Pápai Lapok. 35. évfolyam, 1908

1908-05-31

pontjából a győri állami fa és fémipari szakiskola. Igen kívánatosnak tartanám, ha a közönség az ipari szakoktatás előmozdítására szolgáló ezen bár ideiglenes módozattal is foglalkoznék. Budapest, 1908. május hó 16-án Kossuth." Mint a fentiekből láthatjuk, Pápa városa ezidőszerint és még jó darab ideig, ipari szakisicolára nem számithat, de tovább képző tanfolyamra, ha annak költségeit fedezi, — igen. Ugy tudjuk, hogy a képviselőtestület égy alkalommal már kimondotta, hogy a fa és fémipari szakiskolába járó pápai illetőségű tanulókat; anyagi segítségben részesiti, és már részesített is, mely segélyért azonban az illetőknek esetről-esetrefolyamodniok kell. E tekintetben tehát Pápa városa már évekkel ezelőtt iutézkedett arról, hogy a keresk. miniszter által indítványozott segélyezést elnyerhessék mindazok, akik az ipari iszakiskolába magukat; felvétetni óhajtják. Pápa város fejlődésének a továbbképző tanfolyamok nem felelhetnek meg, itt egyedül egy ipari szakiskola felállítására volna szükség, amelyuek megvalósulása azonban még mindig bizonytalan. Vörösmarty. A főváros egyik népes terét néhány nap óta uj szobor ékesiti. A szózat költője szállott le ujr-a közénk, hogy ércalakjával emlékünkbe idézze mindazt, amit csodaszép lantján egykor kidalolt: multak napfényes dicsőségét, daliás idők bátor leventéit, Zalán futását, Cserhalmot, Egert, a Szózatot és dalos lelkének többi, századokra szánt gyönyörű alkotásait. Vörösmarty akkor lépett föl az irodalom terén, amikor a szabadság fuvalma kezdte bontogatni üdítő szárnyait. Mihez hasonlíthatnék ezt az időszakot, ha nem a tavaszhoz, mikor a természet fakadni kezd, melegebb lesz a nap sugara és felolvasztja a tél fagyát, havát, szép, zöld szőnyeggel vonja be s apró virágokkal disziti a mezőt, a rétet. Élet, vidám, mosolygó élet jelentkezik a természet növény — és állatvilágában. Mily egészen más idő ez, mint a fagyos tó), mikor kihal vagy öntudatlan álomba merül a természet. Ilyen álomból ébredt 1815 után az emberiség. Szeretett a régi dicsőség és nagyság erényeinek csodálatába merülni. Örömest olvasta az eposzokat, melyek a uagy idők hőseit rajzolták lo neki. E gondolkozás indította Vörösmartyt Zalán futásának megírására, mely 1825-beii jelent meg. A költő kebelében nagyra kelendő képzeletek villannak meg diadalmas Ügekröl s a déli Almosról, s Álmosnak büszke fiáról, párducos Árpádról. Derengő lelke előtt lobogós kopjak és kardok acéli szegdelik a levegőt; látja, hogy kacagányos apák s heves ifjú leventék száguld.ó lovakon mint törnek halni vagy élni. Zászlódat látom, Bulcsú s szemem árja megindul! Mily más idők! Mennyire eltér a hetvenes, nyolcvanas évek gondolkodásától, mikor rettegünk minden háborútól, s ha mégis kitör, lokalizáljuk, másrészt társulatokat alapítunk az örök béke terjesztésére, állaniíérfiaink interparlamentáris konferenciákat tartauak s a diplomaták hágai értekezlete a választott biróság eszméjét hangoztatja, mely talán örökre mellőzi az ágyuk és más fegyverek használatát. Mily egészen más érzés diktálta Vörösmartynak a fentebbi és hasonló sorokat! S mikor most országszerte lelkesedéssel hangoztatják e nagy költő nevét; ez biztos jele amaz idők közeledésének, ama világnézet ismétlődésének, mely Vörösmarty ajkaira adta a régi dicsőség magasztalását. Újra felébred szivünkben a vallás és erkölcs, a patriotizmus, a vitézség, a hösisóg, a férfias büszkeség, a nemes öntudat hatalmas érzése. Át fogjuk érezni az adott szó szentségét, büszkék leszünk arra, hogy magyarok vagyuuk és a szent korona hü jobbágyai lehetünk. Habár Vörösmartyuál is akadnak néha egy egy mosolygó és villám, naiv ós kedves képre, gondolatra, müveinek főbb jellemvonása lirájá ban sem lehet más, mint epikai és drámai alkotásaiban. Itt is a hideg és ünnepélyes, fenséges ós magasztos tárgy és hang nyilvánul. Ódai szárnyalással, megragadó ellentétekkel, a nagyszerű képek árjával áraszt el bennünket. A nagy nemzeti és emberi eszmék érdeklik őt. Sokszor még a csekélyebb jelentőségű tárgyat sem tudja másképp felfogni, mint egy részt az egészben, egy darabot a nagy egységből. De főleg a haza eszméje tölti el a szivét és eszet. A fóti Dal, a Honszeretet, Liszt Ferenchez, a Hontalan, az Élő szobor és számos más költeményében a haza sorsa aggassztja ós hevíti dalra. Ü.Z uri hölgyhöz, a Magyar hölgyekhez, elkeseredve, majd esdekelve szól ós magasztos hivatások teljesítésére hívja fel. Mennyire kétségbeejti a haza elvesztenek gondo'lata is, azt a feimemlitett és a lengyel nemzetre vonatkozó két költeménye: a Hontalan ós az Élő szobor mutatják. De legkiáltóbb hazafias szózata maga a Szózat, mely jóval több, mint félszázad óta Kölcsey Himnusza mellett tolmácsa volt a magyar nemzet hazafias lelkesedésének. Élte utolsó előtti évében, 1854-ben, mikor csak négy költeményt tud teremteni, alkotta meg vérző lelke hatalmas feljajdulásáf, A vén cigányt. Mily szörnyű elkeseredés, üvültö felháborodás, egy örült lélek rémséges tombolása van e költeményben. A világirodalom ez egyik legsötétebb énekében hallja a költő, hogy dörömbölnek az ég boltozatján, hallja a lázadt, ember vadkeserveit, a gyilkos testvér botja zuhanását s az első árvák sirbeszédeit ós maga érzi legélesebben Prometheus hallhatatlan kínjait. Jádborult lelkének cétsógbeesését azonban a remény csilláma látszik földeríteni mert lesz még egyszer ünnep e világon, majd ha elfárad a vész haragja, s a viszály elvérzik a csatákon, akkor hvusd meg újra lelkesedve, isteneknek teljék benne kedve! Sport. A football sportot hazánkban a Budapesti Torna Club honosította meg. Az elsö foofballcsapatnak igen sok nehézséggel, sok rosszindulatú előítélettel, nemtörődömséggel kellet megbirkóznia, mig végre felküzdötte magát arra a magas fokra, amelyen jelenleg áll. Az első időben nem is volt hazánkban ezen elsö csapatnak ellenfele, idegen országból hittak ellenfeleket. Eleinte vesztettek mindég ugyan a mieink, de ezen veszteségek nemhogy csüggesztették volna, de süt fokozták munkakedvét, fejlesztették a mérkőzések erejét és ügyességét; ugy, hogy nemcsak az elsö csapat vált ki valló erővé, hanem megkedveltette ezt a testedző, pilláim alól éldelem ez istenekhez méltó pompáját a kedves partvidéknek. Megrezzen fejem felett az ág. Egy rá szálló csalogány ingatta meg. Halkan trillázva, busán csattogva szól s mintha párja felelne a szemközti csalitból, megcsendül odaát egy másik madárnak félig dalos, félig panaszos hangja. És megszólal egy egész daloB sereg. Tarka énekesek csattogó, olvadó, fuvolázó kórusából kitetszik a fohásszerü, imádkozó dal. Elbiivölve halgatom . . . S amiut tekintetem megpihen a szirtes tájon, ugy érzem, mintha a virág nekem nyílna, a madár nekem dalolna s mintha a csobogó ezüstös patakosa, mely oly sietve szeli át a völgyet, édes-bus titkokat súgna meg nekem . Titkokat. A szivek és lelkeknek elrejtett vágyait, melyek hangos Bzóban nem hagyják el az ember ajkat, Titkokat, miknek szentsége elveszne az ajkon melyeknek varázserejét megtörné a kiáltó szó .. . Elhallgat a csalogány, Sraaragd-szinü fenyves fáinak zugó-bugó hangja, elnémul. Hirtelen támadt csend uralja a vidéket, csak a szeszélyes vonalba kanyargó kis folyam cseveg tovább édesen . . . Csitt! . . . Figyeljünk! . . . Mesélnek a hegyek , . . A szemközti köbére ajkáról megszólal a rege . . . . . . Ho! volt, hol nem volt, rengeteg Bakouynak erdős sűrűjében élt egyszer egy bujdosó betyár gyerek . . . Nem volt gonosz lelke. Csak a sorsa volt mostoha, mikor „szegény legény

h-nyé tette . .. Kő nyoszolyán aludt, harmat volt itala, gyökér a kenyere . . . Hanem gazdag volta szive. Szép arou babája, falu kis árvája heh boldoggá tette . . . Érte élt a szegény legény, érte tűrte gonosz sorsát szenvedve. Nem oBerélt a királylyal sem, ha „leterítve a subáját, oda várta a rózsáját estére" . . . De hej ! Szegény embernek szegény a sora. Megirigyelték szerelmüket oda fenn az égben . . . Meghalt a babája a betyár-gyereknek, öt pedig elérte keze a törvénynek. Szépen mondja ezt tovább a nóta: „Ott fogták el az alvégon, Könnyű szerrel, észrevétlen, Ott halt meg a kis babája, Szeretett, szép Kózsikája, Koporsóján sírva lelték, Azt sem tudta, hogy a vasat ráverték". Szegény betyár gyerek! . . . Nem csudu, hogy mikor magához tért elszánt gondolata támadt szegénynek. — Megkövetem alásau a teins csendőröket, ha már elfogtak, jöjjenek utánuam, megmutatom rejtek helyét a lopott kincseknek. Igy Bzólt. Azok meg követték, Hegyre fel, völgybe le, mig csak ide értek a félelmes kőbércre. Ott aztán széttárta subáját a betyár gyerek s elhunyt babája nevével bevetette magát ide a szédítő mélységbe. S mevt kereste a halált, az futott előlié. A sok utánna lőtt golyó is kárba veszett ... Jó öreg Tamás hegy azt mesézi róla, röpke, könnyű szellő szárnyaira kapu B védő, puha karján a völgybe lehozta . , . Szegény betyár-gyerek! . . . Elmerengek nehéz sorsáu s mig, tekintetem a bérc felá téved, gondolataimat édes-bájos élőkép akasztja meg . . . Amott a völgy mély ölében, ahol a sziklafalakból forrásvíz fakad, zöld erdőnek sűrűjéből egész tálkája jön a szarvasoknak. Lehetnek vagy tizenhatan. Kecsesen lépdelnek a patakhoz szomjukat oltani. Karcsú lábaik alig érintik a földet, agancs-koronájuk gyönyörű másolata ott rezeg a vizén . . . Visszafojtott lélegzettel bámulom őket. A szivem hevesen ver. Csak azt sajnálom, hogy a kedves jelenetet nem látják mindnyájan akiket szeretek . . . És most menjünk, mendegéljünk felfelé a hegynek . . . Lábaink alatt zöld hullám ring B szemeink előtt uj kép tárul fel. Édes, bájos, szívhez simuló kép ez . . . Egy kisded, hegyi falu, szeszélyesen kanyargó Sirolin Emeli az étvágyat ét a testsúlyt, tncgizdftteü a köhögést, váladékot, éjjeli izzadást. Tüdőbetegségek, hurutok, szamárköhögés, skrofulozis, influenza ellen számtalan tanár és orvos által naponta ajánlva. Minthogy értéktelen utánzatokat is kínálnak, kérjen mindenkor „Roche" eredeti cnotnagolátt. 1\ IIorrmann-I>a Koclic & Ce. Basel (STÍJC). ßß Roche KapUitó orvoti rendeletre a gyógyszertárakban. — Ara üvegenkínt 4.— korona.