Pápai Lapok. 26. évfolyam, 1899

1899-01-15

azonban, midőn a bevezetési költségen kívül még a városi pénztárba a város által 7 kilométer távolságról az uícák mindegyikébe bevezetett vízvezeték költségének a lakosságra kivetett részét is megkívánja adóztatni, ez máv felette sérelmes, tekintve, hogy ez már pótadó természetével bír, melyet a város minden egyes polgárának űzetni kell. Igaz. hogy ezen vízdíjat maga a háztulajdonos szolgáltatja be a városi pénztárba előlegesen beszedvén a lakóktól, de hogy ezen módot választotta a város képviselőtestülete a vízdíj beszedésére abban leli magyarázatát, hogy a háztulajdouos nyújthat csak a városnak garanciát mindig a vízdíj pontos befizetésére, nem pedig a lakó, tehát a város végrehajtó hatalma ruháztatott át a háztulajdonosokra, kik kötelesek a lakókra kivetett vizdíjat beszedni házbérük arányában és befizetni a város pénztárába. így a beszedett vízdíj nem jövedelem, hanem csak a háztulajdonos kezén átfutó adó. Kitüuik adótermészete a vízdíjnak onnan is, hogy ha lakásüresedés áll be, úgy azon lakrész utáu megállapított házbérre kivetett vízdíj a város pénztárába annak beigazolása utáu a szabályrendelet í). ij-a értelmében maga a városi hatóság által iratik le, miként leíratik maga a házbéradó is, ha a pénzügyigazgatóságtól kérelmeztetik. Mindezeknél fogva Pápa város képviselőtestületének 147. sz. határozata értelmében a város közönsége nevében azon alázatos kérelmet terjesztem elő, hogy a veszprémi m. kir. péuzügyigazgatóságot utasítani kegyeskedjék, hogy a város által kivetett vizdíjat a vízvezeték költsége mellett ne vonja a házbér nyers jövedelmei közé. Városi közgyűlés. - 1899. jan. 14 — Rövid tárgysora volt a tegnapi városi közgyűlésnek és mégis eléggé zajos. A mérnöki és orvosi fizetések felemelése uyújtott hosszabb vitára alkalmat. — Elnöklő polgármester az ülést d. u. 3 órakor megnyitván a jegyzőkönyv hitelesítésére Kende Ádám dr., Löwy László dr., Kis Ernő és Baranyay János képviselőket kérte föl. Egyúttal bejelentette Tschepen Alajos adóhivatali ellenőr halálát; a választás megeJLése végett az alispánnak jelentést, tett. Jelentette továbbá, hogy Zimwrmann János lovag ez évben is (MIO irtot küldőtí az ipariskolára. A napirend első pontja az árvaszéki ügyforgalmi kimutatás volt, melyet a közgyűlés vita nélkül tudomásul vett. Több hozzászólás volt a tanács azon javaslatához, bogy a dohánygyár mellett elterülő telken liget és üdülőhely létesítése határoztassék el. Erre nézve Tarczy Dezső v. képviselő is beküldött egy írásbeli indítványt. Löicy László dr., Bognár Gábor, tSzvoboda Vencel, Burthalos István és Antul Géza dr. hozzászólása utáu a tanács javaslatát Antal azon módosításával fogadták el, hogy a tanács a liget tervrajzát a februári közgyűlésre terjessze be. A díjuokok napi díjjaik emelése iránt beadott kérvényéhez az illetmények emelése ellen Vágó László, mellette Bognár Gábor és Fischer Adolf szólaltak fel, mire. az állandó választmány javaslatát egyhangúlag elfogadván, kimondták, hogy a napi díjjasok illetményeit tekintetbe véve szolgálati idejüket, szorgalmukat és basznavehetőségüket., továbbá önálló teendők végzésére való képességüket, a városi tanács csetröl-esetre fokozatosan 1 frt ö() krajcárig felemelhesse. A mérnöki fizetés kérdésének hosszú és ismert története vau. Ezúttal az a tanácsi javaslat került a közgyűlés elé, hogy a mérnöki fizetés li(M) frtra emeltessék, 1UUU frt utáni nyugdíjigénnyel és a magánérdekben teljesített szolgálatokért napidíjakkal. A közgyűlésen felszólalók a lH)l) frlos fizetést mindnyájan helyeselték. Az 1UUU frtos nyugdíjigény ellen csupán Fischer Adolf szólalt fel. A napidíjuk kérdése körül hosszabb vita fejlődött: Kende dr. indítványozta, hogy napidíjak akkor ne járjanak a mérnöknek, ha tanácsi megbízásból működik. Barlhalos István hosszasabban magyarázta a mérnök működési körét, nem fogadván el Kende dr. indítványát. Hirsch Vilmos dr. azt a szövegezést ajánlotta, hogy magánfelek tisztán magánéi dekü ügyeiért jár csupáu díjjazás. Felszólalt még id. Paál István és Iinráfh Ferenc. Végül is Buráth Ferenc azon szövegezését fogadták el, hogy nem jár napidíjj a mérnöknek, ha mint hatósági személy működik. Az orvosi fizetés felemelése ellen Bognár Gábor és Lötry László dr. szólaltak föl, míg Vágó László és — hosszabb beszédben — Antid Géza dr. mellette érveltek. Szavazásra kerülvén a dolog, a mérnökre vonatkozó javaslatokat egyhangúlag, a főorvosra vonatkozót '•>',) szóval 15 ellen elfogadták és a szabályrendelet megfelelő módosítását mondták ki. Nem késünk kijelenteni, hogy mind a v. mérnökkel, mind a főorvossal szemben lojális kötelességének telt eleget a közgyűlés. Az ingatlanok vásárlására újabb ;!() napos kö/gyüiést tűztek ki febr. 1 l-re s ezzel a <'vi\\,U :,

.

(

f)-kor véget ért. Irodalom. Laura dalok. 11. kiadás'. Irta: JCnlrh/i Zoltán. Budapest, ls;)S. Uj. Xngel Ottó kiadása. Ára 1 frt. Azt mondják: Heine és Petőfi után nem érdemes lírai verseket írni. Ha azokra a zöngicsélésekre gondolunk, melyek valósággal elárasztják szépirodalmi lapjainkat, akkor igazat kell adnunk e mondásnak, ha azonban egy oly kötet akad kezünkbe, mint a minőt most forgatunk valódi lelki gyönyörűséggel, akkor arra a meggyőződésre jutunk, hogy a lírai költészet üde forrása a nagyok után sem apadt ki, csak igazi költőnek kell lennie, a ki hozzá elvezet. Erdélyi az igazi költőkhöz tartozik, azoknak is a legkiválóbbjai közé. Annyi bájt, annyi egyszerűséget, annyi ötletességet, annyi finomságot, annyi zeneiséget ma talán egy lírai költőnknél sem "találunk, a mennyit Erdélyi e rövid két strófás dalokba - ilyenekből áll egész kötete holeöutüll. De van mindezeken kívül e dalokban komoly és mély tartalom is. Cjból és újból átolvasva őket, valóságos regény alakul ki szemünk előtt, melynek hőse egy szenvedélyes, szerelmes ifjú és egy könnyű gondolkozású, botor leány, ki meggondolatlanul a másnak nejévé lett. Hogy gyújt, hogy ragad o) az ifjú szenvedélye, hogy meghat a leány késő bánata! Keveseknek, nagyon keveseknek adatott meg az az ihlet, mely e gyönyörű dalokat megteremtette, adassék meg sokaknak a gyönyör, hogy az igaz költői ihlet e munkáit élvezhessék. A Laura dalok minden olvasója el fogja velünk együtt ismerni, hogy itt igazi költővel van dolga, kinek nevét még sok szép alkotás fogja naggyá és fényessé tenni. — őr •Megjöttek a huszárok! Lnmprrth Géwi, a kiváló poéta, ily című idillikus l felvonásos s/.'uiművére, melyet a közönség és sajtó egyhangú elis méréssel fogadott, — nyitott előfizetést. A csinos kiállítású könyv február hóban jeleink meg és előfizetési díja ;5U kr., mely szerző címére (Szentkirályi I u. ">2. II. l'd.) küldendő. A ki tiz előfizetést gyűjt, i tiszteletpéldányt kap. sem ismerte be, azt mondta, házisapka lessz. Azzal csillapítottam le: soh'se tessék tagadni, akárminek kezdte, a mire kész lessz, bizonyos, hogy papucs lessz belőle. Mert hát a papucs nálunk nem kevésbbé fontos intézmény, mint keleteu. Sőt a civilizáció fejlődése következtében fontosabb, lényegesebb. Inkább ő rá passzolna az az elnevezés, a melyet a tarokkártyabeli skízre alkalmaznak a Lloyd épületbeli kormáuypári klubban : „Közéletünk kimagasló alakja." Köz- és magánéletünké. Például: a haza vagy a város ügyeiben kifáradva elszunnyadt férj, apa stb. álmodik nagyot és dicsőt, vagy kicsit és helyeset. T. i. a jövő nap teendőit illetőleg a szerint, a mint a Tisza-lex megdöntéséről, bicikli-adóról, vagy a fess szomszédasszonykáról fauláziál. Elhatározza, bogy erre vagy arra az álláspontra helyezkedik. Felébred. A mire első pillantása esik, a mire legelőször helyezkedik, az nem annyira a fent megálmodott álláspont, mint inkább a papucs. De nem papucs ez többé, hanem élő szemrehányás, maga a feltámadt lelkiismeret. A férfi egyszerre tudatára ébred álombeli hűtlenségének, a bájos kezek gazdái iránt, a kiket elfeledett a csúf közügyekért, vagy pláne . . . szörnyűség! Mi az tehát, a mi a férjben, atyában, bátyában izzó, lobogó vagy pislogó érzelmeket, a feleség, a a lány, az anyós — pardon, ezt elhibáztam — tehát azok iránt szítja, napról-napra szítja ? nemde a papucs! Igen, a papucs minden megbecsülésre méltó ! Igazán megérdemli, hogy szép tehetségeit felismerve, ne csak arra használják, a mire századok barbár megszokottsága kárhoztatta, t. i. a lábra, hanem egyébre. E részben történtek is már lépések és vannak úttörői ez irányzatnak. így pl. a fönt említett urak, a kik isznak belőle, sőt akadtak már, a kik meg is ették. Talleyraud szakácsa egyszer, változás után törekedve, mint akár jeles gazdája, valami különös szósszal elkészítve, ura vendégeivel megetette a papucsot s állítólag jóízűen. Hogy ez a „jóízűen* a vendégekre vagy a szakácsra vonatkozott-e, nem tudom, de azt hiszem a szakácsra ía ki nem evett belőle), olyanformán, mint mikor azt mondja a paraszt a másiknak: „A mizerieknél húzassa kee ki a fogát, mert azok fájdalom nélkül húznak." T. i. a mizeriéknek nem fáj. Használják bombának nem egyszer, sok intim családi jelenetben szerepelt már ily minőségben. Legjobban felfogták azonban törvényes intézkedések nélkül is a papucs misszióját a nyugat hölgyei, a misaját asszonyaink. Mert az ő bájos képeikben, illetőleg bájos lábaikon, kormáuypálcává, sőt diametrális ellentétben közhasználatával, föveggé változott. A férfiak fövegévé. Igen: mert hisz nézzük azt a közkeletű kifejezést: „papucs alatt vau", világos, hogy az ilyen „alattvalónak" a papucs fölötte van, a mi pedig valakinek Jölöttc van, az lábbeli nem, csak Jejjödö lehet: — tehát hdap. Valamint, hogy a papucsrend lovagjainak nejeiről tényleg azt szokták mondani, hogy „ő viseli a kalapot". T. i. a férj kalapját. Ha már most ezt (S viseli, úgy annak szegénynek nincs. Ergo: hogy meg ne fázzék a feje, csupa irgalmasságból befedi a papuccsal. Sajátszerű, hogy a hol a kalap és a papucs elcseréltettek, (a miről közbelsőleg mondva azt tartják, hogy e csere ügyletben csak az egyik fél akarata érvényesül, hogy melyiké tán nem kell megmondauom), sajátszerű, mondom, de tény, hogy ott a világ előtt a nő váltig tagadja, hogy úgy vau a dolog, míg a férj büszkén (büszkén ?) erősíti, hogy bizony úgy van; elleuben négyszemközt a nő akarja amaz állapotot a tények logikájával érvényre emelui, míg a férj tiltakozik ellene. (Persze csak addig

; a meddig lehet.) Tehát éppen megfordított a játék a lámpák előtt, mint a kulisszák mögött. Egyébként pedig még a lámpák előtti bevallást sem jó a túlságos őszinteség határáig elvinni a férjnek, mert a színpadon van „félre" beszéd is, a mely itt abban a jól fegyelmezett férji fül által rögtön é> rémülettel meghallott szálló igében csúcsosodik ki: „ í'>•,//,• gyere haza!" Hogy az óhajtó mód-e vagy indulatszó, avagy pláne kötőszó, nem tudom, de hatá-a pillanatnyi és rettentő. A férjek és asszonyok viszonya e szerint a papucshoz, mint társadalmi kérdéshez nem egészt-n tisztázott. De csak a formában. Mert maga, az a kérdés, hogy melyik a „cselekvő" alak s melyik a „szenvedő", nem vitás többé, némelyek szerint Sokrates, mások szerint pláne Ádám óta. Tehát elég régen. Csak az nem bizonyos, hogy dicsekedni illik-e vele, vagy eltagadni, s ezt úgy lát<zik egyik fél M-m tudja, mert mindig a körülmények szerint jár el. Máskép a nő a nők, mint a férfiak előtt s máskép a férfi is a szerint, a mint hallgatósága egyik, vagv nemből való. Olaszország egy alpesi városkájában Saluzzoban van tán erre nézve egyedül megállapodott nézet. Ott t. i. azt a férjet, a kit a felesége megver (tehát ott is már csak e nevezetes stádiumra van nézet), szamárra ültetik háttal a csacsi feje fölé, s kantárnak a füles farkát nyomván kezébe, furcsa diadalmenetben hordják körül, esúfolódzások és megdobálás kíséretében . . . A ml pedig engem illett itt Magyarországban, hát nekem sincs megállapodott véleményem. Nem, mintha praxisom nem lehetne e kérdésben, de várom érettebb férjek Ízlését. No meg aztán: én felettem is ott lebeg a Dnmokles-biztatás: Csak gyere haza. De hát ni: van egy klasszikus kifejezés: papucshős. Hát hiszen ez válasz a kérdésre. A „hős"-