Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-08-26

A katonaság részéről az ilyen tömeges beszállásolás — azt hisszük — igen kedvező fogadtatásban részesülne. Csak sokkal célszerűbb — hogy mást ne említsünk, már a fegyelmezés szempontjából is — ha az egész ezred együtt van, mintha századonként, szakaszonként, de sőt még kisebb osztagokban is külön van az ezred legénysége elszállásolva. Már egészen más kérdés, hogyan fogadná a városi lakosság ezt a tervet. A lakosság zöme ugyan — mint említettük is -- egyre-másra megújítja pimaszait a katonai beszállásolás alkalmatlansága, terhe miatt (»aztán még a pénzünket is csak úgy 4—5 év múlva látjuk !«), de azért kérdéses, hogy mikor választani kell a beszállásolási járulékról való végleges lemondás és a baj, kellemetlenség s a járulék kései megkapása között, mégis nem választanák-e — az utóbbit. Éppen ."zért nagyon helyes lenne, ha it városi hatóság ez irányban puhatolódznék s es.uk ha teljesen meggyőződött arról, hogy a lakosság közóhaját teljesíti a barakkok felállításával, akkor lépne, véleményünk szerint, igen megszívlelésre méltó tervével a város képviselőtestülete elé. Ügyvédek nyugdija. A szabad pályának az a megkülönbözteti" természete a többi röghöz kötött kenyérkereső foglalkozással szemben, hogy aki rászánja magát, a kilátásba vett nagy nyereségért, gyors és könnyű vagyonszerzésért kockára teszi a maga, családja ellátásának biztosságát, állandóságát Ez a hazárdnak tetsző, szinte játékosi kockázat a valóságban nem mutat olyan sötét képet, mint amilyennek úgy odavetőleg tetszik. Orvos, ügyvéd, mérnök, újságíró, művész, ha hozzávaló tehetsége, tanultsága, no meg okvetlenül egy kis szerencséje is van, mind szépen, tisztességesen megkeresi a munkájával azt a mindennapi kenyeret, amire magának, családjának szüksége cs joga van. Síit mondhatni: a kereseti arányok még ma is jóval kedvezőbbek a szabad pályákon, mint a köz- vagy magánhivatalnok-vihígban. Hanem ami a rokkantság, munkaképtelenség, elaggás és főként halál esetén a család ellátását illeti, itt az állapotok még megdöbbentően kezdetlegesek. Bízvást megállapítják, hogy elmúlt az az aranykor, mikor elég volt kiütni az orvosi, vagy ügyvédi cégtáblát s a vállalkozó szellemű fiatal ember ezzel rálépett a bizonyos megvagyonosodás ösvényere. A mérnökökre sem jár éppen mostanság jó idö, miről tanúskodik az a szomorít tolongás, amely minden állami mérnöki hivatal előszobájában tapasztalható bármily kicsiny, de fix jövedelmű álláskára aspiráló, elkracholt vállalkozómérnökök részéről. Aránylag még a legkisebb státus, az újságíróké, gondoskodott legcélszerűbben a maga nyugdíjintézetével, segélyegyesületcvel a jövő nehéz gondjairól s legalább az elárvult család tisztességes föntartásáról. Éppen mert eleddig legkevésbbé érezte ezeket a lelkiismeretbe vágó komoly életgondokat, jóformán semmit sem tett azok eloszlatására, intézményes megoryoshísára a magyar ügyvédi kar. Az idén ünnepelhetne" fertályszázados jubileumát a magyar ügyvédség kamarai szervezete. De az ügyvédség országszerte nem jubilál. Azt mondják, igen alaposan, hogy semmi ok sincs a jubiláris örvendezésre, mert a magyar ügyvédség helyzete, szellemi és anyagi tekintetben nemhogy javult, emelkedett, sőt határozottan romlott, sülvedt ezen legutóbbi neg-vedszázad alatt. Nagy versenyü, nehéz kenyérpálya ma az ügyvédkedés s a változott életviszonyok s éppen az egészségtelen és tisztességtelen koukurrencia megfosztotta magas erkölcsi díszétől, dús anyagi jutalmazóságától. Az ügyvédség megélhetési viszonyainak ilyetén súlyosbodása mégis jó volt egyre; arra t. i., hogy most már sürgetős kényszerrel napirendre hozza az ügyvnl-nynydij dolgát. Megoldási módja ennek a humánus és okos intézménynek, ismeretes. A kamarális szervezetnél fogva jóformán ki van zárva a társadalmi önkéntes alakulás, marad a törvényes kényszer. Minden gyakorló-ügyvéd egyszersmind törvényesen kötelezve van az országos ügyvédi nyugdij-intézetbe tagul belépni s az ebből ráháramló fizetési kötelezettségeknek eleget tenni. ()ly nagyszámú s még ma is aránylag különösen kedvező keresetű státusban, minő a magyar ügyvédi kar, nem fog ennek a rég rebesgetett, elhatározásukat és mind a ketten rendkívül mulatlak elhatározások felett. A régi világból való falusi kocsma egészen elragadta őket. Ebédnél való-ággal élvezték avastag táuyérokat. a durva abroszt, házi szőttes asztalkendőket. Meglévén szokva mindig társaságában ebédelni, valóban boldogította őket az egyedüllét és jól esett, hogy nem figyel minden szavukra egy csomó bérruhás léhűtő. Valaháuyszár bejött a szolgáló céklavörös karjaival, Kózsáué mindannyiszor alig volt képes elfojtani mosolyát. Máskor hetekig alig váltottak egyegy bizalmas szót, most férj és feleség telve voltak egymás iránti gyöngédséggel és ki sem fogytak a mondanivalókból. Különösen mulattatta őket, ha kirándulásukra gondoltak s az, hogy mennyire csodálkozuáuak fővárosi ösmerőseik, ha tudnának róla. A hogy az órák tellek, jó kedvük kissé csöndesebb lett, de annál inkább növekedett lelkük benső elégültsége — amely szinte meghatottságnak adott már helyet. A falak kopott szinei, a régi tányérok repedései, miud olyan otthouoa hangulatot keltettek. Az egész környezet egyenesen visszahelyezte őket gyermekkorukba és ezer, régen eltemetett emlék ébredt lelkükben. Előhozakodtak ezzel-azzal, végre eszükbe jutott ösmeretségük, egybekelésük, nászutazások. Milyen rövid volt a boldogság, hogy elfoglalta helyét csak-1 | hamar az üres, hiu csillogás, a nagyvilági élet, — a mely egészen elvonta ó'ket az otthontól. j — Emlékezel még ? Kérdé a férfi egyszerre, halk, kissé bánatos hangon. Anélkül, hogy felelt volna az asszony, fejéi kezére támasztotta és ugy nézett maga elé fájó, mélabús mosollyal. Xem merte fölidézni azokat az emlékeket, a melyeket rossz férje mind egymás utáu fölelevenített, csak nézett, nézett és hallgatagon élvezte, hogy a férfi mennyire emlékezik még a régi bűbájos idill legapróbb résziletere is. Mindenre, mindenre . . . A boldogságot követő időkre is egymásután elevenültek meg azok az évek, amelyeket egymás mellett, de nem eyymássnl töltöttek — és amelyeknek folynmán lelkük csak minél jobban eltávolodott egymástól. Ah ! meunyire sajnálták most ezeket az elvesztegetett éveket! Mennyire fájt a férfinak, hogy a sivár klubb élet, — festett arcú asszonyok társasága mennyiszer elvonták nejétől és meunyire bántotta az asszonyt a sok céltalan mulatság, bálok, versenyek, zsúrok őrült hurcája, a temérdek üres fürt, amelyek szinte elfeledtetek vele, hogy férje is vau. Elementáris erővel támadt most föl mindkettőjük szivében, érzékeiben az egészséges, tiszta vágy I a hitvesi szerelem gyönyörei után. óhajtott, áldásos intézménynek létrejövetele semmiféle komoly akadályba sem ütközni. Epp azért okoz minden családos ügyvéd lelkében őszinte örömet és megelégedést a Plósz Sáudor igazságügyminiszter legújabb leirata, melyet nemrég nz egyik vidéki ügyvédi kamarához intézett s melyben nyomatékosan kijelenti a miniszter, hogy az ügyvédi nyugdíj országos rendezése folytonos, élénk gondoskodásának tárgyát képezi s az ez irányban szükséges törvényhozási előterjesztést tárcája legközelebb munkaprogrammjának sürgős feladatai közé sorolja. Még egyszer a magyar iparról. Tetszeleg magának minden toll abban, bogv lángoló betűkkel váljék tolmácsolójává nemzeti iparunk fellendülésének, megerősödésének. Szép, nemes cselekedet, talán hasznos is egyben, mely kötelessége minden magyar embernek. Garmadákban ontják a sok betűt — betű mellé ezernvi bombasztikus, nagyhangzásu frázis durrog el — de. minden csak ivott szó marad, jó, ha egyáltalán elolvassák. Szegény magyar iparunk ezalatt elesenevész a hatalmas, évszázados, osztrák szomszéd erős ipara mellett. Azok még ankéteznek, gyűléseznek, feliratoznak, ha egy-egy magyar miniszter megengedi magiínak azt a hallatlan merészséget, hogy magyar iparvállalatok létesítésénél ajánlja, hogy hazai forrásból szerezze be a gyár szükségeltető anyagait. De hiszen nem ez kell a magyarnak. A kereskedelmi minisztérium, s az ipari ügyek legfőbb letéteményese, mindent elkövet, hogy gyermekéveit élő magyar iparunk erősbödjék, nagyobbodjék, gyarapodjék. Meg is látszik ez áldásos tevékenységnek a nyoma, de nem abban a mértékben, amelyben joggal elviírhatnók, s ennek oka nem a fentemlített tényező tevékenységében keresendő, hanem sokkal mélyebben fekszik. Lajtáutúli szomszédaink, hogy hittak meginduló üveggyáraink működését, azzal feleltek, hogy leszállították üveggyártmányaik árát olyan olcsóra, hogy egy lillérnyi hasznuk sem maradt mellette. Céljukat — a magyar üveggyárakat tönkre tenni — el is érték, mert nem voltak képesek, a kezdet nehézsége mellett, még az Szemeik mámoros tűzben találkoztak ... A férfi elhallgatott. A nyitott ablakou beáradt az éde, már-már őszre emlékeztető enyhe fuvalom és az égen mint tündöklő gyémánt szemek tüutek föl egymás után a csillagok. Mindketten az ablakhoz léptek és tele tüdővel szívták be a falu balzsamos, édes levegőjét. A férfi hallgatagon bámult ki a csillagos éjszakába, míg a nő gyöngéden vállára hajtotta a fejét és mindkettőjüknek ugy tetszett, hogy egy uj világ nyílik meg előttük, 3 hogy még egyszer meglelik a régi szerelmet, a régi boldogságot. III. Másnap tovább utaztak. — Mit mondana a világ, ha ebben a rejtett fészekben maradnánk, itt tölteni a nyarat! Monda a nő. — Igaz! — Bólintott a férfi— kinevetnének párisi ösmerőseink, ha megtudnák, hogy ugy viselkedünk, mint egy bohó, szerelmes diák és egy harmadrendű kis színművésznő! Annyira rabjai voltak már a világnak, a társadalmi szabályok prokrusztesi ágyának, hogy a szó [szigorú értelmében nem mertek boldogok lenui. Nagyon szomorúak voltak, midőn a cékla vörös karti szolgáló behozta a reggelit. Habos, frissen fejt tej, puha fekete kenyér, | és gyümölcs.