Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897
1897-03-07
A Pápa városi és vidéki takarékpénztár közgyűlése. . ' Ezen, intézet .február 28-án tartotta meg a részvényesek, rendkívüli érdeklődése mellett rendes évi közgyűlését, melynek lefolyásáról a következő értesítést vettük: Bock István vezérigazgató, mint ' elnök rüdvözölvén a tekintélyes számbau megjelent részvényeseket a jegyzőkönyv vezetésére dr. Koritscboner Lipót intézeti ügyészt, és annak hitelesítésére. Szvoboda Vencel, Steinberger Lipót és Tauber Sándor részvényeseket kérte fel. Az ügyész által előtérj esztett igazgatósági jelentés hangsúlyozza, hogy az általános közgazdasági és pénzügyi viszonyok kedvezőtlen volta dacára az intézet minden egyes üzletága a lefolyt évben is örvendetes emelkedést mutat, a mi kétségtelen bizonyítéka a nagy közönség folyton növekvő bizalmának és a részvénytársaság egészséges fejlődésének. A betétek állaga immár meghaladja a félmilliót, az elért általános eredmény pedig lehetővé teszi, hogy a mult •évivel egyenlő, vagyis 9 frt osztalék fizetésén felül a tartalékalap az intézet fennállása óta legmagasabb dotációval erősbitessék. A forgalmi kimutatásnak már lapiuik mult számában nagy vonásokban ismertetett adatait a közgyűlés megelégedéssel fogadta ős a felügyelő bizottság jelentése után, melyet dr. Antal Géza főiskolai tanár ur terjesztett elő, a közgyűlés egyhangú határozattal a mérleget és zárszámadásokat jóváhagyta, a felment ényt ugy az igazgatóság mint a felügyelő bizottságnak megszavazta, és hozzájárult a felosztási javaslathoz is, melyhez képest az alapszabályszerű igazgatósági illetmények és tiszti jutalmazások után osztalékul minden részvény után •9 frt, összesen tehát 4500 frt, a városi szegények javára azonnal leendő kiosztás végett 100 frt, a helybeli 4 hitfelekezet szegénysorsu iskolás gyermekei javára könyvek beszerzése céljából ion frt, végül a maradvány 4513 frt 57 kr. a tartalékalap javára megszavaztatott, mely utóbbi e határozat folytán 32587 írtra emelkedik. Egyik tárgya a közgyűlés napirendjének az igazgatóság kiegészítése levén, a szavazatszedő bizottság tagjaiul Fischer Adolf, Koritschoner József és Kreisler Manó urak kérettek fel, kik is a beadott szavazatlapokból constatálták, évenkint ezen a napon kitesszük, mint legszentebb ereklyét: olyan ez, mint a szeutkereszt, melyen a megváltó meghalt; ezen ereklye alatt pedig meghalt drága anyánk, dicső — Magyarország! , . . A fiu levetkőzött, s néhány perc alatt előttünk állt egy — tót paraszt. A metamorfosis megtörtént. Ismétlem: nem a porban terem-e az arany ? Sopornyát elhagyva, már beesteledett, midőn a Vág partjához értünk. Talpakból összetákolt hkl vezetett át rajta, Bevártuk, míg egészen sötét lett, hogy ugy szökjünk be mint tolvajok, vagy bűnösök. Mert a vörös zsinóros dolmány egyszerre bűnjellé változott, míg előbb a dicsőség sugaraitól ragyogott, mint a nap sugaraitól megaranyozott felhő. . . . Leheveredtünk a földre, beszélgetésünk közben költői ábrándokba merülvén, és hamarjában ezt a strófát rögtönöztem : Hullámaival ismét itt látom a Vágót, Utamba mely még mindig sötét árkot vágott; A minap átúsztam, most meg rajt mászkálok Kvártélyt utóbb bizony ágyában találok . . . Szeredre érve, mindenütt nagy zajt hallottunk, az egész városka tele volt cseh vadászok, svalizsérek és tüzérekkel. Az éj sötét, csillagtalan. Mint az angolna a hálón, mi is könnyen átsikatnlottunk a katona-zárlaton. A vitézek mind részegek voltak: csókolództak, ölelkeztek. .Megtehették, mivel ugy hitlék, Ők verték le a szabadságot és a — magyart, hogy Bock István 274, tehát valamenn. vazattal vezérigazgatóvá, továbbá a lub p. i' Horváth Lajos, és Vittmann Ignác helyébe Lőwi Adolf 160 és dr. Kende Ádám 156 szavazattal az igazgatóság tagjaivá megválasztattak. A felügyelő bizottság tagjaivá peclig Dr. Antal Géza, Mészáros Károly és Marton Ignác L. újból megválasztattak. Végül Steinberger Lipót részvényes indítványára a közgyűlés az igazgatóságnak az intézet felvirágoztatása érdekében a lefolyt évben is kifejtett buzgó, lelkiismeretes és sikeres tevékenységeért egyhangúlag elismerést és köszönetet szavazott. Háziestély a „Jókai-kör"-ben, Rendkívül sikerült háziestétye volt mult vasárnap (febr. 28-áu) a pápai Jókai-körnek. Már az estély műsora maga is a szokottnál sokkal gazdagabbnak tünt fel s változatosabb élvezetet igért; az egyes előadandó tárgyak peclig, de különösen azok előadói valóságos bűvös erővel vonzották a körbe nemcsak a helybeli, hanem még a távolból érkezett s városunkban időző művelt hölgyközöuséget is ugyanynyira, hogy a kör helyisége már a kitűzött óra előtt, is zsúfolásig megtelt s állóhelyet is legfeljebb az előszobában kaphatott nagy nehezen az, a ki azon túl érkezett; pedig de szeretett volna mindenki ott lenni a szereplők, különösen a felolvasó, a szavalók s az éneklő mellett, bogy ne csak a hangjukat hallja, hanem — a közelülök módjára — belemélyedjen azok szemeibe s onnan olvassa ki érzelmeiket, miknek az ajak, a szó mégcsak halvány körvonalait is alig képes feltüntetni. A szeméből olvashatta volna ki az ember a legjobban annak a kis leánynak érzelmeit is, kinek Unger Izabella k. a. volt a megszemólyesitője, a midőn Révai Bódog „Mikor férjhez kell menni" c. monológját adta elő, sok élvezetet s még több tanulságot nyújtva fiatal hölgyeiüknek; a szeméből olvashatta ki az ember legjobban Faragó János főisk. tanár „Természet és művészet" c. értekezésének igazi értelmét is, a ki, szokott gonddal készített munkájában, ügyesen kikerülve a komoly értekező nehézkes rendszerességót, igen érdekes, könnyedón gördülő előadásban élénken feltüntette a természetnek és művészetnek egymáshoz való viszonyát, abból indulván ki: miért vau szükségünk művészre ós művészetre ? Hogy feltárja előttünk a valódi szépet — most már hazamehetnek ismét — krumplit és komlót kapálni. Az egyetlen vendéglő szobái, sőt előudvara is csak ugy nyüzsgött a sok katonától, csupán a kocsifészer legutolsó trágyafészke körül volt egy kis szabad tér, mely miután illatával még a csehnek sem kellett: általunk hatalmunkba kerittetett. Innét láttuk, hogy a házvégi szobácskából sokszor kiperdült egy leányka, aki csakhamar visszatért s megint kiugrott. Egyszer aztán bennünket is észrevett, mivel a nők éjszaka is látnak, mint a macskák, s felénk, fordulva hangosan kiáltá; — Kdoje to tam ? (Ki az ott ? . .) — Jó barát! viszonzám. Mire egyenesen feléje tartottam. Szobájának ajtaja nyitva maradt, s az innét kiömlő világosság egyenesen rám vetvén, sugarait, merően szemembe néz, s égre emelt kezekkel igy szól hozzám : — Jézus Mária ! maga az, ifiur ?! . . Aztán, váltamnál megfogva szobácskájába húzott . . . Itt aztán én is azonnal ráismertem. Igen, ő volt az. Ő, a Nanka, a nagyszombati polgármester szobalánya! 0 fönt lakott, én meg lent ugyanabban a házban. Helyzetemet tekintve, mily alant állottam én hozzáképest! Három év előtt de máskép volt még minden. En bölcsészethallgató, Nanka meg, legalább az én szemeim előtt kimondhatatlan keclvességü és szépségű cicus, még peclig karmok nélidjünk. i AK i :,i i ,i U'ii 1 .u i-, (./. •'./, ,_a/.i ^zoji, de nem mindig oly összhangban, hogy gyönyörűséget találhatnánk benne. Sok olyan dolog van a természetben, a mi szép ; de bár érezzük is ezt, nem tudunk magunktól rájönni arra, hogy miért is okoz az nekünk örömöt, avagy mi is van abban gyönyörködtető s épen, azért csak nyugtalanság szállja meg lelkünket az illető tárgy látásakor. Csakis a művészben van az a képesség, hogy ne csak éreztesse, hanem láttassa is bennünk ós általunk azt, a mit látni érdemes és jó: Feledteti velünk a valódi világot, csalódásban ringat bennünket s nem bánjuk, hogy meg vagyunk csalva, csak boldogok legyünk s gyönyörködhessünk. Erre a boldogságra, erre a gyönyörűségre szükségünk van, hogy élnünk érdemes legyen stb. stb. . Feszült figyelemmel hallgatta ezer. ép annyira gyönyörködtető, mint tanulságos felolvasást mindenki, de különösen hölgyeink meg-megujuló tetszésnyilvánítását nyerte meg felolvasó ama szellemes megjegyzéseivel, melyekkel különösen a magyar nők szépségeit magasztalta. Bizonyítják ezt a szűnni nem akaró tapsvihar s a sok forró kézszorítás, melylyel a felolvasót — bár e körben ez volt első fellépése, különösen a hölgy közönség valósággal elhalmozott. Ezutáu Berger Anna k. a. szelíden, lágyan csengő H ritka tökéletességig iskolázott hangjában gyönyörködhettünk, a ki Schubert F. „A kíváncsi" és Mozart „Canzoné" (a „Figaro lakodalmá"-bólj c. darabjait énekelte, kellemes élvezetet nyújtva a hallgatóknak. Bnrlhalos Olga k. a. kisérte xongoráu az éneket, a ki Wbrdsworfch „Heten vagyunk" c. gyönyörű költeményét is elszavalta ismert remek módon, mintegy önmagában szemléltetve a kiolthatatlan, testvérszeretetet, mely a költeményben szereplő leányka keblében még a már rég elhunyt testvérkéi iránt is égett. Steiner Pál gymn. tanuló zongorajátékát, ki Raff J. „Polka de la reine 1 ' c. darabját adta elő, szintén méltán me"gillette az elismerés, melyet a hallgató közönségtől nyert. Végül következett Tóth Gizella, Vittmann Olga és Galamb Ilona k. a.-ok zongorajátéka, kik Herbert T. „Alpenglühen" és „Husarenritt" c. G kézre irt darabjait adták elő, remek, együttes játékukkal a lehető legméltóbb befejezést adva a hangulatos estélynek s szűnni nem akaró tapsvihart aratva a lelkesedő közönségtől. kül. . . . Igaz, akkor még csak Ki éves kamasz voltam, tehát se gyerek, se legény, hanem csak fejlődés alatt álló valami, a miből még ember is lehet . . . Férfi és nők közötti különbség körül Öszszes tudományom csak abban kulminált: hogy az egyik szoknyát, a másik nadrágot visel. Mindamellett mégis, mikor ugy vasárnap délután Kartlvigam kisasszony történetét, Florenc vitézét, Dugonics Etelkáját neki olvasgattam, valami delejes folyam futott végig ereimen, melyet eddig sohsem éreztem, és nem tudtam megnevezni. 0 is oly jó volt hozzám, jobb mint akármely testvér. Plató tanítványai találkoztak ! Nanka aztán elkezdé : lássa, itt ez az én szobáin most a magáé. A vendéglősné testvérem. Maga azt mondta, mikor a vakáció előtt utoljára beszélgettünk, hogy Pestre megy juristának. Miért is nincsenek Nagyszombatban juristák! Ez nincs jól csinálva. Akkor legalább most ott járhatna juristának. Aztán még most sincs bajusza! Pedig már kiszolgált katona! ős milyen katona! , . . Látom, hogy sántít is, talán meglőtték (csakugyan ugy volt!) jaj Istenkém, ne kössem be a sebét ? Van még sok lépésünk, nem tudtuk elszállítani. . . . Félbeszakítottam. — Nanka! ehetném és — alhatnám.! . . Poézis és próza! . . — Hozok mindent, mit szeme és száj a kíván : Itt fog hálni az én ágyamban, én meg künn strázsálok, . . . Kérésein nem bántotta őt.
