Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-02-11

Orleans! szűz szomorú történetével indíthatnád meg az érző sziveket, már csak abból az egyszerű okból is, mert jelzett vértanuknak és szüzeknek nem kellene borsos tantiémeket fizetni, mint a Vigszinbáz kapós, kikapós és épp azért drága darabjaiért, mindez igaz, de azért te vagy a bűnös, a rosszra csábító s azért megcenzúráztatol, Dobó ! Hogy pedig tudjuk, bogy mely darabokat nem szabad a közönség elé bocsátani, elő fogod adn külön előadásban a választottak részére a pikán sabbaknak Ígérkező bohózatokat és operetteket. S ha ők kedvükre kimulatták és kiélvezték magukat nyelvükkel csettentenek és szólnak: „A darab előadását betiltjuk." «. ß. * Húr-párt. A búr-párt tevékenységéről ujab ban a következő értesüléseket szereztük: A Spions-Kop elfoglalása alkalmából a párt összes tagjai gyász-karszalaggal jelentek meg az est, tit­kos homályában tartott értekezleten. Éppen fölött voltak határozandők, hogy a karszalag meddig lessz hordandó, midőn városunk legfür gébb bordáija (ilyen is van ?) meghozta az öröm­hírt, hogy Spions-Kopoc a búrok visszafoglaltál; A párt tagjai erre vidám táncra kerekedtek s e kijelentés kíséretében : „Kalapom, kalapom csur­góra", kalapjukat Csurgóra, üdvözlő táviratukat pedig Pretoriába küldték. A gyászszalagra nézve ennek „nem létezését" egyhangú határozatra emel­ték. Némelyeknek emelés közben megfajult karjuk s ezek a háború vértanúinak jelentettek ki. Másik tudósítónk arról értesít, hogy Lcyds dr. transzváli ügyvivő azt a kijelentését, hogy Pétervárra nem utazik, úgy kell értelmezni, hogy Pétervárra nem, de Pápára igen. Leydsnek hoz zánk való rokonszenvét legjobban megérteti az ; körülmény, bogy Leyds tulajdonképen magyar származású. Neve is úgy származott, bogy ős apjának hazánkból való kiköltözésekor utána kiál­tották : hova lejisz? A búrok ezt meghallván, el­nevezték őt Leydsnek. Leyds Pápára érkezéséről s a búr-párt gyűlésén való szerepléséről annak ide jén bővebben írunk. 0. ó. * A magyar dal. Ki ne lelkesednék a ma gyar dalért ? Kinek szivét ne hatná meg az édes­bús honi dallam, melynél szebbel, ritmikusabbal egy nemzet sem dicsekedhetik ? . . . Es mégis ime megesett, nem is oly régen esett meg, hogy egy hegedű, mely magyar dalt intonált, elnémult s a muzsikus — nagy lévén a pohárcsengés, jókedv, zaj — kedvetlenül abbahagyta megkezdett játé­kát. Mi volt ennek oka ? — bámulva kérdezheti mindenki. Megfelelünk. Nem a kegyeletlenség, nem is a magyar érzés hiánya. Csak az, hogy a magyar csak akkor élvezi a magyar dalt, ha magyarosan, tűzzel, szívvel-lélekkel játszák. A cseh muzsikus émelygőssé, von tátotta, szentimen­tálissá teszi a magyar nótát, ne csodálkozzék hát, ha elnyeli a zaj az ő magyar dalát, hanem csapjon át egy valcerre s hagyja a magyar nótát, annak, aki egyedül tudja szivünk szerint búzni, — a magyar cigánynak. VEGYES HÍREK. — Személyi hir. Fenyvesi/ Ferenc dr., főispán, tegnap este városunkba érkezett és ma egész nap itt tartózkodik, innét pedig a hétfői gyorsvonat­tal Budapestre utazik. — Hegedűs Lóránt dr., or­szággyűlési képviselőnk, mint a fővárosi lapokból igaz sajnálattal értesülünk, pár nap óta beteg és szo­bájában kénytelen tartózkodni. — Városi közgyűlés lessz f. hó 17-éu d. u. 3 órakor. A közgyűlés egyetlen tárgya a Perutz-testvérek részére átengedendő telek ügye lessz, valamint a cég ujabb kérvénye. Ezenkívül még számos tárgy vau előkészítve a közgyűlés asz­talára, melyeket azonban — tekintettel arra, hogy kél> napra a 17-ki gyűlés után választják meg az új v. képviselőket — polgármesterünk majd az uj kép­viselőtestület közgyűlési elé fog terjeszteni, a mit részünkről csak helyeselni' tudunk. — A vármegyei közigazgatási bizottság Fenyvessy Ferenc dr., főispán elnök­lete alatt f. hó lü-én ülést tartott, melyen az elő­adók havi jelentéseit tárgyalták és tudomásul vették. — Képviselőtestületi tagok vá­lasztása. Tegnap érkezett le a városházára a törvényhatóság az a határozata, mellyel a Pápa városi képviselőválasztási elnökül Sü't József, kir. tanácsost küldi ki. Az igazoló-bizottság tag­jaiul Baranyai Zsigmond és Wéber Rezső küldettek ki. — Az,egyes kerületekbe a helyettes elnökö­ket a választási elnök fogja kinevezni. — Bankett Hegedűs Lóránt tisz­teletére. Fenyvessy Ferenc dr., vármegyénk szeretett főispánja végig hallgatta utódjának Hegedűs Lóránt dr.-nak városunk orsz. képviselőjének keddi beszédjét a képviselőházban, a mely szónoklat sike­rére s a fiatal képviselő tiszteletére, azután másnap nagy ebédet adott az „Angol Királynő"-ben, a mely alkalommal egymás érték a képviselőnket ünneplő tósztok s a megérdemelt elismerés nyilvánítások. — Házi-est. A Jókai-kör folyó hó 11-éu házi-estét tart a következő műsorral: 1. Magyar rapszódia. Gaal Ferencztől. Előadja: Galamb Ilona úrhölgy. 2. Hosszú élet, örök szépség, nagy gazdag­ság. Szabad előadás. Tartja Makay István. 3. Lux Fr. Fantázia. Előadják : Kiss Vilma úrhölgy (zongora), Steiner Lajos (harmónium), Gátij Zoltán főisk. zene­tanár (hegedű), Schalcz Vendel (cello). — A Kaszinó rendes évi közgyűlését f. hó 4-éu d. u. 3 órakor tartotta meg a tagok szép érdeklődése mellett. Sült József elnök üdvözölvén a kör tagjait, lendületes szavakban vázolja a kaszinó múlt évi működését. Szavai kiegészítéséül a választ­mányi gyűlések jegyzőkönyvei kerültek felolvasásra. A pénztári számadások bemutatása után a pénztár­noknak a felmeutvényt megadták. Majd a tiszujítás következett. A kör igazgatójául Esterházy Móric gróf v. b. t. tanácsost, aligazgatójául Sitit József kir. tanácsos közjegyzőt választották meg közfelkiáltás­nagy lelkesedéssel. Ugyancsak egyhangúlag választották meg háznagynak : Baranyai Zsigmondot jegyzőnek : Borsos Istvánt, pénztárnoknak : JVoezioj)// Bálintot, könyvtárnokuak : Sztipits Gyulát. Szavazás csak a választmányi tagokra volt s ennek eredménye­kép választmányi tagok lettek : Osvald Dániel, Galamb József, Baranyai Zsigmond Gyurátz Ferenc, Hannos Zoltán, Békássy Gyula, Mikoviuyi Ödön, Martonfalvay Elek, "Wéber Rezső, Hanauer Béla, Steiuberger Lipót, Barthalos István, Kriszt Jenő, Kis József, Mészáros Károly, Bermüller Alajos. A választási aktus befejezése után a gyűlés véget ér. — Szinügyi bizottság. Lapunk múlt! számában a színházi cenzúráról cikkezvén, megem­ítettük, hogy a régóta sürgetett szinügyi bizottság még mindig nem létesült, s hogy a tapasztalt közöny nem fog visszariasztani bennünket attól, hogy e bizottság felállításának szükségét újból és újból ne hangoztassuk. Örömmel jelezzük, hogy végre alapos kilátásunk vau, hogy ez a rég várt intézmény léte­süljön. A színházi intendatúra f. hó 7-én tartott ülésében tárgyalás alá vette ugyanis Dobó Sándor győri színigazgató kérvényét, melyben virágvasár­naptól szept. 31-ig bezárólag színielőadások tartha­tására engedélyt kér s ez alkalommal elhatározta, íogy a szinigazgatőt a tagok névsorának s az elő­adandó darabok jegyzékének benyújtására szólítja fel, úgy azonban, hogy ennek felülbírálását az inten­datúia égisze alatt alakuló szinügyi bizottság végezze, melynek természetszerűleg kötelessége lessz bérletgyüjtés által a társulat fennállását s művészi irányú működését biztosítani. Polgármesterünk, mint az intendatúra feje, már legközelebb az intendatúra-1 val együttes tanácskozásra hívja fel azokat, kiket a szinügyi bizottság tagjaiul az intendatúra kiszemelt. A bizottság megalakulásáról annak idején részletesen referálni fogunk. — A Polgári Kör mult vasárnap d. u. 2 órakor tartotta rendes évi közgyülét a kör tag­jainak nagy érdeklődése mellett. Hajnóczky Béla elnök az ülést megnyitván s visszapillantást vet­vén a kör mult évi működésére, szép szavakban emlékezett meg Esterházy Móric gróf, v. b. t. tanácsosnak a kör iránt évek során át, de főként a lefolyt év folyamán tanúsított nagylelkű áldozat­készsgéről. Indítványára Esterházy Móric grófot a kör iránti érdemei elismeréséül egyhangúlag, riadó éljenzés között a kör disztugjává választot­ták. Az erről szóló oklevelet küldöttség fogja át­nyújtani a nemes grófnak. Ezután a tisztújítás következett, melynek eredménye a következő: egyhangúlag megválasztották elnöknek: Hajnóczky Bélát, alelnöknek: Hermann Pált, pénztárnoknak: Szűcs Gyulát, könyvtárnoknak: Almersdorjer Lajost, titkárnak: Arányi Józsefet. Választmányi tagoknak titkos szavazás utján megválasztattak: Viz Ferenc, Berccz János, Nagy Károly, Antal Géza dr., N éh man Gábor, A^arga József, Kovács István, Mészáros Károly, Wajdits Károly, Rech­nitz Ede dr., Reguly Nándor, Piatsek Gyula. Számvizsgálók lettek: Fxler György, Kis Tivadar, ifj. Paál István. Elnök a maga és tiszttársai ne­vében köszönetet mondott a választáásért s a kör tagjait egyetértésre serkentette. Hermann alelnök méltatja Hajnóczky elnöknek elnöksége alatt szerzett érdemeit, mely elismerésért az elnök kö­szönetet mondván, a gyűlést bezárta. — Szép elismerés. A kertészeti egye­sület tevékenységét szép elismerésben részesítette a földmivelésiigyi kormány, amenyiben a felolvasások díjazására s a költségek fedezésére 1Ü0 koronát utalványozott. — A gazdasági ismeretek terjeszté­sére irányuló törekvésnek ily méltatása a földmi­velés ügyi koirnány részéről a Lgszebb jutalom a buzgókodó felolvasóknak. — Egyházkerületi közgyűlés. A dunántúli egyházkerület idei tavaszi közgyűlését március hó 20-áu Székesfehérvárott fogja megtar­tani. E közgyűlésen fogják betölteni a pápai ev. ref. főgimnáziumban üresedésbe jött vallástanári és a filológiai tanszéket. — Megyebál. A f. hó 17-i megyebál iránt nemcsak a vármegyében, hanem még a fővá­rosban is igen nagy érdeklődés mutatkozik. Ennek jeléül tekinthető, hogy a rendező-bizottságnak busz előkelő fővárosi liatal ember jelentette be leérkezé­sét, akiknek elszállásolásáról az alispán, mint a ren­dező-bizottság elnöke fog gondoskodni. — Ismerkedési-est. A Sportegyesület mult szombaton este ismerkedési-estét tartott a Griíl­szálló nagytermében. Ismerkedés ugyan nem történt abból az egyszerű okból, mert a jelenvoltak — pedig sokau voltak jelen, - zsúfolásig tele volt a nagyterem — mind ismerték egymást, mint az immár megszűnt kisebb sportegyletek tagjai, de annak elle­nére, hogy az est címben jelölt céljának nem felelt meg, vagy talán épp azért, mert nem felelt meg — fényesen sikerült. Mint már mondottuk, igen nagy­számú, szép közöuség gyűlt egybe és a közönségnek része volt oly művészi élvezetben, melyért valóban feltétlen dicséret illeti meg Sportegyesület derék vezetőségét. Késze volt a győri 19. számú gyalog­ezred zenekarának hangversenyében, A 40 főből álló zenekar pompásnál pompásabb darabok elját­szásával szórakoztatta a vidáman vacsorázó társasá­got — melyben igen nagy számban volt a szép nem képviselve — s mely a Pápán ritka élvezetet min­den szám után felhangzó zúgó tapsokkal honorálta. A Röhn er karmester vezetése alatt álló zenekar ki­tűnő összjátékkal, művészi biztonsággal adta elő a népszerű operett-potpurrikat, opera-részleteket épúgy, mint a magyar darabokat. A hangverseny éjfélig tartott s a közönség egy igen kellemesen töltött est emlékével oszlott szét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom