Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-12-09

f részéről azt a vadat, hogy ha felszabadítanék az Ausztriával való közösséget és fogyasztási adóinkat uj alapra fektetnők, a helyzet egészen megváltoznék. Ezzel szemben, t. Ház, az a tiszteletteljes véleményem, hogy fogyasztási adóink közül egy sem oly jó, mint azok, amelyek közös alapon állnak, és hogy mindazon adók, amelyeket ez alapon állapítottunk meg, tudniillik a cukor, sör és szeszfogyasztási adók mindenki előtt, aki pénzügyi dolgokkal foglalkozik, ugy technikai, mint az adószedés beosztása és a beszedés mikéntje tekintetében valóságos ínyenc falatnak tekintetnek. És valóban első csalódásom, amely ebben a parlamentben ért, az volt, amikor láttam, hogy mig a büróban hányszor formulázzák az adótörvényeket, pl. csak a szeszadóról szóló törvényjavaslatot hatszor dolgozták újra, ahol minden legkisebb büntetés-elengedésnek pénzügyi hatását egészen a székely havasokig ki kellett számítani, addig itt a parlamentben egy pár pillanat alatt végeztünk e törvénnyel és mindenről beszéltünk, különösen közjogi dolgokról, csuk arról uem, arai a tárgyra vonatkozott. (Igaz! Ugy van 1 a jobboldalon.) Fogyasztási adóink kérdésében tehát — minthogy aközös adókon uem segíthetünk, — állítom azt, hogy saját belső adóink közül a hüsadó az, amelynél változtatást kell tenni. (Halljuk ! Halljuk !) Alaptételem az és azt hiszem, ezt a t. Ház is elfogadja, hogy a fogyasztási adóknak a célja az, bogy lehetőleg ne a szegény osztály fogyasztását adóztassuk meg, vagy amennyiben ez nem lehetséges, legalább nem az okvetetlenül szükséges úgynevezett betevő falatot. Ebből a tekintetből ugy a hús-, mint a borfogyasztási adó súlyos kritika alá esik (Mozgás.) és itt megjegyzem, hogy e két adó közigazgatási szempontból is a legrosszabb, mert mig a többi fogyasztási adók összepontosulva vaunak a termelőnél, addig a hús és borfogyasztási adók a szétszórt hálózatnak olyan csomóját kívánják meg, amely valósággal igen nehezeu fizeti ki magát. (Igaz 1 Ugy van!) Azt állítom, t. Ház, hogy lehetséges volna ezt a terhet, amely a fogyasztási adók tekintetében a népen nyugszik, arányosabban megosztani, vagy lehetséges volua a szegényebbek terheit felnyomni a gazdagabbak, lehetősebbek vállaira, illetve, bogy finánc-kifejezéssel éljek, oly adózási tárgyakat találni, amelyek jobban megadóztathatok, mint ezek. (Helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Állítom azt, hogy a hűsadó, mint állami adó, megszüntetendő. Hogy miért állítom ezt t. Ház, erre, azt hiszem, senki eló'tt példákat felhoznom nem szükséges, csak azt mondom, hogy Kémetországnak a húsfogyasztása nyolc év alatt fejenkiut 40 kilóról 40 kilóra emelkedett, holott nálunk hűsfogyasztás úgyszólván nem létezik. És állítom azt, — ez az egyetlen általános nagy mondáé, amelyet beszédemben használok — hogy Magyarországon kivül nincsen olyan földmivelő ország, ahol a bús olyan drága volna, a nélkül, bogy a gazdák jól el tudnák adni állataikat. (Általános helyeslés.) Eunek alapján, t. Ház, ha áldozatokkal jár is, ha talán némelyeknek kényelmetlen is, próbáljuk meg, vájjon nem lehetne-e a húsadót valamiképp vagy egészen eltörölni ós pótolni akár a cigarettapapír-monopólium, akár a gyufa-monopólium behozatalával. (Halljuk! Halljuk!) T. Ház ! Méltóztassék megengedni, hogy erre egyetlen egy példát felhozzak ! (Halljuk ! Halljuk !) Kern hiszem, hogy t. képviselőtársaim között lenne valaki, aki még küldöttséget ne vezetett volna audienciás napon egy miniszterhez; ott láthatta, hogy mikor a küldöttségek kijöttek, mikor elvonultak a társadalomnak méltóságos, nagyságos és tekintetes hullámai, ott a sarok-kanapén, a volt miniszterek hajmeresztő arcképei alatt ülnek (Zajos derültség. Igaz! Ugy vau !) ott maradt fekete alakok, sápadt asszonyok és gyermekek, akik görvélykórosak, egész csontképződésük hibás: ezek magyar állami tisztviselők özvegyei és gyermekei (Átalános mozgás), akik trafikengedélyért jöttek. (Igaz ! Ugy van 1) Igy állanak azért, mert otthon húst nem ehettek. Hogy, t. Ház,ez igy van, hogy nem elméletből beszélek és nem szavakkal játszom, arra nézve csak a következő adatot vagyok bátor felhozni. (Halljuk ! Halljuk ! Megjegyzem, hogy nem létező probléma, amelyről szólok, hanem valósággal, él, igazi hús és vér, akarom mondani csont és bőr. Ha veszem egy állami tisztviselő fizetését, az 42 éves korában a legjobb esetben elér 1300 forint fizetést és 400 forint lakpénzt; azonkivül más nincsen. De még van valamije, t. Ház a szolga'ati szabályzat 81. szakasza értelmében az „úr" cim megilleti. (Derültség.) Ezen 1300 forint fizetéssel, 400 forint lakpéuzzel és „űr" cimmel és jelleggel felruházott tisztviselőnek, tegyük fel, van két gyermeke és egy felesége. (Zajos derültség. Egy hang a szélső baloldalon : Csak egy 1 I 1) Összeállítom, t. Ház, ennek a tisztviselőnek a budgetjét. Nálam megvannak a részletek, de ezekkel a t. Házat nem akarom untatni. (Lalijuk ! Halljuk !) összeállítom a budgetjét, még pedig ugy, hogy ruhában uem veszek többet egy-egy személyre, mint amenuyit az állam óvenkint egy-egy szolgájának szán, 60 frtot, ugy, hogy cselédre a legolcsóbb módot veszem, vac8orap1 .zzei, i£ . ' kellett számítanom a gyakori cseléd változzással járó kiadásokat; ugy veszem, hogy az illető nem dohányozhatik, bort nem ihatik, egy újságon kivül egyebet nem olvashat, színházba nem járhat, ha mindezt tekintetbe veszem, akkor jut neki öt személyre cseléddel együtt egy napra egy frt étkezésre. Nos, ha végig méltóztatik nézni a statisztikai kimutatásokban a hús árát, azt látjuk,- hogy Budapesten — a vidéki városokról nem szólva — egy kiló marhabús csonttal 75 — 80 krajcár, pecsenyehusokról nem is szólva. Most ezen tisztviselő eló'tt — mert egy kiló hús uem sok öt embernek — két alternatíva áll. Vagy húst nem eszik, vagy, hogy egyszer húst eszik, de két napig mást sem. Ebből más nem származik, mint az, hogy a gyer. mekek görvélykórosan nőnek fel, vagy pedig az, hogy a tisztviselők egy része nem házosodhatik meg, amiről a szegény adóhivatalnokok a napokban beküldtek hozzám egy kimutatást, kimutatván, hogy fizetésük akadályozza őket, hogy megházasodhassanak. Most már t. képviselőház, nem szólok arról, hogy a meg nem házasodható tisztviselőknél micsoda ibseni betegségek és micsoda olyan viszonyok állanak elő, amelyek csak Zola Fécondité-jábau olvashatók. De, ha mindezek igy állanak, nem kell-e arra törekednünk, bogy valamiképp levegyük róluk a húsadót, addig is, mig fizetésüket meg nem javíthatjuk. (Általános élénk helyeslés.) Mert, t. Ház, — és méltóztassanak megengedni, hogy ilyen hosszú kitérést csinálok — ez arra vezet minket, hogy bevalljuk, hogy az állami tisztviselői kar nagy részében meddő : meddő a szónak háromszoros értelmében. Először azért, mert a közigazgatási gépünknek egy része olyan, hogy az a muuka, amely belemegy és elfogyasztatik, sokkal nagyobb, mint az eredmény, amely belőle kijön, tehát egy munkadeficit áll elő. Meddő másodszor azért, mert az állami tisztviselők alacsony fizetéseknél fogva legtöbbnyire ráköltik saját és egyéb jövedelmüket is a fizetésükre, ugy, hogy a nemzeti jövedelemnek azon része, amelyet az állam felszív, nagyobb azon résznél, melyet a tisztviselők kapnak. De meddő a szónak legirtózatosabb természetrajzi értelmében, mert az a tisztviselői generáció, amely most él, a meg nem házasodott családtagokkal együtt, nagyobb és egészségesebb aunál a nemzedéknél, melyet gyermekekben maga utáu hagy. Méltóztassanak azért megengedni, hogy sürgetem a húsadó eltörlését, méltóztassanak egyszersmind megengedni, hogy ehhez a kitéréshez még egyetlenegy dolgot hozzácsatoljak. (Halljuk! Halljuk!) Azt szokták mondaui, és itt ezeu üvegfedél alatt is sokszor hangoztatták, hogy a mai ifjúság elridegült, hogy az a nemzedék, amely most él, és amelynek egyik szerény előfutára vagyok, nem tud annyira ideálokért lelkesedni, nem tud annyira felmelegedni, mint az a nemzedék, amely megelőzte. Hogy ez igy van-e, azt annál kevésbé tudom, mert nekem lehetett legkevesebb alkalmam, hogy az előbbi generációt megítéljem. De éppen ezért és mert itt ülök, valahányszor hallom e szép beszédeket, valahányszor hallom, hogy nemzeti szervezetünket ki kell fejleszteni, államunkat tovább kell alkotni, miudauny.szor megijedek azért, mert azt látom, hogy tovább akarjuk fejleszteni szervezetünket — és tovább is kell fejlesztenünk — akkor, mikor annak hátgeriucébeu, a hivatalnoki karban, nagy betegség lakozik; tovább akarjuk építeni (és tovább is kell építenünk) ezt ae épületet akkor, mikor annak mestergerendájában percről-percre halljuk az őrlő szú kopogását. Molnár Jenő: Mi az a mestergerenda? Hegedűs Lóránt: A hivatalnoki kar! (Helyeslés.) Ezek után t. Ház, ha még van idő, az egyenes adó reformjáról kívánok szólani. (Halljuk ! Halljuk ! Molnár t. képviselő ur, rövid úton fölszólította a pénzügyminisztert, bogy szállítsa le az adót. (Derültség.) Erre valóban nem lehet mást felelni, mint azt, hogy olyan financvirtuóz még nem született meg, aki fájdalom nélkül húzta volua ki az emberek zsebéből a pénzt s olyan adót még nem találtak ki, amelyről a polgárok azt mondták volna : Jaj de szép, hadd fizessünk még egy kicsivel többet! A kérdés lényege az, hogyan lehetne a kétszázezer millió koronára rugó terhet, melyet meg kell fizetnünk, más vállaltra tolni ugy, hogy azt a szegények a legkevésbbé érezzék. Méltóztassanak megengedni, bogy felhívjam figyelmüket Széli Kálmán pénzügyminiszternek 1875. áprilisban tartott beszédére . . . Kálmán miniszterelnök: Régen volt már, bizony nagyou kár 1 HtígedÜS Lóránt: . . . melyekben érdekes adatokat szolgáltatott arra, hogyau kell az adóreformot megnicsálni. Szerintem, ha abból indulunk ki, hogy mindenkinek az adóját elengedjük, sohasem csinálunk adóreformot, legkevésbé azon a módon, a mint Juriss képviselő ur felpanaszolta, hogy a szegény nagy-, közép- és kisbirtokosokon egyiránt segítve legyen. Egyetlen egy pont van, ahol adórendszerünk hibás, ahol annyira fáj az ideg, hogy mint a fogorvosnál, mihelyt megérintik, rögtön fájdalmat okoz s ez a következő: T. i. Magyarországon legrosszabb dolguk nem azoknak vau, akik napszámból élnek, de azoknak sem, akik már vagyonosak, hanem a legrosszabb sorjuk azoknak van, akik meg akarják kezdeni a vagyonosodást. Adórendszerünk olyan, hogy azok a városok, azok az egyének, amelyek a szegénységből fel akarnak cseperedni, nem tehetik, mert rájuk üt az állami gépezet. Ennélfogva a földadó reambulációjáról, amely ezen részbeu segíteni fog, nem beszélve, nagyon kívánatosnak tartom azt, amit Buzáth Ferenc t. képviselő ur helytelennek tartott, hogy a házosztályadó azon városokra nézve, amelyeknek felcseperedése meg van akasztva az által, hogy kisebb helyek is, pl. Gönyő (de magam is említhetnék egy engem igen érdeklő ilyen várost,) házosztályadót fizetnek, a nagyobb helyek pedig, mint pl. Szeged és Debreczeu házbéradót, hogy ez megszüntettessék és az a reform, hogy a házosztályadó közelebb vitessék a háztulajdonosokhoz, megvalósíttassák. (Tetszés.) De a főkülönbséget én kereseti adóinkban látom. Másodosztályú kereseti adónkat azonnal megreformálni szerintem nem lehet, akárhogy próbáljuk, ott más, mint fokozatos és lassú eltörlés uem segit, én tehát azt ajánlom a t. Háznak, hogy ha — mi ugy is szükséges ezen adóreformnál, — a közönségben nagy bizalmat akarunk nevelui a reform iránt, amikor a reform megkezdődik, kontingeutáltassék az összes egyenes adók összege, pl. a mai 200 millió korouányi összeg és mondassák ki az, hogy azon összeg, amely ezen adón felül bejő, a másodosztályú kereseti adó eltörlésére fordittatik. (Tetszés.) Igazságtalau dolognak tartom ezen adót, mert mig a többi adónemet valamely kereseti ág után fizetik az emberek, ezt azért fizetik, mert már más adót fizetnek. Egyéb drasztikus példát nem hozok fel, mint azon esetet, amely kezeim között volt, s amely a következő: (Halljuk! Halljuk!) egy földmivesre kivetettek 1 kr. földadót és ennek mesrfelelőleg egy félkrajcár jövedelmi pótadót; a földje megért 50 krajcárt. Miután ez másodosztályú kereseti adó alá esik, mert mindenki, aki földadót fizet, kötules 2 Irt kereseti adót fizetni, kiróttak reá 2 frt kereseti adót, a családtagok adójában ugyanannyit és pótadóban ugyanannyit, vagyis az az ember, aki 2 kr. alapadót fizetett, (3 frt adóval rovatott meg, akkor, mikor földje 50 krt ért meg. (Mozgás a jobboldalon.) Most már ne tessék azt gondolni, hogy valami szörnyűség következett, mert a finánc sem olyan zöld, mint n minőnek festik. (Derültség.) Az következett be, hogy miután az adó behajtható nem volt, — miután az állam se tud beszedui 6 forintot 2 krajcárhói, az adó elengedtetett, de az a papiros, amely elfogyott, sokkal több értékű volt a 2 krajcárnál s az a munka, amely igéuybevétetett, sokkal több volt 6 forintnál. (Élénk tetszés és derültség a jobboldalon.) A kereseti adók közül meg csak kettőről fogok beszélni, mert az idő nagyon előrehaladt. (Halljuk! Halljuk!) Szerintem az I. osztályú kereseti adóban a főbaj az, hogy itt is olyauokra vetjük ki az adót, akik egyáltalában nem adóképesek. Példának okáért I. osztályú kereseti adóbau 1895-ben kivetettek az önmagukért szavatolókra Budapesten 1,255.000 forintot.- ebből bejött mintegy 28.000 forint és nem jött be 1,226.000 forint. Igaz, hogy a pénzügyminiszter ur közbelépett és némelyeket kivettek az adóból, de javulást nem látok a százalékban, mert 1897-ben kivetettek 350.000 forintot és lefizettetett 30.000 lorint. Azt hiszem, hogy ez a 30.000 forint nem éri meg azt a költséget, amennyit az I. osztályú kereseti adó kivetési apparátusa megkiváut. (Tetszés jobbfelől.) Azt hiszem, hogy ha az adózóknak ezen kategóriáját, tudniillik az önmagukért szavatolók kategóriáját kihagyjuk az adókból, ott leszünk, ahol előbb voltak már; az adó nem jön ugyan be de legalább nem kell fizetnünk azokat, akik kivetették. Az I. osztátjni kereseti adó különben némely más humoros körülményeket mutat, mert a nyáron például a vidéken beszéltem egy nagyiparosunkkal, aki miután több irányban kérdezősködtem tőle, több izben e kifejezést használta: „Bei uns in Deutschland." (Derültség.) Kérdeztem, hogy miért mondja ezt, mert tudtommal már régen otthagyta Poroszor-