Pápai Lapok. 32. évfolyam, 1905

1905-01-12

Bekövetkezett es igy ma már vitán felül áll azon tény. hogy fi Felsége, böleeen uralkodó koronás, ősz királyunk törvényadta jogánál fogva — s e helyen és ,. z alkalommal felemii­tésre feleslegéé s egyébként is jól ismert szomorú okok miatt, az 1901-ben összehívott országgyűlést nem esak feloszlatta, hanem a nemzet által újonnan megválasztandó képviselők­hol alakítandó törvényhozó nj testületei már folyó évi február hó i.">-ére Budapest fő- es székvárosba egybe is luvt a. — Ezen királyi legfelsőbb ténykedésnek kővetkeiméuye az, hogy a nemzet képviselőinek megbízása megszűnvén, az. megbízóik, illetve a \álaszté közönség bölcs rendelkezési''re borsát tat ott. Így és ebből folyólag ma. az Bgodi országgyűlési képviselő választókerület, is kép­viselő nélkül MIN, — képviselő választás és pedig annak küszöbe előtt áll. Mi sem természetesebb, minthogy ily j körülmények közt alkotmányos jogával es ugodi választókerület és annak szép győzelmekhez szokott szabadelvű pártja is élni log. élni óhajt és az adott viszonyok mellett élnie is kell: ezért, : Mellőzve itt és ez alkalomból miudi-n meggy ölésre szánt, sokszor szokásos szólamokat, természetünkből kifolyólag használni sem szokott frázisokat : az ugodi országgyűlési válaaitókerület szabadelvű pártjának izervezkedése, alakulása és képviselőjelölt jelölése céljából, az eieti párt igen tisztelt tagjait Pápán a „Griff" szál­loda nagytermében folyó 14-én délelőtt 10 óra­kor tartandó értekezletre ezennel tisztelettel meghívom. A lehető minél nagyobb számban leendő: szives megjelenést kérve, vagyok Pápán, l'.Mlö. január ho N-áu. Hazafiúi üdvözlettel: Jákói Gót*, az ugodi J választókerület szabadelvű pártjának elnöke. Ptkár (jyula jelölése. Mint elölő szamunk­ban jele/.tük a szabadi IvÜpált I (evei-Serben folyó hó 8-án tartotta meg jelölő értekezletet Beek János pártelnök elnöklet* alatt. Mikor is a párt nagy lelkesedéssel és egyhangúlag Pekar Gyulát, a kerület régi képviselőjét kiáltotta ki jelöltjének. Az enyingi választókerületijén h'enessey Mik­lós enyingi járási fősaolgabiró, ki a vármegye bez e hó elsején beadta állasáról való lemondá­sát, illetve nyugdíjazása iránti kérelmet, lép tói szabadelvű parti programinál. Központi választmányi ülés. Városunk köz­ponti választmánya M' szaros polgármester elnök­lete alatt 1. BÓ S-áu d. u. 4 inakor tartott Ülésében megalakult és a képviselő választáshoz szükséges intézkedéseket elrendelte. A választ­mány ellenzéki tagjainak a képviselőház felosz­latásának törvényessége ellen emelt óvása lias­kóval járt. mert az Óvásemelát ellen I választmány nagv többsége tiltakozott. Az ülésről követke­zőkben tudósítunk: Polgármester megnyitván az ülést, a köz­ponti választmányt, melynek esak egy tagja volt távol, megalakultnak kijelenti és a tagoktól nz esküt kiveszi. Jegyzői tisztre dr. Kluge Endre kéretett fel. A királyi inegbivó levél és bel­ügyminiszteri rendelet felolvasása után dr. Hirsch Vilmos óvást emel az országgyűlés fel­oszlatása ellen, mert az lS4M-iki és a kiegyezési törvények szerint nem tartja törvényesnek: indítványát jkvbe kéri vétetni. Sült József és Galamb József felszólalásukban azt fejtegetik, hogy a választmány hatáskörét túllépi, ha • kérdés fölött tanácskozik. Utóbbi a jkvbe való télvételt is ellenzi. B SS léitek még az indítvány mellett dr. Kende Ádám és Hajmkzky HéU ellene Saáry Lajos dr. Rechnitz Ede t polgármester. Dr. Antal <léza szerint az vány jkvbe veendő, de ha a választmány I sége az óvás emelés ellen foglal álla.-', a: szintén kell. hogy jkvbe vétessék. Polgármester szavazásra bocsátván l kérdést, S szóval 3 ellen kimondta a választmány, hogy jkvbe veszi az nditvaiivt. az óváaemelés ellen azonban tilta­kozik, mert az afölött való határozathozatal tatáskörét meghaladja. Ezután a képviselő választás napját folyó 'ió 26-ára, választási helyül a városháza nagy­érmét jelölték ki egyhangúlag, Ugyanígy meg­atlaszt attak : választási elnöknek dr. Koritshoner Lipót, h. elnöknek dr, Antal < •éza. jegyzőnek lr. Klage Endre, h. jegyzőnek dr, Kapossy Lucián, Még a kibocsátandó hirdetmény szöve­get állapították ineg és ezzel az ülés véget ért. A választmány a következő hirdetményt ulta ki : HIRDETMÉNY. 0 császári és apostoli királyi felsége a folyó i-vi január havának 4-dik napjai, kelt legmaga­sabb elhatározásával az országgyűlést f. évi február hő lö-ik napjára egybehívni méltóztat­ván, a in. kir. belügyminiszter or az 1*74. évi XXXIII. t.-c. öli. $-ban foglalt rendelkezés alap­ián 292—1905. szaiu alatt kelt leiratával, az álta­lános képviselő választásokra t. evi január hó Jti-ík napjától, február hó 4-dik napjáig terjedő 1(1 napot tűzte ki határidőül. Pápa város központi választ tnánya ennek következtében a mai napon tartott ülésében, a képviselőválasztás határidejéül l'.ttlö. <-vi január hó ;íti-ik Dapját tűzte ki. amikor az a varos­házánál fog megtartatni. Választási elnökkéi dr. Koritaehoner Lipót, helyettes elnökké: dr. Antal (ieza. jegyzővé : dr. Kluge Endre, helyettes jegyzővé: dr. Kapósét Lucián választattak meg. Az 1*74. XXXIII. és az 1899. éviXV. t.-c. rendelkezéséhez képest a k"Zpoiiti ViilasztmánV a következőkre figyelmezteti a választóközönsé­get : 1. A választás reggel * órakor kezdődik Képviselőjelöltet 1" választó írásban együttesen ajánlhat. '.i. Ezen ajánlat a választási elnöknek leg­keobb félórával a választás megnyitása után írásban adandó be. Jogosítva van azonban az elnök az aján­latokat az általa meghatározandó helyen és idő­ben, a választást megelőző napon is átvenni. I. A választóknak a választás helyszínén bottal, vagy fegyverrel megjelenni nem szabad. ö. Pápa város tanácsa a választók .személy­azonosságának ellenőrzésére Szenté János v. ügyészt ét Csoknyay Karoly v. föjegyzőt kül­dötte ki. ti. A jelöltek bizalmifértiainak is jogukban áll egy-egy városi lakost, mint személyazonos­sági tanút kijelölni. Mindezen intézkedésekről a választok ét a közönség a/.ou felhívassál értesíttetnek, hogy a választási elnök rendelkezéseinek mindenekben engedelmeskedni, polgári és hazafias köteles­ségüknek ismerjék. Pápán. 1905-ík évi január ho H-án. Mészáros Karoly a központi választmány elnöke. Dr. Kluge Endre a központi választ­mány jegyzője. = „Bánffy Dezső azt üzente . . ." kezdetű kortes nóta jutott a kezünkbe. No ez már mégis a frivolsáp; netovábbja] Mert van-e nagyobb frivolság annál, hogy báró Bánffy mellett a Kossuth­nótával korteskednek. Hamar felednek az emberek! Igen is üzent egyszer Kossuth Lajos szelleme Bánffyéri . üzent érte, hogy, mint a magyar kép­viselőház elnöke, jelenjen meg temeté­sén, hogy képviselje a gyászoló nem­zetet, de erre az üzenetre, amelyre milliók szive dobbant meg, Bánffy gyáván megszökött. Azt hitte, hogy üzzel koronás királyunk előtt egyéni irtéke növekedik. De megmutatta Fel< ségrs királyunk, hogy ő a nemzet kegyeletéi tiszteletben tartja. — lerójja i kegyelet adóját szabadsághőseink ,ránt. esak legyen olyan hazafias tanács­tdója, mint gróf Tisza István, aki elő­meri terjeszteni a nemzet kívánságát: Rákóczy Ferenc hamvainak hazaszál­itását. I >e azérl mégis Bánffy a kuruc. Tisza a labanc ! Talány: Hova hujt báréi Bánffy, amikor Kossuth Lajost temették és miért nem roll az aradi vértanú emlékleleplezé­sénél? (A szellemes megfejtők jutalmul ögy átlyukasztott vasúti jegyet kapnak Ischlig.) = Csodálatos szerencse. Igazán csodá­itól uerencséje van báró Bánffy Deisőnek. Minden nagyobb készültség nélkül fölemelkedik i legmagasabb polcra, melynél már magasabbra •melkedni Magyarországon nem lehet. Előbb Főispán volt Szoln"k-Dohoka megyében, aztán i képviselőház elnöke, majd miniszterelnök lett. Minden állásában az erőszak jellemzi. Mim miniszterelnök a választást a legnagyobb erő­szakosságokkal és vesztegetésekkel vitte kereti tűi. Az önálló vámterületnek esküdt ellensége vob. sőt az is. hlí klauzulával még a reménytől is elakarta ütni Magyarországot, hogy valaha gazdaságilag az önállóságot elérje : később, hogv hatalmát megtarthassa, az abszolutizmus karjai közé akarja az országot dönteni, a íiig­geilen magyar minisztériumot, a magyar alkot­mányt eltörölni, a képviselőházat, az ellentálló megyéket, katonasággal szétkergetni akarja és ma o a legnagyobb magyar, aki védöŐre az alkotmánynak, hirdetője az önálló vámterület­nek és vakon hisznek neki. A tisztviselőket ridegen elutasította miniszterelnök korában, tizetésjav itas iránti kérelmükkel es ma elhiszik neki. hogy ö a legjobb barátja a tisztviselők­nek, aki szivén viseli az o erdekeiket. Hát nem csodálatos dolog-e. ha ezek után mégis o a haza megmentője, a kuruc generális, kinek nevét dicsőítik, dalokba foglalják Nevetni lehetne mindezen, ha nem volna oly szomorú. VEGYES HÍREI. — Személyi hírek. Bauer Antal, az ugodi válasitókerületnek volt országos képviselője, hét­főn városunkba érkezett ét a választás befeje­zéséig itt, fog időzni, mint Jákói < íéza urad. igaz­gat ónak vendege. — Kinevezések. Mikovinyi Jenő győri törvényszéki aljegyzőt, Mikovinyi Ödön kir. ítélő­táblai bírónak, járásbíróságunk derék vezetőjének jeles képzettségű jogász fiát a veszprémi kir. járásbírósághoz aljegyzővé nevezték ki. Markhot Angela, a papai állami polgári leányiskolánál a francia- át német nyelvtanára, a XI. fizetési osz­tály II fokozatába véglegesen kineveztetett. Mind­két előléptetéshez őszintén gratulálunk. — Huszárezredünk köréből. Puska Józset százados, az aradi .'{. hoiivedhuszárezred­• 11 Pápára áthelyeztet ven. hétfon megérkezett s a % századnak parancsnokságát, átvette. — Sport-estely. Szombaton, t. hó 14-én Sportegyesület, társasvacsorával egybekötött •stélyt rendez puvilloujábau. Egy teríték ára J korona. Az estelyre ezúton is t. meghívja az egyesület vezetősége az egyleti tagokat és szok vendegeit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom