Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-03-18

f/áinolui és ezáltal túlságos sokat követel azon eredeti összeg után, a mellyel bérletét megkezdte. P. o. valamely bérlő ŰÜ.UÜÜ fittül megy bele egy földbérletbe; a meddig ezen összeg esetleg a takarékpénztárba volt elhelyezve, tulajdonosának 4"/

0üt bozolt. Most a bérlő úgy számít, hogy továbbra is meghozza az eredeti összeg ti 4 °/

n-ot, továbbá fáradozásai jutalmául szinte 4°/

()-ot és mint forgótőke ismét 4"/

0-ot, ezen felül pedig a béröszs-zeget, ugy hogy az utóbbin Iiivül az ÖO.OUU írttól megkívánja a tulajdonosa, hogy o\4, azaz 12"/

()-ot hozzon és e szerint számadása után osztja be egész életmódját, minek az a következménye, hogy néháuy év múlva megbukik, mert hibás számítással túlbecsülte jövedelmét és a jó termésű években nem volt gondja arra, hogy tartalék tőkét gyűjtsön rossz termésű évek beálltával. Kevés gazda vau náluuk. ki valóban e pályára készült is, legtöbb hazánkfia csak akkor lép a gazd.isúgi pályára, ha másra nem mutatkozott elég éleseszüuek, vagy ha mást megunt p. o. a katon.ii pályái, pedig jó gazdának lenni, olyannak ki eredményt is tud felmutatni, ma már nem könnyű dolog és épp ugy megkívánja a lelkiismeretes előképzettséget, mint akármily más pálya ; vasszorgalmát és gyakorlatot követel, mely tulajdonságokhoz kell, hogy kereskedelmi szellem és legalább egy kevés szakszerű képzettség is csatlakozzék, mert alig van már belterjes gazdaság, mely csupán mezőgazdasági ágazataival volna képes magát fentartani, a legtöbb már az ipar segédkezésére szorult. Kiilöniböző bizottságokban azon tanakodtak, hogy és mikép lehetne annak gátat vetni, hogy hazánk birtokai idegen kézre ne jussanak; igéuyteleu nézetem szerint ene csak abban rejlik mód, mit következőkben vagyok bátor felsorolni: Magyar gazdáink ne költekezzenek jövedelmeiken túl, tanulják meg alaposau az egyszeregyet, készüljenek komolyan a gazdasági pályára, dolgozzanak teljes odaadással és igyekezzenek amellett, hogy jó gazdák, ügyes kereskedőkké is válni ; ne arra költsenek sok pénzt és ne azt tartsák legfontosabbnak, hogy a parádésistálóbau legyen meg a díszes négyes, hanem azt, hogy az igáserőnek szánt istállóban minél több ebbe való négyes álljon a gazdaság belterjes megműveltetése számára ; ismerek olyan gazdát, kinek 2 négyes fogata is van, de azért a tavaszi, vagy ó'szivetéssol rendesen elkésik, mert nincs elég Magi kkal vitték asztbeszből készült utazó öltözéküket, mely egy hegyi-jegecből formált álcában végződött. Ez arra való volt, hogy tiívol tartsa tőlük villamos korcsolyázás közbon a hegyek kietlenül hideg levegőjét, mely olyan metszően éles volt, hogy még a márvány és opállényck sem liirtiík volna el. Aztán elindultak. Könnyed szökéssel, gyors szárnyalással futottak neki a hegyoldalnak és hasítottak finom barázdát a végtelen jégmezőben. .Mintha a korcsolya vasa maga is élő és velük együtt érző lény volna, úgy engedelmeskedett s/ivük legtitkosabb óhajtásának. Ahol a természet a szépnek és fenségesnek hódolván, csodálatos oszlopsorokat, dómokat és átlátszó szobrokat alkotott jégből, ott lassan vitte őket előre a korcsolya. Hadd nézzék jól meg, hadd bámulják, hisz ők az utolsó emberek kiknek a szép még szép. De a hol egyforma volt a sík pálya, ott egyetlen nekiiramodással mértföldcket futott be. Madárkönnyiiséggel, szélgyorsasággal győzte le a távolság és a magasság fogalmait a föld lelkétől, a villamosságtól megihletett keskeny vas. Viola fokozott mértékben érezte azt a gyönyört, a melyet a föld leányai egykor érezték, mikor a sík jégpályán végig vitte őket a korcsolya. Márvány arca kipirult, márvány tagjai átmelegedtek, szeme villámokat szórt. Jenő bámulva látta a hegyi jegee-álcán keresztül, hogy testvére arca szinosedik és hogy szeme a csillagok fényével vetekedik ragyogásban. fogatos ereje a földnek kellő időben való n.egműveltetésére. Ha a fővárosba jönnek gazdáink, ne azt keressék, melyik a legcifrább gumikerekű bérkocsi, hogy elég méltó-e drága személyük továbbszállítására, hanem gondolják meg, hogy egy métermázsa búza ára mily rövid idő alatt el van íiakkerezve és mennyi költségbe és fáradságba kerül, míg egy ily métermázsa buza tisztán, eladásra készen a magtárba jut. Fiaikat a gazdák ne neveljék abban a szellemben, miszerint az a fontos, hogy valaki minél ügyesebben hajtsa a négyes fogatot, minél jobban lovagoljon, vívjon, vagy minél cifrábban járja a tánezot, hanem szorítsák kiskoruktól fogva munkára, szerettessék meg ezt velük, akkor fiaik nem fognak egy fővárosi idény alatt anuyi adósságot csinálni, hogy apáik egy egész évi termése sem elég annak kiegyenlítésére. Ha mind ezen említetteket fontolóra vennék hazánk gazdái, nem lenne arra szükség, hogy oly törvényt léptessünk életbe, mely ha meg is gátolja a magyar birtok idegen kézre jutását, a külföld előtti megaláztatásunkra szolgálna, mert arra a következtetésre adna okot, hogy gazdáink oly könnyelműek és meggondolatlanok, hogy tulajdonkép csak akkor képesek magukat fenntartani, ha az állam gyámsága alá veszi őket, róluk gondoskodik. Káro-nak tartom még a főváros pazar fény üzéssel berendezett klubb-helyiségeit, kaszinóit, melyeket vidéki gazdák itt tartózkodásuk alatt látogatnak és melyek fényük és nagyszámú szolgaszetnélyzetük által sok vidéki gazda-bácsinak annyira fejébe szállatiak, hogy odahaza a kényelmes, de régi egyszerű kúriájában addig nem érzi magát jól még jövedelméu túlköltekezve,' legalább is kicsiben nem utánozza a főváros fényes klubbjainak berendezéséi felesleges számú szolgaseregével. Ezt a .-<ok pénzt, amibe a klubbok pazar berendezése kerül, inkább iskolára, gyermek menhelyekre és kórházakra költsük, ezekre nagyobb szükség vau, mint klubbokra! (Általáuos helyeslés.) A magyar gazda utazzon külföldre, ha van felesleges pénze, nem fog neki megártani, ha p. o. tapasztalja, hogy Németországban nálánál sokkal is vagyonosabb és magasabb rangú egyének, sokkal is egyszerűbben, igénytelenebben élnek, mint Ő idehaza ; a külföldre való utazás okvetleu nagyobb . . . Egyszerre csak felértek a Mount Everest csúcsára. S bámulva látták, hogy ott megszűnt a . jégország. Egy végtelen lapály terült cl szemük előtt, a melyen élt és virított a fa, a virág, madár, pillangó, szóval a föld egész költészete. Viola és Jenő esak édes anyjok meseszavából tudták, hogy volt valaha ilyesmi, de most megtestesülve, megvalósulva láttak az igét. Az elveszett paradicsom megkerült. Vájjon mi okozta ezt a csodát? Semmi más, mint az elpártolt, más égi testhez szegődött napnak egy sugara, mely hű maradl a földhöz és annak legmagasabb csúcsát, a MoimtKvorest fensíkját beragyogta. Ez az egy csók elegendő volt, hogy életét csaljon ki a jégmezőből. Viola és Jenő bejárták a viruló erdőket, magukba szívták a virágok illatát, megittasultak a napfénytől, ettek a zamatos gyümölcsből, ittak a hegyi forrásból. Aztán így szóltak egymáshoz: — Mily szép ez, mily csodálatos! — De hiányzik belőle az ember... — Nem térnénk vissza oda a honnan jöttünk ? — A mi ködös, napfényt nem látó hideg világunkba, a hol azonban él az ember . . . S hátra sem nézve a minden széppel és jóval kinálkozó paradicsomban, megkettőzött gyorsasággal szánkáztak alá a hegyoldalon, mély barázdát hasítva a jégben. Csak három napja nem láttak embert, de már is úgy vágyódtak utána, mint még soha az elveszett paradicsom után. hasznára fog válui, mint itthon a klubblevegö és a kártyaasztal! Ami a külföldiek hazánkbani birtokvásárlását illeti, arra csak az a megjegyzésem, hogy azt még nem tartom a legnagyobb bajnak, ha egy külföldi nagy úr vagy pénzes ember nálunk urodalmat vásárol, mert az ilyen uradalmakban többnyire kitűnő gazdálkodást űznek és ezáltal a szomszédos magyar gazda legalább tanulmányozhatja, hogy mikép kell gazdálkodni, ha az ember zöldágra akar jutni. A külföldi nagy úr, ha birtokot vesz itt nálunk, az év egy részét, legalább a vadászati idényt mégis csak itt tölti és így jövedelmének egy részét is itt költi el, ami nekünk csak hasznunkra válhatik. Sokkal ibntosabbnak tartom, hogy arra terjesszük ki figyelmünkéi', mivel lehetne meggátolni azt, hogy uz--ora által tönkre ne tétessék a magyar gazda, uzsora kézre ne kerüljenek hazánk legszebb uradalmai ! Különben ismervén jelenlegi földmíveléíügyi miniszterünk páratlan buzgalmát, tudván azt, menyuyiro szivén hordja magyar gaztiáink sorsát, a költségvetést elfogadom. (Elénk helyeslés a jobboldalon, szónokot számosan üdvözlik.) Március 15. „A tehetetlen kor jött el . . . Puhaságra serényebb gyermekek álltak elő . . . .'• A nagy Vörösmartynak három negyedszázaddal ezelőtt mondott szavai illenének a jelen nemzedékre'.' IIlenének ma, mikor ötvenkettedszer múlt el fejünk felett a szabadság dicső ünnepnapja, március idusa ? Éppen az ötvenkettedszer eljött é.s elmúlt márciusi szent nap csalta ajkainkra Vörösmarty szavait. Éppen a március ídi sának lefolyása keit fájó érzést bennünk s tölt el esüggedésscl a jövő iránt. Nemzet, mely nem tiszteli a múlt hagyományait, nem gondol a dicsőkre, kiknek a jelen szabadságát, boldogságát köszönheti, kegyeletien és hálátlan s szinte érdemetlen arra, amit a múlt kivívott . . . Vájjon tiszteli-e városunk a múlt hagyományait, gondol-e a márciusi dicsökre, mikor a tavaszi szellő oly nagyon gyéren lengethette egypár középületünk s néhány lelkes magán ember házának ormán a nemzeti trikolort, s mikor 1^4*. március l'i-iko emlékét csak Av'A helyen ünnepelték meg. A hivatalok közül jóformán egy sem ünnepelt, iskolák közül nem egy még a hazafias ünnep tudatának jelét, a zászlót sem tűzte ki. Igaz, a törvény az l^JX-nak emlékét más napra tette. De vájjon nem fér-e meg a legszebben egymás mellett máre. 1~>. és ápr. 11'.' Vájjon azért, mert a törvények szentesítésének napját megünnepeljük, nem ünnepelhctjük-o a napját annak a lelkesetlésnek, mely a törvények megteremtésére hatalmasabb lökést adott, mint évtizedek törvényhozói munkája ? . . . De ne zavarjuk a márciusi nagy napnak emlékét a hazafias kötelesség elmulasztásának vádjával. Ami az idén történt, reméljük nem történik meg egyébkor s jövőre a város minden rétege, minden egylete, intézete, i-kolájn le fogja róni március idusán a hazafias megemlékezés köteles átlóját ! * A Jnh/col'ti iJjuAÚj nagyszabású és fényes sikerű ünneppel ülte meg március l.Y emlékét. Az ünnepet a képzó'társulat rendezte a városi színházban, mely utolsó zugáig megtelt érdeklődő nagv közönséggel. Gyönyörű látvány volt a páholyok kettős sora. Minden egyes páholyból szebbnél-szebb leányfejek mosolyogtak ki, a földszinten minden sor tele, míg a diák-karzatot és az első emeleti karzatot is a lelkes ifjak tömege foglalta el nagy várakozással nézve társaik előadása elé.