Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-08-26

Huszonhetedik év. 34. szám. 1900. augusztus 26. Pápa varos hatóságnak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetősök és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., neeyedévre 3 kor. EíjyeB szdra &\:\. XiO fill. A király üzenete. Örömérzés hatotta át a palotától a kunyhóig ininden magyar ember szivét, midőn a mult hét végén felséges királyunk hetvenedik születése napját ünnepeltük. Nem a köteles jobbágyi hódolat, de minden magyar embernek tisztelettől és szeretettó'l áthatott szive ünnepelt e napon. A szivek ünnepére a szív hangján válaszol most a király, ki a miniszterelnökhöz levelet intézett azzal az utasítással, hogy e levelet még a legtávolabb kunyhóban is meghallják. Meg is halják. S minden magyar ember örökre hálás hódolattal tekint fel arra a nemes, arra a nagy királyra, ki úgy szólt népéhez, mint ahogyan soha nem szóltak a magyarhoz. A király üzenete igy hangzik: Kedves Széli! Hetvenedik születés napom alkalmából a magyar korona országainak összes lakosságától oly számos szerencse- és üdvkivánat érkezett Hozzám és a hűség is oly sokféle alakban nyilvánult, hogy a Személyem iránt való általános ragaszkodás lélekemelő módon nyert kifejezést. Mélyen meghatottan utasítom Önt, hogy legmelegebb és legbensőbb köszönetemet, mely még a legtávolabbi kunyhóba is eljusson, országszerte hirdesse. Tudják meg Magyarország népei, hogy éleleméi javuknak szenteltem, hogy boldognak érzem Magamat jólétüket előmozdítani, hogy a hűség, hazafiaság és kölcsönös bizalomban látom azon erős támaszokat, melyeken a haza jöoöje nyugszik. A mindenható Isten áldja meg és oltalmazza azon kapcsot, mely Engemet népeimmel összeköt. Kelt Ischlben, 1900. évi augusztus hó 19-ikén. FERENCZ JÓZSEF S. k. Széli Kálmán s. k. Katona-beszáliásolás. Mint már évek óta rendesen, ismét katonasággal lett népes városunk. Részben átvonuló, részben a környéken gyakorlatozó s hosszabb időre hozzánk szállt katonaság lepi el majd minden utcánkat. A lakosság zsengébb része örvendve hallja a dob- és trombitaszót s gyűl a kivonulások látványosságára. A felnőtteknek azonban csak terhet és gondot okoz a lakásába, pajtájába, udvarába beszállásolt ka tonastig. De gondot okoz e beszállásolás — különösen, mikor 2— 3000 emberről és megfelelő lóról van szó — a városi hatóságnak is. Valóságos hajsza folyik ilyenkor nyár utóján a városházán, s az elszállásolással megbízott rendőrközegeknek minden erejüket meg kell feszíteniük, hogy a katonaság igényeinek — a lakosság érdekei megsértése nélkül — eleget tehessenek. Ha a. katonaságnak városunk környékén való gyakoriatozása és hozzánk beszállása nem történnék évek óta rendszeresen, akkor nem bolygatuók az elszállásolás intézményét. De úgy látszik, hogy Pápa vidéke igen alkalmas terep minden fegyvernem gyakorlatozására, aminthogy meg is mondotta a pár éy előtt itt járt Ottó kir. herceg, hogy: »Önöket mi igen gyakran fel fogjuk keresni.« Kilátásunk van tehát reá, hogy a jövőben is minden nyáron nagy katonai invázióban lessz részünk. Kilátásunk van, hogy ismét és ismét megújulnak a lakosság panaszai részben a beszálhlsolás terhe, részben — ami a harcjátékok utójátéka szokott lenni — az elszállásolási díjak kései kiutalása miatt, s kilátásunk van végül arra, hogy rendőrségünk vagy legalább annak jelentékeny része minden esztendőben pár hétig — egészen okkupáltatván a katonaság által — nem lessz a miénk, ami hiszen még nem is oly elviselhetlen szerencsétlenség, de nem lessz a városi közrendé, amibői már aztán baj is származhatik. Éppen ezért valóban figyelemreméltó a városházáról kikerült az az eszme, hogy a város a magánosoknál való elszállásolás helyett gondoskodjék a katonaság részére oly lokalitásról, ahol tömegesen lehet őket elszállásolni: építtessen számukra barakkokat. A barakkok költsége bőven megtérülne a beszállásolási dijakból, melyek ez esetben természetesen magát a várost illetnék. Fennföldön a szivem . . . Jhirns. Fennf'öhlön a szivem, nincs, nincs szivem itt, Fennföhlöu e sziv, űzi szarvasait. Szarvasra vadászom, az őzre lesek: Feuuföldöu a szivein, bármerre megyek Fennföld s magas Észak, Isten veletek! Hol nőnek a hősök, ti drága helyek! Bármerre bolyongok, bármerre, megyek: Örökre szeretlek fennföldi hegyek. Isten veled oh bérc, hóval koronás, Zöld rétek alant s mély hegy szakadás! Isten veled erdő, rezgő levelek ! Hangos patakocskák ! Isten veletek ! Fennföldön a szivem, nincs, nincs szivem itt, Fennföldön e sziv, üzi szarvasait. Szarvasra vadászom, az őzre lesek: Fennföldön a szivem, bármerre megyek Ford. Czeglédy Sándor. Nyári utazás. — A -Pápai I-apok» tárcája. — Irta : Vay Sándor gróf. I. Midőn Kózsa ur és neje végre a kupéban ültek és érezték a gyorsvonat heves rázását, mind a kettőt valami sajátságos érzés lepte meg. Minden évben elutaztak július elején s igy az utazás régen nem gyakorolta már rájuk az újság ingerét, sem kellemesuek nem találták azt. A társasághoz tartoztak — mindent úgy kellett tenniük, a hogy ez társaságban szokásban van, s úgy életmódjuk, mint egész lényük akként tűnt föl előttük, mint egy jól szabályzat óramű. Most is unatkozva ültek a kupé egy szakaszábau és kinéztek a vidékre, amelyen a vouat keresztül robogott. Egyszer csak egy erdő mellett vágtatott el a vonat. Az asszony a százados fákon legeltetve szemeit, önkénytelenül kiáltott föl: — Milyen szép! Igazán festői táj. Férje is odalépett az ablakhoz. Mind a ketten nézték most már az erdőt, melynek üde, nyers illata áthatott a lokomotív füstjének erős kőszénszagáu. Olyan sajátságos — békét, nyugalmat látszott lehelni a csöndes, szinte alvó erdő, bog}' miukettőjöknek ugy tetszett, mintha annak sürü homályában lakoznék elrejtve a boldogság. Szinte sajnálták, midó'u a nagy lombkoronás fák eltűntek szemük elöl és helyett adtak egy hullámos dombláncolatnak. Egyre változott a vidék és az utazó pár úgy gondolta, hogy ez a gyorsvonat! utazás hasonló az ő életükhöz. (lyors, rohamos, mindig új és új — és mégis egyforma. A gyorsvonat most city falu mellett vágtatott el. Szép, zöhlelő síkságon terült el a falu és a házak barátságosan integettek ki a fák üde lnmbkoronái mögül. — Oh ! — sóhajtott a fiatal asszony •- nekem ugy tetszik, mintha ott boldogan lehetne élni. Szemei élénk vágyat fejeztek ki és csakhamar tovább folytatta : — Ha csak egy napot tölthetuénk ott, csak rövid huszonuégy órát ! — Valóban óhajtod ezt! Kérdé a férj előzékenyen. — Persze . . . ah szálljunk ki ! Ismételte az elkényeztetett, nagyvilági nők szokása szerint, a ki megszokta, hogy minden szeszélvét teljesítik. II. Könnyű kocsi vitte be őket az állomásról a faluba, amely sürü fasoraival kerthez hasonlított. Mindketteu gyermekesen örültek annak a kíváncsiságnak, a mellyel a falusiak megbámulták őket. Valóságos pajkos kalandnak tekintették gyors