Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-03-18

2. PAPAI LAPOK 1900. március 18. sei és műérteleramel vannak összeválogatva, s hogy maguk az előadások is a daraboknak megfelelő nivón állanak. Pápa város közönségének és a magyar színművészetnek az eddiginél szorosabb összekapcsolására, a közönségnek igaz művészeti élvezet biztosítására, a művészetnek igaz és állandó közönség biztosítására alakul meg a holnapi napon városunkban a szinügyi bizottság. Sok biztatás, még több huza-vona után, de végre megalakul. Városunk polgármestere, ki egyszersmind a közigazgatási hatáskörrel biró iuteudatúra feje is, hívja össze a szinügy iránt érdeklődőket, hogy velük a szinügyi, vagy ha úgy tetszik szinpártoló bizottságot megalakítsa. Ez a bizottság polgármesterünk terve szerint még az idei szezon előtt teljes akcióba lép s valószínűleg már a tavasz folyamán bizonyságot fog adhatni arról, hogy felállítása közszükség volt, s működése a közszükséget kielégíti. A. bizottság megalakulásáról, működési programmjárói legközelebb. Bauer Antal, képviselő beszéde. Az ugodi kerület országgyűlési képviselője, ki ÍI hazai föld mi velős ügyének mind a képviselőházban, mind a sajtóban kiváló tevékenységű munkása, a most folyó büdzsé-vita folyamán a képviselőházban általános érdeklődést keltő, derék beszédet mondott. A beszédet úgy a kormánypárt mind az ellenzék nagy figyelemmel hallgatta s végeztével minden oldalról számosan üdvözölték a szónokot. A sajtó összes orgánumai nagy elismeréssel nyilatkoztak a beszédben megnyilatkozó szabad szellemről s a vidéki birtokossásr helyzetének arról a helyes felfogásáról, melvnek Bauer Antal adott igen sikerült beszédben kifejezést. Bauer Antol beszéde egész terjedelmében itt következik : kicsinyeit, a patikárus gyógyszerek nevéről. A család íöl és lemenő ágát pedig egyszerűen hatvány és gyökjelekkel különböztették meg. Tangens hires mathematikusnak vagy két évtizeddel az ezredik saeculum előtt egy napon fia és leánya született. Ikerszülöttek abban az időben olyan ritka és kiváltságos lények voltak, hogy Tangens neje anyai büszkeségében eltért a szokástól és a régi, homályba borult ősidő tradíciója szerint adott az újszülötteknek nevet. A leányt Violának, a fiút Jenőnek nevezte. Az igaz, hogy rátámadtak most az állam bölcsei és azt mondták, hogy veszedelmes példaadásával megzavarja a nagy világegyenletet. (Mert akkoriban még a kormányzás is a mathematilca szerint történt), ismeretlen és a közfelfogással ellenkező fogalmat hozván belé. De Tangensné asszonyság nem engedett jussábél és az anyai szeretet még akkor is elég erős volt, hogy kijátszsza a számításon alapuld államhatalmat. De azért ne tessék hinni, bogy Alóla és Jenő másféle nevelést kaplak volna, mint az ezredik század többi lényei. Okct is alávettek az anyagátalakitásnak: Viola márványlány lett, Jenő pedig opálember. De csak külsőleg. Mert a vegyészt megdöbbentette a szokatlan név, nem készítette el elég intenzív módon a vegyi fürdőt ős a két sziv nem kövesült meg, hanem megmaradt emberi szívnek. Jenőt hatodik évében bevitték a feltalálói iskolába, mert csodálatos tehetsége volt meglepő, Bauer Antal: T. ház! (Halljuk! Halljuk!) Ki figyelemmel kiséri a magyar gazdák sorsát, valóban megdöbbentó'eu szomorú eredményre jut, mert alig fordul elő azon kedvező eset, melynél azt tapasztalhatná, hogy valamely gazda vagyonát szaporítaná, hanem többnyire csak azt, hogy ez vagy az a földbirtokos tönkre ment, birtokát kénytelen volt eladni, vagy bérletén megbukott és azt hiszem, nincs az az igaz magyar hazafi, kit ezen szomorú tapasztalatok vérig nem bántanának, kétségbe ne ejtenének és ki ne elmélkedne azon, hogy mi lehet ezen elszomorító valóság igazi oka és hugyan, miképen, mily intézmények által lehetne ezen segíteni, mert Magyarország, e gyönyörű hazánk, melyet az Isten is mezőgazdasági országnak teremtett, mivé leend, ha a mezőgazdaság uáluuk a tönk szélére jut ? Mert tisztelet, becsület az iparnak, de csak nem építhetjük be hazánk sok száz meg százezer hold kitűnő termőföldjét csupa gyárral, olyannyira, hogy szemünk aranykalászos tengerek helyett, melyek szív és lélekemelő látványt nyújtanak, már csak kormos, füstölgő, eget verdeső gyárkéméuyt lásson ! Szerény felszólalásom folyamán bátor leszek igénytelen nézetemet gazdáink szomorú sorsa felől a t. képviselőházzal tudatni. Elmélkedéseim természetesen csakis a kis és középbirtokosságról és bérlőkről, vagyis a középosztályhoz tartozó gazdákról szólanak, mert a kötött birtok tulajdonosai miudeu saját érdemük nélkül oly szerencsés helyzetben vannak, hogy akármily rosszul gazdálkodnak, akármennyire is lépik tul jövedelmeik határát oktalan pazarlás által, valóban tönkre nem mehetnek, legfeljebb kéuyteleuek bizonyos számú éven keresztül, míg adósságaikat törlesztik, kevésbbé könnyelműen és goudolatlanul költekezni és így aztán legalább azon embertársaik rendezett életmódjához szoknak, mely embertársaik saját munkájuk által szerezték vagyonukat és saját munkájuk gyümölcse után is élnek és ép ez okoknál fogva azt jobban meg is tudják becsülni. Szerény nézetem szerint egyik fő oka annak, hogy gazdáink nagy része válságos helyzetbe jut az, hogy a legtöbb igenis „nagy urat" játszik ! Nem fogják fel helyesen a gazda teendőit, nem dolgoznak odaadással, hanem igen soknak az a főgondja, minél nagyobb urat mutathatni, e virtusban, ha csak lehet, szomszédjait túlszárnyalni. (Úgy van ! jobbfelől.) soha nem látóit dolgok fölfedezésére. Hanem a mi atyját, a nagyliirt'í tudóst roppantul aggasztotta, az volt, hogy mindenben, a mit mívelt, valami fantasztikus is volt. Ha egy új hegyfúró-gépet konstruált, bizonyos, hogy gyakorlati hasznavehetősege mellett különezködés is volt formájában, a mit ő „a szépnek" nevezett. Rajongott a szépért, holott az ezredik saeculum emberei erre már mit sem adtak. S osztozott ebben a rajongásban testvére is, a kis Viola, aki nem csekélyebb dolgot tervezett, mint hogy ő feltalálja majd újból az elveszett színeket. (Körülbelül így rajongtak a második évezred emberei az elveszett paradicsoméi!.) Tizenöt éves volt a két testvér, mikor fölszabadult az iskola nyűge alól. tí ekkor Jenő így szólt Violához: — Van egy találmányom, a melyet eddig gondosan rejtegettem mindenki előtt. Csak neked mondom el, hogy kettőnk titka maradjon. — Micsoda az? — kérdezte kíváncsian Viola. — A villamos korcsolya. -- Mondd el, miben áll? — Olyan, mint a közönséges korcsolya, csakhogy nem vasból, nem acélból készült, hanem egy új, eddig ismeretlen fémből, meby azonos az ősanyaggal. Hosszas volna elmondani, hogyan bukkantam rá és miként fedeztem fel azt a sajátságát, hogy az anyag alkotja ma is a fóld lelkét, a villamosságot. Évezredek óta tudtuk és éreztük, hogy van villamosság, de uem láttuk Régente alacsony adó, olcsó munkaerő és magas gabonaárak mellett a magyar gazda csakis r

Űr" volt, csakis ez akart lenni és nem hasznos, mukálkodó tagja az államnak, ki azért „úr" is, ha dolgozik is, de nem az ,.tJrhatuámság" életének fő célja. A régi gazda idejét vadászattal, agarászattal ivással, kártyázással, és szép asszony karjaiban töltötte ; tavasszal nyirés utáu, beállított hozzá házizsidója, ez megvette a gyapjút, volt most költeni való pénz az uj termésig ; aratás után ismét eljött az udvari fináncz-zseui megvette az uj termést, erre jó nagy foglalót is adott és régi gazdánk nyugodtan folytathatt a nedves időtöltéseit a jövő tavaszig, kivált ha az ősz meghozta a kielégítő szüretet is. Hát ilyenformán bizony ma már nem lehet sikeresen gazdálkodni és ép azért megy tönkre évenként oly sok gazda, mert most is csak ilyen szempontból fogja fel a gazdálkodást. (Ugy van ! jobbfelől.) Nálunk még most is oly özönvíz előtti fogalmak uralkodnak, hogy igazi „úr" csakis a független gazda; inkább nyomorog néhány száz holdon, csak kifelé urat mutathatni, mint eselleg jövedelmező hivatalt vállalni, vagy iparos, vagy kereskedőnek lenni, mert aki más foglalkozást űz, mint gazdálkodni, az már nem igazi „úr" a kereskedő vagy iparos, na az meg pláne már „semmilyen" úr sem ; mai nap pedig a jó gazdának okvetlen ügyes kereskedőnek is kell lennie, t. i. kell, hogy kereskedelmi szellemmel bírjon, az ilyeut pedig mint „igazi urat" gazdáink nagy része méltóságán alattinak tartja és igy nem csoda, ha sok közülük tönkre megy, vagy legalább ís nem vergödhetik „zöld ágra.

1

' Igen az úrhatuámság nagy megrontója a magyar gazdának ! Ez oly annyira való, hogy sok uradalombau uáluuk csakis azért nem fogadnak még magyar gazdatisztet sem, mert, tisztelet a kivételnek, az gyakran még gazdájánál is nagyobb urat akar játszani, megkívánja a tliszes fogatot, szereti mindenben a parádét és a mulatságot, míg p. o. a német gazdatiszt többnyire szerény igényű és nem is olyan mulatós. Urat mutatni ahhoz ért minden magyar gazda, de számolni csak igen kevés tud, de ez a kevés nem is megy aztán tönkre. Sok bérlő azért bukik meg, mert nem tudott magát az erőt, ha csak nem hatásaiban. En vagyok az első, aki megrögzítettem, hogy test alakjában állott elő. S kovácsoltam belőle két koresolyapárt. Az egyiket neked, a másikat magamnak. — De vájjon illik-e ezt a nagy találmányt első sorban játékra fordítani ? —• kérdezte aggodalmas arckifejezéssel Viola. — Az én koresolyám nem tiszta játék, nem mulatság eszköze, hanem több ennél. A hova lépsz vele, fölkelteti a föld szíutadó lelkét, a villamosságot. Gyorsabban haladsz oda, mint a repülő géppel, hegynek föl ép úgy, mint hegynek le és oda is, a hova eddig nem mehetett az ember, elmehetsz vele. Viola lélegzete megakadt e szavak hallatára. Vakmerő sejtelem támadt fel benne. — Tán csak nem akarsz . .. ? — hebegett és nem mert tovább kérdezni. — Azt akarom, a mit te ki sem mersz mondani. Fölmegyek az Everest csúcsára, a hova ember még nem jutott el. Első fogok lenni, a ki ott megáll és . .. Mély lélegzetet vett, aztán halkan, mintha féltett titkot, rejtegetett vágyat szólaltatna meg, monda: — Látni fogom a napot. Azt a csodás világtestet, a mely már csak meséinkben fordul elő, de egykor éltetője volt planétánknak. Látni akarom ! -- En veled megyek! — monda Viola.