Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900
1900-07-01
Huszonhetedik év. szám. Hip!ap-i\ípyvtáp M fi v ü d H n a p I ó 1900. július 1. Pápa város hatóságnak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. fflogjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: (ioldberg Gyina papirkereskedése, Kötéi Pelelú's szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Előfizetések és hirdetési dijr.a a lap k i a d ó h i Y a t a 1 á hoz k ü 1 d e ii d ö k, A lap ára: Ejiész évre 1'2 kor., félévre l> kor., nc/yeitévre i5 kor. I^ííyos szájtl ;n*;l : !t 1 Jill. A telefon építése. Amit lapunk már pár év óta .sürgetett, ami nélkül ma már igazi tevéken) r ség a közrendészet, az ipar és kereskedelmi élet minden ágában nem is képzelhető, rövid idő múlva megvalósul. A telefon építését Pápán a kereskedelmi miniszter teljes erővel megkezdette és pár hónap leforgása alatt városunk is abban a szerenesés helyzetben lessz, hogy az új-kor egyik legszellemesebb és legpraktikusabb találmányának áldását élvezheti. Midőn a városunk haladása érdekében h-vő e fontos mozzanatról e helyen megemlékezünk, nem mulaszthatjuk el, hogy a jelenre nézve egypár érdekes dolgot ne konstatáljunk s a jövőre nézve idejekorán szavunkat fel ne emeljük. A jelenre nézve legelőbb is konstatálnunk kell, hogy városunk közönségé a lelefon bevezetésével szemben .érthetetlen, zinte bántó közönyt tanúsított. A szó teljes értelmében kötéllel kellett fogdosni a telefon előfizetőit, amig végre óriási erőlködés ulán sikerült elérni, hogy az előfizetőknek az állam által megkívánt szánni — harminc (!) — együtt volt. Hogy tehát a telefon, melynek értékét estik működésekor fogják az avatatlanok a maga teljességében érteni és méltányolni, mégis létrejött s létrejött szinte páratlanul rövid idő alatt, azt a közönség nem önmagának s a modern kor vívmányai iránt való lelkesedésének köszönheti, hanem egyes-egyedül a város vezetője, polgármesterünk fáradhatlan buzgalmának, a haladás iránti rendkívüli érzékének s valóban ritka agilitásának. Hírlapírói kötelességül! knek teszünk eleget, midőn ez alkalommal teljes elismeréssel adózunk polgármesterünknek, ki tényleg minden erejét és idejét a város felvirágoztatása munkájának szenteli. A jelen szempontjából még egy körülmény ragadja meg figyelmünket. Es ez az — ami különben összefüggésben áll közönségünk fentebb érintett közönyével —liogv a telefon előfizetői között nincsenek még ma sem igen sokan, kiknek a telefonra mulhatlan szükségük van. Igy többek között a tűzoltók őrparancsnokainak magánlakásai sincsenek a vezetékben, akiknek bekapcsol tatásáról magának az egyletnek kellene gondoskodni, amit annál is könynyebben meg lehet cselekedni, mert a tűzoltóság embereit egy folyamodványra féláron kapcsolják a vezetékbe s rendesen azt a kiváltságot is élvezik, hogy a telefon hivatalos nappali óráin kívül éjjel is állandó kapcsolatban hagyatnak az őrtanyákkal. Hiányzanak a telefon-vezetékből számosan nagykereskedőink, orvosaink közül. A kórházaknak, az összes hivataloknak okvetlenül gondoskodni kell, hogy a vezetékbe rögtön megnyíltakor belekerüljenek. Gondoskodni kell végül arról is, hogy legalább két nyilvános távbeszélő állomás létesíttessék. Valószínű, hogy mindazok, kik ma még nem előfizetői a telefonnak, rövid idő múlva — kényszerítő szükségből — azzá lesznek, de az is bizonyos, hogy a közügy és nem tisztán a magánérdek szempontjából csupán azok cselekedtek, akik eleve jelentkeztek előlizetőkül s így a telefon létesítését lehetővé tették. A jövő szempontjából pedig Csak egyet. Már most meg kell tennünk a lépéseket arra nézve, hogy a jövő 11)01. évre a niupj tetc/uuJiitló-ttthti is belekerüljünk. Mert az mindenki előtt világos, hogy az oly távbeszélő, melynek útján a nagyvilággal nem érintkezhetünk, mellyel uagy távolságra nem beszélhetünk, nem is /dVbeszélő. Fontos közijhzduaáiji kérdésnek tartjuk, hogy minél előbb belejuthassunk a nagy hálózatba és Budapesttel, Béccsel, valamint az egész országgal direkt összeköttetést kaphassunk. Városunk polgármesterének nemes tetterejétől elvárjuk, hogy ez irányban illetékes helven minél előbb felszólalni és eredménvt elérni fog. Yasárnap. Lágyan suhan az orgonának Mély hangja át a templomon — Méla áhítat kél nyomába S meghajtóin némán homlokom. A gyertyák lobogását nézem, Mely fényét dúsan hinti szét — . . . Nézem e fényt és tudja Isten, Oh, mégis minden oly setét . . . A tömjénillat im betölti A hűvös templom-csarnokot, A hivők ajkán ima zendül S a hangulat oly bús, nyomott. . . A bűnnek árnya jár-kél itten Es ott borong az arcokon ; Eu nézem, nézem roskadozva Es — meghajtom a homlokom . . . i . . . l A templom-ablak most kitárul Ám valahogyan hirtelen És végigfut egy kis sugárka A fénykoronás szenteken. Künn víg madárdal csengve árad S a rügybomlásunk hangja kél . . . Es valahonnan vadvirágok Illatát hajtja bo a szél . . . Mi ez ? . . . Az orgona siráma Pajkos akordban olvad el A tömjén nehéz illatára Vgy föllélekzik a kebel -A gyertyák gyorsan föllobognak Es fény dereng az arcokon ; En nézem, nézem eltűnődve Es — - fölemelem homlokom . . . Pakots Józsof. Lisi néni. — A •!' áp ai L a p o k» tárcája. — Irta: Horvay Frigyes. Nem tartozom a vakbuzgó emberek közé, a vallásosságomhoz is leérne néhány szó. Mámoros fővel megtagadtam már az istent ; megesett hogy a kinek nagyobb dicsőségére együtt énekeltem egykor a szent zsolozsmát hivő népek seregével, káromló szóval szóltam a kereszten halt Megváltóról. Es mégis, nincs az a hatalom, a mely éjjel álomra kéuyszerítsen, ha előbb nem imádkoztam. Nyugtalau szeudergésemből felriadok néha, mint a tetteukapott tolvaj. Addigaddig, amig észretérek s eszembe jut, hogy biz elfeledtem imádkozni. Gépiesen keresztényetek. Valami ember fölötti hatalom, valami benső' szükség hajt rá, hogy imádkozzam. Es mikor áldásba foglalom a szeretteim nevét, dehogy is feledném ki közülök az öreg Lizi nénit. Öreg, mondom, pedig bizony azt se tudom róla: él-e, vagy hal-e? Nem tudom számít-e istennél az én imádságom, de én mindennap imádkozom érte ; és ha már meg .-ztttit dobogni jóságos s/ive, a haló porára is ezer áldás szálljon. Mert hogy im élek ma, csakis neki köszönhetem. Hám lesett a halál vigyorgó pofával, hagymázos álomban láttam, a mint csontos öklét nyújtogatja felém Mozdulatlanul feküdtem az ágyon, kihűlő testtel, érzéketlenül. Három doktor is konstatálta, hogy megszűnt az orvosi tudománya. Legjobb bevárni a krízist. Akkor nagyott sóhajtottam és nagyon mélyen elaludtam. Az orvosok azt mondják ilyenkor: győzött a természete, no meg a fiatalsága. Az orvosok tévedhetnek is. Ezúttal legalább tévedtek. Nem a természel mentett meg, se a fiatalságom, hanem Lizi uéni. Az ö szerette, az ő ápolása és az ő pontossái/u. Lizi uéni ápolóném volt. Külsejére nézve : nagyon vén, fölöttébb kicsi és lehetetleuül sovány. De nem mindig volt ilyen. Lizi néninek állítólag, valamikor varróleány korában pokolian fekete szeme volt s nem lehetetlen, hogy akkortájt Eliznek szólították. Elizből később Lizi lett, a fekete szemekből
