Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-07-15

Huszonhetedik év. 28. szám; 1ÜO0. július 15. Pápa város hatóságnak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Luegjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyuia papirkereskede.se, Főtér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dij?.k a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyedévre 8 kor. Kfjyes .szi'uvi íix-.i ÍSO llll. Magyarország és a külföld. Ismét jnr-kel a nagyvilágban a háború öldöklő angyala. Most egyszerre megjelent két világrészben is, léptei nyomán vér, halálhörgés és a győztesek diadalordítása fakad. Es nyomor. Még le se verték egészen a búrok szabadságharcát, az emberiség szivét máris egy másik háború borzalmai töltik el vettegéssel. Es a délafrikai háború jelentéktelen csete-paté esak ahhoz képest, aminő rettentő mészárlásra lehetünk elkészülve Kintiban. Évezredekre visszanyúló kultúrája van ennek az országnak, mely területre nézve akkora, mint Európa s lakosainak száma 400 millió. Sajátos kultúrájától és a saját nagyságától mintegy tehetetlenül tűrte ez az óriási birodalom, hogy az európai hatalmak kényök-kedvök szerint experimentáltak eddig vele s testéből egy-egy darabot kiszakítottak. Az európaiak páncélos hajókkal, Krupp ágyukkal, Maxim-fegyverekkel, vasutakkal, péuzzel, pálinkával és hittéritőkkel jöttek közéjük, de most látni esak, minő apró és csekély fegyverek voltak ezek a kiuai óriással szemben. Ez az óriás, mely végtelen gyűlölettel van eltelve az európaiak iránt, most megmozdult. Még csak az egyik ujját mozdította meg, már is száz számra gyilkolják az európaiakat, közöttük első sorban a diplomatákat és hittérítőket, feldúlták a klastroraokat, ölnek, íWbol nak és pusztítanak mindent, ami nem közibéjük való. Mi lessz akkor, ha az óriás teljesen felébred dermedt álmából és egész testével fordul azok ellen, a kik az óceánon túlról néhány hajóval jöttek hozzá, hogy leigázzák? A német császár gyönyörű beszéde, ez a nagyszerű riadó, világeseményeknek volt az eló'haugja, a kinai földet európai vér fogja megtermékenyíteni. Hogy százszorta több kinai vér fog folyni, mint európai, az mit sem változtat a gyászos tényen. Mit használnak a mi ágyúink és a Maxim-fegyvereink a milliók és millók ellen, a kik Budha tanait követik, a melyek azt hirdetik, hogy az az ember életének a jutalma, ha halála után teljesen megsemmisül. A Xirvána, a semmivé levés lelkesíti a kinait, ő sokkal könnyebben tud meghalni, mint mi, ott sokkal olcsóbb az emberélet, mint nálunk. Es számuk irtóztató nagy. Aki velük hadat visel, az legyen elkészülve minden rosszra, ami a háború következménye lehet. S mert az európai koncert úgy kivánja, ami országunk is résztvesz az öldöklésben, mely esetleg egy világháborúnak az előcsatája. Mert most még egyetértenek a Kínában operáló hatalmak s katonáikat is egyetértőleg mészárolja le a kinai túlerő. De ki tudja, mit hoz már a holnap? ISTem boralik-e meg ez az egyetértés és kezdetét veszi a világnak egy olyan roppant zűrzavara, melyből tenger vér s esetleg népek szabadsága árán bonylódik csak ki a világ. Kár volt bizony Kínára vetni az éhes szemeket. Mert biz az igazi nagy baj csak akkor kezdődnék, ha sikerülne leigázni Kin át. Fehér embernek nincs keresni valója abban a rejtelmes birodalomban, a hol oly sokan vannak az emberek, hogy ezrek pusztulnak éhen s alig veszik észre. Holott a kínainak igen is van keresni valója Európában. A sárga fajt úgy alkotta a természet, hogy a legkitűnőbb munkaerő a világon. A kinai munkás huszadrészét költi a maga személyére annak, ami nélkül az európai nem tud megélni s ennek ellenében még egyszer oly jól bírja a munkát. Amerikában már nagy szociális bajokat okoz a bevándorolt kinai népség, mert hihetetlenül olcsón és hihetetlenül sokat dolgozik és elveszi a fehér munkás szájából a kenyeret. S most csak az kellene ennek a szociális problémák megoldásában vajúdó vén Európának, hogy megnyitván Kína kapuit, a sárga emberek hozzánk özöuöljenek! Az volna csak az igazi hódítás, a mit a kinai munkás Európában el tudna érni. Bármelyik szempontból nézzük is, nincs hasznára Európának a kinai beavatT ARCA. Cséri pusztán. A fényes nap nyugvóra száll, Piroslik a hegyek fölött, A puszta egymagában áll A lombtalan nagy fák között. A pusztaság alkonyának Szellője csak nekem zokog, S a keblemen megrezdülnek A fájó, bánatos hurok. Mint élő lény, úgy néz reám A ház s a ház egy ablaka, Ahol terólad álmodám Kgy átvirrasztott éjszaka. Te sárga ház, te kis szoba, Csukott menyország vagy nekem. Beléd nem léphetek soha, Számomra ott csak bú terem. A bánat, melynek karma van, Amely szivembe üt sebet, Oly'mélyet vágott uutalau, Amily mélyet csak üthetett . . . Leszáll az éj s a csillagok Ragyognak most le én reám, Oly fáradt és levert vagyok, Szivem pihenni úgy kj^án. Az éjhoinályban rám ragyog Az az egy édes fénysugár, Ott fénylik messze ablakod, Miut éji szentjánosbogár. Oh, mért haramja nem vagyok, Ha vágynék látásodra tán, Bezúzhatnám az ablakod, S egy angyalarc ragyogna rám . Te sík vidék, de puszta vagy, Mint én magányos életem. Legdrágább vagy az ég alatt, Szivem maradt itt én nekem. Istvánfl Reé Jáncs. Harmadik csengetés. — A • Pápai Lapok* tárcája. — Irta: Tábori Róbert. SZEMÉLYEK: Iíáskai l'eiicia báróné, fiatal özvegy. Tardányi Pál. Vasúti kalauz. (Vasúti állomás a határszélen. Két vonat keresztezi egymást és egyszerre áll meg párhuzamos sineken. Idő: Délelőtt lü óra 45 p.) Felicia: (gyászt visel, arcát sürü fekete fátyol borítja. Kihajol az első osztályú kupé ablakán és megszólítja az arra siető kalauzt): Kérem nem kaphatnék e;iy pohár vizet ? Kalauz: Marehegg, 15 pere! iFelieiáhn/i; ])>> igen ! Csak tessék leszállni és a vendéglőbe menni. (Elrohan.) Pál (Kihajol a szemközti harmadik osztályú kupé ablakán): Milyen udvariatlanok ezek a vasutasuk ! (Felieiáhozt: Azonnal hozok vizet, asszonyom. (Leszáll a kijárat felé levő oldalon.l'eiicia (összerezzen, amint Tardányi hangját hallotta): Mi volt ez? Álmodom, vagy ébren vagyok ? Ez a hang . . . Pál (visszatér az előbbi utón és az ablakon keresztül Felicia felé nyújtja a vizet): Tessék asszonyom ! Felicia (jobb kezével a pohár felé nyul, mialatt a másikkal föllebbeuti a fátyolt) : Tehát mégse csalódtam: ön az Tardányi? Pál (amint megpillantja Felicia vouásait, összerezzen és elejti a poharat): Felicia! Felicia'. Hát még rám ismer? Pedig én azt hittem, hogy nagyon megváltoztam. Pál (hévvel): Sokkal szebb, mint valaha! (zavarral) Azaz, bocsánat . . . ügyetlen voltam . . . de megyek azonnal egy pohár vizért. Felicia (nyájasan): !No siessen olyan nagyon. A szomjuságom már elmúlt. Pál (félre): Az enyém pedig újból fölébred! | (Hangosan): Engedje meg . . . Látom, hogy gyász-