Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908
1908-10-25
XXXY. évfolyam. Pá.pa, 1908. október 25. 43. szá,m, Pápa város hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik m inden vasinia p. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Goldberg Gyvila papirkereskpde.se, Kő-tér 23-ik szám. Hirdetéseket egyezség szeriut felvesz a kiadúbivalal. Főmunkatárs: ^MOLNÁR KÁLMÁN A szerkesztésért fi-lolős laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: egész évre IU kor., félévre 6 k., negyedévre 3k Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Egyes szám ára 30 üli Szellemi népkonyha. Irta: Kemény Héltu Hol volt, hol netn volt, volt egyszer Pápán a városháza nagytermében egy g Nem a város tartotta, csak helyet adott neki. A város társadalmi életének az időkori egyik vezető í'úríia hívta egybe. Ezen a gyűlésen nagy sor esett De vájjon megfelelünk-e mi annak a hivatásunknak, melynek irányát a dunántul Athénje cim. számunkra megjeleli? Hogy a dnnántul Athenéjének tartassunk, egyedüli jogcímül tanintézeteink szép száma, nvt^aVszi&yonala, kitűnő tanerői, tökéletes berendezése szolgálhat. De ez nem a mi érdemünk, hanem részben az államé, részben a felekezeteké, melyek a tanintézeteket létesiletrajtutik, nagy megtiszteltetés ért ben-Jték és azokat fentaríják. minket, ki lettünk nevezve — a thn<in-\ Ahhoz azonban, hogy egy város iui Athénjévé. jegy egész nagy országrész szellemi éleOly lelkesedést keltelt annak idejénNiiek központjául joggal és méltán leazon a gyűlésen ez a puí'fogó frázis és|ffyen tekinthető, nem elégséges, hogy annyiszor csiklandozta ez azóta már a| beu » e «snpAu csak kormányhalóságilag fülünket, hogy lassanként egészen hoz-1 megállapított tanterv szerint működő iszászoktunk úgyannyira, hogy elhittük, | kólák legyenek, hanem kell, hogy a íudosőt beleéltük magunkat abba a tudat- niány. irodalom és művészet minden ba ; hogy tényleg a dunáulul Athénje,^ 1 ™ 1 kónnyen hozzáférhető legyen vagyunk. " i mindenek számára. A dunántul Athenéje szép cim. kii-1 Kérdeni, hozzí'lérhet-e a tudomány, lönösen ha az e:..ber ugy dij- é« ille-jaz irodalom, a nur : zet egy egy betevő tékmenteseu kapja házhoz szállítva. 'falatjához vagy üdilő kortyához miná• Egy egész nagy országrész szel-|lunk könnyű szerrel mindenki, a ki lerni központjaként íigurálhatni a várostársak soraiban, mindenesetre kellemes tudat, de nem elég a dicsőségre. Azt a cimet, azt a jelleget, amelyre oly büszkén hivatkozuuk, meg is kell szolgálni, ki is kell érdemelni, annak meg is kell felelni. ilyenre áhítozik. Mondjuk ki csak nyiltan és őszintén, hogy nem. Bőt amióta azon a bizonyos ülésen el lett sütve az a csillagszóró rakéta, mondhatom, visszafelé megyünk. Azt megelőzőleg volt ugyanis egy ismeretterjesztő egyletünk, ez azonban fájdalom, csakhamar beleesett abba a fűbe, mely annak a cifra szózatnak nyomán termett, ós ott nyoma veszett. Nos aztán, uagy vártatva, hosszú idők multával létesült a szabad lyceum, jmely fényesen bevált és kitűnően prosperált, mig egyszerre csak rövid földi pályafutás után csendesen kimúlt. Ezzel kapcsolatban, szabad egyetem is volt néhány előadás erejéig, de ez is alig lehelt egyet-kettőt, aztán máris végsőt lehelt. A ro«sz nyelvek azt mondják, hogy ezeknek múlása könnyű volt és tiszta. Megszűnvén a szubvenció, megszűnt a tudomány is. Hogy igaza van-e a rossz nyelveknek, nem firtatom, de nem is hiszem. Csak azt kell fájdalommal ós sajnálattal konstatálnom, hogy a „szabad lyceum"-nak, „szabad egyeteni"nek már évek óta se híre se hamva. Pedig ha valamikor, ugy ma van szüksége a népnek arra, hogy minden irányban kioktattassék. Es ha valahol, ugy Pápán van legtermékenyebb talaja az igazi népoktatásnak. Ahol annyi tanintézet, annyi tanár, tanitó, annyi pap, annyi jogász, annyi orvos, annyi hivatalnok, aunyi újságíró, annyi művelt kereskedő ésiparos, annyi zongora és hegedűművész van, ott a népTÁR CA. Pusztai emberek. — A „Pápai ÍJ a p o lc" eredeti tárcája. — Irta: Hajdú Miklós. I. Örökség. Estefelé leesett a/, első 1x5. Lágyan, csöndesen szálltak a pelyhek és mire a hold nevető ábrázata megjelent, szelíd nyugalommal bóbiskolt a sok apró cselédház a fehér bunda alatt. Csöndes uz idő és megejti a szemet, lelket a gyönyörű világosság. Minden fehér, a í'öld, a tető, a fu és ezüstös-kék a fényesség; vidámabbak a csillagok és jobb kedvében vau a hold is. Néma az egész puszin. A kutyák se vonitanak, valamelyik kuoKóban meghúzzák maglikat; amelyik szalmára akad, szinte a menyországban van, egyiknek sincs kedve friss nyomot vágni a csikorgó hóban. A hó mellett sárgás a falak fehérsége. És apró fekete pontok vannak a falakon, ezek az ablakok; egyik-másik előtt gyékény, hogy a hidegség valahogy be ne férkőzzék a szobába Egyik ablakon át méoses világa látszik. Pedig éjfél felé jár az idő. Es beteg nincs a pusztáu, Hát baj van valahol, hiába senki sem égeti az olajat. Az ispán azt mondja, menjünk arrafelé, hátha éppen a tanítónál vau a baj. — Özvegy ember, az ősszel halt meg a felesége. Taláu a kis lánya beteg? Igy találgatja a dolgot az ÍBpán. De hogy közelebb érünk, látjuk már, hogy a tanitó abi K*. sötét. Egyik cselédházbau van a világosság. Megállunk az ablak alattt. Egy öregasszony ül a kályha előtt, valami régi Bzür vau a lábán és egy kék keszkenővel törülgeti a szemét. Sir. Az asztal sarkánál meg egy legény könyököl. — Az öreg számadó felesége, az Orbáu Mátéé — mondja az ispán. — Talán meghalt az öreg? Pestre vitték a kórházba, Szén' Mihály után egy rozsdás szögbe lépett és a doktor a'»t javasolta, hogy vigyék mennél előbb Pestre, mert le kell vágni a lábát. Az uraság felviteti az öreget, fizeti, is érte a kórházat. Ugy fordul, levágták a lábát; és szegény öreg a mankó helyett a koporsót választotta. A legény az édesanyja felé fordul. Aztán fölvesz az asztalról egy kis darab papirt. — A tanitó ur az este kapta a levelet. Nincs ebben se több' se kevesebb, csak annyi, hogy nem mondja bizony el még a királynak se. — Hát mi lösz akkor mibelőlünk? — Mi lösz? Csak mögéliiuk azér' valahogy. Erre aztán hangosan sir egy nótát a szegény asszony. — Pedig raöginondhatuá. Láthatja a tanító ur írását, nincs ellene senki gonosz szándékkal. Mi rajtunk raög segíthetne. Ugy is kódisok vagyunk... Az is])áu álmélkodik, bámul, nem érti a dolgot. Gyanakszik is, mondván : — Pedig becsületes emberek . . . Kisvártatva hozzá teszi: — Valami baj vau. No, be kell nézni holnap a birka-akolba. Gondol egyet az ispán, aztán azt mondja, menjünk be hozzájuk. — Jó . . . Kopog az ablakon. Az asszony föltekint: nem ijed meg, nem fél itt senki az éjszakától. A legény feltápászkodik és az ablak felé jön. A ködmene ujjával letöröli a jégvirágokat az ablakról, aztán kitekint. I Spitzer Arnold ft TT ff! T5 | SottiTfll aaer WUasttt. 1 8'—****** ár u_h_á_z_a Deálv-uícza 23. j Keppicrt'f. \\áz. PAPAI LAPOK
