Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-03-18

» Huszonhetedik év. 11. szám. 1900. március 18. PÁPAI LAPOK Lapa varos hatóságának es több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 856, Eladóhivatal: Goldherg Gyula papírkereskedés?, Fölér. Felelős szerkesztő: KÖRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre lä kor., félévre (> kor., negyedévre 3 kor. Szín ügyi bizottság. Hogy gyakran és hosszasabban szoktunk e rovatban szin művészettel foglalkozni, ne vettessék szemünkre. Kern egyéb témának hiánya, a szükség fájó érzete kényszerít bennünket reá. Ugy érezzük, úgy tudjuk, hogy Magyarországon még mindig nem vált köztudattá a színművészet jelentősége, s nincs teljem világításban az a kulturális hivatás, melynek a magyar színészet szolgálatában áll. Magyar könyvről német bírálatot olvastunk nemrégiben. Magyarország közgazdasági fejlőtlését tárgyalja a könyv (MatlekoVÍCÍS könyve) rengeteg statisztikai adat segítségével; Magyarország dicséretét zengi a német bírálat. A Fél-Ázsia vádját alapos (?) eémet ismertetőink e régi ismert vádját, nevetve utasítván vissza, szives készséggel sorol bennünket a nyugati államok közé. Az elismeiés szép és megható, főkép lia idegentől, részrehajlatlan bírálótól származik. De ha műveltségi viszonyainkat megismerhette volna a közgazdaságihoz hasonló alapossággal az a mi bírálónk, szomorúan kell annak a hitnek kifejezést adnunk, hogy elismerése nem lett volna oly teljes, oly harmonikus, mint így amilyen lett. Es pedig ő kultúránkat is csak statisztikai adatokból ismerhette volna meg. Már pedig — és ha ezt mondjuk, nem akarjuk kicsinyelni a statisztika tudományának értékét — egy nemzet kultúrájáról nem lehet kizárólag számadalok alapján képet alkotni. Hiába tudta volua meg német bírálónk, hány fő-, hány közép-, hány elemi-iskola működik ez országban, minő művelődési egyesületeink vannak, hány millió forintot költünk évente kulturális célra, az eredményét mindennek csak közvetlen tapasztalat alapján lehet megismerni. Es hiába értesült volna megannyi statisztikai adatból, hogy hány 'színtársulat, mennyi taggal, mekkora zenekarral, milyen felszereléssel működik ez országban, a színházba járó közönséget nem szokás, nem is lehet statisztikai adatokba foglalni, s hogy hogyan működik, minő hálása van a színművészetnek, az tisztelt bírálónk előtt — terra incoguita maradt volna, amit különben éppenséggel nincs okunk sajnálni. Előttünk azonban a színművészet hatása és vonzó ereje ismeretes. Tudjuk, hogy a színművészet lassanként eltávolodik attól az ideális iránytól, melyhez mindvégig hűnek kellett volna, maradnia s eltávolítja onnan maga a közönség. A közönség, mely nem valódi, nemes szellemi táplálék után vágyik, hanem szellemi élvezet gyanánt frivol áriákra és triviális bohózatokra éhes. Hogy evvel egy szemernyit sem gyarapodhatik irodalmi műveltsége, esztétikai képzettsége, azt tán bizonyítani is fölösleges. Pedig talán mégis ez volna a színművészet igazi hatása! Hogy az irodalmi műveltséget, a szép — a művészeti szép — iránti érzéket a társadalom minden rétegében felkeltse s fejlessze. Hogy esztétikailag tovább képezzen bennünket s az élvezet mellet, amit nyújt, legyen tiszta erkölcsi haszna is. Megmondottuk már elégszer, hogy nem vagyunk erkölcsbírák, s hogy tettetett szemérmességgel nem fordulunk el egy-egy bohókás szövegű operettől, vagy vígjátéktól. De ez nem változtat azon a meggyőződésünkön, hogy a magyar színművészet méltó tárgya csak komoly drámai előadás: vígvagy szomorú, játék, vagy komolyabb irányú zenés mű lehet. A színész — a hivatásának lelkesedéssel élő színész — szintén jobban érezné magát e légkörben. Es az az intelligens közönség, amely kétségtelenül megvan városunkban, nem hangoztathatná régi vádjait ha látná, hogy az előadandó darabok ízlésül ^ 1 Az első fecske . .. Az első fecske szállt a levegőben, Némán bolyongtam künn a fák alatt, Derű mosolygott az azúrkék égen, Rügyet fakasztó szép tavaszi nap. Ábrándos lányok jöttek velem szembe, Sok széj) leány, mind üde, fiatal S egy dal csengett még egyre a fülembe' Istenem, oly szomorú volt e dal. így szólt a fecske fölöttem suhanva: Légy vígabb, megtört ím a tél uralma, Oly vidám, boldog minden szerteszét. Nézd: rád mosolyog a nap is az égen, Körötted villog annyi bűvös szép szem , . Az egyik lány lesütötte, szemét. Mikolth. Az utolsó napsugár.*) — A «Papai Lapok* tárcája. — Ma: Tábori Róbert Százezer évvel Krisztus születése után beteljesedett az, a mit a tudósok rég megjósoltak: a löld kihűlt. l)e az emberek uem haltak ki, mivel néhány ezer esztendővel előbb egy híres tudós *) Szerzőnek a »Magyar könyvtár«-han megjelent »Különüs történetek c cimü köteléből. lolfodezte annak a módját, hogyan lehel minden anyagot átalakítani s igy az emberi test anyagát is. A ki félt a hidegtől, bement néhány napra az országos vegyi intézetbe és vagyoni helyzetéhez mérten faembert, szénombcrl, aeélembert, vagy vasembert csináltatott magából. így aztán már elbírta a hideget. Akadtak milliomosok, a kik igazi arany- és gyémántomborokré változtak át. A tudomány minden ágában óriási volt már abban az időben a haladás. Repülő gépek, ezer niértfohlre látó csövek és ehhez hasonló találmányok mindennaposak voltak. Torniészoses, hogy a föld kihűlésével a gabona is megszűnt és mesterségesen készült táplálékkal kelleti pótolni. Ivzt pedig a megsíírített levegő szolgáltatta. Tudvalevő, hogy millió meg millió csodálatosan apró és szabad szemmel észre sem vehető organizmus van a levegő minden részecskéjében, mely a mi illőnkben sokszor betegséget is okoz. De a százezredik esztendőben a tudomány jobb szerepet szánt ezeknek az apró lényeknek és tízezer légnyomással egyetlen köbkilométer levegőből kisajtoltak annyi táplálékot, a mennyiből egy napig megélt egy egész nagyváros. A föld kihűlésével megszűnt a költészet is, mert ennek éltetője, a meleg és a na])fény. A föld nem látott többé ragyogó napsttgárt. Az igaz, hogy megvolt neki a saját fénye, a villamosság, a mely elég a megélhetésre, de nem a költészetre. A mint a nap elpártolt a földtől, megszűntek a színkülönbsegek is. Minthogy a villamosság éjjel-nappal egyenlően világított, megszűnt a sötétség fogalma, vagyis a fekete szín. Átlátszó fehér volt minden: ember és jéghegy, szikla és látóhatár. A fehér színen kívül még a narancssárga maradt meg, a többi pétiig elenyészett a madarakkal és a pillangókkal együtt, a melyeket megölt a fagy, mielőtt még föltaláltuk volna az anyagátalakílást. Megtörtént az is, hogy a régi világ jéghegyei óriási nitídon megnőttek a/ újabb meg újabb jéglerakodások folytán. A Mont-(Vnis 1000 kibunéter magas volt már, a Davalagiri 200 10 kilométer. De valamennyin túltett a Mont-Kveresi, amelyet most (íigas-esűcsnak neveztek. Ennek csúcsa olyan magasra nyúlt az aetberbe, hogy még a legerősebb repülő-gép sebességével sem lehetett elérni. A föld villamossága megtagadta a szolgálatot, a légsűrítő gép nem talált már sűríteni valót és az ember tudvágya nem talált már olt megtudni valót. . .. Petiig az a legenda tartotta magát, hogy a Mont (ligás csúcsáról meg lehet meg lálni az elpártolt napot. Abban az időben nem nevezlek már az embereket szentek, virágok és más kedves lények után, hanem a százezredik esztendő gyakorlati észjárásának megfelelően ki-ki olyan nevet kapott, amely szülei foglalkozásának leginkább megfelelt. A gépész „Küllő", „Csavar", „Kerék" névre keresztelte gyermekét, a mathematikus „Sinus", ..Tangens" névvel vagy pedig a sorrend szerint 1, 2, ?>, 4 számokkal különböztette meg egvtnástól