Pápai Lapok. 25. évfolyam, 1898

1898-04-24

ország ura vagy, képzó nemzetnek Királyom, hát a mi viszont a nemzet is, akkor egy erejét mindinkább kiléssz fejedelme. Adri meg Uram í nemzeté, hadd adhassa ami a Királyé *\ erdeje számára. Nehéz volt e munka. Hiszen hazánk kodik, kiválasztván azokat legelőkelőbb családjaink meg A nemzetnek azonban nem azért volt termő ereje, s legjobbjainak nem azért volt hosszú fáradozá-a, bogy ne nevelődjék fel egy titáui nemzedék, mely a népszabadság ideáljainak és a népjog eszméinek kultuszát ki ne birja vívni hazája számára. Nem egy perc szülte a fényes eredményt. A szabadság nem jön egyszerre páncélosán, sisakosán, mim Paliasz istennője. Ami nemes, az nehéz — mondja Szókratész - a szabadság pedig legnemesebb. Arra a mitboszi isteni szikrára is hiába várt volna nemzetünk. Madách tudósa négy ezredév után, mikor a nap kihűl és növényeket nem terem többé a föld és pótolni kell megtanulni a napot, — hasztalan lesi lombikja előtt az uj organizmusnak, egy uj életnek megszületését; hasztalan dicsekszik, hogy az organizmus titkai közel állanak már a fölleplezéshez, hasztalan szól az Őt bámulónak: Nézd, nézd, hogyan Ibrr, nézd, miként ragyog, itt-ott tünékeny alakok mozognak; ezen jól elzárt meleg üvegben a vegyrokonság és ellenhatás mind összevág és kényszerülve lessz az anyag engedni kívánalomnak. En kile»teiu az organizmus minden titkát, százszor is bonmlám az életet. Csak egy szikra kell még és életre jő. De e szikrát honnét veszed ? — kérdi a kétkedő é,» a tudós nem tud reá felelni. Nem volt sem mitboszi, sem isteni szikra, mely leperzselte a régi kort és lángra gyullasztotta az újat. A part, mely útját állotta a nemzeti, fejlődésnek, egyszerűen leszakadt, mert sok ideig ásta alá azt a nemzeti irőnrk és ébredésnek hutaimus folyama. A nemzeti aspirációk vizei az idők folyamán nagyra nőttek, új. széles, mély medert kerestek, a mi útjukban állt, ledőlitek azt. A tojás is akkor roppantja szét az életet fogva tartó héját, mikor annak az élő organizmusnak ott benn már lába van, mellyel járni és szárnya vau, mellyel repülni tud. A nemzet is végre kezdett tudni a maga lábán járni és szárnyat kapott, hogy a szabadság régióiba repülhessen. E szabadság, tudjuk, hogy nem eredeti, nem magyar találmány. De mint minden növény, bármely földben éljen, a világosság felé tör, úgy törtek népek s közlük és utánuk a magyar is a szabadság felé. S ha egyik-másik növény több vagy kevesebb harmateseppet sajátít el a közös légkörből, ennek oka nem a szabad légkör, hanem mindig csak az egyes növény. Egyik-másik nemzet is hamarabb, korábban és gyorsabban bírta kivívni közszabadságainak kincseit s többet, értékesebbet szerzett magának, a szerint, a mint egyik-másik nemzetnek több vagy keve sebb érzéke és hajlama volt a népjog szabad eszméi iránt. A görög népnek például több érzéke és haj lama volt a művészethez, mint a rómainak. S midőn a görög tudósok Konstantinápolyból elűzettek, görög műveltség utolsó magjait a nyugaton hintették el, az idegen nagy nemzetek, mint az angolok, németek, franciák részesültek a görög művelődés polgárosító áldásaiban. Azért tehát, hogy a görög épí tészet nem francia eredetű, korántsem vetik azt el a franciák, s azért, mert a szépművészetek Olasz országban fejlődtek ki, utánozták, követték azt Európa többi népei. így volt ez az egyéni és politikai közszabadságok nagy eszméivel is. Egy szabad eszme egyszer csak gyökeret ver egy népnél és — jönnek az ég szelei és széthordják azt a messze idegen földre. Jön egy madár ismeretlen tájról, leejt egy magot az eddig terméketlen földre és ime, a kis magból egy egész új szabad kreáció támad. A szabadságból is elég volt hazánkban egy gyökér, — mint a banánfából — bogy abból egy egész erdő teremjen ! Örök dicsőség és bála illesse nemzetünk mindazon ismert és nem ismert napszámosait, kik e földet meg tudták termékenyíteni a szabadság hatalmas múltja nem volt egyéb, nem volt más, mint százados küzdelem a politikai szabadság és a népjog szabad eszméiért, s míg a közelmúltban eleintén a privilégiumok és előjogok küzdteréu folyt e harc 1825-ig, de aztán a nyugateurópai felvilágosodás eszmeharcának méltó utánozója, méltó részese és utóbb győztese lett hazánk. Ám az 1848-ban győzelmesen kivívott közszabadságunk és alkotmányunk — hogy beláthatlan időkre fenmaradhassauak — azoknak tartalmat, erőt, velőt kell adnunk. Mert a csak papíron levő alkotmány és szabadság még uem igaz alkotmány és nem valódi szabadság. Tirteuszunk harci dala még nem diadal, mint a hogy nem még nem szerelem a sze relém lantosának dala és nem férfi erény még a csak megirt erkölcsi tantétel. Intézmények kellenek közszabadsági jogainknak és alkotmányunknak. Intézmények, melyek mint megannyi erős, hatalmas oszlopok és bástyák tartsák fenn és védelmezzék a közszabadság felszentelt templomát. Mert csak az életre hívott intézményeken nyugvó közszabadság neveli a polgári méltóságot és tanít a mások jogainak tiszteletére ; csak az intézményekben nyugvó közszabadság fejleszti ki a jogok és kötelességek nemes, büszke öntudatát, ez neveli a honpolgárt egyfelől a szabadságra, másfelől a hatóságok és a jogrend elismerésére. Szóval csak az intézményeken nyugvó közszabadság testesítheti meg a szabad haza valódi intézményét. A győztes gót fegyverek országokat, népeket hódítottak meg, nemzeteket igáztak le, de a római intézményeket, melyek már a nép tudatába mentek át, nem bírták megsemmisíteni. Theodorik király csapatai kényszerülve voltak a római intézményeket elfogadni és ez történt a nyugoti gótokkal Spanyolországban. Az angol intézmények is túlélték Oromwellnek katonai diktatúráját, úgy mint II. Károlynak zsarnok uralmát. Portugáliának hiába volt fényes történelme, hiába tette azt fényessé Vasco de I Gama és hajós Henrik ; Portugália nem volt képes dicsőségét maradandóvá tenni, mert nem voltak közszabadsági intézményei Az 1848-iki törvények által kivívott alkotmányos szabadságunknak, melynek tartalma épen e törvények által gazdagodott meg a törvén}' előtti egyenlőség összeforrasztó erejével és a testvériségnek, emberszeretetnek lélekemelő nagy érzetével, — felépítvék már védőbástyái az azóta létesített vagy a 48 szellemében átalakított alkotmányos intézményekben. Ma már egész serege az intézményeknek áll őrt a 48-as nagy alkotások mellett. Egykoron csak a vármegyék voltak majdnem egyedül az alkotmány sáncai, a melyen az erőszakos idegen hatalom minden jogtalan törekvése céltalanul megtörött s mely nemzeti védelemért a vármegyék kivívták a nemzet hálás elismerését. Ma azonban már a parlament akarata, a hadsereg ereje, a közigazgatás és igazságszolgáltatás nagy institúciói, az iskolának és az egybeforrott egységes magyar társadalomnak minden munkája mindmegannjd őrző, védő intézményei a 48-as nagy idők nagy alkotásainak. közszabadsági legcsodásabb, Tek. Díszközgyűlés ! Tisztelt Vendégeink ! E sok és erőteljes alkotmányos intézmények között van egy, mely van egy, melynek igazán bámulatos, igazán legendaszerű, hogy úgy mondjam Istentől engedett tekintélye van, s melynek nincs párja sehol, nincs mássá széles e világon. Pedig ez csak egy élet nélküli anyag, még formában sem tökéletes, értékben pedig Dunántúlunk bármely uradalma, s székesfővárosunk bármely palotája többet ér. S mégis egy egész nemzet, egy ezredéves állam, 16 millió nép oltárra helyezi, mint valami szentséget; meghajolnak előtte a király s az ország összes dignitáriusai; vannak neki magának — mint valami fejedelemnek — külön szép nagy birtokai, sőt egész országoké is nevéről hivnak törvényeink ; őrizetéről maga a nemzet országgyűlése gondosból és mikor bárhol megjelen, bárhová viszik, —külön testőrség környezi és nemzeti ünneppé válik a nap, melyen a rajongásig hű magyar nép megláthatja. Orzi, védi egy egész nemzet, mint szemevilágát. És ez — alkotmányos szabadságunk legdrágább, legdicsőbb, legfenségesebb, legcsodásabb palládiuma, melyet — mintha csak az égből származnék az, még a rajzban is égi angyalok tartanak, — cz a — magyar szent korona. Nem ékszer ez, t. Díszközgyűlés, nem is egyszerűen koronázási forma, mint mindenütt máshol szokott a korona lenni, de nálunk szent István koronája egy valóságos élő jog, egy valóságos élő fogalom, egy valóságos élő őrzés, mely át és áthatja e szent korona országainak minden lakosát, aki hű hazájához és királyához. E korona és király elválaszthatlanul egy és ugyanaz. Mikor a szent koronát említjük, a királyt értjük alatta és mikor a királyra gondolunk, nem is képzeli azt el a magyar máskép, mint csak szent István koronája által megkoronázva. Volt idő históriánkban, midőn egy másik, egy szebb koronával koronázták meg a fejedelmet, de az ország nem ismerte el alkotmányos királyának, mert az a korona nem ez a korona volt. S a fejedelem, ha még oly nagy volt is, ha nem érintette fejét ez a szent korona, az csak uralkodója, de nem alkotmányos királya volt a magyarnak. Tek. törvényhatósági Díszközgyűlés ! Tisztelt vendégeink ! Ötven királyunk hordta felkent fején alkotmányunknak, ősi szabadságunknak, önállóságunknak, függetlenségünknek ezt a csodás erejű szimbólumát, a magyar szent koronát. Hatalmas volt köztük uem egy, országokat birodalmakat hódítva meg; — de a ki felkent fején most viseli a magyar szent koronát, az földuél, országnál, birodalmaknál értékesebb vagyont hódított meg magának : — meghódította a szabad Magyarország szabad nemzetének érte dobogó hű szivét. És ki oltárt emelt a nemzet nagy fiának, ki Őt nemzetével kibékíté, oltárt emelt a nemzet ezredéves fennállásának, oltárt a nemzet újjászületésének, az 1848-as nagy időknek, — annak oltárt emelt rég szivében minden magyar, áldva, dicsőítve a nagy királyt, kinek emlékezete még a késő idők messzeségében is élni fog és sokáig éljen is ! A vármegye ünnepe. AZ A HATALMAS SZÓNOKI MŰ, MELYET LAPUNK ÉLÉN KÖZLÜNK, LEGKIEMELKEDŐBB MOZZANATA VOLT ANNAK A MINDEN RÉSZÉBEN MÉLTÓSÁGOS ÜNNEPÉLYNEK, MELLYEL VÁRMEGYÉNK A 48-AS ALKOTÁSOK TÖRVÉNYBE IGTATÁSÁNAK ÖTVENEDIK ÉVFORDULÓJÁT ÜLTE MEG. MEGÜLTE Ó'SI HÍRNEVÉHEZ MÉLTÓ FÉNNYEL, LELKESEDÉSSEL ÉS HÁLÁVAL A NAGY MULT IRÁNT, MELY JELENÜNKNEK ALAPJÁT KÉPEZI, KEGYELETTEL A LETŰNT KORSZAK SZELLEMI BAJNOKAI, — HÓDOLATTAL DICSŐSÉGESEN URALKODÓ KIRÁLYUNK IRÁNT. MINDEZ ÉRZELMEKNEK MÉLTÓ KIFEJEZÉSE VOLT Fenyvessy FERENCNEK, VÁROSUNK ORSZ. KÉPVISELŐJÉNEK SZÓNOKLATA. NEM MOZGOTT EZ A BESZÉD AZ ÜNNEPI BESZÉDEK »ABLONJAINAK MEZEJÉN, EGÉSZEN ÚJ A FELFOGÁS, MELY RAJTA VÉGIGVONUL, ÚJAK AZ ESZMÉK, A GONDOLATOK, MELYEK DRÁGAKÖVEKKÉNT CSILLOGNAK A SZERKEZET MŰVÉSZI FOGLALATÁBAN. NAGY VOLT A HATÁSA IS E BESZÉDNEK. MAJD MINDEN KISEBB RÉSZE UTÁN FELZÚGOTT AZ ÉLJEN S A LELKESEDÉS TETŐPONTJÁRA HÁGOTT, MIDÓ'N A MAGYAR KORONÁRÓL, ÁLLAMISÁGUNK SZENT SZIMBÓLUMÁRÓL KÖLTŐI SZÁRNYALÁSÚ SZAVAKBAN EMLÉKEZETT MEG. S MIDŐN A SZENT KORONA JELENLEGI BÖLCS ÉS NAGY VISELŐJÉT: