Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-02-11

1900. február 11. ebben az illető adózó félnek egy félévi halasztása van, a mely a sikauériák egész sorozatát vonja maga után. Maradt még húsz eset. A számokat lato'va mondhatom, hogy öt eset az, mikor a közigazgatási bizottság kijavította a pénzügyi igazgatóság véleményét. De ez csak akkor fordult elő, mikor az illető törvényhatóságok érdekéről volt szó, vagy jelenlevő vagy esetleg képviselt egyénről. (Élénk tetszés és helyeslés.) Marad még 15 eset. Tiz eset igeu különös; tuduiillik, midőn a törvény világosan megmondja, hogy az A) alá tartozókat a közigazgatási bizottság a miniszterhez küldi, a B) alá tartozókat a bírósághoz. E tiz esetben a közigazgatási bizottság megfordítja a sorrendet és azt, a mit a minisztériumnak kell küldeni, elküldi a bíróságnak, a mit a bíróságnak kell küldeni, azokat a miniszternek, (lilénk tetszés és helyeslés.) Marad még öt eset; ebben az öt esetben megváltoztatja a közigazgatási bizottság az első fórum véleményét. De miként ? Mondhatnék el furcsa eseteket (Halljuk! Halljuk!), de ha matematikáról lenne szó és logaritmust kellene keresni, a következő kurakterisztikont állítanám fel: Jöu a pénzügyigazgató és azt mondja, ez a tőkekamatadó alá tartozik, fizessen a fél tiz százalékot. A fél azt mondja, hogy a követelés nem tartozik adó alá, s hogy ő nem fizet. A közigazgatási bizottság elé terjesztik az ügyet és a pénzügyigazgató tiz százalékot kér, a fél ismét azt mondja, hogy ő nem fizet. A bizottság erre azt mondja — és ez irányban igaza van - fizessen a fél öt százalékot. (Elénk helyeslés és derülség). Ez, t. Ház, lehet a józan észnek a jóakaratnak laikus nyilvánulása, de ez nem közigazgatás, különösen nem közigazgatás ott. a hol az adózó polgárok zsebére megy a dolog. Első propozicióm tehát az, hogy a közigazgatási bizottság, mint pénzügyi fórum nem alkalmas, mint fegyelmi fórum meghagyható, azonban egyebütt teljesen fölösleges azért, mert szerintem két instancia elégséges, annál is inkább, mert hiszen a törvényhozás kimoudotta és erre nézve törvényt is hozott, hogy mikor jövedéki büntető kihágásról vau szó, a hol tehát arról lehet szó, hogy valakit hat hóuapra esetleg bezárnak, akkor elég két fórum, akkor a törvényszék és a .ábU Ítélkezik. Semmi értelme sincs tehát annak, hogy fölösleges kerekek fentartíísával megakasszuk a gépet (Helyeslés), megvárakoztassuk az adózót és hiábavaló munkát adjunk a tisztviselőnek. (Élénk helyeslés). Most t. Ház, a közigazgatási bizottsággal végezve, bátor vagyok némely további fórumokat is kissé megbírálni, (Haljuk ! Haljuk!) A pénzügyi közigazgatás két, össze nem hasonlítható részre oszlik : az egyik a közvetett adók igazgatása, a másik, a mely különös érdeklődésem tárgya, az egyenes adók igazgatása. A mi a közvetett, adók közigazgatását illeti, méltóztassék megengedni, hogy egy körülményre felhívjam a t. Ház figyelmét, a mely. úgy látom, nemcsak a közönség, hanem a sajtónak figyelmét is elkerülte. A mi közvetett adóközigazgatásuuk az utolsó három év alatt oly működést lejtett ki, oly bámulatos eredményeket mutatott fel, a minőket a világunk egyetleuegy jól berendezett közigazgatása sem tudna elérui. (Ugy vau ! jobbfelől.) Nem adóemelési értek én ez alatt, hanem azt, hogy két év alatt kétszer megváltoztattuk fogyasztási adónk rendszerét; és milyeu komplikációval ! A szeszfogyasztási adó helyébe tavaly a szeszforgalmi adó, azutáu a szoszpótadó lépett. Hasonló volt az átmenet a sör- és cukorfogyasztási adónál is. Mind ez a i'órumokuak, a törvényeknek, a rendelkezéseknek egész tömegét változtatta meg, a nélkül, hogy a közönség észrevette volna, a nélkül, hogy akár az államháztartásban, akár a gépezetbeu a legkisebb zökkenés lett volna és a nélkül, hogy ezek a hivatalnokok mástól, mint a miniszterüktől, elismerést kaptak volua. (Igaz Ügy vau ! a jobboldalon.) Azért nem moudom, hogy a fogyasztási adó közigazgatása tökéletes. Két kifogásom volna ellene. Az egyik, a melyre "már céloztam, a jövedéki bíráskodás, a mely jelenleg polgári törvényszék elé tartozik. Azt hiszem, ez uein 'egészen vált be, mert látunk Ítéletet, a melyek azt mutatják, hogy az illető bíró, a ki az ügyet előadta, az illető törvényszék, mely az ítéletet meghozta, kiváló jogászokból állott a kik, elismerem, a jogászainak és törvényismeretnek igen magas fokán állottak és a ki elolvassa az Ítéletet, azt látja, hogy a biró nem igen volt tisztában azzal, hogy mi az a malátaszerü, hogy mit jelent, az, hogy a szeszmérőgép egyik dobjában a kanál nyele bedugult. (Derültség.) Ehez szakismeretek, pénzügyi és kémiai ismeretek szükségesek, a mihez, azt hiszem, szükséges volna miudeu törvényszéknél egy bírónak erre külön kvalifikációt adni, szabni elő. A másik, a mit a pénzügyi közigazgatás ezen ágában nem tartok egészen helyesnek, arra vonatkozik, hogy még itt is, a fogyasztási adók terén is, túlságos a centralizáció. A pénzügyi szakaszoknak igen kevés, a pénzügyigazgatóságnak szintén nagyon kevés önálló hatáskörük vau és méltóztassék megnézni, hogy mi következik ebből. Ennek az a következménye, hogy a pénzügyminisztériumhoz felhőidének egy aktát, a melyben vau egy elszakadt madzag ós egy pecsét. Ez egy fogalmazó elé kerül, a leinek azután abból a pecsétből kell megítélnie, vájjon szándékosan tépték-e le a kazánról a pecsétet, vagy pedig az egerek rágták-e le. Ez igy van és ezen, azt hiszem, segíteni lehetne az által hogy az illető helyszíni közeg rendelkezhessék ebben. Most áttérek, t. Ház a másik kérdésére, a mely sokkal fontosabb és nehezebb és ez az egyenes adó kérdése. Nem tudom, nem untatom-e a t. Házat, (Halljuk 1 Halljuk !) ha erről is néhány szót szólok. (Halljuk ! Halljuk I) Álláspontom az, — és azt hiszem, méltóztatik látni, hogy nem éppen pártszemüvegen nézem a dolgokat — hogy az egyenes adók reformját nem lehet keresztülvinni addig a míg vagy egyszerre, vagy már előtte a pénzügyi közigazgatás javítása meg nem történt. Én olyan szoros összefüggésbeu látom a dolgot, hogy akként látnám a sorrendet megállapítandónak, hogy előbb a pénzügyi közigazgatás reformáltassék, azutáu következzék be az egyenes adók reformja és végül közigazgatás többi ágazatainak reformja. Most — miután ezt nem [ is tehetném — nem akarok hozzászólni az egyenes adóknak ama nagy és nagyszerű reformjához, melyet a t. pénzügyminiszter úr kontemplál, csupán a sorrend és a keresztülvitel az a mely engem izgat. Es azt hiszem, hogy egyszerre kontemplálni és egyszerre törvényhozásiig megalkotni ezt a reformot lehet, de egyszerre kerresztülvinui nem lehet. Nem pedig azért, mert az egész közigazgatási gép összetörik, ha ily tömeget teszünk rá egyszere. En csak egyre vagyok bátor figyelmeztetni, t. Ház, hogy például olyan kis dolog is, mint a mikor a törvényes kamatlábat hat százalékról öt százalékra szállítottuk le, a pénzügyigazgatásban itt-ott zökkenéseket idézett elő. Azért, mielőtt még a közigazgatást megjavítjuk, a törvénynek ily nagy tömegét bocsátani azokra, a mely törvények mindenütt az illető polgáI roknak zsebeit is érintik, ez, azt hiszem, nem lenuc egészen helyes dolog. Hanem azt hiszem, hogy lehetséges, sőt szükséges is lessz a pénzügyi közigazgatásnak a közigazgatási bizottság elejtésével való reforniálása. A reformot néhány szóval leszek bátor előadni, ekként képzelem. (Halljuk! halljuk!) Mindenek1 előtt az adóbeszedést ki kell venni a községek kezéből és azt állami közegekre kell bizui. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Ez által nemcsak a község terheit fogjuk kímélni, de a nagy közigazgatási reform is egy egészséges lökéssel menne előre. Ezek az alsófoku pénzügyi adószedők alá volnának rendelve az adóhivataloknak, a melyeket nagyobb hatalommal kívánnék felruházni, mint jelenleg. Azt képzelem, hogy a pénzügyigazgatóság teendőinek egy nagy részét átvehetuék ezek, mert hiszen ők érint-1 kéznek közvetlenül a polgárokkal, s sok esetaeu szóbelileg intézhetnék el a dolgot és akkor el volna kerülhető az, a mi ma megtörténik, hogy felérkezik a pénzügyminisztériumba egy ötkilós akta, a mely öt kilóból egy kiló különféle sziuü papiros, a melyen azt jelenti valaki valakiuek, hogy még eddig nem jelenthet semmit, de majd jelenteni fog. (Igaz! Ügy van ! a szélsőbalom) Eu azt hiszem, hogy az adóhivatalok személyszaporítás nélkül is megbírnák ezt a munkát, ha itt egy visszás helyzetet is kijavítunk. Ma t. i. az adóhivatal főuöke az adópéuztárnok. ő minősíti az ellenőrt, ő tehát felette vau az ellenőrnek. Ez viszont köteles a felette levő adótámokot ellenőrizni. Ez teljes lehetetlenség. Én azt hiszem, hogy a kibontakozás akként történhetnék, hogy adóhivatali főnököket állítanánk fel, a kiknek a pénztárnok és az ellenőr alá volnának rendelve és akkor a munkát, mint említettem, személyszaporítás nélkül is lehetséges volua elvégezui. Az adóhivatalok fölé jöunének a pénzügyigazgatóságok, a kiknek megfogyua részint a munkájuk, részint a hatáskörük, mert elvennék azt tőlük az adóhivatalok, viszont ők a pénzügyminisztérium hatáskörének nagy részét vehetnék át. Hogy világosan szóljak, én azt hiszem pl., hogy a negyedik osztályú kereseti adónak és a tőkekamatadó kivetésére az adóhivatalok tökéletesen elegek' volnáuak. A pénzügyigazgatőságok talán sziutén megbírnák személyszaporítás nélkül a munkát. Ezek volnának az előfeltételek, a melyek szükségesek arra, hogy a nagy adóreform megvalósuljon. De szükségesnek tartanám a hatáskörök kibővítését is, nemcsak a tisztviselők, de a közönség érdekébon is. Mert szükséges, hogy a tisztviselő bizou/os önálló gondolkozásra, véleményadásra és bátorságrjusson el, hogy bizton érezhesse magát hatáskörébea és tudja azt, hogy nem áll elő az az állapot, hogy ha jót tesz, az amúgy is felülbiráltatik, ha pediy rosszul jár el, a felelősség nem őt terheli. Szükségeg tehát, hogy bizonyos véleményszabadságot és véles ményadási jogot, hogy úgy fejezzem ki magamat, bizonyos önérzetet fujtassunk ezen tisztviselőkbe, a kik éppen a péuzhiáuy folytán kezdenek lassankint egészen kiszáradni. De azt hiszem előnyére válnék ez a közönséguek is, mert egészen más volna érintkezni dyeu közvetlen és önállóan fellépő tisztviselőkkel, már csak azért is, mert nem kelleue az egyik fórumtól a másikhoz szaladgálnia és nem kellene attól tartani, hogy ugyanazon dolog különféle fórumoknál másként dől el. T. Ház 1 A mi adóigazgatásunktól azért fél annyira a közönség, azért nem mer még a gépezetbe bele sem tekinteni, mert az olyan bonyolult, annyi forumja vau, olyau összevisszaság uralkodik a kezelésnél. (Helyeslés a szélsőbalom) hogy elszédül attól a fél, hogy a gép valamely kereke elkapja vagy őt magát, vagy a zsebét. Ha azonban tisztán látná, hogy melyik kerék mit végez, akkor nemcsak félelme elmúlna, hanem elmúlna egy más is, a mely szerintem még az igazságtalanságnál is nagyobb baj, t. i. a bizonytalanság, a mely folyton előáll, valahányszor adót kell fizetnie, a mi pedig sokkal rosssabb és sokkal nagyobb baj magára az államra nézve azért, mert az adófizetési erkölcsöt és az állam iránti kötelességérzetét gyöngíti meg. (Igaz! Úgy van ! jobbfelől.) T. Ház ! Most már nem marad egyéb hátra részemre, mint az, hogy ezen meg nem érdemelt szives figyelmet megköszönjem a t. Háznak és valamint ezt azáltal köszöuöm meg, hogy ezután is ritkán szólalok fel, úgy másrészt teszem ezt az által, hogy egész beszédemben egyebet nem mondok, mint a mit láttam és a mi meggyőződésem volt. (Elénk helyeslés jobbfelől.) Fel akartam azonbau használni azt a kedvező helyzetet, a melybe csöppentem, azt a — Herbertséget, melyet néha fejemhez váguak, föl akartam használni, uem másra, hanem arra, hogy volt tisztviselő-társaim igazának szószólója legyek. De fölhasználom más dologra: először ami, hogy tanúbizonyságot tegyek itt arról, hogy milyen jó most az ország bajaival és nagy szükségleteivel foglalkozni, a midőn sem közjogi vita, sem egymás becsmérlése nincs; milyen jó aggódni az ország sorsa felett, a midőn nem kell aggódni a kormáuy sorsa miatt (Derültség a szélső baloldalon) és milyen jó foglalkozni nem a magunk, hauem az ország bajaival (Helyeslés jobbfelől.) Tanúságot akartam tenni t. Ház arról is, hogy éppen azok, a kik jelenleg a helyzetet nem találják minden tekintetben kielégítőnek, midőn ily nagy kérdések vettetnek föl, maguk tanúbizonyságot teszuek arról, hogy nem lehet mindenben hibás a rendszer, mikor ilyenekkel lehet foglalkozni és végül tanúságot akartam tenni arról, hogy vannak olyanok, a kik mindazt a keveset, a mijök van, tudniillik a jövőjüket, felteszik arra az egy kockára, hogy Magyarországon a felekezeti villongások és közjogi harcok kora lejárj és az erős, belső munkának kora elkövetkezett. (Élénk helyeslés jobbfelől.) Ezen alapon elfogadom a költségvetést. (Elénk helyeslés és éljenzés jobbfelől. A szónokot számosan üdvözlik. Elnök az ülést 5 percre fölfüggeszti.) TOLLHEGGYEL. Innen-onnan. MŰSOl*. Jaj neked, szegény Dobó Sándor, rajtad is beteljesedik a végzet! Falra festettük az Ördögöt s ő ime megjelenek. Fekete a füle, fekete a farka, kénköves fénnyel villog a szeme;, vörös a gallérja és vörös — a plajbásza. Igen, ő az. O saját személyében — a cenzúra ördöge. Jól vigyázz, Dobó, — megcenzúráztatol. Tudjuk, te vagy az a kis hamis, a ki bennünket sikamlósan-izgató történetekkel akarsz traktáltatni, te vagy, ki minket az erkölcs érdes, de szolid ösvényéről le akarsz téríteni. Igaz, hogy néha, ha - •• feleség engedélyével — felkukkanthatuuk Pestre, jól esik a Vígszínházban kis kaviáros, innycsiklaudozó csemegéket élvezni, igaz, hogy meg a Folies Caprice név hallatára sem sütöttük le szemünket és pirultunk, miként szemérmetes hajadouok, de azért te vagy a bűnös, egyedül te, Dobó! Az is igaz, hogy te jobb szeretnéd, ha a Végrehajtó meg a Mioi helyett a Szigetvári vértanuk, avagy pláne az