Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-02-16

Pápai Lapok 1908. február Ifj. vet. melyet apáitól örökölt. Ellenben a városokban, főleg a kultúra hatása alatt a magvarság géniusza nem fél-, hanem •egész munkál végez." És mégis kénytelenek vagyunk nap­rúl-napra szomorúan tapaaztalni, hogy a városoknak nemzetünk éleiére oly ki­számíthatatlan fontosságú munkáin nem találkozik téliekben megnyilatkozó mél­tánylásra ott, hol a magyarság fejlődése iránti érdeklődésnek a legmelegebbuek kellene lenni, s nemzetünk törvényho­zói nem sietnek a városok támogatá­sára, hogy azok vállairól a majdnem le­roskaszfó terhek egy részét levéve, elő­mozdítsák azt a munkál, melyet a vá­rosok eddig magukra hagyottan annyi odaadással s oly nagy eredménnyel tel­jesítettek. Pedig e terhek már-már elhordoz­hatni lanok. A községi pótadó, mely a legtöbb városnál, nagyobb vagyon hij­jádan, egyedül nyújt fedezetet az el­rulásra, amely kötelezettség állami adó­juknak 15?á-áig is terjed. A városi lakosságunk ez a minden oldalról igénybevevése okozza, hogy adózóképessége teljesen kimerülvén, sem ujabb elodázhat lanul szükséges alkotá­sok megvalósításába íogni nem mer, sem tisztviselőit nem képes az őket méltán megillető javadalmazásban részesíteni. Különösen érezzük tehetetlenségünk nyomasztó hatását most. mikor a meg­élhetési viszonyok rendkívül megdrá­gullak, midőn ;iz állami tisztviselők fi­zetése a közelmúltban, ha nem is tel­jesen kielógitőleg, rendeztetett s midőn tisztviselőink n szó-szoros értelmében ínségtől hajtva fordulnak hozzánk, hogy adjuk meg nekik azt a javadalmazást, melyből ha szerényen is, de tisztessé­gesen megélhetnek s midőn, nem zár­kózhatva el kérésük jogosságától, tel­jesen tanácstalanul állunk, mert a jo­gos kéielem teljesítésére nem találunk odázhatatlaii kiadások költségeire, szá-j idézetei, mos városban megközelíti, eléri, sőt; A városok terheik súlya alatt már meghaladja az állami adó összegéi, még régóta felemellek kérő szavukat s szo­kirivóbbá téve azt a nagy aránytalan- • rongálod helyzetükben terheik egy ré­ságot, mely adórendszerünk igazságta-'szenek váltaikról levételéért konyörög­lanságából fakad s mely a rendkívül'lek. Biztató ígéretekben nem is volt magas házbér-, s kereseti adóval az ösz-j hiány, s az utóbbi években e biztatás szes adóalanyok közt legnagyobb mér-j oly határozott alakot öltött, hogy joggal lékben a városok lakosságát sújtja. És ( remélhették, hogy a'segítség képe nem ehhez a súlyos adótérhez hozzájárulnak! lesz tűnő délibáb. Különösen a fogyasz­a legkülönbözőbb eimeken szedett mel-jtási adók átengedésére vonatkozó kor­U'-ksznlgállatások: fogyasztási adópollé- mányeliiöki kijelentések a legteljesebb bizalommal tököltek el, mert a fogyasz­tási adók bérösszegének a városi ház­i M-kölcsi kényszerítő erejüknél fogva alig, tartás céljaira JVmiíilhalásával orvosol­hatók lettek volna a legégetőbb bajok, s meg lelt volna adva a lehetőség, hogy a városok újult kedvvel és erővel fogjanak továbbhaladásuk fellételeinek megalapozásához. Fájdalom, a legutóbbi jelek bizal­s már-már csüg­gedve kérdezzük, hogy továbbra is a kínos vergődés lesz-e osztályrészünk, vagy pedig sikerül tényleg meggyőzni a nemzet vezetésére hivatottakat arról, hogy nemzeti életünk legfontosabb szer­vei a városok, s ezeknek lassú sorva­dásával sorvad maga a nemzet is és nem fejtheti ki azokataz erőket, melyek kifejtésére szüksége vau, ha a müveit népek versenyében megállani akar. Hogy fogalmat nyújtsunk arról, mi­csoda s mily összegbe kerülő kiadáso­kat teljesít a város, nem a maga, hanem az állam helyettesekép, ide iktatjuk vá­rosunk 1907. évi költségvetéséből azo­kat a tételeket, melyek tisztán állami jellegű funkciók fenntartásáért nehezed­nek a város lakosságára: Rendőrség . 82.185 kor. 78 fi 11. Állami adó besz. 10 515 „ — „ Árvaügy . . 9.801 „ -- „ Közegészségügy 3.001 „ - „ Tanügy . . 15.370 „ — „ Katonaügy . 1.713 „ — „ • Összesen: 72.045 kor. 78 tili. Kerekszániban 72.000 korona az az összeg, melyet a városi lakosság fizet azért, mert az állam a saját körébe tar­tozó funkciókat nem saját tisztviselőivel, hanem-ti—város t.isz4-viseiőiveUvég-ez.feii_ kok, szikviz-adó, vizdij stb., nem is szólva azokról az önkéntes jellegű, de .kikerülhető társadalmi megadóztatások­ról, melyek a már amúgy is súlyosan megterhelt városi lakosság terheit sza­porítják. Mindezeknek tetejébe pedig a rend. tan. városok még külön is köte­lezvék a vármegyei törvényhatóság kü­lönböző cimii szükségleteihez hozzájá­muukat megingatták De ez a kimutatás csak a múltra vonat­kozik: városi tisztviselőink nem tűr­hetve lovább a rájuk nehezedő anyagi gondok terhét, fizetésüknek oly mérvű megjavítását kérik, hogy az a várme-. 'gyei hasonló állású közigazgatási s il­jletve a megfelelő állású állami tisztvi­jKelők fizetésével egyenlő legyen. Tiszt­viselőink fizetésének ily arányú rende­léséhez kerekszániban 32.000 korona szükségelletnék, mely összegből ha az állami funkciókat teljesítő liszt­jviselők (izeléskiegészitésére részarányo­sán szükséges összeget a fentebb kinm­I tátott összeghez hozzáadjuk, kerekszám­n s/.i'íllők nljiibu, mikor gyors léptek zaja ütötte meg a fülét, linjki Vera volt a szomszéd faluból, a ki bk'-vu'st Hujduházáról sietett haza felé. A kis­bíró még jól szemügyre, sem vet le a lég nem kitolt, lea'nyt, midőn az ma'r jó messziről megazóllitotta. Nem kerülték el egymást, hanem mindkelten megadottak egymással szembe, ép ugy, mint akik egy hosszú távollét után először találkozunk. — Hát itthon vagy Vera? — Itthon biz én. Haza jöttem meglátogatói a/, édes anyámat, de két hét múlva újra vissza megyek a városba, mert a szegény leányoknak jobb dolguk van ott. — Az ám, liogy megfeliérült a kezed, meg­nnoinult az areod, s olyan fajén szagod vau, mintha nem is közlünk születtél volna. Már bizony vau, — szólt Vera hetykén — urak között forgolódom, azok között járok, a hol még a nap is másképpen süt. Finom a kezem is, nem o.yan mint itthon a marokszedéstől, meg a kapanyéllől. — Hát biz az csak ugy van húgom, nyavaly­gnnk mi itt mindannyian. Pláne én, aki mindig más dolgába, járok; most is, mig a többiek otthon tes/nek-vcszuek a saját dolgukba, éu a szomszéd falut járom hivatalos ügyben. — Hivatalos ügyben? Ugyan mi lehet maga-1 utána mondta: most és halálunk óráján, Atneu nak oly sok hivatalos dolga? — kíváncsiskodóit| Másnap reggel, mikor kelet felől a nap első Vera. — mi dolga volna magának a mi falunkba ? j sugarai végig futottak a földön, Kajki Vera már — Hát nem egyébb húgom, minthogy az j ott állt az ámbituson, s képzelete a nap sugaraival öreg, Kaszab Jánost kellelt csak meghívnom hol-j együtt futott nyugat felé, Álmatlan szemeiben napra, mert akkor nálunk kutmerés lesz. (harmatcseppek voltak, a miket azonban a nap heve — Ku-u-utmerés ? Melyik kutat akarják meg- j merni? — hebegte Vera. — Hát a pásknmbeli kutat. — volt a rövid felelet. De mi előtt lovább folytathat la volna, Vera hirtelen bucsut vett a kisbirótól és sietve rohant a falu felé. Epen imádságra harangoztak, mikor Vera a zobába lépett, a hol öreg édes anyja az imádságos könyvnek forgatta tépett leveleit. — Vera! te nem imádkozol? —kérdezte az asszony, föl sem tekintve a könyvből, hanem tovább mormolta felig hallható hangon a te ima Bzövegét: bocsásd meg a mi vétkeinket . . . Vera nem szólt semmit. Leült a tulipántos ládára és arcát a kezeibe temette, hogy még a [lélekzetét se hallja senki. Néha niegvouaglott a teste, hideg borzongás futott végig a tagjain, a kacagó ajkak szótlanokká lettek, a lelkére a btinaic felhője borult, agyában pedig sötét rémek' űzték borzalmas játékukat, de Vera egy hanggal, egy sóhajjal sem zavarta meg az esteli csendet. Csak Öreg édes anyja suttogása hallatszott most is, a mint azimádságból liángosabban mondta: . , . intád­hozzál éretiiink, bűnösökért ... és Verán ismét, végig futott a hideg borzongás, 8 valami lát hatat­au hatalom megnyitotta ajkát, mert ön kénytelenül lelnem szárit, hanem nlágördölnok a halovány arcon, amelyről a jókedv, az öröm, a rózsapirosság tegnap óta, Isién tudja milyen hosszú időre, száműzetett. Kibontott hajával ii reggeli szel Iii ja'tszott, a leké­ben pedig ép uz ellenkezője volt. Hiába jött az üde levegőre, néni vidult fel, uum frissült fel tőie. A szomszéd faluban már clsot harangoztak s Vera még mindig ott állt a falhoz támaszkodva, fö'dre vetett tekintettel — No Vera! jössz-e a templomba? - hang­zik az utcáról valatnelyia legénynek a hangja — téged sem ver ám meg az Isten ha ugy hébe-hóba imádkozol boz./á ! Vera föl ijedi, 8 anélkül, bogy a legénynek egy szót is szóiolt Volna, a szobába rohant, magara hányta legszebb tubáit, [szagos olajjal meglocsolta a haját, selyem kendőjét a lejére kötötte, s elindult a szomszéd falu leié. A templomból kihallatszott az. orgona hangja, az ájtatos lelkek buzgó éneke, mikor Vera oda étt. Megállt az, ajtóban, egy darabig hallgatózott, azután ment, futott a jegyző lak felé. Viasz sárga volt az arca, szemei megvoltak üvegesedve, s mélyen beesve üregeikbe, mikor remegő kezét a kilincsre tette. Bent a jegyzőt mélyen asztala fölé hajolva találta, aki még estik föl se tekintett, mikor Vera a szobába lépett, A jegyző urat keresem — Hzólt remegő hangon a leány. — En vagyok az —- szólt a férfi, mialatt fölkelt asztala mellől és a leány elé állott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom