Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-10-01

tevő ember, ha látja, hogy egyszerűségében is az elnyomás, a lenézés, az embertelenségek helyett lieesülést és igazságot talál: akkor nem fogja szégyenleni mesterségét és legalább is annyira nyugodtnak érzi magát, hagy gyermekét vem fogja erőszakkal kiszakítani saját környezetéből. Csak bogy ezt a felfogást, az omberszeretetnek ezt a formáját nem lehet könyvből megtanulni. Khhez nem elég, bogy megtanuljuk, miszerint jótékonyságot kell gyakorolnunk, nem elég, hogy jótékony egyesületeknek tagjává legyünk, nem elég, bogy enni adjunk valakinek, ha már éhen akar halni. Ennek az érzésnek a lélek természetes ösztönévé kell válni. Annyira ösztönévé, hogy ne csak akkor legyen leereszkedő, jó és emberséges, a mikor tudja, bogy az, hanem akkor is az legyen, a mikor nem tudja, bogy az. Ennek az érzésnek velünk kell születni. Ezt az érzést örökölni kell. Velünk kell növekedni a bölcsőtói fogva. Már midőn csak a gyermekszobából az iskola falai közé lépünk velünk kell vinni azt. Ennek az érzésnek a csirája tehát egyedül a családhun (igökerezilc. Színház. A győri árviz miatt — mint már múlt héten is jeleztük •— csakugyan egy héttel hosszabb lessz a szezonunk. Október (i-áig marad még nálunk Dobó társulata, s a fáradhatatlan buzgalmú, lelkes igazgató azzal csinálja meg a pdtszezon attrakcióját, hogy a mai naptól kezdve teljes 1(5 tagú zenekarral és megkétszerezett énekkarral fogja az operett előadásokat emelni. Bevonultak egyúttal hozzánk a győri szezonra szerződött új tagok is, köztük: Rózsa Berta operett-énekesnő, ki nálunk a múlt szezon végén Postás Miikában debütált, továbbá Belényi Elemér szalonkomikus, tiz. Xagy Imre nauirburs komikus, Xemes Sándor bariton énekes, Irsai Leó lírai szerelmes és énekes. Virányi helyét a karmesteri székben már a hét i'ii'jén Henger Gusztáv foglalta el, kiről azonban ez ideig még nem mondhatunk Ítéletet. A hőt folyamán szinrekerült zenés darabok mind egy-egy próba után kerültek előadásra s így a karok niú'k .désében e héten itt-ott mutatkozott hiányokat nem írhatjuk az ő rovására. A jövő bét operettelőadásain elég alkalma lesz minket tehetségé/ől ni-ugyőzni. Sulamith, A meséjében együgyűen naiv, de zenéjében színdús opera a mi közönségünk érdeklődését és kíváncsiságát a legmagasabbra fokozta, s amolyan kisebbfajta Sulamith-láz volt minálunk is. A héten négy telt ház közönsége hallgatta gyönyörködve a szegény Sulamith keserveit és élvezte nagy elragadtatással azokat az igazi keleti motívumokkal ékes szépséges melódiákat, amelyekkel bőven íüszerezte a szerző ezt az igénytelen kis mesét. Mányai Arankának a Bolondban aratott nagy sikert is meghaladó fényes diadala volt mind a uégy estén. Pazar fényben ragyogtatta hatalmas hangjának kristálytiszta fényes gyöngyeit s játéka is mindeneket megható és bensőségteljes volt. Gergely Oiza Abigailnak kedves szerepében ujabb tanúságát szolgáltatta aunak, bogy méltó róla táplált magas véleményünkre. Külöuösen ki kell emelnünk gyönyörű táncát melylyel mindeu alkalommal viharos tapsokra ragadta a közönséget. Absolou szerepe nem tudott kellőeu érvényesüln i a miatt, mivel a bariton partit Csöregíi-nek, a teuoristának osztották ki, ki a maga helyén miudig megfelelt ugyan feladatának, de ezúttal szép énekszámait teljesen elejtette. A darabnak legkedvesebb részében, a kérők jelenetében 'Horváth, Ileltay és Miklósy kitűnőek voltak s különösen ez utóbbi oly hatással adta elő a kérők dalát, hogy nniuden alkalommal meg kellett azt ismételnie. Az ügyes rendezés Dobó érdeme, mig a darab zenei részének betanítása kőiül Virányi karmester szerzett magának elévülhetetlen érdemeket. Ez az utolsó debú'je a távozó karmesternek méltó betetőzése volt a fényes sikerek ama bosszú sorozatának, melyeket minálunk aratott. Hipp van IVinklc. Alig pár hete, hogy Gergely Gizával megismerkedtünk s a kitűnő művésznő már is belopta magát közönségüukuek szivébe, szeretetébe. Közönségünknek nagy intelligenciájáról és nemes Ízléséről tesz tauuságot az, hogy milyen tűnte tő elismeréssel méltányolja (xea/e///Gizáiiak disztingvált, minden izében művészi gondolkozásra valló játékát. Művészi hatásának eszközei közül hiányzik ugyan az ismert primadonna-fogások, a közönséggel való kacérkodásnak mindenféle furfangjai, de annál több az ő játékában az egyszerűségével megkapó ízlés s a szerepnek a legapróbb filigraniszerűségekig való kidolgozása. Ezekkel hódította meg közönségünket Gergely Oiza és beteget látogatója az ágyba parancsolja és erősen renu-lkezik. Leányának csak azt mondta: — Nagyon rosszul van. Másnap előkelő urat vezettek a beteg lakására Sokáig benn voltak. Mikor kijöttek, Maris utáuok sompi lygott s hallotta, mit a lépcső alján beszélgettek: „ki nem lábol . . . igen sajnálom . . . valóságos vi'-/t.'^ég . . . legjelesebb tanítványunk volt" . . . Visszafordult; az anj'ja nem kérdezte, mit hallott? hív-i rajta; nem volt se' könnye, se' szava, esak bámult maga elé. A két úr eljött aztán mindennap, harmadik a ke/, lő orvos volt. Az ápolónő szintén megtette a kötelességét. Marisnak az anyja többször átnézett akár a saját fiához. A beteg olykor átkérette a leányt is, de csak gyöngén tudott társalogni. — Magok olyan jók hozzám, mintha szülőm, tí'.-tvérem volnának. Egyszer a leány dolga után jart; mikor megtért, az anyja igen szomorúan fogadta : — Szegény, már félrebeszél I Maris szorongva, nesztelen benyitott. — Elaludt, — mondta az ápolóuó'. A leány selyemlágyan megfogta a lehanyatlott kart s a hideg kézfejre lecsöppent a könnye. Anyja a

ggódva állott a háta megett, majd elszólította: — Menjünk, leányom az urak jönnek! A kapura kiszögezték a gyászjelentést: „hosszszas szenvedés után" . . . Csak az egyén tűnt el, a név. A varróleány pedig, szegényke igen szomorú, lett. Mit fouhatott-szőhetett a képzelnie, hogy úgy elsiratta? Az anyja kérte, legyen már vidámabb: — Hiszen én is sajnálom, de csak ismerősünk volt! A leánynak azonban több, mert egyre azt hajtja, hogy az az ö halottja. Hát nem is veszi el tőle senki. A SZÍV . . . A szív szeret, a szív imád 9 nem kérdi kit s miért, Legyőz veszélyt, száz akadályt Gyakorta semmiért. A szív rajong, a szív eped Egy édes vágy után, Örökhű lessz, avagy feled, Vagy elfásúl csupán. A szív szeret, a szív imád, Rajong avagy eped, De ritkán és elvétve ád Egy boldog életet. Istvánfi R. János. szerezte meg részére azt a nagy népszerűséget és közkedveltséget, mely zsúfolt házat hozott össze a keddi előadásra. A primadonnát a leglelkesebben üunnepelte az egész közönség s a szép virágadoinányokon felül, minduntalan kitörő taps volt tolmácsa az osztatlan tiszteletnek és szeretetnek. Maga az előadás nem tartozott a legjobban sikerültek közé. Fölöttébb észrevehető volt rajta a próbák hiánya és a készületleuség, a mely sokat rontott a szép zene hatásán; a zenekar sehogysera tudott egyetértésre jutni az énekkarral. Maga a jutalmazott is az első felvonásban egy kis iudiszpozieióval küzdött, de a második és harmadik felvonásban már belejött a rendes jó hangulatba. Különösen megnyerte közönségünk tetszését a levélária szép eléueklésével. C-táki uem tudta szerepét s lépten nyomon akadozott, de a harmadik felvonásban ő is egészen kifogástalan volt. Tomcsányi Russiuak is volt néhány jól sikerült jelenete és az utolsó felvonásbeli kitűnő maszkja általános feltűnést keltett. Aranyember. Jókainak náluuk régóta nem adott drámája került szinre szerdán jól reudezett előadásban. Klenovits György a címszerep ábrázolásával figyelemre méltó szép sikert ért el. Játéka természetes volt és teljesen ment régebben említett hibájától, a deklamálástól. Noémi szerepében Tomcsányi Russi kifogástalan volt; szimpatikus egyéniségének minden bája visszatükröződött igaz érzéssel teli játékábau. Benedek karakterisztikus alakítása díszére vált az előadásnak, melyben kisebb szerepeikkel Benedekné, Tóth, Pozsonyi, Balázsi is teljesen megfeleltek feladatuknak. Nem Török Malvinnak, hanem a helytelen szereposztásnak hibája, hogy Tímeájával nem lehettünk megelégedve; hogy azonban Kadisa mérnökkari tiszt sem szerepét nem tudta, sem pedig egy I helyéu való mozdulatot nem tett, az kizárólag Tarján Aladárnak róható fel. Goldstein Számi. Jóravaló derék fiú ez a Goldsteiu Számi, csakhogy ezt már régóta tudja közönségünk és ina már kevéssé érdeklődik az iránt, hogy hogyan kapja meg harminckét kosár utáu az ő szivének Tuticsikáját. Ks derék volt, jó volt s mindenekfölött mulatságos volt Miklóssy Gyula Goldsteiu Számija, de mihaszna őneki abból, ha a közönség csak kis számmal jött el jutalomjátékára s nincs a világnak az a bankára, a kí eszkomptálná akárcsak apró pénzzel is a tapsoknak azt az orkánját, mely végig zúgott az egész házon egy-egy jelenete utáu. Ezekből a tapsokból méltó részt vett ki magának Gcryidy Gizu is, ki régen játszott olyan jó kedvvel és oly elragadóan pajzán humorral, mint ez este. A harmadik felvonás balett-jeleuetéhen annyi bájjal, annyi sikkel és annyi ügyességgel játszott, hogy e szerepbeli összes elődeit felülmúlta. Ennél a jelenetnél voltak a legzajosabb ovációk ; úgy Gergelyt, mint Miklóssyt sokszor hívták a lámpák elé. Jlrtériyi-röl első fellépte utáu bajos volna egyelőre más véleményt mondanunk, mint, hogy rutinos szinész, mert Gólya Frigyes aligha foglalhat helyet szerepkörében. Tomcsányi Ilussinak az volt hibája, hogy Turjánban rossz partnere volt. Szultán. A kellő számú próbák hiánya ezen az előadáson is meglátszott. Csak Mányuy Szultánja és Gergely Giza Roxeláuja emelkedtek felül az összjátéknak ezúttal épen nem magas nívóján. Amaz énekével az utóbbi pedig játékával excellált, de a zenekíséret sok hibája sokat rontott ezekuek hatásán is ; Beltag, az estnek nyomdafestékkel jutalmazott szereplője, sok derültséget idézett elő, s kívülük még ugyanezen fáradoztak Dobó és Miklóssy is, amaz rettenetes, ez utóbbi pedig kellemetes volt olyan, a milyennek szerepük kívánta. Török és Csőregh-nek kis szerepük volt, s a rendező még ezen is kurtított. Közönség csak kis számmal volt a sziuházban s türelemmel élvezte az előadást.