Pápai Lapok. 24. évfolyam, 1897

1897-08-01

XXIV. évíbl 31. szám. Pápa, 18UT. augusztus 1. PÁPAI LAPOK lapa varos hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 969., hova a lapnak szánt közlemények küldendők. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése Főtér. Laptulajdonos: dr. Fenyvessy Ferenc. Felelős szerkesztő: Körmendy Béla. Előfizetések és hlrdetófftNilJgk a lap kiadóhivatalához a hirdetések a legjutányosabban felvétetnek. A lap ára: Egész évre 6 frt. rélévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. — Egyes szám ára 15 kr. Aratás után. A legutóbbi napokban részben máibefejezett aratási eredményeket vizsgálva, szomorúan kell tapasztalnunk, hogy gazdaközönségünknek az idei terméshez fűzött reményei nem mindenben valtak valóvá, a mennyiben a várt jó középlermés helyett a közepes-, részben pedig a közepesen aluli terméssel kellett megelégednie. Ezen körülményt minden esetre nagyban befolyásolta azon kedvezőtlen időjárás, mely különösen a tavaszi hónapokban, kalászosaink fejlődési időszakában uralkodott. Igy a május és június havi gyakori esőzések következményeként tekinthetjük a nagy mértékben fellépő rozsdásodást, mely betegség itt-ott a kalászokra is kiterjedt; majd pedig a jobb trágya erőben levő tápdúsabh talajokon különösen őszi kalászosaink oly mérvű megdőlését, hogy azt még idejében alkalmazott sásoltatással sem volt képes gazdaközönségünk megakadályozni. Ugyancsak a gyakori és bőséges esőzéseknek tulajdonithatjuk a gyomok, különösen a vidékünkön uralkodó vadrepcének elterjedését. Dacára a felsorolt, kedvezőtlen körülményeknek, ugy őszi-, valamint, tavaszi kalászosaink a viszonyokhoz mérten elég kielégitő fejlődést mutattak egész az érési időszak végéig. Ekkor azonban a bekövetkezett 30—-35 C°-nyi rekkenő hőség következtében kissé későbben fejlődő kalászok magvai összeáztak, miből kifolyólag a q-bau kifejezett lioldankinti szem termések átlagai nagyon megcsökkentek, mig az esetben, ha a túlságos forróság gabonanemüinket el nem szorítja, a szemtermés holdankint és gabonanem szerint 20—3()

u ^ai bizonyára nagyobb lett volna. iNoha a fentebbiek alapján vidékünk gabonatermését más vidékek gabonaterméséhez viszonyítva azt láthatjuk, hogy az még igényeinket kielégítheti, mindazáltal az idei termésünkkel csak részben lehetünk megelégedve, de azért panaszra sincs okunk. Ritka, kevés helyen valósultak az aratáshoz fűzött remények csak oly mértékben is, mint azt vidékünkön tapasztalhatjuk, a mennyiben a legtöbb helyről csak a közepesen aluli tormésekr'"' számolnak be az egyes vidékek gazdasági tudósítói. Országszerte nagy a panasz a gyenge . termés miatt, mely minőségileg sem mond] ható jónak és ezen csekélységnek betakari1 tása is mennvi bajjal, mennvi küzdelemmel jar! Az ország nagy részeljen a már learatott s keresztekbe rakott gabona folytonosan ázik, minek következtében nem csak hogy a hordás akadt meg teljesen, de az a csekély szem termés is, — mely talán ! a gazda egész évi existentiáját lett volna hivatva biztosítani — már ott a kepékben csírázásnak indulva pusztul el. Ezek s az ehhez hasonló körülmények, egyáltalán az egész világ ez idei silányabb gabonatermése eredményezte a gabona, különösen a búzaárak rohamos emelkedését, mely a mult évihez viszonyítva annak majdnem kétszeresét mutatja. Sajnos, hogy gazdaközönségünk ezen látszólag kedvező árakat nem képes kellőké]) kizsákmányolni, mivel a gyenge termés következtében csak felényi lesz az a készlet a mely felett rendelkezik, melyet, mint nélkülözhető felesleget piacra szállíthat. Azonban, a csekély felesleg és ebből kifolyólag a piacokon uralkodó gyengébb kínálat végeredményében valószínűleg oda I fog vezetni, hogy mai gabonaáraink, évekre állandósulni fognak. Adja Isten, hogy uiry legven. Porzó. Felhívás a közönséghez. — Az 1900. évi párisi nemzetközi kiallihis • nl-k'-b-n. — A kereskedelmi miniszter b'iv.^.i. Franciaország iHon-ban lYiris:>;u) nemzetközi kiállítást rendez s részvételre hívta íel ;./, összes államukat. A PÁPÁI LAPOK TÁRCÁJA. A kóbor apród dala. — Ilománc. — Es járt vala várról-várra a gyermek, Mint a kit űztek, a kit kivertek, Kezében oly búsan pendül a hárfa S felelte, ha kérdtek: mért lett oly árva. „Oh! boldog időnek édes emléke. Tündéri regének búteli vége, Bimbófakadásra zord kora tél! . . . Ne halljad a szómat, panaszra lm kél, Szelid volt, mint a galambja ! Bűnnek mondott titkos? szerelemnek, Galamb szárnyán, melyet megüzennek: Galamb a vivője, galamb a hozója, Szerelmi sóhaj repülését óvja, Skelid volt mint a galambja! Kis csó're, ha rezzent az üvegen már, Vágyolt utánna, mint a ki hirt vár, Hogy félt, habozott: — Bocsássa — eressze? Ám szárnya alatt a levélke: — Szeretsz-e? Szelíd volt, mint a galambja! Nem-nem! . . . Szive vonta, gyötörte szerelme, Bontsa? . . . Vágygyal minden sora telve, A toll remegett is gyönge kezemben S leirtani — Ó mondta: „Tied a szerelmem." Szelid vilt, mint a galambja! Kisérte szemével messze vidékre Es óvta imával, baj soh'se érje. S mig nézte a távolt, kürt szava szólt lent Nem volt soha bűne, de összerezzent — Síelid volt, mint a galambja! Jött férje. — Óh jaj! — Galambja megölve. Sólyom körömétől át és át volt verve, Megtépve, repesztve a drága levélke ! Tündéri regének, igy lett kora vége. Szelid volt, mint a galambja!" Es jár tova, várról-várra a gyermek, Mint a kit űznek, a kit kivertek, Kezében oly búsan pendül a hárfa S elmondja zokogva, mért lett ily árva. J. Vlrig Béla. Monolog. — Kezdő öngyilkosok számára. — Irta: D'Amant Leo. l Ö. Nem jár fel és alá izgatottan szegényes szobájában <ezt a frázist majd minden jó nevelésű i öngyilkosról elmondták márl, sőt ellenkezőleg ; ül. Szunnyadozik vagy csak elmélázva „viszi körül tétovázó szemeit" ? — nem tudom, (tessék mindig a helyzethez alkalmazkodnit annyi azonban bizonya, : hogy akkor ép oly -/ép nap lehetett, :> milyen borús ez: t. i. közömbös, e monológ kétfélekép ' alkalmazható. Egyebekben pedig most kel s ha csak egy kicsit is érdeklődnek iránta észreveszik, látják milyen lustán — nézzék csak, hogy kés/ül i neki kényelmes karosszékéből iá hí, a milyenekből I azok a bizonyos nagybácsik szokták, az eló'tie térdelő' ifjú párra, atyai áldásukat adni. iPardon, a kitérésekért, önök ezeket ugy is tudják, s csupán esak saját kedvtelésemre irom, mert különben megfeledkezem róluk, s épen ezért igyekszem «'ík(»t itt is megörökíteni.) Imbolygó léptek azok, melyek ó'-t az asztalhoz viszik, hol már készen várja: egy megírt levél, mely O-hozzá szól, egy hatszemélyre szóló fiakker a másvilágra (majdnem én vagyok a legel.-ó', a ki e hasonlatot alkalmazom) és egy töpörtyűs pogácsa (leérem ne nevessenek ,0" sütötte miközben csengő sopránján a „süt a nyanya" nótát énekelte : a ki áztat megeszi az eszi? is eheszti.) (A revolvert a kezébe veszi, a kakast felhúzza, majd lassan, meggondoltau leereszti s egy darabig meró'en néz. A pisztolyt az asztal alá ereszti, jobb-