Pápai Lapok. 27. évfolyam, 1900

1900-06-24

ma olyan dönthetetlen, hogy nem érik többé külső támadások. Az ördög a Wartburgon még a tentától is megijedt, mikor Luther oda csapta hozzá ten tatár tóját. Ma nem ijed meg többó a nyomtatott betűtől sem. A modern reakció belülről korrumpálja a művelődés és népszabadság intézményeit. Kincs cenzúrája, nem gátolja a nyomdászatot, de tart magának szolgálatrakész bérmunkásokat az irodalomban. A nyomtatott betűvel terjeszti a korlátoltságot, a babonát, a szolgaiságot, a szellem eszközeivel tör a szellem ellen. Az »ördög« ma maga is ir, nyomtat. A vállalkozásra lesülyedt sajtó egyrésze nem a világosság, hanem az ostobaság és hazugság terjesztője. Erről a sajtóról irta Lasalle: »Ezek a toll zsoldosai; a hazugság állandó hadserege, mely mélyebb sebeket vág a népen, mint az igazi hadsereg. Hiszen a katonaság csak külső erőszakkal tartja féken a népet, de az a másik hadsereg belső rothadást okoz, vérét megmérgezi-::. Mester! A megváltás nem teljes. A világosságnak és népszabadságnak tovább kell küzdenie régi ellenségévei, mely ííj és új alakban jelentkezik, közelíti meg, hogy legalább megkeríthesse, ha el nem tiporhatja. De a megváltás egykor megjön. Hiába ir és nyomtat a reakció ördöge. A betű öli meg. A bibliai csoda valósággá válik. Egy kenyér, egy eszme táplálja a nyomtatott betű által fölvilágosítón, népet, mely a megváltást megadja önmagának. .Mester! Ez lessz igazi jubileumod! Vázsonyi Vilmos dr. A munkás kéz. A magyar i'öldmiveló'-nép kezéről világszerte el van ismerve, hogy erős és csodálatosan munka biró. A kiszámíthatatlanul szeszélyes éghajlathoz alkalmazkodva, hihetetlenül rövid idő alatt végez nehéz munkákat s éjjelenkint még annyi időre sem pihen, hogy tenyerének szerszám-okozta sajgása elmúlhasson. Azután a talaj, a mit művel, igen nagy részben még csak pár év óta van kultúra alatt, tehát nehéz munkájú föld, a melyet még nem porhanyósitott meg a sok esztendei eke-kapajárás. Mindezek folytán azt mondják némelyek, hogy a nyári félév nehéz munkájában kimerül a magyar földrnivelő-nép energiája; télen már nem szívesen foglalkozik, de nem is foglalkozhatik, mert a nehéz munkában végképp eldurvult a tenyere, megkérgesedett az agya s a finomabb kezet, csiszoltabb intelligenciát kivánő téli háziiparszerü foglalkozásra nem is képes. Ezt nem is cáfolja meg azon körülmény, hogy egyszeregyszer télen is elmegy napszám-munkába a földmivelő és hogy durvább kosár- meg famunkákat mégis csinál. Mert téli munkába a kissé tehetősebb ember nem megy, csak akit a kenyér bajt, de az is szórványosan ; a magyar földön végzett gazdasági háziipari munkához pedig nem kell sem ízlés, sem intelligencia. Nagyon kevés és igen rovnl m biró kísérletek történtek meg eddig a földmivelő-nép téli foglalkoztatására: de már ezek eredményéből is örömmel konstalálhatjuk, hogy a magyar földmivelők féiíia, asszonya, gyermeke igenis, képes a Jinomabb munkára. A kérges tenyér ügyesen kezeli a vesszőt, háncsot, szalmát, és fonalat. Egy kis iskolázás, egy kis gyakorlat és a magyar gazda keze megsokszorozza azokat a milliókat télen, a melyeket nyáron a földből kapart ki. A földmivelési kormány által nemrégiben rendezett háziipari-kiállítás e tekintetben csodálatos tanulságokat nyújtott. Láttuk, hogy a nép a neki először bemutatott munkát hamar megtanulta és nemcsak primitivebb tömegárukat, hanem valóságos dísztárgyakat is produkált. Láttuk, hogy a hol a társadalom fölkarolja a nép foglalkozását, különösen a hol egy finomabb izlésü nő viszi a munkálkodás irányítását, mint például a Bodrogközön történt, ott olyan tárgyak kerülnek ki a föidmivelő-nép kezéből, a melyeket megirigyelhet bármely nyugati, százados átörökléssel finomított háziiparos-nép. Láttuk továbbá azt is, hogy oly dolgok kerülhetnek ipari feldolgozásra, a melyekben bővelkedik a magyar föld a melyeket, mint például a kukorica-héjat, külön termelni sem kell. Nézzük már most, milyen perspektívája van a magyar földmiveló'-nép háziipari munkájának? Mindenek előtt arra kell utalnunk, hogy az utóbbi évtizedben maga a földmivelés is rengeteg fogyasztója lett a háziiparnak. A gyümölcs, a szőlő, a zöldségforgalma nagyon megnőtt s ez a forgalom milliónyi különféle kosarat fogyaszt. A különféle nagy ipari vállala.tok tömegesen fogyasztják a seprőt, a káka- és háncsfonadékot. A metropolisokban ujabban mindinkább szaporodó nagy áruházak legkelendőbb áruit a fonott, szövött dísztárgyak és háztartási cikkek képezik. Mindezen tárgyaknak első és főkelléke az olcsóság, amit csak a kevés rezsivel dolgozó, kevés nyereséggel megelégedő mezőgazdasági háziipar biztosíthat, amelynél a gyermekek és öregek különben ki nem használható munkaereje is értékesül. Mindezeknél fogva azt mondhatjuk, nem lessz nehéz a magyar földmiveló'-nép téli keresetét nagyobb arányokban biztosítani. A világpiac fogyasztási kívánalmai ma már nagyon világosak. A kereskedelmi forgalom mutatja, hogy miket kell produkálnunk tömegárukban, a nagy áruházuk fogyasztása azt., hogy mit állítsunk elő finomabb munkában. IIa fölgondoljuk, hogy nagy ipari vállalatainknak eddig még seprőszükségletüket is a külföldről kellt tt beszerezni, arra a következtetésre jutunk, hogy egyelőre még a belfogyaszlás is fel fog menteni bennünket minden nehezebb gondtól a gazdasági háziipari cikkek értékesítése tekintetében. Az exotikus országokban pedig beláthatatlan tere van a háziiparcikkeknek, mert a nyugati iparos államok ezen cikkekben éppen hogy a saját szükségletüket elégítik ki, egyébként fényűző ipari cikkeket küldenek szét. .lövi l b'Vi leddel, külil cl hozzám lelked, (>-/d nmg ezt :i fájó, mégis édes terhel, Li'iry húnatiis lelkem tuegviga>ztalója, Mig nem egyezer eljri majd a vidám úra A találkozóra. Jövel ! jövel hamar és iiei.-t Ltcn veled ! írj minél humarahh, úgy vánun leveled ! Hadd érezzem abból, hogy már visszatérő Lelkemnek derengő .-zép kikeletére t j tava-/, fecskéje ! Czcglédy Sándor. Tiszavirág. — A >!' á p ai I. a JI o k» tárcája. — Irta: Rogöozy Győző. Az elemi oskola második osztályú kis nebulója voltam, mikor fürödni jártam. Alkonyattájt az volt a gyönyörűségein, hogy leültem a folyóparti homokra s beleba'niultani a víz fölött röpkedó' sárgásbarna, hosszuJ'arkú, puha bogárkák sűrű kevgetőílzésébe. Valóságos eleven felhő volt azoknak a raja s záporeső, amint tömegesen hullottak alá a vízbe. Mintha virággal borították volna be a folyót, úgy bömpölygette a bullára lefelé az ezer- meg ezernvi kis holttestet. — Pacsi, hogy hívják ezeket a bogárkákat, amelyek belefúlnak a vízbe? - Az a tiszavirág Bácskám, amelyik csak néhány óráig ól. — — Volt a magaviseletében valami szenvedő, beteges, ami az embert nyugtalanította, hogy bizalmatlanság és részvét között ingadozott, ha vele érintkezett. Hanyag volt, noha szegény. Xem természeti, sem elhibázott nevelésből való volt a lustasága, inkább alfélé fatalizmus, melybe az az 'öntudatlan, néma elkeseredés is belejátszott, hogy őt egy lélek se szereti, senkinek hozzá egy nyájas szava nincs. Sohase jutott volna magától annak a gondolatára, hogy az ifjúság inegbeesülhetlen | kincs, mint a vének állítják, de még olvasva sem bírta magával elhitetni, mert az övé örömtelen volt. E tehellen, könnyen sértődő lélek, a környezet durva bánásmódjától elnyomva, az élet megvetését gyűjtötte magában, valami bosszúállás ösztönözte a vi híg ellen. A lelki baj izgatott éjjeleken hangos, de zavaros töredékbíszédekre késztette ; aki ilyenkor a szobában volt, reggel hiába kérdezte tők; nevetve, hogy micsoda badarságokat hadart álmában ? O pedig mindig félt, hogy egyszer megértik, arait kibeszél s bántani fogják, ha megtudják, hogy senkiről se'gondol jót s rosszon töri a fejét. Csak az a (itos leányka nézett rá szelídebben, akinek a házmesterné volt a nénje. Eleinte be is érték annyival, hogy kölcsönösen megnézzék egymást, mikor a folyosón találkoztak. Ugy látszott, hogy a leány fél a fiú mélyen villogó szemétől, busa, összeérő szemöldökétől; aztán megszánta ennek a hallgatag bánkódó' halvány arcát és megszerette koromsötét, fürtös haját: közeledett hozzá. A liu fékezte, türtőztette magát, dc a leány friss mozdulatainak naponkint való látása tüzelte, szította. Már beszélgettek, kezet fogtuk, nem sokára megölelték egymást. Mikor a leány az első csókot érezte, ajkán, rózsás eiinpája játszott a forró lélekzéstől. A gyöngéd viszony az ifjú beteges lelkében végzetes szenvedéllyé lángolt föl; ebbe a szerelembe fojtotta minden keserűséget, ettől várt kárpótlást minden szenvedéseért, ebbe menekült a bántó emberek elől s magával ragadta a leányt is. Potloltuk. Előbb a leány vette észre a szégyent ; arca megnyúlt, szeme beesett, vörös, kisírt volt. Egy este azzal állott elő, hogy elöli magát, megelőzi a nénjét, ki úgy is rosszul bánik vele s megveri, összetöri, világgá kergeti, ha megtudja a gyalázatát. Az ifjún kétségbesós vett erőt, kirohant az utcára, futkosott, mint az eszeveszett, föl és alá a folyó partján. Gondolatai félelmesen cikkáztak egymásba. Egyszerre képes lett volna nekimenni, hogy egy éjszakán keresztül pótolja, amit az éven át mulasztott. Hova forduljon, mihez kezdjen, hogy megmentse azt a leányt, aki őt szereti s akit ő szerencsétlemié tett? Sehol semmi mentség, semerre menekvés, — cl kell pusztulniok ! Az éjszaka nem ment haza, rnásnap se' látták otthon. Alkonyattájt belopódzott a házba, csak a leány vette észre; intett neki, hogy kövesse.