Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905
1905-01-12
nj-ok halmazával *• szinte fellélegzett, miko Tisza István, ez a páratlan tehetségű es erélye térti jutott a kormány élére, mert tőle tártul eme lehetetlen állapotok szanálását. Kzt az FBI bért. kiben én. amióta csak ismerem, pedig ma jé, ideje annak, mindég a s*Ó legszorosabb ér telmelieu. az igazi térti eszményképet bámulom kinek egé-z működését tigyelemmel kísértein meg az Isten is úrra teremtette, hogy rendé csináljon a parlamentben és ezáltal hazánkat i végveszélytől óvjani.g. mert ha ez Tiszának neu sikerül, akkot mar nincs reményéül, hogy valamikor is normális helyzet álljon be parlamentünkben, hanem martalékává válik ez néhatív lelkiismeretlen, öncélokat szolgálé egyénnek éabsolutiznius fenyegeti az országot! Csakis oly erői kézzel. va> akarattal él képzettséggel sikerülhet a parlamentarizmus át az ország megmei.t,'-e. mint amilyenekkel Ti-zf rendelkezik! Ennek folytán elmondhatom, bog] talán még soha oly lelkes híve nem voltam ; kormányelnöknek, mint a mostaninak, mer: szent meggyőződésem, hogy ennék, de csekn ennek sikerülhet, hogy ki vezessen bennünket t mostani haivból és ha a gondviselés i» ug_\ akarja, hogy továbbra is niagmaradhat pOZÍ ió jában, áldásos működése gyorsan h-sz észrevehet,, hazánk felvirágzásán! A parlamentarizmus megmentésére a házszabályok reformja a „conditio sine qua non,' mert az eddigi házszabályok nem válnak mai be, más emberekre lévén azok szabva, mint • lilostatli képviselőknek egy része, ezért part' külőmbség nélkül egy huszonegy tagból alakul. bizottságot akart Tisza kiküldeni, mely bízott•ágnak feladata lett volna • házszabályokat i mai viszonyoknak megfelelően módosítani, dt d.naia annak, hogy a parlamentnek mindéi komoly eleme belátta annak szüksége* voltát BV g sem akart az ellenzék ehhez hozzájárulni ug\ hogy Dem maradt egvébb hátra, mint ti november l>-iki Dániel-lele indítványnak i többség általi elfogadása. Kire felzúdult az egész ellenzék, sőt olj komoly el.-mei ís a háznak, kiknek lehetetle; be nem látniok, hogy okvetlen szükséges i házszabályok reformja, • kormányehiőh iránti íremélyes ellensaenvb öl és ambiciójuk ki néni elégitése által ösztökélve, összeálltak az ellenzék legvadabb cl.-mcl\el. még banketteken Ünnepelvén i> ezeket és tehették a hanoi a kormány és szabadelvű párt ellen, oly harcot, melyben az eszközökben ép nem válogatósak, botrányt botrányra halmozván, míg végre a deiembei l.'J-íkí események öesaes eddigi működésüket megkoronáztak ! Állítólagos felháborodásukban törtek, zúztak a parlamentben, védtelen szolgákat ütlegeltek, de néhány pillanat múlva állítólagos felindulásuk mar annyira lecsüapodott, hogy a már készeidéiben leVo fényképész előtt kelh, poziturába rágván magukat, mmt nenizeti hősök, dicső működésük emlékeié levétették magukat ! Ks ezek az álhósök akarják az országot, uralni és honiueiitoknek csapnak tel! Ilyen események után nem maradt más hatra, mint a nemzetre apellálni, az országgyűlést feloszlatni; határozzon maga a nemiét a lelett, továbbra is akarja-e tűrni néhány alak parlamenti garázdálkodását, vagy munkaképes parlamentet kivan, mely nem naplop ássál, durvaságokkal és szidalmakkal tölti idejét, hanem komoly es üdvös munkában látja életcélját ! A háafelosslstái ellen ismét < sak felindult az ellenzék, mert nem adván meg a kormánynak a számtalanszor kért indemnitvt, törvénytelennek mondja azt ; erre csak az a felelet, hogy hát miért nem adta meg akkor a kért felmentést a kormánynak? Hiszen ha neki lenne igaza, akkor néhány lármázó, nyaki - ember, ki félti mandátumát, azáltal hog\ Ui i.. (ja ""'S a kormánynak kellő időben az indem t, a Ha/, feloszlatását egyáltalán megak . I« . látná és igy örökös képviselők maradhatn.... i . láván ez épp nekik egy igen jövedelmező sinekura. melv jövedelmezőségén kivülmégaz immunitás altalmaba is \e»zi őket, minden csúf cseled-létük büntetlenül maradván. Meg Tiszát SSSal rágalmazzák, hogy a liadi-kor-zak eszközeivel akar rendet csinálni: iát a nemzetre való hivatkozás, melylyel folyón előhozakodnak, Bach-korszak béli eszköz?!! [Íven vádakkal mernek előállni nemzeti hőseink! Erőszakosnak mondják Tiszát, da hát ás fél évi egész működése az ellenzéknek ni egyéb volt s folytonos erőszakoskodásnak? • k beszélnek a szólásszabadság megsértéséről, dk folytonos üvöltésük által lehetetlenné tették i parlamentben: felszólalását ugy a kormánynak, nint párthiveinek! Hát most ítéljen s nemzet, riket tart arra érdemesnek, hogy öt az országr\ Ülései, kep\ iseljék ! A folytonos obstrnkoió, mint már említetem, lehetetlenné tette a parlament működését, le azcl't mégis alkottunk néhány üdvös törrénytésoly nemzeti vívmányokat valósítottunk neg. melyekről még s legelkeseredettebb ellen :é-ki sem mert álmodni. A magyar hadseregnél öbb mint liNm alapítványi hely, magyar tisztlépaéa, magyar felíratok, magyar levelezés. cét éves katonai szolgálat, honvéd ágyuk! A kivándorlási tőrvény, az állami és melyei tisztviselők futetésrendeaése, aa olaszbor leözönlését ineggatló törvény, a marhasó <>l;SÓbbá tetei.-, mind megannyi üdvös intézmény. \ vasúti sztrájk gyors és üdvös elintézésével, ihol »e győztes, se legyőzött nem volt, az egész aűvelt világ elismerését vívta ki kormányunk; i kormányelnöknek sikerült a nemzet es királya lözötti egyetértési érintetlenül fentartani : netéa küzdelmet lejt ki a kereskedelmi szerződőik megkötése körül hazánk gazdasági érdekeitek védelmében es vab bau megalapítója azon •Ívnek, hogy: minden jog forrása a parlameoáris formákban megnyilatkozó nemzeti akarat: •s bámulatos a partametariamns megmentésére blVÓ lelkesedő küzdelme. Kortesfogása] folyton halljuk említeni az inálló vámterület megvalósítását; megvallom .szintén, pedig tudom, hogy evvel nem tessem aagam népszerűvé, de mindég őszinte voltam, nőst is az h-zek. nem vagyok annak az eszme-1 o-k hive. meglehet, hogy néhány iparosnak élőivén- válna, de a gazdákra nézve, az agy ugrás i sötétbe, pedig hazánk mezőgazdasági állam évén, igen aaegfontotandó az ilyen lépés, mely ikvetlen Óríáai megrázkódtatásoknak tes/.i ki ;azdáinkat. Nem | k<".z<".s vámterület oka annak. lOgy nálunk nem fejlődik az ipar. mert hát \ .•;vük az egész monarchiát egy országnak, mi Hja akkor útját az ipar fejlődésének f Kz é-[> így lenne, mintha például azt állítanám, h-.gy /. Alföldön azért nem fejlődhetik SZ ipar. mert 'elso-Magyaiorszagoii űzik azt! Saját indoleniank oka minden bátramaradottságunknak, fok on csak politikával, közjogi, de nem közgazdaági kérdésekkel foglalkozunk, hiszen minden iák gyerek politizál már nálunk tanulás helyett bban all nálunk a hazatisag. hogy minél uayobbakat mondjunk, sokat saájaskodjnnk, fráisokkaí dobálÓdaUnk, de keveset dolgozzunk! A aeddig nálunk mindenfele szájhos. ki számtatt.>z<>r erkölcsi fogyatékosságban szenved, felsaphal sikeresen népvezérnek népbolonditónak) s honmentönek (aaáa nyugateurópai államban z ilyeneknek vagy Amerika vagy a pisztoly a lagmentőjük) éa nem a komoly, lelkiismeretes tonka, a képzettség, az egyéni tisztesség ás besülét első kelléke annak, hogy valaki nálunk ezérszerepet vigyen, addig hiába erőltetjük közaadaaági fejlődésünket, csakis szolid bázison lapulhat és fejlődhetik a nemzeti vagvon: ha lajd valamikor annyira leszünk, akk >i hetünk s leszünk is függetlenek, inert l . gazdag einzet lehet lüggetlen! A szolul alapon nyugvó icggazdagodás első kelléke a függetlenségnek! [omoly munka, tiszta erkök-s alapítóitak meg művelt Nyugat hatalmas államait! Megalkottuk az összeférhetetlenségi törenyt, szerintem erre semmi szükség nem volt, de azt kellene törvénybe iktatni, hogy CSakí* tisztességes ember h-het képvisel."., mert szerintem az egyéni tisztességet lehetetlen elvaia-ztaiii a politikai tisztességtol, a kettő cgyüu jár! A 48-as szabadságharcnak egyik vivmáuv a a sajt."szabadság, erre büszkék lehetünk, OSakhogy nálunk a sajtónak számos orgánuma ezt ugy értelmezi, hogy minél több hazugságot halmoz egymásra és főtevékenységét abban véli teljesíteni, hogy mások becsületében gázol és rágalmaz: szerintem p'-dig a sajtó feladata az lenne, hogy semmit el ne hallgasson, tárjon fel mindent a maga valódiságában, de tartózkodjék mindennemű ámítástól, rágalmazástól ott. mert 1 z ugy lenne büntetendő, mint minden egyel, csalás, akkor majd nagyobb tekintélye is lenne a sajtéinak, mert a sok revolver- és zúglap nem bírna piszkolódásai után élősködni, csakis a magas niveaun álló sajtéi létezhetne: törvényt kellene alkotni, mely kimondja, hogy az újságíráshoz is megkívántatik valami qualifikáció, hogy ne állhasson be mindenféle kétes exisztencia lapszerkesztőnek és mások becsületében való vájkálása szerezze meg neki a megélhetést. Kzt az érdemes sajtó érdekében mondom, inert a mennyi hazugság félhalmozódott utolsó időben az ellenzéki sajtéinak némely orgánumában, attól min len jóialésü emb.r megcsömörlödött és lealacsonyította s sajt., tekintélyét Kühl.bell legbiztosabb j.-le annak, hogy a sajtéinak nagy része nálunk még mily alacsony niveann áll az. hogy lapjaink túlnyom.'. ívsze kong uz ürességtől, ha nem írhatnak politikai harcokról és a nálunk evvel szoros összefüggésben levó gyanúsításokról és piszkolódásokrol! Igen Tisztelt Uraim a most folyó küzdelemben, ha nem is vagyunk mindnyájan egy párton, mégis minden igaz hazalinak kötelessége azon lenni, hogy mindenáron rend legyen a parlamentben és ebből kifolyólag az orszagl.au. .•zt pedig csakis akkor es ugy érhetjük el. hu a nemzet elitélve az ..bstrukciót és ennek hőseit, sikerhez juttatja a parlamentarizmus megmentéséé rt küzdő kormányt és pártját, azért álljunk vállvetve egymás mellé és küzdjünk együtt a nemzet legmagasztosabb, legdrágább kincséért, HZ alkotmányért! Választási mozgalmak. Dr. Hegedűs prograimttbeszéde. Pápa város szabadelvű pártjának képviselőjelöltje : dr. Hegedűs Lóránt folyó hé, |ö-én vasárnap, délután 4 órakor a .lírill" szallo nagytermében ártja meg programbeszédét. Báró Podmaniezky válasza. Sült .Jozs.-t kir. tanácsos, kir. körjegyző, a papai szabadéi vükért elnöke szombaton táviratilag tudatta az írszágos saabzdelrüpárttal Hegedűs Lóránt !r.iak a Pápa városi képviselőségre történt jelölterését. Podmaniezky Frigyes báró, az országos szabadelvű párt elnöke f. hó 8-án a következő uirgönv-választ intézte Sült Józsefhez: Nagyságos Sült József urnák, a szabadelvű párt elnökének Pápa. Osztatlan örömmel vettük tudomásul, hogy pápai derék elvbarátaink, lelkes egyetértésben ismét Hegedűs Lórántot, pártunk e kipróbált, hűséges és igazan nagyérdemű tagját jelölték, reméljük, hogy párt híveink egytől agyig zászh'.ja alatt fognak sorakozni, hogy fényes győzelemről számolhassanak be. Podmaniezky, pártelnök. Az ugodi szabadelvüpárt jelölő értekezlete J ápán folyó hó 14-én d. e. 10 órakor lesz a ,(irill u száll.', nagytermében. Jákói <iéza, a M-rencz .József rend lovagja, urad. jószágigazgató, pártelnök a következő meghívót bocsáotta ki a kerület választóközöuségéhez : Az ugodi képviselő választókerület szabad•lvü párti választóihoz. Igen tisztelt polgártársak !