Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-06-18

Huszonhatodik év. 25. szám. 1899. június 18. PAPAI LAPOK. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 8ófi Eladóhivatal: Goldherg Gyula papirkereskedése, Fölér. Felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE dr. Blőüzotósek ós hirdotósl dlj?.k a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: Egész évre 6 frt. félévre ;i frt, negyedévre 1 frt 50. lOí^yen szíím ára IC Ur. A postaépület kérdése. Városunk közönségére lehangolólag hatott a kereskedelemügyi miniszternek az a leirata, hogy a kincstár ez idő szerint nincs abban a helyzetben, hogy a helybeli postaszolgálatnak megfelelő alkalmas helyiséget saját maga építtessen. Egy közóhaj megvalósulásának a messze jövőbe kitolása uz. a mit e leirat jelenteni látszik, s így •m-m csodáljuk, ha különösen a kereskedői körök 'reményeikben csalódottnak érzik magukat. A jelenlegi helyiség hiányai sokkal ismertebbek — hiszen gyakorta túlozoa is .•dták elő — hogysem erről bővebben kellene szólnunk. Maga a postaigazgatóság is beismerte ezt, midőn a helyiség kibővítése végett tárgyalásokba bocsátkozott a takarékpénztár, mint háztulajdonos, igazgatóságává]. Ezek a hiányok indították városunk tevékeny polgármesterét arra a lapokban is szellőztetett eszmének megvalósítására, ?;

<>gy egy nagyobb szabású postapéületet magánvállalkozóval próbáljon építtetni, a hűtek tőkéje jövedelmező kamatozását egy, ;t kincstárral hosszú időre kötendő szerződés biztosítaná. Bármily helyesnek lássák is a terv : í Ihozhatók ellene egyrészt általános okok, másrészt kifogásolható a tervezett hely, t. i. az irgalmasrend jelenlegi istállójának helye. Városunk szépítése szempontjából föltétlen örömmel üdvözölnők ugyan a nevezett helyiség monumentális kiépítését s reméljük is, hogy a rend provinciálisa által megállapított föltétel mellett akadni fogvállalkozó, ki ott egy pompás bérházat épít: de postának helyül nem tarthatjuk alkalmasnak, s ré.-zünkről szívesebben várunk egy-két évig a mostani helyiség mellett abban a reményben, hogy végre is csak fog a kincstár egy, a közóhajnak megfelelő helyen postaépületet emelni, minthogy egy új s az igényeknek egyéb tekintetben teljesen megfelelő hely fölajánlásával örökre útját vágjuk annak, hogy a posta városunk kereskedelmi életének középpontján, vagy legalább annak közvetlen közelében helyeztessék el. Mert azt nem lehet tagadui, hogy a posta legnagyobb mértékben a kereskedelemnek áll szolgálatában, s hogy ennek megfeleló'leg a postaépület a kereskedők óhaja értelmében helyezendő el. Már pedig, a ki városunk viszonyaival csak némileg is ismerős s maga elé gondolja, hogy a kereskedelem a Kossuth-utcán s ettől jobbra eső utcákon van koncentrálva, beláthatja minden további magyarázgatás nélkül, hogy a kereskedők szivesebben járnak még a mostani — kissé szintén messzeeső — postahelyiTA R C A. Ne kérdezd . . . Ne kérdezd, hogy szerellek-e, Imádlak-e, téged. Csak érezni tudom én most Ezt az üdvösséget. Csak hiába mondauátn én, Csak hiába imám, Nincs arra szó, gyenge a toll — Azért ne vess én rám. Ne kérdezd, hogy szeretlek-e, Imádlak-e, édes. Nincsen annál fenségesebb, Mit a szivem érez. Úgy elöutött a boldogság, Mi szívembe szállott, Hogy szeretuém átölelni Az egész világot. Ne kérdezd, hogy szeretlek-e, Imádlak-e, kincsem. Oly boldogság, mint az enyém, Még az égben sincsen. Vagy ha vau is, még sem nagyobb, Hűségesebb annál, Nem édesebb, mint a tiéd, A mit nékem adtál. Ne kérdezd, liogy szeretlek-e, Imádlnk-e, .szentem. Nem érezte ajkad, mikor Megváltottál engem '! Még egy király is imádna To'Ied csókot nyerve, Néked adná koronáját S rabszolgáddá lenne. Ne kérdezd, hogy szeretlek-e, Édes, ó ne kérdezd. Ugy imádlak, mint egy angyalt, Mint egy szentet, téged, Még a sírból is feljárok Megcsókolni ajkad, Elsuttogni szerelmemet Lágyan, csak te halljad. Ne kérdezd, liogy szeretlek-e, Imádlak-e, téged, Csak dobogni tudja szivem Ezt az üdvösséget. Csak te hallod dobogását, Meg az áldó Isten, S megértitek, hogy a földön Hűségesebb nincsen. Istvánfi Rée János. ségbe is, mert ez legalább a Deák Ferencutcát és a Széchenyi-teret összekötő közlén megközelíthető, minthogy még néhány száz méternyi útat tegyenek vagy tétessenek meg s az időt — mely ha valakinél, akkor a kereskedőnél pénz — még inkáab vesztegetni legyenek kénytelenek. Éppen ezért részünkről ragaszkodunk ahhoz az állásponthoz, melyet kereskedőink ez érdemben tartott értekezletükön elfoglaltak, s úgy az itt hangoztatott szempontokból, mint különösen a Kosssuth-utca kipítésének szempontjából a Keltz-féle házat tartjuk a postaépület legalkalmasabb helyének, mely helyen, ha ez idő szerint nem is, de a közel jövőben annál jogosabben remélhetjük a postaépület kiépítését, mert ez a kincstárra pénzügyileg nem lessz hátrányos, hiszen ha a kincstár a célnak megfelelő helyiséget akarna bérelni: akkor az eddigi —• elmondhatjuk potom — bérösszeget úgy is emelnie kell. Ezelőtt mintegy két évvel, midőn a kereskedők érdekeit szivén viselő Lloyd a postaépület (hangzatosabban: «postapalota*) építését a soproni postaigazgatóságnál megsürgette, városunk akkori orsz. képviselője, Fenijiessij Ferenc dr. úr, mint azt a helyi lapok, ha nem csalódunk, említették is, a kereskedelemügyi minisztertől, Danid Ernő bárótól azt az Ígéretet nyerte, A cucugnaui lelkész. — A «Papai Lapok* tárnája. — Irta: Alphouso Daudet. Évente, gyertyaszentelő' boldogasszony körül, a provencc-i költó'k Avignonban apró mulattató könyvecskét bocsátanak kö/.re, mely tolisiled tele van szebbnél-szebb poémákkal meg históriákkal. Az ideit, hogy megkaptam, pompás törtéuetkét olvadtam benne, melyet a következükben, rövidebbre fogva elmondok. Martin abbé lelkész volt . . . Lelkész Cucugtiaubau. Szerette a híveit, mint apa a gyermekeit, a szíve csupa vaj, csupa jósággal tele irányukban. Földi paradicsom lett volna számára ez a Cucuguau, ha a hívei valamicskével többet adtak volna a beszédére. A gyóntatószék azonban üres volt mindig és húsvétkor az ostya érintetlen maradt az Ur szentélyében. A jóságos lelkésznek a szíve vérzett, ha ezek eszébe jutottak, s miudeunapi imájába belefoglalta, hogy az Ur csak addig el ne szólítsa ebbó'l az árnyékvilágból, a míg a nyájat mind egy szálig vissza nem terelte az akolhoz. S a jó Isten meghallgatta a kérést . . . Egy szép vasárnapon az evangélium után Martin abbé a szószékre lépett. — Szeretett híveim! — szólt — a múlt éjjel, akár hiszitek, akár nem, a menyország kapuja elfítt állottam.