Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-07-26

XXXV. évfolyam. Pápa, 1908. július 26. 30. szám. PAPAI LAPOK -Pápa város hatóságának ós több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Goldliei'g Gyula papirkoroskedéso, Fő-tér 23-ik szám. Hirdetéseket egyezség •szerint felvesz a kiadóhivatal. Főmulíkatárs: MOLNÁR KÁLMÁN A szerkesztésért felelős laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Előfizetősek és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: egész óvre 12 kor., félövre 6 k., negyedévre 3k Nyilt-tór soronként 40 fillér. — Egyes szám ára 30 fill Az anonimuszokról. Nem a történelmi nagy anonimuszokról, hanem az alacsony lelkű helyi névtelenekről szól eme néhány sorunk, amelyben reá mutatunk ama nagy erkölcsizüllésre, mely különösen a kisebb, vidéki városokban manapság lábrakapott. A történelmi anonimuszok halhatatlanságot szereztek maguknak legfőképpen a történet Írásban, a helyi anonimuszok, Fáma istenasszony eme elfajult gyermekei szintén az Írásban, de a rágalmak Írásában szereznek maguknak nem irigylésre méltó halhatatlanságot. A nagyvárosijnnberek között nem mondjuk, hogy nem akadnak és nincsenek nagyszámban az ilyen, névtelenség napsugarában sütkérezni szerető egyéuek, de olt még sem teremnek bolondgomba módra az" ilyen alakok, mert a kenyér kereset nagy gondja, az életfentartásért való ádáz küzdelem és az ismeretség érthető hiánya némileg távol tartja az ilyen alacsony uivón álló, az erkölcsiség posványába sülyedt szórakozásoktól a közönséget. Egészen másképp áll a dolog a vidéki kisvárosokban, ahol egyik ember a másiknak ha nem is személyes, de legalább is névleges avagy látszólagos ismerőse és ahol a tétlenség is nagyobb arányú, mint teszem a nagyobb városokban. Nemcsak .nálunk, de sajnos, igy van ez az ország minden kisebb városában is. S mindeme elfajulás, az erkölcsi nevelésben leli magyarázatát, bár nem egy „uri

u-nak csúfolt családból kerültek már ki olyan dolgok, amelyek éppen az ellenkező rendüségről tettek bizonyságot. Ez az erkölcsi betegség nem lehet vérbeli, átöröklött, hauem szerzett betegség, amelynek a nevelés az egyedüli patikaszere, sajnos azonban, hogy ezzel a betegséggel nagyon sok helyen már maga a gyógyításra hivatott patika, a család is meg van fertőzve. Nem csoda i tehát, ha ilyen esetekben az alma soha sem esik messze attól a fától, amelynek gyümölcse még zsenge korában szívja magába azt a mérges táplálékot, mely később azt egészen megromlottá teszi. Elszomorító, h^gy nálunk már régóta szép számmal vannak az ilyen megromlott lelkek, akik soha sem vetnek számot azzal, hogy vájjon jó cselekedetet mivelnek-e akkor, amidőn egy másik felebarátjuknak minden legkisebb ok nélkül boszuságot és fájdalmat okoznak? Városunkban, jó pár év óta névtelen levelekkel árasztják el a közönséget. És mondjuk meg őszintén, hogy ezek a névtelen levelek a legtöbb esetben a középosztályból s itt is a „gyengébb" nemhez tartozók kezei közül kerülnek kí. Szinte látom az anomínusznak az ördögi örömtől sugárzó arcát, amikor tudatában van annak, hogy valahol valakinek boszuságot vagy fájdalmat okozott. Hány szerető sziv boldogságának volt egy ilyén névtelen levél a megölője; hány békés családi életbe dobott már üszköt egy ilyen anonim levél s hány törekvő ambieiónfik-volt-irrár -keréldrö^" tője, anélkül, hogy a névtelen levelezőnek ebből a legcsekélyebb anyagi vagy erkölcsi haszna lett volna. Legtöbb esetben az irigység mások szerencséje iránt, a boszu és a saját személyük előtérbe tolása ezeknek a névtelen rágalmaknak és képtelen pletykáknak a szülő oka, amelyek ellen majdnem, sőt állithatjuk, hogy teljesen lehetetlen a védekezés. Hogy mily végzetes is lehet egy ily névtelen levélnek a hatása valakire, . Elhagyott otthon. Itt ülök némán, hallgatagon, Elhagyott, csendes, kicsiny szobádban, Ott függ még minden kép a falon, A régi rendben, szép egysorjában. Az ablakfüggöny félig leeresztve, S csak egy-két megtört sugarat ereszt be, Mig téged jöttek keresni, látni, S körül leb égve téged imádni Még a szellők is zokogva járnak És haza várnát. Itt laktál -üdvöm, ón gyönyöröm, Itt szárnyalt érted ifjú reményem, Itt érte lelkem sok, sok öröm, Itt ragyogtál rám szeliden, szépen, Te, akit szivem, s lelkem imádott, Te, aki szitád bennem a lángot. .. Es ma üres hely, puszta e fészek, Hol kebelemben dúlnak a vészek, Hol a haldokló remények, vágyak, Még hazavárnak. Ott künn a iákról sárga levél hull, Itt benn szememnek megmeredt könnye, Ott künn a zaj már lassan elnémul, S idebenn mindent zokogás tölt be. Megosapzott szárnyon sóhajok szállnak, Ö elsírják minden hervadó fának: Siratlak téged szivemnek kincsét, Bár nem tudod, hogy vannak akik még Szenvednek érced és hivnak .. . várnak, Csak hazavárnak. Üres szobádban sirva zokog Meghalt reményem szellem-alakja, S szivemet, melynek lángja lobog, Bú, keserű kin, s fájdalom lakja. Erős hitem, mint gyenge, erőtlen, Vágyaim romján fekszik előttem S hangjai hitnek, vágynak, gyönyörnek: Jajgatva, fájón egekbe törnek, S újra, meg újra csak ide szállnak, És hazaváruak. Jössz-e szerelmem? Jössz-e, mikor? Itt, e falak közt látlak-e még? Vagy szenvedésem sirba tipor? S nincs, hol ölellek, más, csak az ég?. . Érzek egy sejtést itt a szivembe: Hitem hajóját törve viszem be Viharos éltem gyász-öbölébe . . . S ugy fekszem zordon sirom ölébe, Mint aki téged ott is imádlak, És odavárlak. K. György Ede. Koldusasszony.*) Irta: Küvcslcuti Jenő. Sokan álltunk az ablak előtt, vártuk a péuztáruyitásb, türelmetlenti). Hűvös, nyirkos augusztus-végi reggel volt; egész éjjel szakadt az eső, mintha cseberből öntötték volna. A Nap nem tudott áttörni az egymásra tóduld, egymást üző-kergető felhőkön, melyek most is egyre szitálták az alig látható, apró vizcsöppöket. Álmosan, fázva, szemeinket dörzsölve várakoztunk ott a szellős folyosón, csodálkozva azon hogy egyre sxaporodnak az utasok. Egy gyümölosaruß kofa, amiut ott a mázsa szélén ült, össze is csapta a kezét, mikor öt zsidó utas nagy zajjal berontott: — Szent Isten, annyira megszaporodunk, hogy kitelik belőlünk a szécsényi vásár! Mások haugosau boszaukodtak azon, hogy a pénztáros még mindig késik. Különösen egy öreg anyóka méltatlankodott erősen. — Ez mégis borzasztó! Jelzés már rég volt, mingyárt berobog a vonat s mi lemaradunk ... Ez mégis borzasztó ! . . . öokan oda mentek az ablakhoz s doboltak rajta. Mások bekiabáltak : — Tessék kinyitni! Itt a vonat a nyakunkon ! *) Mutatvány Kövesknti .Jenő „A Nép" cimü most mogjelent könyvéből. Spitseer iLriaold á r u h__á_z a pjl Deá^uícza 23. ) Keppicrpf. káz.