, Pfefferkorn Bátory kezében volt, Günter Micit Paxi adta. Kívülük még Gyárfás, Vértes és többi operettszemélyzet jutottak kisebb-nagyobb szerephez — és megjátszották a darabot a délutáni okos lőrék*éneket mindig támogatom és elősegiteni fogom Minden munkásságomat, minden tehetségemet ennek a kerületnek, az ezt alkotó községek és egyesek ügyeinek é.» igazságos érdekeinek előbbre vitelért szentelem. Azon leszek, hogy a már említett adókivetések jogosan történjeuek, igazságosak legvenek s • téren a most mutatkozó rendkívüli viszszaélések végre-valahára megszűnnek. Azon leszek, hogv ugv a közigazgatás, mint a törvénykezés lehetőleg megköti nyit tessék, flieg pedig, hogy a szegényebb uéprelegre nézve olcsóbbá tetessék. Szóval minden tekintetben és irányban tisztességes, becsületes, emberséges, humánus és megtelelő eljárást ígérek. Ezekkel az elvekkel, ezzel a fölfogással ajánlom magamat az igen tisztelt vaiasztopolgartálsak szíves bizalmába A nagy tetszéssel és szűnni nem akaró éljeuzéssel fogadott beszéd után Takács Elek homokbödögei evang. lelkész lángoló hazatiasságtól áthatott, beszédben mondott, köszönetet a választópolgárok neveben, hogy Jákói Géza a neki felajánlott, jelöltséget elfogadta, egyben pedig felhívta a választópolgárokat, hogy Jákói Gézát tőlük telhetőleg támogatnák és minden erejükből hassanak oda, hogy azt a lobogót amelyre Jakói Géza a nemzeti munkát, irta, annak idején diadalra vigyék. Tudhatja — úgymond ennek a kerületnek minden polgára, hogy Jákói Géza képviselőjelölt soha sein a szólamok, hanem mind a inai napig a csöndes ós hasznos munka embere volt s meg van gzözödve, hogy ezután ii az marad és éppen ezért nemcsak kívánatos de szükséges is, bog}' az Dgodi választókerület niaudátuniát egy olyan egyén, mint Jákói Géza birja, aki köztük eddig is munkás gazda volt ós a parlament ben is munkás gazda marad. A gyűlés ezután Dufek Pál zárós/.avaival véget ért. Nem tartjuk ugyan szükségesnek, hogy Jákói Géza mellett választási agitációt folytassunk, mert hiszen nem olyan kerület ajánlotta föl neki a jelöltséget, ahol az ö egyéniséget ezúton kellene ismertetni, hanem egy oiyan. kerület, amelynek polgárai között bosszú évekig tartózkodott és a mely kerület bizalmát, becsülését és szeretetét Jákói Géza már régtől fogva bírja. Egyet azonban mégis megkell jegyeznünk. És pedig azt, hogy nyerni csak az ugodi kerület nyerhet, ha képviselőjéül Jákói Gézát választja meg, ami biztosra is vehető. Városi közgyűlés. Pápa r. t. város képviselőtestülete f. hó 14-én d. u. 3 órakor Mészáros Károly polgármester elnöklete alatt rendkívüli közgyűlést tartott, melyről röviden a következőkben számolunk be: Elnöklő polgármester megnyitván a közgyűlést, a felveendő jkv. hitelesítésére felkérte Borsos István, Hoffner Sándor dr., Gyuk Nándor, Edelényi Szabó József és Schwartz Vilmos v. képviselőket. A mult közgyűlés jegyzökönyvének felolvasása után a polgármester egy egész sereg bejelentést tett. mely a vármegye által elfogadott és el nem fogadott ügyekről szólt. Az interpellációk sorát Hoffner Sándor nyitotta meg, kinek szavaira a közgyűlés 200 K-t szavazott meg az ököritói katasztrófa károsultjainak. Pados József' a homokbánya, Kovács József a tüzeseteknél a fogatok készenléte dolgában interpellált. Megnyugtató válasz után áttértek a napirendre, melynek folyamán a hirdetési szubályrendeletet levették a napirendről, a vajgyár dolgában kötött azerzödést fenntartották, a gyimóti vám kihelyezését elrendelték, a tűzrendészed szabályrendeletet, pedig kiadták a tanácsnak. Nagyobb vita csak a bordélyházak kihelyezése ügyeben volt s miután a vitában dr. Hirsch, a rendőrkapitány, Somogyi, Hercz Béla, valamint Steinberger képviselők résztvettek, utóbbinak indítványára elfogadták a tanács ismeretes javaslatát, hogy 3 éven belül a szóban forgó Üzleteknek a Major-utcábol való elhelyezéséről gondoskodni fog. A Mátics-